#69. fejezet - Az erők krónikája 4. - Viháncolós Csitri

Óvatosan megérintettem mind az ötöt, különös bizsergés járt át, éreztem, hogy megtaláltam a lelkem egy hiányzó részét. Boldogságom kiült az arcomra is, önfeledt vigyorral fordultam Adonyhoz, aki halálra vált tekintettel és nyitott szájjal meredt rám. Szemeiben félelem csillogott, de nem értettem, miért. Közelebb léptem hozzá, a kezembe vettem a többi ékszert is, a nyakamba akasztottam mindegyiket. Adony sokkos állapotban állt előttem és csak ennyit suttogott.
- Az Ősök Ékszerei. Ez lehetetlen.

*Louis szemszöge*

- Mi tart ilyen sokáig? Nem találják vagy most melegítik a fémet? - kérdezte meg Mircea már vagy ötödszörre. 

Idegesen fészkelődtem a nagy fotelben, folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy mi történhetett, hisz még mindig nem jöttek vissza. Félpercenként az ajtó felé villant a tekintetem, hátha betoppan rajta az én gyönyörűségem sugárzó mosolyával, amellyel akár egy démon szívét is felolvaszthatná. 

- Fogalmam sincs. - válaszoltam fogcsikorgatva, mert kezdett unalmassá válni a székely vajda nyugtalansága. Le-föl járkált a teremben, akár egy kis felhúzhatós játék, amely szüntelen ugyanazt az egy dolgot csinálja. Gyűlöltem az ilyesfajta dolgokat. Akárcsak a várakozást. 

- Mircea, ülj már le. Megfájdul tőled a fejem. - mondta neki Raffaello idegesen. Olasz barátunk már napok óta küzd fejfájással, valószínű, hogy újraváltozás fog bekövetkezni. Ami azt jelenti, hogy biztonságos helyre kell vinnünk, hogy túlélhesse a folyamatot. 

- Már megint fáj a fejed? - kérdezte Markus szemöldök ráncolva. Aztán mint akinek valami nehéz esett a fejére, elkerekedett szemekkel vizslatta a művészt. - Újra fogsz változni, ugye? 

- Nagyon úgy tűnik. - dőlt hátra a fotelben az említett. Nem irigyeltem érte. 

- Képes voltál így eljönni ide? - vonta felelősségre Mircea nem első alkalommal. 

Kíváncsian figyeltem Rafet, aki nem válaszolt azonnal a kérdésre. Pár percnyi csend után halkan megszólalt. 

- Andrea nekem fontosabb, mint egy újraváltozás. Ha ez a lány kibírta gyenge szellemi körülmények között, Mirceára támaszkodva, akkor nekem is menni fog. - hunyta le a szemeit fáradtan.
- De neki sokkalta fejlettebb volt a fájdalom tűrése, mint a tiéd. - álltam fel, hogy kinyújtóztassam a végtagjaimat. Minden szem rám szegeződött. - Meg kellett tanulnia elviselni mind a testi, mind a lelki megpróbáltatásokat. Ki se bírtam volna a legelső erő adományozást, szörnyet haltam volna azonnal. Ő pedig itt járkál közöttünk egy armageddonra elegendő energiával és kirázza a kisujjából. - léptem oda Rafehez. - Fél éve már, hogy hetente három alkalommal verejtékben úszva és kisírt szemekkel ébred fel az éjszaka közepén, mert tépázzák az erőfonalak. Az energia állandó mozgásban van benne, még nem ivódott bele teljes egészében. Az újraváltozás ehhez képest simogatás. - közelebb hajoltam hozzá, hogy a szemébe tudjak nézni. - Ez nem azt jelenti, hogy te is képes vagy ugyanerre. Capise?
- Nem mellesleg, őt se ráncigáltam sehova. Egy hónapot töltöttünk a szobájában, majd felemésztette a tűz. Én mondom, nem kellemes dolog. - tromfolt rá a székely. - Az lenne a legjobb, ha Markusszal visszamennétek Londonba. Felhívom a konzult, megbeszélem vele, hogy Adony és Markus áthelyezése lépjen életbe a Szenátusban. Téged pedig mielőbb vegyenek felügyelet alá. Csak lassítanád a küldetést és Andreának is megszakadna a szíve, ha látná, hogy szenvedsz. Így is van elég baja, fogalmam sincs, hogy bírta ki eddig komolyabb kitörés nélkül. Legutoljára Adony fejét szedte le, de akkor se vesztette el a józan eszét. Tartok attól, hogy nem lesz képes mindig nyugodt maradni.
Attól én is.

- Adony! - hallottam meg az ismerős sikítást a folyosó végéről. Pár pillanattal később megérkezett a hang tulajdonosa is az arcán hatalmas vigyorral és kislányos félelemmel, mögötte pedig egy nagy darab férfi, eltökélt, gonosz vigyorral az arcán. - Ne. Merj. Hozzám. Érni. - kuncogta Andrea lihegve, bizonyára a csikizés mellékhatásaként. Ott helyben megcsókoltam volna, olyan aranyos volt.
- Te kezdted! - meredt rá az óriás tettetett felháborodással.
- Te meg folytattad! - vágta csípőre kis kezeit a bántalmazott. Istenem, ha tovább folytatja, komolyan nehéz lesz visszafognom magam.
- Nem hiheted, hogy csak azért, mert lány vagy, még nem bántalak. A szememben olyan vagy, mint egy kigyúrt birkózó-bérgyilkos-sárkányölő! - nevetett le Adony a húgára. Elmosolyodtam a megállapításon. Van benne igazság.
- Igazad van. Keresek magamnak egy T-Rexet, és megölöm egy gombostűvel. Hiszen nekem az nagyon megy. - vágta rá Andrea lazán vállat vonva. - A combját vagy a szárnyát kéred? - mondta, mintha csak egy éttermi rendelést vett volna fel. Kitört belőlem a röhögés. Elképzelhetetlen volt, hogy egy ilyen kicsi és ártatlan nő veszedelmesebb legyen, mint egy bérgyilkos. Pedig nekem volt összehasonlítási alapom, mert egykor én is az voltam.
Időközben észrevettem, hogy mindkettejük nyakában láncok himbálóznak. Adony ékszere egyszerű volt, mélybordó kővel a közepén, de látszott rajta, hogy olyan erős, akár a tulajdonosa. Azonnal az én Andreámra vándorolt a tekintetem, furcsának hatott, hogy nem ölelte körbe a rá jellemző tekintélyes energiafelhő, a nyakában pedig öt különböző lánc lógott. Ez meg mégis mit jelentsen? 

