#8. fejezet - Az idegen

Kedves olvasóim. Egy hétig távol leszek, nem írok. Addig is tobzódjatok az eddigi eseményekben. ( Szerintem ez a kép Davidről elég jó.. :DD)

- Nos, mit csinálunk?
- Majd megtudod. 
Kisétáltunk a folyosón, majd a hátsó bejáraton, át a parkon, ahova rendszerint minden nap kijártam. Elhagyva kedvenc helyemet elértünk az istállókhoz. 
- Maradj itt. Mindjárt jövök.
Ezzel elsuhant. Egyedül álldogáltam, mikor két kéz siklott a vállamra. Kirázott a hideg. Megfordultam, és azzal találtam szembe magam, akivel nem akartam.

Azonnal megfordultam, kissé ledöbbentem. Mit keres itt Mircea?!
- Andrea, drága, beszélnünk kell.- jelentette ki komoly tekintettel.
- Mircea.. már megbeszéltük ezt. Ne akarj újabb vitát nyi...- befogta a számat.
- Ide figyelj. Van itt egy új pasi a Szenátusban. David. Nagyon vigyázz vele. - ezzel elengedett és elment.

Na jó.. ki az a David? És mit keres itt? Miért kell tartanom tőle? Nem értem. Már éppen teljesen belemerültem a gondolataimba, mikor Louis megérkezett. Egy ideig értetlenkedve nézett rám, hogy mi a bajom, de szerencsésen elhessegettem őt. Gyanúsan nézett rám, nem hitt nekem. Jó, nem érdekel. Majd elfelejti..

- Jól vagy?
- Persze.- húztam magamra a könnyed maszkot. Louis mordult egyet. A pillantása azt üzente: még nem végeztünk.
- Gyere. Vár a meglepetésem. - belekaroltam, és elmentünk a lovak futtatójához. Ahogy egyre közelebb értünk, annál jobban földbe gyökerezett a lábam. Uram atyám. Ez egy magyar vadló. Egy gyönyörű, magyar vadló. Betöretlen.
Barna szőre selymes, ápolt volt. Csillogott a napfényben. Szeméből, kiállásából ugyanaz a megállíthatatlan erő, szabadság sugárzott. Alkata mint a versenylovaké. 
Egyre közelebb mentünk hozzá, az egyik lovász próbálta éppen megülni. Hát persze, hogy ő nem engedte magát. Időközben már észre se vettem, hogy csak én megyek tovább, Louis már megállt, csillogó szemekkel nézett. Megálltam a ló előtt. A szemébe néztem. Micsoda erő..
Lassan kinyújtottam a kezem, arra számítottam, hogy majd elhúzódik, de hagyta, hogy megsimogassam az oldalát és a fejét. Úgy néz ki, hogy sikerült megnyernem őt. Egyre jobban közelebb mentem hozzá, hátát, végig az oldalát, lábát, nyakát is engedte megérinteni. 

- Szabad?- kérdeztem a lovászt.
- Ööö.. igen. De vigyázzon. Ha sikerül megülnie, akkor megeszem a kalapom.- válaszolt kissé aggodalmasan.
- Köszönöm. 

Felhuppantam, közben folyamatosan beszéltem hozzá, simogattam. Megfogtam a gyeplőt, lassan elindultunk. Gyorsítottam, vágtáztunk. Felnevettem, mire ő elismerően felnyerített. Olyan érzés fogott el, amiben kb. átváltozásom óta nem volt részem. Energia áradt szét bennem, boldog voltam. Az emlékek, amiket eddig átéltem, mind fájdalmas nyomot hagytak. A mostaniak nem. Eszembe jutott, ahogy férfiakat megszégyenítő ügyességgel nyilaztam hátra, vágtattam át dombokon. Apám büszke tekintete, az abból áradó melegség teljesen megnyugtatott. 
Pár kört még leírtunk újdonsült barátommal, aztán leszálltam róla. Megsimogattam, amibe ő maga beledőlt. Búcsúzóul hozzá bújtam, majd visszaadtam a gyeplőt a lovásznak, aki megdöbbent tekintettel méregetett.
- Mit csinált vele?- kérdezte fojtott hangon.
- Csak gyengéd, türelmes voltam vele. Megnyertem a bizalmát. - ezzel hátat fordítottam neki, visszamentem Louishoz.
...
- Te rendezted így, ugye?- kérdeztem őt visszatérve a lakosztályához.
- Hát, igen. Tudtam, hogy szereted a lovakat. Gondoltam, ha hozok neked egy gyöngyszemet, akkor felvidíthatlak. Ezt a lovat már több tucat neves lovász akarta eddig betörni, de egyiküknek se sikerült. S lám, te megszelídítetted. 

- Nem is tudom, hogy hogyan köszönjem meg. Enélkül is boldog voltam, de ez iszonyatosan jól esett. - Louis melegséggel teli szeme, mosolygós arca felbátorított. - Köszönöm. Adósod vagyok. 

- Nem tartozol semmivel. Nekem ez egy új élmény volt. - vigyorodott el.

Megöleltem. Szorosan magához húzott, ölelésében feloldódtam. Az államnál fogva felemelte a fejem, megcsókolt. Mikor szétváltunk, mind a kettőnk szemében vad tűz égett. Az a csók.. magáért beszélt.

- Lennél a párom? - kérdezte kissé szégyenlősen, de a szemében eltökéltséget láttam. Ez tetszett.

- Ezer örömmel. - mosolyogtam rá, mire ő megölelt, megkönnyebbülten sóhajtott fel. Újabb csók. 

Komótosan, kéz a kézben sétáltunk, mikor egy furcsa alakot láttam meg. Pont az ajtó mellett haladtam el, láttam, ahogy Jackkel beszélget. Mikor meglátott, szemében érdeklődést, kíváncsiságot láttam tükröződni. Na ne. Nekem ez nem tetszik. Nem akarom, hogy ez a fickó érdekesnek tálaljon. Hála Istennek gyorsan elhúztam Louist, sietősre véve az irányt a szobához. Beléptünk, remegve ültem le egy székre. Louis rögtön odajött hozzám, elém térdelt. 
- Mi a baj? 
- S-semmi. Nyugi. Semmi baj. 
- Nem tetszik ez nekem. Mondd el, hogy mi nyomaszt.

- Jó. Mialatt kint vártalak, Mircea odajött hozzám..- franciám képére komor ábrázat ült ki- elmondta, hogy van itt egy új tag a Szenátusban. Valami David. Amikor itt eljöttünk, éppen Jackkel beszélgetett. Louis.. - néztem rá kétségbeesetten- nem tetszik ez nekem. Olyan tekintettel méregetett az férfi, hogy még mindig magamon érzem a tekintetét...- remegtem.

- Hé! Nyugi..- ölelt szorosan a keblére.- nem tehet semmit. Megvédelek. Bár, bizonyos esetekben neked kéne engem- próbált jobb kedvre deríteni, önbizalmat önteni belém. Elnevettem magam.

- Látod.. meg vagy áldva egy érzelgős, gyenge fruskával.. - szégyelltem el magam.

- Na na na.. ezzel nem értek egyet. Igen erős vagy te, érzelgős meg mindenki szokott lenni. Gyenge se vagy. Egy erős, független.. illetve már nem független nő vagy. - mosolyodott el. - Erősebb vagy, mint néhány nálad idősebb férfi. Ne hidd, hogy itt nem jár ki neked tisztelet. Attól még, hogy nem látod, vagy hallod.. jelen van. 
- nagy szemeiből őszinteség áradt. Istenem, ilyen pasit elszalasztani hiba lenne.

- Nos, akkor most nekem van meglepetésem számodra. - pusziltam meg, felhúztam magammal. - Gyere! - hívtam ki magammal az ajtón.- Egy perc türelmet kérek. - ezzel elsuhantam.

A szobám felé vettem az irányt. Éppen nyitottam volna az ajtót, mikor valaki beállt mögém. Az új fickó..
Dermedten néztem rá, összevontam a szemöldököm a váratlan megjelenés miatt. Azonban az idegen csak kíváncsian, összeszűkült szemmel, lusta tigrisként nézett rám.
Rövid, fekete haja, sármos mosolya volt. Kb. olyan magas lehetett, mint Jack. Elegáns öltözetet viselt, de még így is felsőteste izmai szépen kitöltötték öltönyét. Ugyanolyan sugárzó kék szemei voltak, mint Louisnak. Kissé ferde mosolya, borostás arca, kócos haja még vonzóbbá tette. De még így se ért a franciám nyomába. 

- Szervusz. Hadd mutatkozzam be. David. - nyújtotta a kezét, lagymatagon megráztam. Érintése nyomán félelem, rossz dolgok öntöttek el. Már értem, hogy mire célzott Mircea. 

- Andrea. Ööö..hello. - próbáltam némi udvariasságot erőltetni magamra. 

- Szervusz Andrea. Nem lenne kedved bemutatni nekem ezt a helyet? Tudod, mikor megláttalak, gondoltam, hogy segíthetnél nekem..- ahha, fogadjunk, hogy azért cseverésztél Jackkel, ja, és gondolom már az egész épületet fújod... egyéb hülye megközelítés?- Szóval? Lenne kedved hozzá?

- Bocsánat, de nem. Rendkívül elfoglalt ember vagyok.- mosolyogtam rá kedvesen, mire az ő szemében felcsillant valami. Nee.. - Te vagy az új tag? - próbáltam terelni a témát. 

- Igen. Az egyik kínzó mester illetve vívó. Azt hiszem, hogy fogunk még találkozni.. - hajolt le teljesen hozzám..- kíváncsian várom, hogy milyen reakciót váltok ki belőled. - felment bennem a pumpa. Mit képzel ez magáról?! Energiám elszabadult, mellbe taszítva a bosszantó idegent, aki nekivágódott a falnak. A következő csapás jött volna, de Louis és Rafe sietett hozzám. Lefogtak. 

Rafe elküldte a fickót, aki leplezetlenül méregetett. Hurrá. Felkeltettem az érdeklődését. Már miatta is főhet a fejem.. 
Louis bevonszolta döbbent testemet a szobába, próbálta letaszigálni az energiám. Nem sok sikerrel. Mikor már végre magamhoz tértem, már Rafe is engem figyelt. 
- Mia stella, ki ez a férfi? 
- Valami David. Felidegesített, elküldtem..
- Elég szépen.. ez még nagyobb volt, mint a múltkori.. - jelentette ki aggodalmasan Louis, miközben egy pohár vízzel közeledett. Átadta, majd homlokon csókolt. 
- Mit akar tőled? - kötötte az ebet a karóhoz Rafe. 
- Azt én is szeretném tudni. 

Tájékoztató

Figyelem! 

Új szereplőt hozok be a körbe. Remélem, hogy nem jelent nagy csalódást. :) Még a mai nap felrakom a legújabb szerzeményem. 

