#7. fejezet - Rossz fiú

- Jól vagy?- lépett oda hozzám Louis. Aggodalom áradt tekintetéből.
- Persze, menjünk vissza hozzám. Mircea, köszönöm.- halvány mosollyal nyugtázta Mircea, Louis odabiccentett neki búcsúzóul.
- Gyere, vár a meglepetésem. De ahhoz el kell jönnöd hozzám...- suttogta a fülembe Louis, mikor már elég messze jártunk a teremtől.
- Mi? - néztem értetlenkedve. Ekkor megcsókolt. Ó, szóval meglepetés.

Az út hátralevő részében Louis egyik pillanatban mellettem sétált, másikban pedig a falhoz szorított.. Istenem, mekkora tetterő! Visszaérve a szállásomra, gyorsan átöltöztem, felfrissítettem magam. A franciám türelmetlenkedve várta, míg elkészülök, kíváncsi szemekkel nézett, ahogy le-föl masírozok a szobában. Nagy nehezen elkészültem, elmentünk hozzá. Még sose voltam Louisnál.

A falak krémszínűek, nagy, arany színbe öltöztetett képkeretek, gyönyörűen megfaragott asztalok. A nagy ablakokon vérvörös függönyök zárták ki a napfényt. Nagy csillár, amin a kristályok ezerféle irányba engedték a fényt. Nagy szőnyeg, elegáns szófák. Virág az asztalon. Nagy, baldachinos ágy, királyi ebédlő. Hű, nem éppen visszafogott berendezkedés.. ahogy körbenéztem, Louis mindvégig a hátam mögött haladt, éreztem a testéből áradó féken tartott erőt. 

- Tetszik? - szólalt meg hirtelen, ahogy egy festményre vetült a szemem.
- Igen. Nagyon szép.
- És ez? 
Nem hagyott gondolkodásra időt, azon nyomban hozzám simult. Nyelve azonnali bebocsátást kívánt, nem ellenkeztem. Szorosan összeölelkezve ízlelgettük egymást, mikor nem éreztem magam alatt a talajt. Aztán valami puha. Már az ágyon feküdtem. Louis lassan mellém feküdt, hozzá húzódtam. 
- Igazából még nem ez a meglepetésem..- kezdte rekedtes hangon.
- Hanem? Csak nem te is vívni akarsz?- kérdeztem gúnyosan.
- Küzdjünk meg, most. 
Nem hagyott időt arra, hogy felkészüljek, rögtön elkezdett csikizni. Kislányként visongva ficánkoltam alatta, hangosan nevettem. Louis arcán eltökélt, gonosz vigyor ült, közben egyre jobban leszorított, elugrott a rúgásaim elől. Ahogy kiszabadítottam magam, elszaladtam, bezárkóztam a gardróbba. Ide nem jön utánam. Kívülről nevetés csattant fel. 
- Csak, hogy tudd, kedves, ehhez a szobához kettő kulcs van. Esélytelen bujkálnod.- hangjában némi rossz fiús bájt véltem felfedezni.. Louis is tud ilyen lenni, ha akar? Hát, ezt pont nem néztem volna ki belőle.
Gyorsan bebújtam a nagy kabátok közé, lélegzet visszafojtva vártam, ahogy a zár kattan, mikor elfordítják benne a kulcsot. 
- Hol vagy? Úgyis megtalállak. 
Louis egy ideig körözött a szobában, majd elindult felém. Ő is bebújt a kabátokhoz. Említettem már, hogy villámgyors volt?! A falnak szögezett, majd felkapott, kisuhant velem az ajtón. Az egyik pillanatban még álltam, a másikban zuhantam. Meglepett kiáltás hagyta el a számat, mikor a puha paplanok között landoltam. Louis vigyorogva nézte végig, ahogy harcias arckifejezéssel az arcomon feltápászkodom. 
- Úgy dobálsz, mint egy rongybabát!
- Bocsáss meg, de olyan kicsi vagy, hogy akarva-akaratlanul dobállak.
- Nem vagyok kicsi! 165 cm vagyok. Egész nagy vagyok.
- Kedves, én meg majdnem 30 centivel magasabb vagyok nálad. Kicsi vagy. - mosolygott rám, mintha csak egy 5 évest látott volna. 
Dacosan felszegtem az állam, kerültem a tekintetét. Most én játszok. Louis leült elém, magához húzott. Kicsit ellenkeztem, hogy fenntartsam a látszatot, de ez őt szemmel láthatóan nem érdekelte. Egyre közelebb jött hozzám, nagy, kék szemei csillogtak. Arcán nevetőráncok gyűrődtek, haja kissé kócos... piszkosul szexi volt. 

*Louis szemszöge*
Ahogy Andrea előttem ült a kissé durcás arcával, nevetnem kellett. Még így, kissé ziláltan, kicsit kócos hajjal, egyszerű egybe ruhával is gyönyörű volt. Hajának súlyos tincsei kígyóként tekeregtek végig a háta mentén, szemei gyémántként csillogtak. Esküszöm, ezek a szemek mindig megbabonáztak. Más szemében nem vesztem el annyira, mint az övében. Ruhája finoman körülölelte a testét, bőre bronzos volt. 
Lassan magamhoz húztam őt, alig bírtam visszatartani a nevetést, mikor ficánkolni kezdett. Ha nem lenne még neki meglepetésem, akkor nem mehetne innen sehova. Alig bírtam visszafogni magam. 
---
- Mi az, csak nem akarsz megkínozni?!- kérdeztem még mindig kissé gúnyosan.
- Nem, egészen más tervem van. 
- Ó, pedig azt hittem, hogy csikizés lesz zuhanórepülésben..
Louis felnyerített. Arckifejezésemet meglátva azonnal harsány hahotába fulladt, le kellett nyelnie a nevetést, hogy válaszolni tudjon. 
- Ha gondolod, akkor az is lehet..- előkészítette kezeit harcra készen.
- Ne! Meg ne próbáld! - ugrottam ki az ágyból. 
- Hé, nyugi. Nem bántalak...hogy tudsz egyszerre ilyen aranyos és szívszédítő lenni?- lépett hozzám.
- Nem vagyok aranyos. Se szívszédítő. - válaszoltam konokul.
- De az vagy. 
Valami összefüggéstelent elmotyogtam magyarul az orrom alatt, Louis pedig úgy nézett rám, mintha valami holt nyelvet próbálnék használni. Ahogy megláttam, nevetnem kellett. 
- Nos, mit csinálunk?
- Majd megtudod. 
Kisétáltunk a folyosón, majd a hátsó bejáraton, át a parkon, ahova rendszerint minden nap kijártam. Elhagyva kedvenc helyemet elértünk az istállókhoz. 
- Maradj itt. Mindjárt jövök.
Ezzel elsuhant. Egyedül álldogáltam, mikor két kéz siklott a vállamra. Kirázott a hideg. Megfordultam, és azzal találtam szembe magam, akivel nem akartam.