Andrea felém fordult és óvatosan közeledett. A szemei világoskéken szikráztak, földöntúli külsőt kölcsönözve egész lényének. Imádtam, mikor elöntötték az elemek erői és az írisze pompázott tőlük. Valaki sokkal erősebbet, legyőzhetetlenebbet láttam akkor magam előtt, de ha mélyen a szemébe néztem, az ismerős kékség melegen fogadott, mellyel soha nem tudok betelni.
Fürkésztem az arcát, a testét, de nem láttam nyomát annak, hogy bántódása esett volna. Fenékig érő haja vad hullámokban követte őt, meg akartam simogatni puha, göndör tincseit, beletemetkezni csábító illatába, megérinteni a bőrét és megcsókolni őt. Most. Azonnal.
- Louis, drágám. - szólalt meg angyali hangján, mely mintha kicsit máshogy csengett volna. - Ez itt mind az enyém. - mutatott a nyakában függő nyakláncokra. Bámulatos!
- Miért van öt? - kérdeztem Adonytól, aki a háttérben Mirceával susmutolt. Hirtelen felkapta a fejét és mellénk sétált. Neki is legalább olyan ijedt volt a tekintete, mint az enyém.
- Ezek itt az Ősök Ékszerei. Más néven Elveszett Ékszereknek is nevezik őket, hiszen mióta a hideg pár megkapta az Ősök erejét, hogy megőrizhessék erejük magját, kövekbe zárták őket, de a nagy háború során, amely az Ősök és a démonok között folyt, elvesztek. A kövekből ékszereket készítettek, különös módon mind nyakék lett. Az ősi erőn felül mind rendelkezik egy-egy különleges képességgel, legyen az védelem, támadás, lelki béke megőrzése, gyógyítás, vagy akár alakváltás is..neki kell kitapasztalnia, mert én ezeknek csak a fém anyagát tudom meghatározni. Titok, hogy melyik mit rejt és mennyi varázslat van benne. - magyarázta Adony. Milyen hideg pár? Ősök? Háború? Azt hiszem, a kis hölgynek erre is lesz magyarázata.
- Honnan tudod, hogy nem öt, egyáltalán nem összetartozó csecsebecséről van szó? Nem vagy ékszerész. - meredtem rá gúnyos mosollyal.
- Adony angyali képessége az, hogy beszélget az ékszerekkel. Tudja, hogy milyen anyagból készültek, milyen célt szolgálnak, kinek ajánlott, és magát a személyiségét. Tudom, elég nagy hülyeségnek hangzik ez a személyiség dolog, de vannak olyan ékszerek, amelyek szeszélyesebben reagálnak egyes behatásokra, csábítanak, míg mások taszítanak. Édesanyánknak is ez volt a képessége, szóval nem beszél félre. Biztos vagyok benne, hogy elég jól megtanított neki mindent ezekkel kapcsolatban. Másképp nem is készíthetné őket. Adony nagyon okos és ügyes fiú, csak ne gonoszkodna mindig azzal, hogy megcsikiz. - fogta pártját az előttem álló. Szemeiből áradt a nyugalom, mindvégig mosolygott, nem értem még mindig, miért nem érzem kirobbanó energiáját. Talán mégis bántotta valami? Ha igen, esküszöm az élő istenre, hogy..
- Miért nem érzem rajta az erejét? És miért viselkedik úgy, mint akit benyugtatóztak?
Most Adony röhögött ki engem.
- Leszorítottuk az auráját. Az ékszerek nem bírják a nagy erőmezőket, mert megzavarják őket és megbolondulnak. De mint látod, nem sikerült teljesen elfedni az erejét. Nincs benyugtatózva, az ékszerek mellékhatása a nagyfokú elégedettség és nyugalom érzete, nem kell aggódnod, hamarosan visszavedlik hisztis boszorkánnyá. - bökött a húga oldalába, mire az édesen felnevetett.
- Meg tudnám szokni. Csak ne mocorogna mindig, mint egy sajtkukac. - mutatott rá Mircea felvont szemöldökkel, mikor maga körül kezdett el forogni és suttogni, hogy: Katica!
Úgy érzem, hosszú lesz ez a nap.