Ui: Kakuja Fanni. Ne igyál előre a medve bőrére.:D

#7. fejezet - Rossz fiú

- Jól vagy?- lépett oda hozzám Louis. Aggodalom áradt tekintetéből.
- Persze, menjünk vissza hozzám. Mircea, köszönöm.- halvány mosollyal nyugtázta Mircea, Louis odabiccentett neki búcsúzóul.
- Gyere, vár a meglepetésem. De ahhoz el kell jönnöd hozzám...- suttogta a fülembe Louis, mikor már elég messze jártunk a teremtől.
- Mi? - néztem értetlenkedve. Ekkor megcsókolt. Ó, szóval meglepetés.

Az út hátralevő részében Louis egyik pillanatban mellettem sétált, másikban pedig a falhoz szorított.. Istenem, mekkora tetterő! Visszaérve a szállásomra, gyorsan átöltöztem, felfrissítettem magam. A franciám türelmetlenkedve várta, míg elkészülök, kíváncsi szemekkel nézett, ahogy le-föl masírozok a szobában. Nagy nehezen elkészültem, elmentünk hozzá. Még sose voltam Louisnál.

A falak krémszínűek, nagy, arany színbe öltöztetett képkeretek, gyönyörűen megfaragott asztalok. A nagy ablakokon vérvörös függönyök zárták ki a napfényt. Nagy csillár, amin a kristályok ezerféle irányba engedték a fényt. Nagy szőnyeg, elegáns szófák. Virág az asztalon. Nagy, baldachinos ágy, királyi ebédlő. Hű, nem éppen visszafogott berendezkedés.. ahogy körbenéztem, Louis mindvégig a hátam mögött haladt, éreztem a testéből áradó féken tartott erőt. 

- Tetszik? - szólalt meg hirtelen, ahogy egy festményre vetült a szemem.
- Igen. Nagyon szép.
- És ez? 
Nem hagyott gondolkodásra időt, azon nyomban hozzám simult. Nyelve azonnali bebocsátást kívánt, nem ellenkeztem. Szorosan összeölelkezve ízlelgettük egymást, mikor nem éreztem magam alatt a talajt. Aztán valami puha. Már az ágyon feküdtem. Louis lassan mellém feküdt, hozzá húzódtam. 
- Igazából még nem ez a meglepetésem..- kezdte rekedtes hangon.
- Hanem? Csak nem te is vívni akarsz?- kérdeztem gúnyosan.
- Küzdjünk meg, most. 
Nem hagyott időt arra, hogy felkészüljek, rögtön elkezdett csikizni. Kislányként visongva ficánkoltam alatta, hangosan nevettem. Louis arcán eltökélt, gonosz vigyor ült, közben egyre jobban leszorított, elugrott a rúgásaim elől. Ahogy kiszabadítottam magam, elszaladtam, bezárkóztam a gardróbba. Ide nem jön utánam. Kívülről nevetés csattant fel. 
- Csak, hogy tudd, kedves, ehhez a szobához kettő kulcs van. Esélytelen bujkálnod.- hangjában némi rossz fiús bájt véltem felfedezni.. Louis is tud ilyen lenni, ha akar? Hát, ezt pont nem néztem volna ki belőle.
Gyorsan bebújtam a nagy kabátok közé, lélegzet visszafojtva vártam, ahogy a zár kattan, mikor elfordítják benne a kulcsot. 
- Hol vagy? Úgyis megtalállak. 
Louis egy ideig körözött a szobában, majd elindult felém. Ő is bebújt a kabátokhoz. Említettem már, hogy villámgyors volt?! A falnak szögezett, majd felkapott, kisuhant velem az ajtón. Az egyik pillanatban még álltam, a másikban zuhantam. Meglepett kiáltás hagyta el a számat, mikor a puha paplanok között landoltam. Louis vigyorogva nézte végig, ahogy harcias arckifejezéssel az arcomon feltápászkodom. 
- Úgy dobálsz, mint egy rongybabát!
- Bocsáss meg, de olyan kicsi vagy, hogy akarva-akaratlanul dobállak.
- Nem vagyok kicsi! 165 cm vagyok. Egész nagy vagyok.
- Kedves, én meg majdnem 30 centivel magasabb vagyok nálad. Kicsi vagy. - mosolygott rám, mintha csak egy 5 évest látott volna. 
Dacosan felszegtem az állam, kerültem a tekintetét. Most én játszok. Louis leült elém, magához húzott. Kicsit ellenkeztem, hogy fenntartsam a látszatot, de ez őt szemmel láthatóan nem érdekelte. Egyre közelebb jött hozzám, nagy, kék szemei csillogtak. Arcán nevetőráncok gyűrődtek, haja kissé kócos... piszkosul szexi volt. 

*Louis szemszöge*
Ahogy Andrea előttem ült a kissé durcás arcával, nevetnem kellett. Még így, kissé ziláltan, kicsit kócos hajjal, egyszerű egybe ruhával is gyönyörű volt. Hajának súlyos tincsei kígyóként tekeregtek végig a háta mentén, szemei gyémántként csillogtak. Esküszöm, ezek a szemek mindig megbabonáztak. Más szemében nem vesztem el annyira, mint az övében. Ruhája finoman körülölelte a testét, bőre bronzos volt. 
Lassan magamhoz húztam őt, alig bírtam visszatartani a nevetést, mikor ficánkolni kezdett. Ha nem lenne még neki meglepetésem, akkor nem mehetne innen sehova. Alig bírtam visszafogni magam. 
---
- Mi az, csak nem akarsz megkínozni?!- kérdeztem még mindig kissé gúnyosan.
- Nem, egészen más tervem van. 
- Ó, pedig azt hittem, hogy csikizés lesz zuhanórepülésben..
Louis felnyerített. Arckifejezésemet meglátva azonnal harsány hahotába fulladt, le kellett nyelnie a nevetést, hogy válaszolni tudjon. 
- Ha gondolod, akkor az is lehet..- előkészítette kezeit harcra készen.
- Ne! Meg ne próbáld! - ugrottam ki az ágyból. 
- Hé, nyugi. Nem bántalak...hogy tudsz egyszerre ilyen aranyos és szívszédítő lenni?- lépett hozzám.
- Nem vagyok aranyos. Se szívszédítő. - válaszoltam konokul.
- De az vagy. 
Valami összefüggéstelent elmotyogtam magyarul az orrom alatt, Louis pedig úgy nézett rám, mintha valami holt nyelvet próbálnék használni. Ahogy megláttam, nevetnem kellett. 
- Nos, mit csinálunk?
- Majd megtudod. 
Kisétáltunk a folyosón, majd a hátsó bejáraton, át a parkon, ahova rendszerint minden nap kijártam. Elhagyva kedvenc helyemet elértünk az istállókhoz. 
- Maradj itt. Mindjárt jövök.
Ezzel elsuhant. Egyedül álldogáltam, mikor két kéz siklott a vállamra. Kirázott a hideg. Megfordultam, és azzal találtam szembe magam, akivel nem akartam.

#6. fejezet - Louis és Mircea

- Gyere, öltözzünk át.
- Mircea ráér.
- Igen, ráér, de minél hamarabb végzünk, annál jobb. Addig is folyamatosan zavarni fognak minket. Ahogy ismerem az öreg csibészt, ki nem hagyná, hogy bosszantson minket.
- Jó, de aztán semmi más. Van némi meglepetésem számodra.- mosolyodott el.

Ez a mosoly lefegyverző volt.

Miután nagy nehezen kirángattam Louist az ágyamból- bár meg kell jegyeznem, hogy irtó sármos volt a paplanok közt fekve..-, felöltöztünk. A franciám úgy gondolta, hogy az is jó, ha ugyanabban a ruhában marad, mint volt, nekem viszont ez a kis ruha nem felelt volna meg vívásra.
Úgy döntöttem, hogy egy kényelmes pólót, rövidnadrágot, cipőt veszek magamra. Hajamat felkötöttem, így nem zavarhatott. Louis elégedetten itta a látványt, ahogy felöltözök, hisz nem akart kimenni a szobából, amíg átöltözök. Igazából engem se zavart, sőt, legbelül büszkeséggel töltött el, hogy ilyen hatással vagyok egy határozott, finom úriemberre.
Miután felöltöztem, elraktam a felszerelésem, kiléptünk a folyosóra kéz a kézben. (Igen, lehet örülni.) Végigmentünk a hosszú folyosón, át a keleti tornyon, majd elértük Mircea lakosztályát. Kopogtam. Pár másodpercen belül Mircea nagy mosollyal invitált be minket szállására. Ahogy beljebb mentünk, körülnéztem. Régen voltam már nála.
A falakon puskák, kilőtt állatok fejei. A családi címer. Krémszínű falak, tölgyfa bútorok, nagy bőrkanapé, kandalló. Tipikus férfi berendezkedés.
- Kértek valamit?- szakította meg a csöndet Mircea.
- Igen, de majd töltök magamnak, köszönöm. - intettem kedvesen, a konyha felé vettem az irányt, magukra hagytam őket.

* az író szemszöge*
- Mondd csak, mióta ismered Őt? - kérdezte jelentőségteljesen Louis.
- Elég régóta. Egy helyen éltünk, sokat járt Romániában.- válaszolta könnyedén Mircea, miközben odalépett Louishoz.- És te?- vonta fel a szemöldökét.
- Egy franciaországi látogatása során ismertem meg őt. Egy ünnepségen.
- Hm, érdekes. És mi a szándékod vele?- tért a lényegre Mircea, mire Loius idegesen összevonta a szemöldökét.
- Szeretem őt. Ő is engem.
- Áldásom rátok.. azonban, ha bántani mered.. - hajolt oda finoman lenéző mosollyal Mircea, a jól ismert arckifejezéssel az arcán.
 Egyforma magasak voltak, így nem volt kifizetődő lenézni a másikat. Louisnak fogyóban volt a türelme, a székely modortalansága is sértette. A szempárbaj egyre fokozódott, már nem is volt szükségük szavakra. Mind a ketten dacosan szegték fel az állukat, energiáik lassan elszabadultak. Vonásaik megkeményedtek, tombolt bennük a düh. Ekkor lépett be Andrea az ajtón egy pohár vízzel a kezében. Meglepetten vizsgálgatta a két kakaskodó férfit, de egyik se vette őt észre. A lány letette a vizet az egyik asztalra, lassan odasétált hozzájuk.
- Na jó, mit csináltok, ha szabad megtudnom? - kérdezte némi éllel, szemét résnyire összeszűkítve. Kezdett elfogyni neki is a türelme, amikor a két férfi mozdulatlanul állta tovább egymás pillantását, kizárva a külvilágot. Andrea némán fürkészte őket, hideg veríték folyt végig gerincén, idegesen várta, hogy vége legyen a mentális háborúnak. Egyik pillanatban Mircea még keményen állt, aztán elillant minden az arcáról egy csapásra. Kíváncsi szemekkel vizslatta a franciát, aki idő közben már elvigyorodott. A székely tágra nyílt szemekkel nyugtázta a megnyilvánulást, majd lassan hátrébb lépett.
A szobára még az eddiginél is kínosabb csönd nehezedett, az energiafátyol leereszkedett. Louis megnyugodott, kedvese mellé lépett, hátulról átölelte. Andrea még mindig durcás, ideges arckifejezéssel méregette őket, nem tudta, hogy mi ütött beléjük. Mircea is elmosolyodott, szemét le nem véve a párról.
Érezte, hogy nem érdemes tovább rágódni a dolgon, majd később, nyugodtabb körülmények közt megbeszélik. Felsóhajtott.
---
- Nos, akkor indulhatunk, drágám? Vagy nem ezért jöttél? - kérdezte mézesmázosan Mircea.
- Mehetünk. - válaszoltam konokul, idegesített, hogy majdnem egymásnak ugrottak.
Elindultunk vissza a déli torony felé,- ahol az én szállásom is volt- majd a küzdőteremhez mentünk. Nem volt bent senki, csak mi hárman. Louis kényelmesen helyet foglalt a nézőtér első sorában, nézte, ahogy bemelegítek. Miközben kinyújtóztattam a végtagjaim, kellemes bizsergés járta át a testem. A vér keringésnek indult, tagjaim felmelegedtek. Mivel Mircea nem szívesen pazarolta ilyen dolgokra az idejét, ehelyett inkább kikészítette a kardokat, tőröket.
Harcra készen felkaptam a kedvenc tőrjeimet, amelyek kovácsoltvas nyéllel, finom foglalattal, cirkalmas díszekkel, tűhegyesen megfeleltek a párbajhoz. Mircea egyszerűbbnek tartott felkapni egy kardot, azzal harcolt.
Udvariasan meghajoltunk egymás előtt, megadva a tiszteletet a másiknak. Alap állás, nyugalom, el tudom verni őt. Huh.
Ekkor következett a legváratlanabb dolog. Mircea nekem lódult, felém sújtott kardjával, sikeresen kivédtem a támadást, elérte, hogy felidegesedjek. Folyamatosan lecsapott, én meg mindannyiszor ellenálltam. Meguntam ezt a vívódást, így magam iramodtam meg felé, mögé kerültem, kardját egyik kezemmel leszorítottam, másikkal a tőrt a nyakának szegeztem. Idegesen lihegett, de élveztem, hogy van fölötte hatalmam. Lassan elengedtem, elhúzódtam. Harcias, kissé vidám arckifejezéssel méregetett. Mi van?! Ez nem fair.
- Beszélnünk kell! - vakkantotta.
- Jó. - ezzel elragadott, Louis pedig értetlenkedve nézte, ahogy elmegyünk.
Bementünk az öltözőbe, magunkra zárta az ajtót. Mikor visszafordult, dühösen indult el felém. Ezért a megmozdulásáért gyilkos pillantást vetettem rá.
- Egy: Mi az, hogy összejössz ezzel a francia pincsivel, és nem szólsz nekem? Kettő: Mi az, hogy nem szólsz nekem Jackről? Három: Miért nem mondtad, hogy patróna vagy? - sziszegte az orra alatt.
- Mind a háromra ugyanaz a válaszom: Miért nem kérdezted? Miért nem beszélgetsz velem sűrűbben az ilyenekről? Ha nem féltenél annyira, akkor talán tudnál is ezekről..egyébként.. mi a bajod Louisszal? - kérdeztem homlok ráncolva.
- Semmi, csak.. hagyjuk.- próbálta terelni a témát.
- Nincs semmi. Mircea, ne köntörfalazz itt nekem. Mi a bajod? - már nekem is fogyóban volt a türelmem.
- Féltelek tőle. Neki elég nagy a hatalma, mindig megszerzi azt, amit akar. És.. némiképp irigy vagyok.
- Úgy beszélsz, mintha neked semmi hatalmad, befolyásod nem lenne.. pláne azt, hogy nem szerzed meg, amit akarsz. Ez nonszensz. - vontam fel a szemöldököm.
- Nézd, drágám. Mindig is lányomként szerettelek, és foglak is. De jobban szeretem, ha egyedül vagy..akkor jobban tudok rád vigyázni.
- Mircea.. nem vagyok kislány. Jacket is le tudom koptatni. És patróna se vagyok. - néztem rá morcosan.
- Tudom. Csak.. vigyázz magadra. Jacket pedig aligha. A közös múltjuk miatt mindig zaklatni fog... a patrónusodat illetőleg. Mindig a közép-európai vámpírok a patrónák, ugyanis a mi területünkön volt a legjelentősebb a boszorkányság. Te is az vagy, ahogy én is. Én csupán szél és tűz patrónusra vagyok képes.. de te meg a földre és vízre. Attól tartok, hogy mester lesz belőled, és akkor mindenki téged akar majd...- halkult el teljesen. - Ezt titokban kell tartanod,megértetted?
- Meg. - válaszoltam már valamennyivel nyugodtabban. - Mehetünk?
- Gyere. És bocsájts meg nekem, amiért kiabáltam, drágám.
- Semmi gond. Megoldottuk.- megpusziltam a homlokát, bár pipiskednem kellett, hisz több, mint 180 magas volt. Én meg alig voltam 165.
...
- Jól vagy?- lépett oda hozzám Louis. Aggodalom áradt tekintetéből.
- Persze, menjünk vissza hozzám. Mircea, köszönöm.- halvány mosollyal nyugtázta Mircea, Louis odabiccentett neki búcsúzóul.
- Gyere, vár a meglepetésem. De ahhoz el kell jönnöd hozzám...- suttogta a fülembe Louis, mikor már elég messze jártunk a teremtől.
- Mi? - néztem értetlenkedve. Ekkor megcsókolt. Ó, szóval meglepetés.

#5. fejezet - Romantika felső fokon

 Beleremegtek a falak. Rafe szaladt oda hozzám, nyugtatóan ölelt a keblére. Lassan elhúzott a faltól, átadott Louisnak, aki felkapott és elvitt a szobámba. Rafe ott maradt Jackkel, aki még mindig kábultan nézett minket a falnak támaszkodva. Rafe megfogta és elvezette, miközben szidta, mint a bokrot. Louis bezárta az ajtót, mikor megfordult, már javában könnyeztem. Amint meglátta, átölelt, csitítani kezdett.


- Sss, sss. Nyugi, nem csináltál semmi rosszat. - suttogta a fülembe, közben lágyan simogatta a fejemet, én meg belefészkeltem magam a szokásos helyemre, beszívva Louis illatát.
- De hát csak úgy nekilöktem a falnak.. egyik pillanatban még állt.. aztán már elájult...- nyögtem ki a szavakat zokogva.
- Figyelj. Ha te ezt nem teszed meg, akkor már mind a ketten végeztünk volna egymással.- ekkor már rendes hangerővel próbált visszahozni.
- De.. de hát én.. én nem tudom, hogy hogyan csináltam ezt...- magyaráztam értetlenkedve.
- Tudod, hogy kik azok a patrónák? - nézett mélyen a szemembe.
(Előre szólok, általam kitalált szó és jelentésű a patróna)

-Igen. Olyan vámpírok, akik kb. 2000 után olyan erőt tudnak felszabadítani, mintha varázslat lenne. Pusztán önerőből. És ez rettentően fárasztó. - emlékeztem vissza. - A patrónák képesek szinte mindenre. Uralják a vizet, szelet, földet, tüzet. A vízpatrónus a legerősebb, ereje szökőárként robban. De tőle még az birtokol nagyobb hatalmat, aki mind a négy elem irányítója. 4000 éve nem volt egy patróna se. Pláne nem mester. - húztam el a számat. - Én nem lehetek az, túl fiatal vagyok még. És kizártnak tartanám, hogy pont belém szállna ilyen nagy erő.. lehetetlen. - Louis csodálattal nézett rám.

-Én azt nem venném olyan biztosra. Múltkor, mikor kint üldöztük Jessicát az erdőben, akkor a csatlósait te kaptad el. Földerővel. Az nem egyszerű bűbáj volt. - nézett mélyen a szemembe.- Ma a vízvarázs. Ami elsöprő volt. - egyre aggodalmasabb képet vágott. - Semmi kétségem afelől, hogy egy patrónához van szerencsém. - mosolygott rám. 

- Mindegy. Hagyjuk. Kár ezen agyalni.- próbáltam lerázni a témát.
- Nem, ezt nem szabad félvállról venni. Olyan erőt szabadítottál fel, mint amekkorát még a konzul se tud. Amikor elszabadult, alig kaptam levegőt. Pedig nem is én voltam a központjában. Tengerkéken izzott fel.. - lépett közelebb hozzám.- Ez.. ezzel bármire képes lehetsz.

- Áh. Szóval ezért kellek hirtelen mindenkinek. Tudhattam volna. - kezdtem eltávolodni, de Louis nem engedett. Düh vonult át az arcán. 
- Elég legyen. Ilyet meg sem akarok hallani. Azért vagyok veled, mert szeretlek. Nem a képességed miatt. Lehetnél félvámpír, újszülött, patróna, vagy egyszerű ember is.. akkor is nem az erőd kellene nekem, hanem TE magad. És ez nem fog megváltozni. - szinte esdeklően kisfiús arccal nézett rám.
Ejha! Ilyen vallomás... ennyire jó pasi egyszerűen nem lehet. Lehet, hogy mégis tévedtem volna?

- Köszönöm. Akkor azt mondd meg, hogy mi ez az egész Jackkel.
- Jack és én már régóta ismerjük egymást. Valaha volt egy szolgálóm, Esmee, akit húgomként szerettem. Segítettem, védtem. Jack pedig akkor élte a legvérszomjasabb időszakát. Sorra gyilkolta az embereket, hosszan megkínozva őket. Egyik nap Esmee elment a városba, hogy találkozzon egyik rokonával, így elengedtem. - Louis arca kőkemény lett.- Nem ért haza. Másnap magam is elmentem a városba, hogy megkeressem. Nem találtam, bárkit megkérdeztem, senki sem látta. Mikor hazaértem fáradtan, reményvesztetten, egy zsák hevert a kapuban. Mikor kinyitottam, Esmee élettelen, meggyalázott teste hevert ott... egy levéllel. A levélben az állt, hogy milyen örömmel végezte ki őt.. illetve az, hogy bárki is közel kerül hozzám, azt elveszi tőlem. - Louisnak könnyes volt a szeme.- Érted? Nem tehettem semmit ellene. 

Louis sírt. Magamhoz öleltem, átkaroltam, mire ő némiképp megnyugodott. De nem érte be ezzel, meg akarta válaszolni a kérdésemet.