- Louis, vegyél fel! - könyörgött előttem két óra elteltével is folyamatosan ugrálva. Mikor is van az a hamarosan?
- Kicsim, azt se tudod, hogy mit beszélsz. Ülj le és maradj nyugton, oké? - vezettem kézen fogva egy fotelhez. Nagyon döcögősen ment az ültetés, úgy gondoltam, ideje megzsarolnom. - Ha nem ülsz le, idehívom Adonyt és úgy megcsikiz, hogy sikítani fogsz! - a módszer bevált, mert ahogy kimondtam a csikizés szót, azonnal levágta magát a fotelba és összehúzta magát.
- Gonosz vagy. - suttogta durcásan. Sikerült visszafojtanom a nevetésemet, de érdekes volt, hogy ezért rögtön elkönyvelt gonosznak. Amint visszanyeri a régi énjét, lesz mivel piszkálnom.
- Nem vagy önmagad. - simogattam meg a feje búbját.
- Én teljesen önmagam vagyok! Te vagy a buggyant, amiért nem akarsz semmi vicceset csinálni! Banánhéjra léptél, hogy így mész? Miért nem húzol szoknyát, hogy te is tudj úgy pörögni, mint én? Mindannyian annyira komolyak vagytok és ez így nem jó! Megyek és keresek viccesebb embereket. - pattant fel a fotelből, de sikerült még idejében elkapnom és magamhoz szorítanom.
- Nem mész innen sehova, kisasszony! - emeltem fel teljesen a földről. Huncut mosollyal válaszolt a reakciómra, és már akkor tudtam, hogy ezt a játszmát vesztettem. Elérte azt, amit akart. Felvettem.
- Engem nem lehet ám olyan könnyen lerázni! - nevette el magát és átkarolta a nyakam. A háttérben Adony a hasát fogva röhögött rajtam, Markus és Mircea a kanapéra támaszkodva fuldokoltak. Rafe éppen aludt, lemaradva a nem mindennapi bemutatóról. Andrea kuncogva dúdolt a nyakam tövében, apró puszikat nyomott a bőrömre, amitől támadt egy ötletem, amivel észhez téríthetném. Ördögi mosollyal néztem le rá, amitől még jobban felvidult.
- Én is tudok neked érdekes dolgot mutatni. Szeretnéd, hogy elakadjon a szavad? - kérdeztem tőle halkan, mintha csak egy cinkossal beszélgetnék. Jóváhagyó bólogatás volt a válasz. - Csukd be a szemed, ne leskelődj!
Pár másodperc elteltével lecsukta a szemeit, nyugodt volt. Lassan közelítettem meg az ajkait, alig vártam, hogy megcsókolhassam, de nem akartam elsietni, nehogy megtörjön a pillanat varázsa. Csak néhány milliméter választott el mézédes ajkaitól, mikor hirtelen kinyitotta a szemeit és harsány hahotára fakadt.
Nem vártam tovább, mélyen a szemébe nézve lecsaptam rá, ahogy egymáshoz értek az ajkaink, a kacarászásnak vége szakadt, halk sóhaj hagyta el a száját és beledőlt a csókba. Elégedetten vettem tudomásul, hogy egy csókkal mindig sikerül az ujjaim köré csavarnom, akármilyen hangulatban van. Még közelebb húztam magamhoz, leültem a fotelba, hogy az ölembe vonhassam. Odaadóan simult hozzám, egyik kezemmel a derekát fogtam, másikat a hajába temettem, úgy simogattam. Már ettől a csóktól elöntött a gyönyör ismerős hulláma, tudtam, hogy ha tovább folytatjuk, fél percen belül a hálószobában találjuk magunkat és nem valószínű, hogy hamar kikerülünk onnan. A szeretkezés azon dolgok közé tartozott, ami még szorosabbra fűzte kettőnk szerelmét. És pont ezért hiba lett volna elsietni.
Szétváltunk és végre megpillanthattam a szenvedélyben és gyengédségben úszó gyönyörű szempárt. Szigorú figyelem uralta az érzékeit, mozdulatai kecsessé váltak, nyoma sem volt a viháncolós csitrinek. Magához tért.
- Szia. - suttogta abban a hangnemben, amitől mindig padlót fogok.
- Szia. - mosolyogtam le rá és nyomtam egy csókot a nyaka tövébe, ahol megharaptam. Megborzongott a karjaimban. Mennyei érzés volt.
- Ez aztán a macsó csók! Jól lekaptad a tíz körméről, Louis. - kuncogta Adony mellettünk. - Magához tért?
- Nagyon úgy néz ki. - fürkésztem az előttem ülő reakcióit. Tágra nyílt szemekkel nézett körbe, pár angyali tincs az arcába hullott, amiket óvatosan a füle mögé tűrtem. - Hogy érzed magad? Emlékszel valamire?
Rám emelte a tekintetét, némiképp zavarodott volt.
- Jól vagyok..arra emlékszem leginkább, hogy felvettem az ékszereimet, aztán huss. Azt se tudom, hogy kerültem ide, de tudom, hogy a saját lábamon jöttem. Ugye nem csináltam semmi hülyeséget? - kérdezte félve, de ahogy bátyjára nézett, elsötétült a tekintete. - Dehogynem.
- Kicsit furcsa voltál. - magyarázta Markus.
- Dilinyós.
- Viháncolós.
- Agyament.
- Őrült.
- Aaaaaaj. - bújt hozzám nyöszörögve, mire mindannyiunkból kitört a nevetés. Azt hiszem, egy ideig szégyellni fogja magát ezért.
----
Bódult fejjel ébredtem fel éber álmomból, Louist láttam magam előtt, fürkésző szemei szüntelen vizslattak, mintha azt hitte volna, hogy megsérültem. Mégis mi a fene történt velem?
- Szia. - köszöntem zavarommal küszködve.
- Szia. - mosolygott rám féloldalasan. Mély baritonja úgy vágott fejbe francia akcentusával, hogy majd leszédültem az öléből. Helyben vagyunk. Hirtelen apró csókot lehelt pontosan oda, ahol megharapott. Amint a bőrömhöz értek puha ajkai, borzongás futott végig a gerincemen.
- Ez aztán a macsó csók! Jól lekaptad a tíz körméről, Louis. - szólalt meg mellettünk Adony vidáman. Bárcsak tudnám, hogy ez neki miért is olyan vicces. - Magához tért?
Miért kellett nekem magamhoz térnem? Elájultam? Hiszen mindvégig ébren voltam..vagy mégse?
Kíváncsian néztem körbe, de csak Mirceát láttam Markus mellett ülve, figyelve engem. Rafe egy fotelben mélyen aludt, néha megrándult, mint akinek nagy fájdalmai vannak. Mi baja lehet?
- Nagyon úgy néz ki. - simított ki az arcomból pár tincset. Értetlenkedő arckifejezéssel fordultam hozzá. - Hogy érzed magad? Emlékszel valamire? - kérdezte kedvesen.
Mire kellene emlékeznem?
- Jól vagyok..arra emlékszem leginkább, hogy felvettem az ékszereimet, aztán huss. Azt se tudom, hogy kerültem ide, de tudom, hogy a saját lábaimon jöttem. Ugye nem csináltam semmi hülyeséget? - fordultam Adony felé félve, de láttam a szemein, hogy huncutság csillant bennük. Azonnal tudtam, hogy valami kínos ügyről van szó. - Dehogynem. - törődtem bele.
- Kicsit furcsa voltál. - mondta Markus, ahogy Mirceával közelebb jöttek hozzánk.
- Dilinyós. - javította ki Mircea azonnal, miközben letérdelt mellém és megsimogatta az arcom.
- Viháncolós. - szólalt meg Louis fáradt hangon.
- Agyament. - ébredt fel Rafe az álmából. Nagyon kimerültnek látszott.
- Őrült. - zárta a sort Adony.
- Aaaaaaj. - borultam Louis mellére vörös fejjel, mire mindannyiukból kirobbant a nevetés. Valahogy képtelen vagyok nevetni ezen. Nem hiszem el.

- Szóval, mik is ezek? - érintette meg Louis a nyakamban függő láncokat, de amint hozzájuk ért, megrázták őt. Azonnal elrántotta a kezét és dühösen meredt rájuk. - És miért viselkednek így?!
- Mondjuk azért, mert nem te vagy a gazdájuk, észlény. - forgatta a szemeit Adony és legalább ugyanolyan dühödt fejet vágott, mint Louis. - Andrea, elmondanád, hogy mit érzel? Érzel egyáltalán valamit?
- Nagy kényszert érzek arra, hogy beverjek neked egyet, ha még egyszer megkérdezed ezt. - néztem rá morcosan, mire még dühösebb fejet vágott.
- Örülnék, ha felhagynál ezzel a szemtelen viselkedéssel. Ilyenkor pont úgy viselkedsz, mint egy ötéves.
- Ezt pont te mondod nekem? - röhögtem fel kínosan. - Azt hiszem, hogy nem én kiabálok itt mindenkivel úgy, mint egy fába szorult féreg. - álltam fel a fotelből. - Lenyugodtál?
Bátyám sértődött képet vágva dobta magát le egy kanapéra, ellenségesen fonta össze maga előtt a kezeit. - Ja. Bárcsak tudnám, honnan örökölted ezt a mérhetetlen makacsságot és önfejűséget.
- Arra én is kíváncsi lennék. - szólalt meg Louis vidáman mögülem.
- Arra mindenki kíváncsi lenne. Arra még inkább, hogy hogyan lehetne lecsökkenteni legalább a felavatásig. Nem lenne kifizetődő, ha éppen az egyik Árnyvadász Mestert vágná meg az éles nyelvével. - mondta Mircea elgondolkodva. Hahó, én is itt vagyok!
- Hé! Ha nem zavar titeket, hallok mindent. Ennyire ne nézzetek kibírhatatlannak. Tudok én kedves is lenni.
- Valóban? - mosolygott rám Louis pimaszul. Felhívás keringőre. - Akkor mondj nekem valami kedveset.
- Veszettül jóképű vagy. - bukott ki belőlem. Azonnal elvörösödtem a meggondolatlan válasz után és lesütöttem a szemeim. Hurrá, ez kellett az egójának. Önelégült mosoly terült szét az arcán és felnevetett.
- Tetszik nekem ez a kedves dolog. Nem akarod gyakorolni még egy kicsit? Ha már tudjuk, hogy veszettül jóképű és isteni vagyok.
- Egy szóval se mondtam, hogy isteni vagy. - meredtem rá hűvös tekintettel. De igaza volt. Az a test isteni..
- Mindegy, de gondoltad. - vágy csillant igézően kék szemeiben. Miért kell mindig mindenbe beleszólnom?! Egyszer a büdös életben tarthatnám azt a nagy számat..
- Nem igaz. - mondtam dacosan.
- Oké. Elhiszem. - emelte fel védekezőn a kezeit, de láttam rajta, hogy piszkosul élvezi a helyzetét.
- Hagyjátok abba, mert mindjárt felrobban a fejed, olyan vörös vagy. - szólt közbe Adony éppen időben, mielőtt még valami csípőset visszavághattam volna.
- Még számolunk. - szegeztem az ujjam Louisra, akit látszólag nem hatott meg a felháborodás. Félelem helyett lustán elmosolyodott és rám szegezte perzselő tekintetét.
- Alig várom, Angyalom.

Fél órával később mindannyian Ricardo szobájának közepén álltunk. Mielőtt eljöttünk volna ide, gyorsan beugrottam a zuhany alá és átöltöztem, a medálokat levettem magamról, akármennyire tiltakozott Adony ez ellen. Ha ennek a féregnek és Lucasnak a közelébe kerülök, nem biztos, hogy az ékszerek is nyugodtak maradtak volna. Másrészről örültem, hogy kicsit felszabadultam a bűvkörükből, sokkal szabadabbnak éreztem magam nélkülük.
- Sajnálattal hallom, hogy távoznotok kell. - kezdte Ricardo nyájas hangon. Louisból egy halk morgás tört elő. - Gondolom, vár titeket a Szenátus, hiszen rengeteg dolgotok van még a zsinatig. Őszintén remélem, hogy a bájos hölgy hozza majd a meghívót. - szegezte rám a tekintetét Ricardo. A pillantása szinte lyukat égetett a bőrömbe, ahogy próbált minél szívélyesebbnek látszani. Kirázott tőle a hideg. Összeszedve minden bájomat és ártatlanságomat, elmosolyodtam.
- A jövő kétségekkel teli, Mester. - mondtam, igyekezve kiölni minden szarkazmust a hangomból, de Lucas nevetni kezdett. Bárcsak kitörhetném a nyakadat, te gyökér. Lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet levenni azokat a láncokat?
- Valóban. - válaszolt Mestere helyett.
- Nos, akkor jó utat szeretnék kívánni nektek. Adony és Markus, drága gyermekeim - mosolygott az említettekre, mintha csak két fia állt volna előtte - várlak vissza benneteket, ha meggondolnátok magatokat. Itt mindig szívesen látott vendégek lesztek.
- Köszönjük kegyességét, Mester. - hajtottak fejet mindketten. Mindjárt felfordul a gyomrom, ha Ricardo még egyszer így szól bátyámékhoz. Adony elmondása szerint mindenhogy bánt velük, csak gyermekekhez méltóan nem.
- Andrea Lily, drágám. - lépett elém Ricardo. Fekete öltönyében úgy magasodott előttem, akár egy gonosz, sötét hegy, melynek bugyrában megannyi emberi lélek hánykolódik kínok között. A szép külső mögött egy arrogáns féreg rejtőzött, aki minden egyes privát megbeszélés alkalmával a bugyimba nyúlt volna, fittyet hányva arra a tényre, hogy nekem már van vőlegényem. Majd ha fagy, seggfej. - Sajnálom, hogy ilyen hamar távoznod kell, hiszen még mindig nem sikerült dűlőre jutnunk az ügyünkkel kapcsolatban...- fogta meg az egyik kezem és csókot lehelt rá. Azonnal elfogott a hányinger, legszívesebben azonnal kirántottam volna a kezem az övéből, de akkor biztos, hogy megalapoztam volna a jövőmet. Nem mintha így nem lett volna elég izgalmas.
Közelebb húzott magához, mindvégig a szemembe nézve, csupán akkor pillantott fel, mikor Louis nem tetszését kifejezve jókorát morgott Ricardóra. Gúnyos mosolya azt sugallta, hogy semmi értelme vitába szállnia vele, hacsak nem akar fej nélkül távozni innen, de Louis mintha észre se vette volna a néma figyelmeztetést, haragtól és féltékenységtől parázsló tekintete továbbra is kihívóan tapadt az Elemek Mesterére. Louis, nyugodj meg. - sugalltam felé, aminek köszönhetően visszább vett magából.
- A Mester is nagyon jól tudja, hogy ideje visszatérnem a Szenátushoz, hiszen az új év új bállal vár minket és két új tagunk beavatása is közeleg. - mondtam halkan, de határozottan.
- Nem is csodálom, hogy te vagy a Szenátus egyik fő tisztviselője, hiszen éppen olyan elbűvölő vagy, ahogy mondják. Nem vagyok meglepve, amiért sikerült két fiamat is átcsábítanod hozzátok.
- Mester, alighanem az összes testvérem követné ezt a gyönyörű nőt akár a halálba is, ahogy legutóbb mesélték nekem a fiúk. Vigyáznunk kell, nehogy mi is ebbe a csapdába essünk. - mondta Lucas vidáman mellettem. Nem, drága Lucas, nem kell követned a halálba. Én magam küldelek oda, a két szép tőrömmel a mellkasodban. 

#68. fejezet - Az erők krónikája 3. - Az Ősök Ékszerei

Tádádádádádáááá. Meghoztam Nektek ezt a részt is, Az erők krónikája nemtudomhánylógia egyik legmerészebb és legerotikusabb részét! Mielőtt kiutaznék Indiába, úgy gondoltam, ideje meglepnem Titeket a kevésbé prűd énem egyik szüleményével, amely sajnos nem a 69. rész lett(haha), de szerintem így is kiérdemli a +18-as karikát. Felbuzdulva a mágiában folytatott, könyvekben olvasott kutatásaimon úgy gondoltam, ideje kicsit megkeverni Fortuna kártyalapjait, hogy meglássuk, mit is hoz számunkra a jövő.
Szóval, hogy ne szaporítsam feleslegesen a szót, íme az iromány.