- Hogy miért van ez a zűr? Jack is és én is kiszemeltünk magunknak. Én megpróbáltalak távol tartani magamtól.. de nem ment. Mikor Jack már elkezdett zaklatni, eldöntöttem, hogy többet nem vesztek. Ám mikor ő ezt észrevette.. felkínálkozott neki az alkalom. Egyre hevesebben próbál elszakítani tőlem. Ezt nem engedhetem. Minden áron büntetni akar, ezért képes téged is felhasználni. - ekkor már lehalkította a hangját, de még mindig dühöt véltem benne felfedezni. 

- Louis.. nagyon sajnálom, hogy nem hittem neked. Bocsánatkéréssel tartozom neked.. meg sem érdemellek.- már én is szipogtam. 
- Sss, sss.- ölelt át.

Igen, ez az a pillanat, amikor úgy érzed, hogy egy senki vagy. Erre egy igazi férfi eléd áll és segít, támogat, megért, szeret. Ezért még a saját szabályaimat is kész vagyok megszegni. Az érzés, mikor elhagyatottnak érzed magad, ő veled van. Mikor bánatos, meggyötört vagy, vigasztal. Fázol, melegít. Szereted, szeret. 

Ölelése melegített, nyugtató volt számomra. Végigsimítottam a kezemmel a gerince vonalán, ami bizonyára tetszett neki, így felsóhajtott. Mikor felnéztem rá, a szeméből melegség áradt. Szemei csillogtak, ilyen szépet még sose láttam. Kék égkőként szikrázott, foglyul ejtve a tekintetem. Ekkor lassan megsimogatta az arcom, megcsókolt. Lassan csókolt, szinte komótosan. Ahogy egyre jobban felbátorodtunk, egyre éhesebben kereste az ajkaimat. Keze végighaladt az oldalamon, csípőmön, végül megállapodott a hátamon. Én is felfedező útra indultam. Gerince mentén haladtam felfelé, vállai, háta, mellizma bársonyos, gránit keménységű volt az inge puha selyme alatt. A végén annyira kifulladtunk, hogy zihálva váltunk szét. 
Nem sokáig bírtuk, így az egyik pillanatban még álltam, másikban pedig zuhantam. Louis ledobott az ágyamra, nekem feszült. Nyelve azonnali bebocsátást követelt, ami ellen nem volt kifogásom. Annyi éven keresztül kerülgettük egymást, mint macska a forró kását, hogy úgy éreztük, eljött a pillanat, hogy mind a ketten kiteregessünk.Louis nagy kezei forróak voltak, minden porcikám bizsergett. A kellemes érzés elöntött, a karjaimat a nyaka köré vontam, még közelebb húzva őt magamhoz. Kiszedegettem a csatokat a hajából, beletúrtam a dús fürtökbe. Ekkor vesztettem el az eszem. Illata, érintése olyan hatással volt rám, mint az afrodiziákum. 
* Louis szemszöge*
Andrea teste tökéletes volt. Bőrének kellemes vanília illata mámorító volt számomra. Ruhája alatt az izmai acélosak, ám érintése olyan, mint a puha selyem. Néha összefonódó tekintetünk kiütött. Szemei szikráztak, kék gyémántként fénylettek. Gyönyörű volt. Lábai lassan körülölelték a derekamat, szorosan tartva. Lassan haladtam fel dereka mentén, végigsimítva a hasán, vállain, arca, nyaka körül. Beletúrtam hosszú, fényes hajába, ami vadként hullott ki a kezeim közül. Csókunk egyre édesebb, kínzóbb lett. Ajkainak íze megrészegített, kellemes borzongás futott végig a gerincemen. Mikor ő is kiélte magát, a keze a hajamba vándorolt. Olyan erővel húzott magához, hogy elvesztettem minden önuralmam. Ő kell nekem, senki más.
---
* ajtókopogás*
Ijedten rebbentünk szét a kopogás hallatán, Louis meglepetten nézett rám, jó adag beindultság látszott rajta. Szétváltunk, majd felkeltem. Megigazítottam a hajam, kiigazítottam a már kissé gyűrött ruhámat. Kinyitottam az ajtót. Mircea várt rám.
- Szia Mircea, miben segíthetek? - kérdeztem kedvesen mosolyogva. 
- Szervusz drágám. Gondoltam, hogy beszélek veled.- mosolyodott el ő is.
- Hát, nem ez a legmegfelelőbb pillanat. Nem sokára megyek hozzád úgyis, a megbeszélt harc miatt. Utána beszélhetünk. 
Egy pillanatig tétovázott, de beleegyezett. 
- Mondd csak, ki van itt? - kérdezte halvány mosollyal a szája szegletében.
- Louis. Éppen.. ööö, beszélgetünk.- hát, nem kapom meg a világ legmeggyőzőbb riposztjáért járó díjat..
- Ó, értem. De remélem jól vagy. Ezek ketten elég jól egymásnak ugrottak. Bár, nem is csodálom, ilyen díjért..- siklott végig rajtam a szeme.
- Na de apu! Jól vagyok, nem sokára megyek. Készülj fel.
- Pont te nevezel apunak, aki az anyám lehetne? - röhögött fel.- Rendben, találkozunk.
- Szia, Mircea.- köszöntem el, becsuktam az ajtót. 
Mikor visszamentem a szobába, Louis már izgatottan várt. Odamentem hozzá, elé álltam. 
- Gyere, öltözzünk át. 
- Mircea ráér. 
- Igen, ráér, de minél hamarabb végzünk, annál jobb. Addig is folyamatosan zavarni fognak minket. Ahogy ismerem az öreg csibészt, ki nem hagyná, hogy bosszantson minket.
- Jó, de aztán semmi más. Van némi meglepetésem számodra.- mosolyodott el. 

Ez a mosoly lefegyverző volt.

#4. fejezet - Rosszabbak, mint két kisgyerek

Innen is üzenem Kakuja Fanninak, kedves állandó kommentelőmnek, segítőmnek, hogy menjen el lottózni.

Egy ideig így néztük egymást, majd Louis felvett a kezei közé, elindult velem vissza a lakosztályomba. Út közben találkoztunk Raffel, aki arcomat meglátva megijedt. Louis gyorsan intett neki, hogy nincs semmi komoly bajom, majd később beszélnek. Elértük volna már szobám bejáratát, mikor valaki utunkat állta.

Jack fekete pólóban és nadrágban egy árnynak látszott előttünk. Tekintetéből sötét düh sugárzott, amit nehezen tartott vissza. Mereven állt előttünk, öklei összeszorítva, szinte ütésre készen. Louist méregette, engem megpillantva elkerekedett a szeme, nem értette, hogy mit keresek ott. És miért pont ott. Louisra nézve elöntötte a düh. Ölni tudott volna a szemeivel, de az én franciám csak diadalittas mosollyal fogadta a néma kirohanást. Jack megtorpant, odavetette magát Louis elé. Hatalmas energiahullámok csaptak össze.

Az ilyen energiahullámokat az emberek nem érzékelik. Ezeket úgy tudnám a legjobban leírni, mint mikor valaki ideges, dühödt, tombol.. és szinte izzik körülötte a levegő. Igen, az a szorító, fojtogató érzés egy láthatatlan energiahullám. Nos, pont ilyeneket látunk mi is, csak narancssárgán, karmazsinvörösön felizzva. Gyorsan kiáramolva a testből.

Engem szinte letaglózott a két energia ereje, de a saját lábamra álltam, elsöpörtem. Ilyen varázslatra nagyrészt csak a 700-800 éves vámpírok képesek. Én már rég átléptem ezt a kort. Mindketten meglepődtek, mikor véget ért. Jack szólalt meg először.
-Mi a fenét keresel te itt vele? - vakkantotta oda Louisnak, aki szemmel láthatóan nyugodt volt.
-Visszakísérem a lakosztályába. Velem volt, netán probléma? - Louis szemében némi büszkeséget láttam felcsillanni, miközben megfogta a kezem.- Nos, akkor mi megyünk is, gyere kedves. - Ezzel elrángatott a dühödt vadállat elől.
-Ne siess annyira. Még nem végeztünk. - ezzel Louis után nyúlt, leterítette a földre. Ütötték egymást, mikor felálltak, mindkettejüknél volt egy kard.. honnan szerezték? A falon levő díszkardok már nem voltak a helyükön. A felszabaduló energia örvénylett.
 Időközben Mircea is megérkezett, egy kardot dobva felém. Nekilódultam mindkettejüknek, először Jacket leszerelve, kiütöttem a kezéből a kardot. Nekiszögeztem a falnak az energiámmal. Majd Louis ingerültségét csillapítottam. Igaz, hogy nem voltam harchoz öltözve, de egy idő után térdre taszítottam, őt is a falnak szögezve. Villámló szemmel néztek egymásra, de közéjük álltam. Már nekem is fogyóban volt a türelmem.

-Mi a franc volt ez?!- kiabáltam le mindkettejüket. - Ne viselkedjetek úgy, mint két óvodás. Komolyan mondom, ezt nem lehet nyugodtan megbeszélni? - idegességemben  már magyarul kezdtem el beszélni, értetlenkedve néztek rám. Nem érdekelt, hogy nem értik. Jobban jártak. Persze Mircea csak röhögött a szavaimat hallva. Ő tudott magyarul, más nem. Nyugtatásképp azt mondta, hogy két kisgyerek anyukája lehetnék, amitől elnevettem magam. Adós voltam neki ezzel. - Csak akkor engedlek el titeket, ha nem estek egymásnak. Másképp még itt szobrozhattok egy ideig.
-Én nem bánom. - kacsintott rám Jack, szemtelenül legeltette rajtam a szemét. Ugyan az arcán nem volt különösebb jele a szavainak, de máshol nem tudott ennyire uralkodni magán.. mikor ezt Louis meglátta, szikrákat szórt a szeme. Ha lett volna nála egy szabja, akkor már valószínű, hogy sikerrel használta volna. Még sose láttam őt ilyennek.
-Fejezd be, mert megbánod. Magam fogom elintézni, hogy hosszú kárhozatra legyél ítélve kínok közt. A végén a pengémért fogsz könyörögni, te senkiházi. - mormolta franciául. Igen, elég sok nyelven tudok, Európában vagyunk, nem? Ha tudsz másokkal kommunikálni, az sosem árt. Ennél fogva 11 különböző nyelven, meg persze az anyanyelvemen folyékonyan beszéltem. Könnyen megértettem bárkit a Szenátuson belül. Feladataim egy részét fordítóként végeztem.