Ne maradjatok csendben! :)



- Azt javaslom, hogy menjetek is, mielőtt elbúcsúztok Ricardótól. Keresd meg az ékszered. De ahogy ismerlek, megint nagy meglepetést okozol majd. Ne félj, vigyáznak rád. A múltadat mindannyian sajnáljuk. De ne feledd, ez a jelen, már régen nem irányítanak ilyen...férgek. Miattunk meg ne aggódj. Nem született még olyan ló a tudomásunk szerint, ami lekörözne ilyen sárkányokat. - puszilt homlokon Lux.
- Ilyen jóképű, szívdöglesztő sárkányokat. - húzta ki magát Ignis önelégülten. Ó, ne már.
Mindannyian szorosan megöleltek, majd kiléptünk a cella kellemes levegőjéből a folyosó nyirkosságába. Talán most láttam őket utoljára.

- Menjetek vissza a lakosztályotokba. - mondta Adony Mirceának. - Csak mi ketten lehetünk jelen. Én is csak azért, mert már van ékszerem. Senki se tudja, hogyan reagálnak majd a mágikus tárgyak, ha más energia megbontja a mezejüket. Amint végeztünk, találkozunk a szobátokban. - fordult sarkon és belépett az egyik rejtett folyosóra.
Félelemmel vegyes izgalommal követtem őt a sötétségbe, de valaki megérintette a vállamat, mire megfordultam. Louis.
- Tudom, hogy ügyes leszel. Fogadunk a színében? - mosolygott rám.
- Szerintem Mirceával és Raffel kellene fogadnod. Markus is könnyen rávehető ilyesmire.
- Megfogadom a tanácsot. - feleli nevetve. - Ne aggódj, nem fogja elhalványítani a szépséged. - simogatta meg az arcom. Válaszul csak a szemeimet forgattam. - Gyere vissza hozzám, oké?
Felsóhajtottam.
- Oké.

Adony a folyosó végén állva várt rám egy nagy vasajtó előtt. Kívülről az ember azt hinné, hogy valami dohos, piszkos raktár van mögötte, de aki tudja, hogyan nyílik - vagy csak van hozzá kulcsa, mint Adonynak - ismeri a bent levő gyönyörűséget is.
- Mielőtt belépünk, minden energiádat szorítsd le. Ha ezzel az aurával mész be, megbolondulnak a mágikus kötések, meglehet, hogy az ékszerek agyonnyomnak, annyira vonzani fogod őket. - mondta, miközben olyanná vált az energiája, mint egy emberé.
- És azt pontosan hogy is kellene? Régebben meg tudtam csinálni, de nem vagyok benne biztos, hogy ennyi erővel is menne. - néztem rá kínosan.
- Igazad van. - túrt a hajába. - Nyújtsd ki a kezeid, tenyérrel lefelé. - félve kinyújtottam a karjaim és lefordítottam őket. Adony hátrébb lépett, a kezeim alá helyezte a tenyereit, de nem ért hozzám. - Oké. Most összpontosítsd magadban az energiát. Ne engedd, hogy egy foszlány is elhagyja a tested. Zárd magadba, képzeld el, hogy te uralod őt, nem ő téged. - mondta lassan.
Vettem egy mély lélegzetet. És ha nem sikerül? De, sikerülnie kell. Basszus, de még sose csináltam ilyet..vagyis de, de nem ennyivel.. Ahjj, gyerünk már, Andi, szedd össze magad!
- Nem kell félned. Segítek. Meg tudod csinálni, drágám. - simított végig az arcomon. - Csak csináld azt, amit mondtam, és minden rendben lesz.
Befelé koncentráltam, tömöríteni kezdtem a körülöttem lebegő energiát a testemben. Kacskaringózva, akár a szőlő hajtásai, halvány fonalakat láttam közeledni felém, majd felszívódni a bőrömön. Apró villámokként záporoztak felém, a bizsergés, amit a jelenlétük keltett a testemben, elborította minden érzékemet. Egymás után nyeltem el az egyre több és erősebb szálakat, éreztem, hogy nem sokáig bírom megtartani ezt a súlyt, ha ilyen erővel kell szembenéznem. Váratlan fájdalom hasított a kezeimbe, lábaimba, hátamba. Összeszorított fogakkal tűrtem az agóniát, emberi énem felett átvette az irányítást a vámpír. Tűhegyes szemfogaim fájón meredtek ki az állkapcsomból, vadállati morgás tört fel a torkomból. Hiába próbáltam visszafordítani az átalakulást, csak azt értem el, hogy elharaptam a szám, a saját vérem kínzott tovább. Elég volt egyetlen cseppjét megízlelnem, elöntött a mámor. Sose hittem volna, hogy a saját testnedvemet fogom szívni, nem másokét. Határozottan kiérződött belőle az energia, mint egy egzotikus aroma, mely elvegyült vanília illatú bőröm finomságával. Sose értettem, miért volt Louisnak mindent felülmúló vadállatias tekintete és állkapcsa szerelmeskedésünk közben, mikor megharapott. Egy vámpírból alapvetően mindig a vadabb énje válik ki táplálkozás vagy felfokozott érzelmekkor. Nem egyszer láttam, ahogy másokat a vérszomj kísértett meg, a tekintetükben ülő mohóság és vágy félelemmel töltött el. Louisnak azonban még ennél is elcsigázottabb szemei és hangja volt, hatalmas erőfeszítésbe került számára, hogy nyugodtabban, finomabban érjen hozzám még akkor is, ha nem voltunk valami gyengédek a másikkal, úgy egymásnak estünk. Volt, hogy felpattant mellőlem, és villámgyorsan beviharzott a fürdőszobába, magára zárva az ajtót két óra hosszára. Akárhányszor be akartam menni hozzá, hogy bocsánatot kérjek, elküldött, mert képtelen volt józanul gondolkodni, féltett magától, nem akarta, hogy bántódásom essék.

Louis felforrósodott mellkasa az enyémnek nyomódott, még annál is forróbb kezei és szája könyörtelenül ostromoltak. Minden egyes érintése és szava azt sugallta, hogy ne számítsak túlzott gyengédségre az éjszaka folyamán. Ennek tudatában még közelebb húztam magamhoz őt, és körmeimet élesen a hátába mélyesztettem, így ösztönöztem folytatásra. Néhányszor pár pillanatra szétváltunk, hogy kicsit lassítsunk a tempón, így téve még izgalmasabbá az együttlétet. Égszínkék szemei viharos azúrrá sötétedtek, úgy csillogtak a félhomályban, akár a gyémántok. Ahogy összefonódott a tekintetünk, megremegtem hatalmas karjaiban, az a vágy, amely rám tört ettől az egyszerű gesztustól, tovább fokozta az érzelmeket. Louis mindig úgy nézett rám, mint akinek sose lehetek elég még akkor sem, ha élve felfal. Ilyen különleges pillanatokban éreztem magam szépnek és igazán nőiesnek.
Ajkai a számról lassan az államra vándoroltak, nyelve felperzselte csupasz bőrömet, ahogy áhítatos csókokkal hintette be az arcomat. Kezeivel körülfogta a derekam és a csípőm, hüvelykujjával megcirógatta a melleim, amitől halk nyögés tört fel a torkomból. Éreztem a bőrömön, ahogy elmosolyodik, felbátorodva folytatta kezei áldásos munkáját, miközben a szája egy pillanatra se vált el a testemtől. Pár perc elteltével az öntudatlanság határán lebegve nyöszörögtem és sikítoztam, minden túl sok, túl gyors, túl jó lett.
Louis fejét a nyakamba temetve sóhajtozott, izmainak rángatózása csak tovább fokozta a gyönyörünket.
- Louis, kérlek.. ó, istenem, Louis! - sikítottam fejhangon, ahogy megéreztem a gyönyör közeledtét.
Nyugtatóan a csípőmre helyezte az egyik kezét, de ahelyett, hogy csillapodtam volna, még közelebb nyomtam a csípőm az övéhez. Zihálva kapkodtam a levegőt, az ajkamba harapva próbáltam elvonni a figyelmem dübörgő vágyamról. Louis vidám tekintettel figyelt mindvégig, szaporán emelkedő mellkasomról az arcomra vándorolt a tekintete.
- Kipróbálunk valami nagyon izgalmasat? - kérdezte rekedtes hangon. Ennél izgalmasabbat?!
- Mit? - hunytam le a szemeim egy pillanatra, hogy magamhoz térjek. Már ha az olyan egyszerű lett volna. Louis látva zavarom és nyugtalanságom, kezébe vette az egyik mellem és gyengéden megcsókolta. Jééézussooom!
- Szeretnélek...megkóstolni. - nézett fel a melleimről, szemeiben izgalom villant. Ó, hogy ezt szeretné.
- Az nem megtörtént már? - utaltam az előzményekre. Csúfondáros vigyora teljesen letaglózott. Mit szaporítjuk még mindig a szót? Meg akar őrjíteni?
- Az se rossz ötlet. De én egészen másra gondoltam. - csókolta meg a nyakam tövét. Louis meg akar harapni.
- Nem lesz ebből semmi baj, igaz? - kérdeztem elfúló hangon. Már a harapás gondolata is megrészegített. - Mármint, nem félek, csak tudod én..
Louis szemében csodálat fénye villant.
- Ne mondj semmit. Nem hiszem, hogy félsz. Egyáltalán nem. Csak egy határozott, tudatos nő vagy, akit érdekel a testi épsége. Ne aggódj, más párok is rendszeresen megharapják egymást, vannak olyanok, akik már több évszázada táplálkoznak a másikból. Vigyázni fogok rád, megígérem. Hidd el, különleges élmény lesz mindkettőnknek. - búgta halkan. Hangjára úgy reagál a testem, mintha csak zsinóron rángatnának.
Eltűnődtem a szavain. Vajon miért lát ilyen..bátornak?
- Megbízom benned, Louis. - suttogtam a fülébe. Attól féltem, ha hangosabban kell beszélnem, elbicsaklik a hangom. - A tiéd vagyok. Csak a tiéd.
Louis mélyen belefúrta tekintetét az enyémbe, egy szót se szólt. Némán hajolt fölém és nyomott szerelmes csókot a számra. Lejjebb csúszott, hogy szemmagasságba kerüljön a nyakammal. Oldalra döntöttem a fejem, hogy jobban hozzám férjen, majd lehunyt szemmel vártam, hogy tűhegyes fogai felhasítsák a bőrömet.
Óvatosan, szinte áhítatosan tapasztotta ajkait a nyakam finom bőrére, érintésére borzongás futott végig a testemen.
Apró, gyengéd mozdulatokkal izgatott, ajkaival szívogatta a nyakam tövét. Az egyre durvább, türelmetlenebb mozdulatai éreztették velem, hogy vámpír valója most kerül az emberi fölé. A gyengédségnek vége szakadt, ahogy Louis egy pillanat tétovázás után mélyen a húsomba mélyesztette tűhegyes fogait.
Leírhatatlan érzés kerített hatalmába, amelyet csak egy vámpír harapása adhat. Eddig sose harapott meg senki - Nezzót kivéve, de az övé inkább volt lakmározás, mintsem szerelmes csók -, így az a tekintet, érzés, hangok, melyeket az emberek adtak ki minden egyes alkalommal, mikor egy vérszívó vérüket vette, átjárták engem is, de sokkal erősebben, érzékibben.
Akaratom ellenére is szorosan magamhoz öleltem őt, egyik kezemet sűrű fürtjeibe temettem. Az euforikus érzés egyre erősödött bennem, ahogy Louis egyre éhesebben kortyolt belőlem. Mintha fátyol lepte volna el a szemeim, a látásom elhomályosult, csak Ő számított nekem. Minden érzékemet az Ő illata és teste töltötte be. A vérem lassabban áramlott az ereimben, követve a ritmusos szívások ütemét, lábaim Louis izmos hasa köré tekeredtek.
Hangos sóhajtozások és nyögések ütötték meg a fülem. Ahogy Louis egyre mélyebbre hatolt bennem, annál hangosabbá váltak, sikolyok vegyültek az elégedett torokhangok melódiája közé. Nem sokat kellett gondolkodnom azon, hogy kitől származnak ezek a hangok, hiszen rajtunk kívül más nem tartózkodott a helyiségben. Éntőlem jöttek ezek a földöntúli kiáltozások.
Louis ütemesen mozgó csípője tovább szította a bennem égő lángot. Minden érzékemet átitatta a vágy, megremegtem minden egyes mozdulatára, fájón vártam a beteljesülést. A pillanatnak vége szakadt, a fejem hátra bicsaklott, minden izmom összerándult, mikor végre engem is elért a gyönyör forró hulláma. Lüktettem, ahogy megéreztem Louis gyönyörét, tompa nyögéssel hanyatlottam hátra orgazmusa pillanatában. Felforrósodott, gyenge tagjaim kígyóként tekeredtek Louisra, azt akartam, hogy csavarjon maga köré, mint egy takarót, hogy érezhessem kemény, meleg teste minden egyes részét.
Lecsendesültem, pár pillanatra elvesztettem az eszméletemet. Louis még mindig a nyakamba temetkezett, egyre erőszakosabban szívta a vérem. Úgy éreztem, menten meghalok, ha nem lesz vége.
A mámornak vége szakadt. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, miközben kinyitottam a szemeim, hogy megnézhessem franciámat.
Most, visszagondolva a pillanatra, meg kellett volna ijednem tőle. Ehelyett gyengéden megsimogattam az arcát és felmosolyogtam rá.
- Louis. - suttogtam, ahogy vérben úszó, gyönyörűen szikrázó kék szemeibe néztem. Megbabonázottan meredtem vadállatiasan kiugró állkapcsára, hosszú, tűhegyes fogaira. Azt akartam, hogy soha ne hagyjon el ez az érzés, amelyet a látványa keltett. Egyik kezemmel megsimogattam az ajkait, de elhúzódott mellőlem.
Egyre távolabb került tőlem, én pedig kétségbeesetten nyúltam utána, hogy ne hagyjon itt engem. Fáztam, ha nem éreztem őt magam mellett, üresség fogott el, mikor láttam, hogy felpattan az ágyból és egyenesen a fürdőszobába megy.
Pár perc elteltével visszanyertem az önuralmam és magamhoz tértem a varázslatos harapásból. Magamra vettem Louis ingét, és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Ahogy a zárra helyeztem a kezem, benyitottam, de rájöttem, hogy bezárta maga mögött, hogy még véletlenül se menjen be hozzá senki. Mondjuk, így is egy ujjal kitéptem volna az ajtót a keretből, de nem akartam rongálni a berendezést.
- Louis, drágám, légy szíves, gyere ki. - mondtam neki kedvesen az ajtó előtt. Fájdalmas nyögés ütötte meg a fülem. - Louis, jól vagy? Várj, bemegyek. - nyúltam volna a kilincs után, de keserű hangon megszólalt.
- Ne...ne gyere be. Nem..vagyok ura..önmagamnak. Ha bejössz..nem tudom, mit teszek..veled. Maradj. Kint. - nyögte fájdalmasan, hallottam, hogy egyre közelebb jön az ajtóhoz.
- Tudom, hogy nem fogsz bántani, Louis. Bízom benned. Hadd segítsek neked. - kérleltem halkan.
- Az előbb majdnem túl sok véredet vettem. Bele is halhattál volna. Nem vigyáztam rád.. nagyon kérlek szépen, hagyj békén. És ne szólj senkinek. Amint visszanyertem a régi önmagam, kijövök. De ahhoz az kell, hogy koncentrálni tudjak. De ha te itt beszélsz nekem ezzel az angyali hangoddal, ha csak a gyönyörű testedre gondolok.. megőrülök. - morogta ingerülten.
- Jó, de tudnod kell, hogy nem hagylak itt. Itt kint várok rád, amíg jobban nem leszel. Ha meghallom, hogy rosszabbodik a helyzet, bemegyek. Ebben te sem állíthatsz meg. Itt leszek, harcosom. - döntöttem neki a fejem az ajtónak.
Miért velünk történik ez?