Louis kitörését látva megértettem. Védeni akar.. és ez az idióta már eléggé a bögyében van. Míg Jacknek egy játékszer lennék, akit magához láncolva tartogat. Ebből nem kértem.
-Mindketten nyugodjatok meg. Nem tűröm a szájalást. Te meg Jack, jobban teszed, ha nem csinálsz semmit. Louis-Caesar, elég legyen – zengtem oda neki franciául, mire ő rám nézve lecsillapodott. - Most szépen leeresztem az energiám, de ha még egyszer ez előfordul, garantáltan faldíszként végzitek.- szavaim hallatán Mircea felnyerített, odasétált hozzám.
-Andrea, drága- puszilt homlokon- te sose változol. Mondd csak, a vívást mikorra tervezed? - kérdezte kíváncsian, mintha a két harcos ott se lett volna.
-Van még egy kis programom - tekintettem a franciámra, aki elmosolyodott. - , aztán megyek. Nem gond, ha eljön megnézni minket? - megint visszanéztem Louisra.
-Dehogy! - felragyogott a szeme. - Legalább látja, hogy hogyan porolom el a feneked. - kacagott az arckifejezésemet látva. - Most nem hagylak nyerni, azt megígérem.- Oldalba böktem, mire ő megölelt.

Mindig is a lányaként tekintett rám, sose hagyott magamra. Remek ember volt. Bár néhányszor tartoztam neki, mint most. Ennél fogva el kellett vele mennem vacsorázni, amit sose bántam. Mindig sokat nevettünk, finom borokat kortyolgattunk. Mircea butácska viccein kuncogtunk. Nem volt nagy humorérzéke, de remekül tudta oldani a feszültséget. A vacsora után általában kiültünk a tetőre, néztük a csillagokat, visszaemlékeztünk a régi időkre. Egy helyen éltünk. A férfiproblémáimat is mindig megoldotta. Ha nem Rafe kergette el őket az újraváltozásom idején, akkor ő. - Akkor siess! Bármit hozhatsz, csak vizet ne! - mondta, majd még egyszer megpuszilt, majd elmasírozott.

Egy karddal a kezemben és két gyerekes, jóképű, nálam sokkalta magasabb, veszélyesebb férfival magamra maradtam. Mostanra Jack eljutott odáig, hogy fejben vitassa meg Louisszal a problémát. Igen, képesek voltunk telekinézisre. Mondjuk ezt is csak egy bizonyos szint után. Csak a mester vámpírok voltak erre képesek. Mivel én már 300 éves korom óta az voltam, így nem volt számomra nagy erőfeszítés ez a trükk. Nem akartam beleszólni a vitájukba, de az arckifejezéseik mindent elárultak. Mikor már mind a ketten lenyugodtak, szépen lassan leszedtem róluk az energiamezőt. Jack nem mozdult, hanem továbbra is csak Louist kémlelte, aki mellém lépett. Szorosan magához húzott, a csípőmet szorítva. Erre Jack szeme elsötétült, nem jó jel. Olyan gyorsasággal iramodott nekem, amitől majdnem feldőltem. Kitépett Louis karjaiból, magához szorított. Én ezt nem hagytam annyiban, így ismét falnak szorítottam. Ezúttal az én agyam borult el. Az energiám akkora erővel zúdult ki, mint mikor a víz áttör egy gátat. Beleremegtek a falak. Rafe szaladt oda hozzám, nyugtatóan ölelt a keblére. Lassan elhúzott a faltól, átadott Louisnak, aki felkapott és elvitt a szobámba. Rafe ott maradt Jackkel, aki még mindig kábultan nézett minket a falnak támaszkodva. Rafe megfogta és elvezette, miközben szidta, mint a bokrot. Louis bezárta az ajtót, mikor megfordult, már javában könnyeztem. Amint meglátta, átölelt, csitítani kezdett. Mindig én szívom meg.

Megint sikerült elintézni, hogy jó kedvem legyen.

#3. fejezet - Emlékek

Raffaello műterme felé vettük az irányt. Miközben csendes nyugtalanság ülepedett ránk, az agyam egyetlen gondolaton kezdett el kattogni. Emlékek.

* Az író szemszöge*
Andrea csendes reszketésben tartott Louis- Caesarral Rafe műhelye felé. A lány arcán megmutatkoztak érzései. Néha eltorzult, aztán kisimult. Az emlékek áradata nem hagyta nyugodni őt. Gondolataiba belesüppedve elveszett a mában. A keserű események láncolatai egyre csak súlyosbodtak. Nezzo. Nezzo volt a pisztoly, s a golyó, mely lyukat ütött az emlékek gátján.
Andrea a lehető legszebb almát szedte le a fáról, hogy beledobja a többi közé, de ekkor egy kellemes, meleg érzés járta át testét. Aztán két szem. A szemek áramütésként ütötték ki, beleborzongott az idegen miatti heves vonzásba. Gondolatait leláncolták, mint Morpheust a hellászi istenek. Tagjai elzsibbadtak, képtelen volt megmozdulni. A rejtélyes idegen gúnnyal, csodálattal vegyes arccal figyelte áldozatát. Szinte ragadozóként közeledett a fiatal lányhoz, aki semmit sem tehetett. Nezzo arca rángatózott az izgalomtól, amit az elejtett vad becserkészése hozott ki belőle. Lassan sétált oda hozzá. Szemében egy pillanatra furcsa fény villant meg, égő tűzként tombolt benne az ösztön. A gyilkolás ösztöne.
Andrea csendesen, visszafojtott lélegzettel várta urának közeledtét. Remegett, ahogy a gyilkos egyre több energiával küldte őt padlóra. Szemei elhomályosodtak, tekintete kiüresedett. Erre várt Nezzo, így nagymacskákat megszégyenítő gyorsasággal átvágott mindenen, a lányra hajolt. Egy ideig ízlelgette, szaglászta áldozatát, elveszve a lány szépségében. Selymes haját a kezébe vette, amely vad hullámokban esett ki a kezéből. Érezte teste remegését, az ereiben lüktető vér gyorsaságát, szapora szívverését. Nezzo ujjai rángatóztak, szinte megőrültek, hogy hozzáérhessenek a lány védtelen nyakához. Hihetetlen tűz tombolt a férfiban, amit csillapítania kellett. Kezét rátette a lány oldalára, finoman végigsimítva azt. Utat vágott magának a hátán, aztán elvesztette az eszét, mikor beletúrt a selymes puhaságba.. a lány szemébe nézett. Ekkor szakadt el a cérna. Felé hajolt, s belesúgott a fülébe:
- Légy üdvözölve közöttünk, drágám.
Beleharapott a nyakába, a kidudorodó eret harapva át. Nezzo leplezetlen vágyat érzett, mikor megízlelte a lány vérének ízét, illatát, szinte megrészegítette az élmény. Andrea tagjai lassan elnyúltak, arcán a vonások elgyengültek, szeme lassan lecsukódott. Már csak támadója kezében tudott megállni, aki eleget lakmározva belőle, elengedte. Futó csókot lehelt a lány ajkaira, aki elájult.
Andreát megrohamozták az emlékei. Könnyes szemmel nézte, ahogy élete filmje lassan, de biztosan lepereg. Édesanyja illata, édesapja ölelése, barátnői pletykái, a legelső csókja, amit ő nem viszonzott.. inkább felpofozta a fiút.., a lovaglás, gyönyörű gyerekkora mintha csak egy pillanat lett volna. A halál kezdte felemészteni, mikor visszatért az életbe. A vég megkísértette, beszippantotta, majd kiköpte. Louis mellett kiesett a lépések ritmusából, felbukott.
Louis még idejében észrevette a lány gyengeségét, így elkapta, felsegítette az emlékekbe ragadt embert. Elkezdte őt rázogatni, hogy visszahozza, így Andrea lassan felnyitotta a szemeit, kísérője aggodalmas, ideges arckifejezésével szembe találva magát. Mikor már minden kitisztult, kiélesedett, felállt. A férfi védelmezően köré vonta a karjait, szorosan magához vonva a lány esetlen testét.
---
- Jól vagy?- kérdezte Louis már vagy ötödik alkalommal, mikor már válaszolni is tudtam.
- Persze, egy kis rosszullét. Semmi bajom.
- Miután megnéztük a képeket, magam gondoskodom arról, hogy visszaérj a szobádba, és kialudd magad.
- Louis, semmi bajom, mondtam már. Egy kis fáradtság, ennyi az egész.
- Nem érdekel. Na, gyere, mert Raffaello már türelmetlen.
- Jó.
Kéz a kézben sétáltunk tovább, Louis szorosan fogta a karomat, minden öt másodpercben letekintve rám. Végigmentünk a hosszú folyosón, a szőnyeg halkan ropogott a lábunk alatt. A várbörtönhöz hasonlító falakon csupán néhány fáklya pislákolt, a drámai hatást tovább fokozva bennem. Louis lassan szívta és fújta ki a levegőt, mintha valami bosszantotta, zavarta volna. Megértettem, hogy mi volt az. Égett hús szaga.
A pince közvetlenül a folyosó végén, Rafe műterme felé volt. A kínzó mesterek örömmel alkalmazták ezt a módszert a túszok, foglyok megfélemlítésére.. meg önszórakoztatásra. Jack is ennek a módszernek volt a megszállottja. A nyomasztó körülmények ellenére sikerült elérnünk Rafehez.
Mikor odaértünk, ő már nem volt bent, bizonyára elment valahova. Tudtam, nem sokára visszatér, hogy elmesélhesse képei ihletforrását, megalkotásának körülményeit.. mindent, amit csak tudni akartál és nem akartál a képpel kapcsolatban. Kiszabadítottam magam Louis szorításából, aki hála Istennek nem tiltakozott, hanem elindult egy francia lovast ábrázoló kép felé. Mind a ketten külön folytattuk a szemlélődést, elveszve Rafe tehetségében. Rengeteg portrét készített, főleg az utcán meglátott embereket örökítette meg. Ahogy elértem egy képhez, ami egy magyar tájat elevenített meg, rögtön megragadtam.
A háttérben jurták, ahol az asszonyok beszélgetnek, főznek, mind egy nagy tűz köré gyűlve. A képen jobb oldalt pár fiatal lovas hajtja a vadlovakat, juhokat, szarvasmarhákat. A dombokon gyerekek vannak belemerülve az önfeledt játékba. Az ég tiszta, felhőtlen. A lágy vonalak, az erősebb-gyengébb színek kontrasztja egészen meglepett. Már éppen elöntött volna az emlékek áradata, mikor erős karok fonódtak a derekam köré. Melegségüktől ellazultam, megnyugodtam. Louis állt mögöttem, előre hajolt, ő is megnézte a képet. Egy ideig figyelmesen tanulmányozta, majd elmosolyodott. Nekem időközben egy könnycsepp gurult végig az arcomon, amit letöröltem. Elkezdtem remegni. Az emlékek ugyan most nem árasztottak el, de kitört belőlem minden. Heves zokogásba fogtam, amit Louis észrevett, így szorosan magához szorított. Megfordultam az ölelésében, az inge puha selymébe rejtettem könnyáztatta arcomat, beszívtam az illatát. Belé kapaszkodtam. Nem tudom, hogy akkor, abban a pillanatban miért tettem ezt, de szükségem volt valakire. Mikor már lecsendesedtem, felnéztem rá. Szeméből aggodalom, egyben melegség áradt. Egy ideig így néztük egymást, majd Louis felvett a kezei közé, elindult velem vissza a lakosztályomba. Út közben találkoztunk Raffel, aki arcomat meglátva megijedt. Louis gyorsan intett neki, hogy nincs semmi komoly bajom, majd később beszélnek. Elértük volna már szobám bejáratát, mikor valaki utunkat állta.