Két órával és pár perccel később ajtónyikorgásra lettem figyelmes. A szoba közepén ültem, még mindig Louis inge volt rajtam, azt szagolgattam, amíg ő ott bent küzdött maga ellen.
Csurom vizes volt a haja, a dereka köré egy törölközőt kötött. A szemei még mindig vad tűzben égtek, de láttam, hogy végre visszanyerte régi önmagát. Újra nyugodt, magabiztos volt.
- Szia. - lassan felkeltem a helyemről. Egy helyben álltam, hagytam, hogy ő jöjjön ide hozzám, nehogy visszamenjen a fürdőszobába még ennyi időre. Már az is elborzasztott, hogy miattam kellett ennyit szenvednie. Iszonyatos bűntudat szorongatta a mellkasomat, de próbáltam gondtalannak, kedvesnek, vidámnak látszani. Még akkor is, ha ezekből egyik se voltam.
Pár percig csak bámult rám, majd azzal a laza félmosollyal az arcán, amitől mindig elájulok, lassan elém lépett. Két méterrel előttem megállt, és mély lélegzetet vett.
- Sajnálom a történteket. Nem lett volna szabad megharapnom téged. A véred, egyszerűen annyira..- sütötte le a szemeit szomorúan. - Bántottalak. Nagyon sajnálom, dühös vagyok, amiért nem vigyáztam rád. Kérlek, bocsáss meg nekem, tudom, meg se érdemlem, de... Ezek után nem csodálkozom, ha fel akarod velem bontani az eljegyzést és..- túrt bele idegesen a hajába.
Micsoda?!
- Louis-Caesar Antoine Bourbon. - szóltam közbe nyugodt hangon, mire elhallgatott. Kíváncsian kapta fel a fejét, a tekintete akár egy megsebzett vadé. Édes istenem. Közelebb mentem hozzám, mire ő hátrálni kezdett. - Azt hiszed, elmenekülhetsz előlem? Úgyis elmondom azt, amit akarok.
Egészen elé léptem, megfogtam a kezeit, ujjaimat az övéibe kulcsoltam. Nyugtatóan néztem fel rá, de láttam, hogy halálra váltan várja a vallomásomat.
- Louis, drágám, nem bántottál engem. Itt vagyok előtted, élek, lélegzem. Semmi bajom nincs. Hihetetlen gyönyört és boldogságot éltem át a karjaidban, egy pillanatig se éreztem semmi fájdalmat. Csodálatos volt. Akárcsak te. - mosolyogtam fel rá, mire elkerekedett szemekkel bámult vissza rám.
- De hiszen meg se szólaltál egy idő után, úgy rángatóztál, mintha fájdalmaid lennének.
- Éppen ellenkezőleg. - nevettem el magam szégyellősen. - Valóban izgalmas volt. Ó, nagyon is.
Közelebb húzódtam hozzá, átkaroltam a derekát.
- A bocsánatkérést nem fogadom el. Hisz nincs miért haragudnom rád. Nem kell sajnálnod azt, ami megtörtént, mert mind a ketten élveztük. Mondjuk, azt sose hittem volna, hogy ilyen hatással lesz rád a vérem. - vezettem az egyik kezem forró mellkasára. Az izmai hullámoztak a kezem alatt. - És eszedbe se jusson felbontani velem az eljegyzést, mert nem tudom, mit csinálok magammal, ha egyedül hagysz. Nem élném túl, ha megint elvesztenék egy olyan embert, akit nagyon szeretek.
Louis mélyen a szemembe nézve óvatosan lehajolt, fejem a kezeibe vette, és homlokát az enyémnek döntötte.
- Meg sem érdemellek. - csókolt meg úgy, ahogy azelőtt soha. Én pedig elszédültem, mint azelőtt még soha.