#2. fejezet - A vacsora

Íme a következő rész. Jó szórakozást hozzá!


Gyorsan beléptem a zuhany alá, hogy megszabaduljak az förtelmes izzadság szagomtól. Megmostam a hajam, rendbe szedtem magam. Miután kiléptem a fülkéből, megszárítottam a hajam, befontam, bár néhány kusza hajszál elszabadult. Imádtam így hordani a hajam.
Odaléptem a gardróbomhoz, kivettem egy kék ruhát. Nem volt túl hosszú, valamennyivel a térdem fölött volt a vége. Belebújtam, kiegészítésül egy szintén kék topánkát vettem fel. Remekül illett a ruhához. Utolsó simításként betettem egy fehér, picike fülbevalót. Odaléptem a tükörhöz...mintha csak édesanyámat láttam volna magam előtt.

Eszembe jutott, mikor apuval táncoltak a tábortűz ünnepkor, összeölelkezve, vidáman követve a zene ritmusát. Boldogok voltak, csak én ültem mindig egyedül a többi párt bámulva...
Ne higgyétek, hogy azért nem táncoltam, mert mindenkinek volt párja. Nem. Én hajtottam el őket. Persze apát sose utasíthattam vissza, így ő mindig megtáncoltatott. Sose panaszkodott arra, hogy nincs párom- bár néha voltak kisebb célzásai a másik törzsfőnök fiára..-, szeretett. S nekem ez volt a legfontosabb.
 Időközben észrevettem, hogy egy könnycsepp bukkant elő a szememből. Gyorsan letöröltem, elhessegettem az emléket. Pont ekkor kopogtak az ajtómon.
 - Bújj be!- kiáltottam.
 Louis-Caesar belépett az ajtón. Elegáns, fehér inget viselt, egy fekete nadrággal, hozzá illő cipővel. Laza öltözködése ellenére meggyőző volt az összhatás. A hajába pár arany csatot rejtett, az inge végén ugyanilyen mandzsetták voltak. Meglepett, csodálkozó pillantással mért végig.
-Hű, a csinos alatt nem tudom, hogy te mit értesz, Andrea, de gyönyörű vagy ma este.- Kezdte csillogó szemekkel, halvány mosollyal a szája sarkában. Közelebb lépett, felé fordultam.
-Köszönöm. - mosolyogtam vissza rá.
-Úgy látom, hogy készen vagy. Indulhatunk? - nyújtotta felém magabiztosan az egyik kezét.
-Igen, mehetünk. - belekapaszkodtam, majd kiléptünk az ajtón.

Lassan sétáltunk végig a folyosón, teljes csendben. Elértük az ebédlőt, ahogy már egy megterített asztal várt, gyertyákkal, liliomokkal a vázában- a kedvenc virágom. Előrébb léptem.
-Honnan tudtad?
-Az az én titkom.- mondta mosolyogva, finoman megragadott a könyökömnél, odavezetett az asztalhoz. Kihúzta előttem a széket, leültem. Majd végül ő is helyet foglalt.
-Köszönöm, ez gyönyörű.
-Ne köszönd. Én köszönöm, hogy eljöttél velem.- jelentette ki teljes nyugodtsággal, szinte vidáman.

Ezek után beszéltünk mindenről. Régi kalandokról, párbajokról, utazásról egy pohárka bor mellett. Nem sokkal később elfogyasztottuk mind a ketten a vért, egymáson kuncogva. Majd feljött a nem kívánatos téma: Jack.
-Mondd csak, Jack mindig ilyen veled?- kérdezte komoly arckifejezéssel.
-Milyen?- próbáltam játszani a tudatlant, nem sok sikerrel.
-Ilyen tiszteletlen. Mindannyiszor láttam, hogyan bánt veled. Mintha csak a tulajdona lennél, játszik. Látom, hogy nem tiltakozol ellene, de nem is támogatod, hogy legyen köztetek valami. Az edzés után is gondoltam, hogy váltok veled pár szót, de megjelent. Hallottam, hogy mit mondott neked. Nekem ez nem tetszik. - tekintetéből mintha jégdarabok záporoztak volna.
-Várj, te láttál vele?- kérdeztem némiképp gyanakvóan.
-Igen, mindig. Bár, az a legjobb kérdés, hogy mikor nem látlak.- mondta mosolyogva.- Nem úgy értettem, nyugodj meg. - tette hozzá gyorsan.
-Nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Valóban nem értem, hogy mi a célja ezzel. Nem tudom, hogy mit tervelt ki.. és ez a "nem tudom" eléggé zavaró. A hallottak alapján.. nem akarom, hogy bajod essen.- mondtam halkan.
- Az egyetlen, akinek bántódása esik, az te vagy. Ezt nem engedem. Eddig magamnak se vallottam be, de teljesen beléd szerettem. Gyönyörű nő vagy, erős, határozott, okos.. nagyon jól harcolsz. Sorolhatnám, hogy pontosan hogyan sikerült elcsavarnod a fejem, de felesleges lenne.- mondta vigyorogva. Majd lassan a kezeimért nyúlt, nem tiltakoztam ellene.
-Köszönöm. Nagyon jól esik ez, én is hasonlóképp érzek, de Jack az én dolgom. Hagyd, hogy elintézzem, rendben? - Ez az! Úristen..de rég vártam már erre!
-Rendben, örülök, hogy ugyanígy érzel. - mondta mosolyogva.- De ha elfajulna a helyzet, akkor már magam is beleavatkozok. Nincs apelláta.- vetett rám komoly pillantást.
-Oké, megígérem.
-Nos, akkor azt hiszem, nézzük meg Raffaello képeit. Rendkívül izgatott volt. Gyere!- felállt, majd kézen fogott, és Rafe műterme felé vettük az irányt.

#1. fejezet - A gyakorlat

Helló mindenkinek! Nem bírtam ki, hogy ne tegyem fel a következő részt, így már ma bele lehet merülni a kissé túlfűtött történetem folytatásába. Szívesen várom a kritikákat, hozzászólásokat. :)



Kis idő múlva, mikor már teljesen lenyugodtam, átgondoltam mindent, úgy döntöttem, hogy átöltözöm. Fél óra múlva kezdődik a gyakorlat, jobban mondva egyfajta „tréning”.

Ezeken a foglalkozásokon fejlesztjük a támadási, védekezési formákat, megküzdünk egymással, jól érezzük magunkat. Mivel a többiekhez képest „nagy öregnek” számítok, ezért Louis-Caesar is mindig szívesen hív ki, francia harcmodort gyakorolva. Imádok vívni, bár inkább tőrökkel harcolok. Ezt még a szoknya alá is kényelmesebb besuvasztani, mint egy kardot.
Felvettem egy fekete, kis rövidnadrágot, ami sztreccses anyagának köszönhetően kényelmes volt. Felülre pedig egy trikót, így nem akadályozhatta semmi a mozgásomat. Rátuszkoltam a lábamra egy sportcipőt, felkötöttem a hajam. Összeszedtem a tőrjeimet, kardomat, a kicsi pengéket, beletettem őket a táskámba, és kiléptem a szobámból.
    Átmentem a nappalin, amely klasszikus berendezésű volt. Bordó falai voltak a szobának, toszkán tájképekkel díszítve. A bútorozás is hasonló volt. Az asztalokon nagy, nehéz terítők; férfias, tölgyből készült bútorok, nagy bőrfotelek, kanapé. Meglátszott, hogy az itt élők többsége a férfiak táborát erősíti. Nőiesnek leginkább a konyhát.. illetve a szobáinkat tudnám csak mondani.
A nappaliból kilépve átmentem a hosszú folyosón, amelyet kőbe vájtak, a falon sorban fáklyák égtek, furcsa árnyakat festve a falra. Végül elértem a küzdőteremhez. Bent már szinte mindenki jelen volt, csupán Mircea volt távol.
A sarokban Louis-Caesar és Rafe tanakodtak. Louis egy magas, barna, göndör hajú vámpír volt, nagy, csodaszép, kék szemekkel. Alkatilag leginkább egy Adoniszhoz tudnám hasonlítani, belsőleg pedig egy finom úriemberhez. Mindig nagyon udvarias volt a hölgyekkel, csupán párszor láttam feldúltnak. Még egy franciaországi látogatásom során ismertem meg, amikor Nezzo után nyomoztam. Azóta barátok vagyunk, illetve... Remek harcos volt, sokan kérték fel bajnoknak, sosem vesztett... kivéve mellettem. Mindig barátságos kihívás voltunk egymás számára, remekül szórakoztunk a harc közbeni beszélgetések, esések közepette.
Rafe egészen más típus volt. Rafe a Raffaello egy becézése volt. Igen, Raffaellóé, reneszánsz festőé. Mircea öccse, Antonio változtatta őt át, hogy kénye kedvére készítsen neki festményeket. Rafe azonban nem sokáig bírta Tony mellett, így Mircea vette őt a kegyeibe, ő lett a mestere.
* egy kis magyarázat*
A vámpírok társadalma egészen máshogy épül fel, mint az embereké. Itt alárendeltségi viszonyok vannak. Általánosságban mindenkinek volt egy mestere. A mester kétféle vámpírt jellemzett.
1. Az a vámpír, amely elérte a legmagasabb szintet, 1-est. 1-től 10-ig terjedt a mesterek szintje. Ezen kívül csupán újszülöttek voltak.
2. Más vámpír gazdája, felügyelője. A mester változtatta át, így neki van felette hatalma. Ezt fel is lehetett bontani azzal, hogy kiváltotta magát, vagy megmérkőzött mesterével. Ezt az alárendeltségi viszonyt nehezen lehetett megtartani, hisz 1-es 1-es viszonyban elég nagy fejfájást okozott a sok ellenségeskedés mester és mester között.
---
Mivel nagyon rajongok a festészet, rajzok iránt- szívesen alkotok, van némi tehetségem is hozzá- így Raffel mindig van miről beszélgetni. Rendkívül érdekelte a divat, a 21. század, amit elég gyakran kevert a reneszánsszal. Sose volt ingerült. Ezért lehetett olyan nagy barátságban Louisszal..ám a finom külső ellenére legalább annyira jól vívott, mint én.
A terem közepén éppen Tomas magyarázta el Cassienek- a Pythiának –, hogyan tartsa a kardot. Tomas és Cassie egy pár voltak.
Cassandra volt a mindenek felett álló jósnő, akinek a segítségemmel sikerült megszöknie Antonio karmai közül. Kicsi kora óta magához vette, saját magának tartogatta. A szüleit megölette. 11 éves kora óta én voltam a támasza, mintha csak a húgom lett volna. Így, mikor beléptem a terembe, odajött hozzám és megölelt. Gyönyörű lány volt. Nem volt túl hosszú a haja, ugyanis rejtőzködése alatt le kellett vágatni a szép, hosszú, szőke loboncát. Csillogóan zöld szemei, jó alakja volt. Nem is csodálom, hogy Tomasnak megtetszett.
Tomas szintén egy magas, nagyon izmos vámpír volt, Jackhez hasonlóan hosszú, éjfekete hajjal, amit mindig kiengedve hordott. Csupán egy kis csattal fogta össze a mai nap miatt. Szemei sötétek, kökényhez hasonlóak voltak, igézőek. Mindig feketét viselt. Tomas jó pasi volt...

A többiek főleg nálam idősebbek voltak- ez a különbség kb. 200-300 év lehetett- , és a konzul is jelen volt. Nem sokat lesz bent, azt hiszem, ma is el kell mennie. Mikor már Mircea is nagy nehezen beesett, észrevett, hozzám lépett egy apró puszit nyomva a homlokomra. Mircea egy székely vámpír volt, IV. Vlad, ismertebb nevén Drakula bátyja. Szép, nagy, mogyoróbarna szemei voltak, hosszú, éjfekete haja, amely súlyos tincsekben hullott alá a hátának. Nagyon sármos fiatalember volt. Emberi szemmel nézve úgy 5 évvel idősebbnek látszott nálam, ám más tekintetben én bizonyultam idősebbnek.. 600 évvel. Remek kiállású, üzleti érzékű vámpír volt, a Szenátus főtárgyalója.

   Váltottam vele pár szót, majd körbenéztem.. ekkor akadt meg a szemem Jacken, aki megint ÚGY méregetett. Bizonyára látta, hogy észrevettem, ezért elvigyorodott és kacsintott egyet. Összerándult a gyomrom. Rosszullétemet Louis szavai kergették el.
 - Akkor kezdődjék a mai gyakorlat, jó szórakozást! - jelentette ki finoman, szavai kissé franciásak voltak, érződött az akcentusa.
A köszöntő után elkezdődött a bemelegítés. Elkezdtem nyújtani, leültem, kinyújtóztattam a lábaim, kezeim, majd a kezembe fogtam a tőrjeimet. Velük melegítettem be tovább. Éppen odamentem a cuccaimhoz, hogy megtöröljem magam, mikor valaki hátulról megfogott, magához rántott, szorosan tartva a kezét a csípőmön. Azonnal megpördültem .. tőrrel a kezemben. Hogy ki volt az? Legnagyobb meglepetésemre Louis. Teljesen megrökönyödtem.
-Bocsánat, hogy így megleptelek, de nem akartam, hogy megijedj.- kezdte mosolyogva.
-Ó, semmi gond, csak nem számítottam erre. - karjai még mindig a csípőmet ölelték.
-Sajnálom. Arra gondoltam, hogy a szokásos meccsünk végén- vigyorodott el teljesen- meghívnálak vacsorára. Aztán pedig megtekinthetnénk Raffaello legújabb képeit.
-Ööö.. nagyon kedves tőled, rendben.- nyomtam el én is egy halvány mosolyt.
-Remek! Gyakorlat után 1 órával legyél kész, érted megyek. Legyél csinos!- tette hozzá, majd visszament vívni.

Te atya úr isten.. na ez meg mi volt..?!
 Próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, így némiképp sikerült lejjebb tornáznom az izgalmamat. Tovább folytattam a bemelegítést, majd elkezdődtek a meccsek. Először Mircea seggét vertem el, aki kézcsókkal nyugtázta a vereséget. Raffel vidáman elvívódtunk, párszor sikerült megszorítania, de végül ledöntöttem a lábáról. Louisszal is megküzdöttem, megizzasztott, de úgy láttam, hogy nem csak én fáradtam el kissé.

 A kardja gyorsan száguldott a nyakam felé, de az egyik tőrrel sikerült megállítanom, míg a másikat a oldalának szegeztem. Győztem. Pár percig még így lihegtünk, kíváncsian kereste a tekintetem. Mikor végre felnéztem rá, kissé bánatosan elvigyorodott, megköszönte a küzdelmet, majd távozott. Mindenki kiment a teremből, én maradtam bent utolsónak. Mikor már azt hittem, hogy vége a mai meccseimnek, pakoltam össze. Éppen megfordultam volna, de egy nagy test az utamat állta. Hát persze, hogy Jack.

Kíváncsian nézett rám, fürkészően. Hátrébb léptem, de még közelebb jött hozzám. Egészen elém lépett. Mikor ránéztem, a tekintete fagyos lett.
-Mi volt ez az egész a franciával? - nézett rám dühösen.
-Elhívott vacsorára, miért? - kérdeztem higgadt hangon, bár legbelül tomboltak bennem a hormonok.
-Nem osztozkodom senkivel és semmivel. - ragadott meg, szemében egy furcsa fény villant meg.
-Jack, nem vagyok a tulajdonod..- ekkor magához szorított, és megcsókolt, erősen, vágytól fűtve. Dühödten szorongatott, simogatott, amitől teljesen beindultam. Már a kezeimet a nyaka köré fontam, beledőltem a csókjába, ami megbabonázott. Majd elengedett, elhúzódott kicsit, de még mindig szorosan tartott.
-Enyém. - mormolta a fülembe, keményen belemarkolt a combomba. Ezért a megmozdulásért bokán rúgtam, röhögve tartott tovább engem.
-Na mi az, drágám? - nézett rám csillogó szemekkel, pimasz mosollyal.
-Jack, légy szíves, engedj el! Dolgom van. És nem csinálhatjuk ezt, nem helyes ez így.- próbáltam komoly maszkot ölteni magamra, hogy meggyőzőbb legyek.
-Nem.- jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, szinte dübörgött tőle a szoba. - Köztudottan kegyetlen vagyok, megküzdök azért, ami az enyém. De úgy látom, hogy csak a selyemfiúnak volt mersze kezdeményezni. Rossz döntés.- kacagott fel ördögi hangon.
-Ne bántsd! Nem tett semmit! Hagyd ki őt ebből, Jack!- próbáltam meggyőzni.
-A-a.. azt nem engedhetem. Csak kicsit megleckéztetem. Tudod, biztos vállalja majd a kihívást, ha a kegyeidért kell megküzdenie.. ahogy én is. - Nézett rám sokatmondó tekintettel.
-Ide figyelj.. meg ne próbálj bármit is tenni..mert..én..- ekkor befogta a számat. A fülembe súgott.
-Ne aggódj. Kerítek rá alkalmat, hogy hosszasabban és részletesebben is meg tudjuk ezt tárgyalni.. mondtam már, hogy iszonyatosan szexi vagy, mikor azokkal a tőrökkel harcolsz..? Az a simulékony, gyors, kecses mozdulatsor..azt hittem, hogy neked rontok.- mormolta érzékien, miközben a hajamat végigszántotta a kezével, beletúrt. Majd eltávolodott tőlem, s elment.

Lefagytam. Ez így nem helyes. Valamit tényleg ki kell találnom. Le kell őt állítanom. Ránéztem az órámra: 17.36. Jézusom, alig 30 percem van, hogy elkészüljek, mire Louis jön értem.
Ezzel felkaptam a cuccaimat és sietve visszatértem a lakosztályomba, hogy fel tudjak készülni a vacsorára.

Csinosan.

A kezdet - prológus

Üdvözlöm minden kedves olvasóm! Itt lenne az első rész. Jó olvasást hozzá! :)

 „ Az ember egész életében ember marad. Hogy milyen lesz belőle, az a sorson múlik, amely kiszámíthatatlan.”- Liliom Andrea

   Az én kis történetem is ugyanúgy kezdődik, mint a többi. Csak máshogy folytatódik...

  Édesanyám már korán reggel kihívott, hogy segítsek neki gyümölcsöt gyűjteni, mert édesapámék elmentek vadászni. Kissé fáradt voltam, de mégse mondhattam nemet.. felvettem a ruhámat, a kis bőr cipőimet, megfésültem a hajamat, amely barna, dús, göndör fürtökben hullott alá a hátamnak. Az egyszerű kis öltözékem ellenére egész csinos voltam. Szép, hosszú lábaim voltak, hála annak a sok futásnak. Domborulatokkal is ízlésesen voltam ellátva, de én mégis a szememre voltam a legbüszkébb. Jégkék. Ezek a jégkék szemek sok férfit el tudtak csábítani, csak a tulajuk túl makacs volt. Nem akartam férjhez menni. Soha.

   Igen, édesanyámtól sokszor hallottam, hogy 22 éves létemre szégyellnem kellene magam, hogy még egyedül vagyok. De nem bántam. Jól meg voltam magamban is.

Miután felébredtem teljesen az álmodozásomból, kimentem a jurtából. Kint már javában kosarazták az asszonyok a gyümölcsöket, hogy minél többet össze tudjon gyűjteni mindenki az újabb út előtt.

    Anyukám már várt engem. Gyönyörű nő volt. Nem túl magas, karcsú volt, hosszú, barna haja, amely fénylett, akárhányszor rávetült a napfény. Igéző szemei voltak, telt ajkai, kicsi orra, és mindig mosoly járt az ajkán. Apukámmal még egy tábortűz ünnep során ismerkedett meg, felkérte táncolni, és ezek után minden ment a maga rendje szerint. Bár, ami azt illeti, apunak nem volt könnyű dolga..ugyan nem estem messze a fától, apunak mégis sikerült megtörnie a jeget. Fél év után már boldogságban éltek, anya velem várandósan. Édesapám szerint ő volt a Mezők Királynője. Helyesen gondolta. 

   Édesapám magas, izmos ember volt. Széles vállakkal, erős karokkal, amelyekkel minden nap megszorongatott minket anyuval. Hosszú, sötét haja, így mindig lófarokban hordta, ami nagyon tetszett. Kislány koromban mindig fésülgettem őt, mint egy hajas babát, és teletűzgéltem a mezőről szedett vadvirágokkal. Este mesélt nekem, hogy ne féljek elaludni. Történetei általában az erdő vadjairól, szörnyeiről, és azokat legyőző hősökről szóltak, akiket aztán nagy dicsőség illetett.
 De apa a mai nap nem volt velünk.

   Megindultam anyuhoz, váltottam pár szót a többi lánnyal - mint kiderült, ők is "repestek az örömtől",- majd elindultunk az erdőbe. Mivel nyár volt, így annak minden fája zöldben pompázott. A fenyők kellemes illata csapta meg az orromat. A madarak vidáman csicseregtek, az őzek, nyulak mind megijedtek a lépteinktől. Szerettem ide járni. Itt mindig megnyugodtam. A nap melegsége kellemesen csiklandozta a bőrömet, melegség áradt szét a testemben. Kíváncsian néztem szét, már-már azon voltam, hogy leülök egy fa tövébe és kiélvezem az itt töltött utolsó napot. Azonban a tervem meghiúsult, hisz anya egy percre se vette le rólam a szemét. Hát, ennyit erről.

 Mikor elhagytuk a tűlevelűeket, egy tisztás következett. Annak a szélén voltak gyümölcsfák, jó magasak..hozzá kell, hogy tegyem.

  Már javában szedegettük a termést a fákról, beszélgettünk, anyu játszotta a kerítőnőt...amikor egy szempárral találtam szembe magam. Egy gyönyörű, barna szempárral. Foglyul ejtett, míg a háttérben sikolyok törtek fel. Onnantól kezdve nem érdekelt semmi más, megszűnt a világ körülöttem. Csak az ő arcát láttam magam előtt. Megigézett, elvarázsolt. Ezek a szemek egy magas, fiatal, jóképű férfihoz tartoztak. A jól szabott nadrág és a hozzá passzoló felső rész elárulta, hogy nem is akármilyen férfi. Egészen elvarázsolt a nagy, mogyoróbarna szemeivel. Egyre közelebb jött hozzám, egészen elém lépett. Egy kápráztató mosolyt villantott, majd rám hajolt, beletúrt a hajamba...magához rántott, belesúgott a fülembe...aztán végem lett. Csak egy pillanat volt az egész, de mintha órák, sőt napok teltek volna el ... meghaltam. Már éppen átéreztem mindent a véghez közeledve. Az emlékek hihetetlen sebességgel cikáztak át az agyamon. Apu lovagló leckéi.. anyu illata.. ahogy apu hátulról megfogja anya derekát, belesúg a fülébe, aki olvadozva fordul felé a csókért... kezeik melegsége, ölelésük... az első csókom.. barátok..majd egy reccsenés. Éreztem, ahogy a halál elér, majd visszadob. Nem sokkal később felébredtem. A világ forgott velem, és egy furcsa érzés volt bennem feltörőben. Az előbb még szép reményeket ígérő férfi véget vetett az életemnek, de helyette adott egy másikat. De ez nem élet. Átok.

  Ekkor ébredtem fel az álmomból.

  

   Morcosan feltápászkodtam az ágyamból, szitkozódtam. 1269 éves létemre hogy tudok még mindig ilyennel álmodni..?! Megőrültem. 

   Végül kikeltem az ágyból, a fürdőszoba felé vettem az irányt. Letusoltam, megmostam a fogaimat, megmosakodtam, megfésülködtem. A napi rutin.

Eztán felöltöztem. Világ „ életemben” sosem voltam hivalkodó, ma sem voltam az. Felvettem a kedvenc szoknyámat és egy blúzt. Nem sminkeltem, utáltam őket, csupán egy pici fülbevalót tettem a fülembe. Ezzel nem lőhettem mellé. Beleléptem a magassarkú cipőmbe, odasétáltam a tükör el. Megigazítottam a hajam, ami nem nagyon akart engedelmeskedni nekem. Lehet hosszú hajad, csak tudj vele bánni. Hát, nekem ez nem mindig sikerül.

Miután elég időt töltöttem el a nagy tükör előtt, kiléptem a lakosztályomból. Korán volt még, senki sem kelt fel. Eszek valamit.
Finom, vörös, sűrű vért. Csak egy kis tasaknyi boldogság. Mint a csokoládé. Ha erre gondoltam, rögtön kimeredtek a nem éppen kis méretű szemfogaim. Uralkodnom kellene magamon...

   Beléptem a vérraktárba-ami a konyhából nyílt-, amit mi csak uzsinak hívtunk. Hogy kik voltak azok a mi? Mi, Szenátus beliek.
 A Szenátus egy hatalmas szervezet, amely a vámpírokat, vérfarkasokat, alakváltókat, vérlényeket irányítja, felügyeli őket. Szigorú törvényeink adták fajaink fennmaradásának kulcsát. Aki a törvényeket megszegte, nem végezte szépen. A kínzó mestereink elég komolyan végezték a feladataikat...

  Visszatérve a kamrához, odaléptem a nagy hűtőhöz, és kiszedtem egy zacskót, majd becsuktam a hűtő ajtaját és lassan kiosontam a helyiségből. Kínosan ügyeltem arra, hogy ne csapjak nagy zajt, nehogy rajta kapjanak a kis nassolásomon. Kiléptem az ajtón, de valaki már várt kint. Jack.

   Jack egy magas, bogárszemű, hullafehér vámpír volt, a Szenátus fő kínzómestere. Hosszú, éjfekete haját most is egy platina csattal fogta össze, hogy ne zavarja. Magas, jó kiállású fiatalember volt, azonban mindig középkori ruhákat viselt. Nem mindenki szeret új dolgokat kipróbálni. A vámpírok nem törődnek sokat a külsejükkel. Nagy részben hűen megmaradnak a koruknak megfelelő öltözködési stílushoz. Mivel képesek vagyunk befolyásolni az embereket- mint engem hajdanán Nezzo- így nem volt szükségünk erre. Ha el tudod hitetni valakivel, hogy te vagy Michael Jackson, akkor nincs szükség efféle formalitásokra.

   Jack az asztalnak nekidőlve méregtett. Szája sarkában ugyanaz a halvány mosoly játszott, mint ami a szemében. Azt gondoltam, hogy be fog árulni a kis „ reggeli akcióm” miatt, de nem csinált semmit. Csak nézett. Szemei lassan haladtak végig a lábaimon, jócskán elidőzve a vádlijaimon. Majd haladt felfelé lustán, amitől kínosan éreztem magam, majd végül a szemembe nézett. Ekkor végre megszólalt:

-Jó reggelt drágám.- szólalt meg lágyan.

-Helló Jack... mit keresel te itt?- képedtem el a megszólítás hallatán.

-Téged.- Bizonyára látta a reakcióm, ezért még jobban mosolygott, ekkor már apró gödröcskék jelentek meg az arcán.

-Engem? - kérdeztem némiképp gyanakvóan.

-Miért ne? Gyönyörű vagy, szeretlek nézegetni. De nem csak nézegetni szeretnélek. - mondta csibészes mosollyal.- Ha nem veszed sértésnek.- ezzel ellökte magát az asztaltól, elém lépett. Lassan rátette a kezét az oldalamra, majd lecsúsztatta egészen a csípőmig. A másik kezét a hátamra tette, kör alakban masszírozni kezdte. Ledermedtem. Jackkel azelőtt sose kerültem ilyen intim közelségbe. Lenézett rám, majd a tarkómnál fogva magához húzott, és megcsókolt. Kezdetben gyengéden, óvatosan, majd egyre keményebben, eltökéltebben. Nyelve élvezettel kereste az enyémet. Mivel eléggé meglepődtem, belegyökerezett a földbe a lábam..majd végül egész kellemes volt. Jól csókolt. De..

-Ööö.. Jack. Ez nagyon hízelgő, de én.. -  nyalogattam a számat, de nem hagyott arra lehetőséget, hogy válaszoljak.

    Érzékien elkezdte harapdálni a számat, először gyengéden, majd egyre mélyebben csókolt. Az előzőnél se türtőztette magát, de most.. ez másmilyen volt. Szinte alig kaptam levegőt. A szájából áradó brandygőz és forró kezének melege szinte megrészegített. Basszus.. nem bírom. Biztos észrevette, hogy küzdök, így átkarolt, szorosan magához vonva. Nem engedett. A teste forró volt, inge alatt az izmok gránit keménységűek. Szinte acélos erővel szorított, testünk teljesen összeért. Lassan, zihálva szakítottam ki magam az öleléséből. Vámpír létemre hála istennek elég erős voltam. Ő erre csalódottan nyögött fel, mint egy kisgyerek, akitől elveszik a kedvenc játékát.

-Andrea, drága, van valami gond..? - kérdezte fürkésző pillantással.

-Figyelj Jack, én nagyon örülök, hogy ilyen hatással vagyok rád, de ez.. ezt én nem tehetem. 

-Nem akarod, vagy nem tudod? - nézett rám metszően, még mindig magához szorítva.

-Jó kérdés. - válaszoltam a számat harapdálva.

-Ne magyarázkodj, sose ment.- mondta, mintha némi gúnyt fedeztem volna fel a hangjában.

-De.. de én...- kezdtem rekedt hangon. Na, ebből se lesz meggyőző érv..

-Nincs de. Több éve kepesztek utánad, csendben vártam, de már nem várok tovább.- nézett rám komoly tekintettel.- Többet nem fogok veszteni. Az enyém leszel, azt megígérhetem. - megcsókolta a bőrömet, amitől végigfutott a hátamon a hideg. Éreztem, ahogy mosolyra húzódik a szája.- Már csak a megfelelő pillanat kell és... - hagyta rám a mondatot. Megdöbbent arcomat látva felkacagott. Fény gyúlt ki a szemében, jaj!

-Jack, az isten szerelmére, mire jó ez neked? - förmedtem rá.

-Ami az enyém, az az is marad. Te már az enyém vagy. És, hogy megosszak veled egy kis titkot... Louis-Caesar feni rád a fogát. Ha nem vetted volna észre drágám, sokkal értékesebb vagy, mint ahogy te azt hiszed.. - még szélesebb lett a vigyor az arcán. -Nem fog megkapni, teszek róla. - bosszús arcomat látva felnevetett. - Jó étvágyat a vérhez. - kacsintott rám, és egy futó csókot lehelt a számra, majd elhajolt, mielőtt leüthettem volna.

-Mennem kell, vár a munka.- ezzel elengedett és kisétált a helyiségből.

Éppen visszavágtam volna neki egy csípős megjegyzéssel.. erre huss! A következő alkalommal nem leszek ilyen engedékeny. 

Mikor már biztos voltam benne, hogy messze van, elkiáltottam magam: 

-A büdös életbe, miért vagyok ennyire balfék?- dühtől tajtékozva kiviharzottam a konyhából.
A lakosztályom felé vettem az irányt, jobbnak láttam, ha lenyugszom. Ki kell tervelnem valamit, hisz ma közös gyakorlat lesz...Jackkel. Hiába lesz nálam fegyver, nem tehetek semmit.. vagy nem tudok. 

   Kint a folyosón Louis és Rafe köszöntek, de szó nélkül elviharzottam mellettük. Hallottam, ahogy éppen azon tanakodnak, hogy mi húzta fel az agyam.. vagy inkább ki. Nem érdekelt. Ráérek velük később is foglalkozni.

Beléptem a szobámba, magamra zártam az ajtót. Zavartan ültem le az egyik fotelba.

 Remek, ez a reggelem is jól indult.