Adony lehunyta a szemeit, hallottam, neki is néha el-elakad a lélegzete, ahogy segít összeterelni az energiákat egy helyre. Szinte egy ritmusra vert a szívünk, egyre jobban összehangolódtunk. Ziháltam, mire minden sejtemet átitatta a zsibbasztó hatalom, a szemeim világítottak, holott nem is használni, hanem elrejteni szándékoztam őket. Mikor már éreztem, hogy magamba szippantottam minden cseppjét, le kellett zárnom magam. Adony felordított, az ő szemei is izzottak. A halvány fátyol hézagmentesen körülölelt, aranyfényű ragyogása mélyen belém ivódott. Sikerült.
Adony fellélegzett, letörölte a homlokáról az izzadtságot és fáradt mosollyal nézett le rám.
- Ez jó menet volt. De ne ismételjük meg. Így se sikerült mindet összeszedni. - mutatott a körülöttem derengő fényre. - De talán ez már nem fogja kikészíteni az ékszereket. Odabent mindegyik gyönyörű lesz. Legszívesebben azonnal leakasztanád őket, egyszerre többet is. De ne feledd: ő fog megkeresni téged, nem te őt. Elég egy kicsit koncentrálnod a keresésére, rögtön tudni fogja, hogy te vagy a gazdája. - súgta megnyugtatóan, mielőtt beléptünk volna a szobába.
- Adony, és mi van, ha valami rossz lesz? Vagy nincs is nekem való? - kérdeztem idegesen, miközben lassacskán visszanyertem emberi valómat. Elsötétült a tekintete.
- Egyetlen ékszer se rossz. Akkor válnak veszélyessé, ha a gazdájuk nem arra használja őket, amire kellene. És biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk a tiédet is. Sőt, szerintem nehéz lesz kiválasztanunk a többi közül az igazit. - mosolygott rám biztatón. - Na, gyere. - ragadott karon és beléptünk az ajtón.

A terembe lépve elállt a lélegzetem. Körös-körül medálokat, gyűrűket, fülbevalókat, hajtűket, karpereceket láttam tömött sorokban lógni a polcokról, ha fenéztem, gyönyörű kristályok törték meg a bent levő fényt és varázsoltak földöntúli hangulatot az ismeretlenek számára. Megbabonázottan járkáltam fel-alá, Adony az ajtónak nekitámaszkodva várt türelmesen, amíg én kicsodálkozom magam. Arra várhatott.
Minél közelebb merészkedtem egy-egy tárgyhoz, annál erősebben dobálta magát a láncán. Csodálkozva figyeltem a kis amulettet, ahogy világítani kezd és erejének varázsa körbeölel.
- Vigyázz. Az egy különösen ravasz darab. - mondta Adony vidáman. - Szereti csábítgatni az embereket. Nem is csodálkozom. Hegyi kristály és gyémánt van benne. A réz csak rásegít ennek a két szeszélyes kőnek a vonzerejére.
- Honnan tudod, hogy melyik miből van és milyen a személyisége? Már ha létezik olyan, hogy személyiség. - fordultam felé szemöldök ráncolva, és hátrébb léptem a kis medáltól, ami már kevésbé mozgott.
- Te új, veszélyes rúnákat rajzolsz. Én ékszerekkel beszélgetek. Megnyílnak előttem, így tudom, melyikük mire képes. - villantotta rám ezer wattos mosolyát. Beszélget.. az ékszerekkel? Mi van?
- Senki se tud tárgyakkal beszélni. Még az ékszerészek se.
- Én nem tárgyakkal beszélek. Csak ezekkel. Ez az angyali képességem. Anyának is ez volt a képessége.  - magyarázta. - Történetesen készítem is őket. Csak szólj, és csinálok neked is. - nevette el magát. Jézusom. Erről muszáj lesz kifaggatnom. Úgy néz ki, sokat nem tudok még róla. - És most, hogy kellően kiakadtál, akár hívhatnád is magadhoz a csecsebecsédet.
- Öö...mégis megmondanád, hogy hogyan? Gondolom nem fog arra megmozdulni, hogy: Hé, kicsikém, gyere ide.
- Jézusom, ember lány, tudsz te egyáltalán valamit az árnyvadászokról meg a patrónákról? - nézett rám hitetlenkedve. - Tudod mit? Ne válaszolj. Majd az utazás alatt és az árnyvadászoknál is tanítalak. Sok mindent kell még elsajátítanod ahhoz, hogy legyőzhetetlen legyél.
Hurrá, másra nem vágytam, mint hogy pesztráljanak és tanítgassanak. Remélem ez már jobban fog elsülni, mint a Lucas-féle tanítás..
- Őszintén remélem, hogy ott nincs annyi nyálcsorgatós alak, mint itt. - néztem rá komolyan. - Nagyon jól tudod, hogy Louis nem szereti, ha más férfiak érdeklődőbbek a kelleténél.
- Azt azért tudnod kell, hogy Anya is olyan gyönyörű volt fiatal korában, mint te. Apánk tűzzel-vassal védte, sose engedte más férfiak közelébe. A többi asszonnyal is csak úgy találkozhatott, ha biztosította Apát affelől, hogy csak őt szereti és vigyáz magára. Volt, hogy ennek ellenére megfigyelte őt, mikor este hazafelé ment, a sötétben várt rá. Hihetetlenül szerette, imádta őt. - Istenem, de sokszor hallottam anyától, ahogy este lefekvés előtt szerelmes mosollyal az arcán mesélte, hogy Apa hogyan védte meg más törzsek férfi tagjaitól. Mert a mi közösségünkben mindenki tudta, hogy Attila feleségéhez más nem nyúlhat, csak ő.
- De Louist elnézve látom, hogy egy dekával se több, mint Apa volt. Ezért elég valószínű, hogy a pasidat be kell zárnunk majd egy cellába. Az árnyvadászok nagy többsége férfi. Olyan emberek, akik mindig megszerzik azt, amit akarnak. Ha kell, megölik egymást, ha nőről van szó. És tekintve, ahogy te kinézel, megpróbálunk majd rejtegetni, kevesebbet mutatkozol összejöveteleken, és egy szobába rakunk a francia hősöddel. Van ott néhány olyan alak, akik elég véreskezűek, örömüket lelik a gyilkolásban, becsvágyóak, úgy hiszik, minden, amit kívánatosnak találnak, az az övék, senki másé. Pont ezekkel a faszarcokkal fogsz keveset érintkezni. Erről személyesen kezeskedem majd. Elég bajod van neked Azazellel meg ki tudja, kivel..
- Kizárt dolog, hogy megússzak bármiféle zűrt. De Adony, ha annyira nagyon védeni akartok, akkor mi a fenének lettek megvéve azok a kurvás ruhák?! - kérdeztem felháborodva.
- Azok is kellenek majd, nyugodj meg. - villantotta rám mosolyát. Ó, hogyne. - Gemma potestatem. Ezt kell kimondanod és koncentrálnod. A többi jön magától. - rántott egyet a vállán. Persze, én is rántanék egyet a vállamon, hogy pofán verhessem.
Egy utolsó pillantást vetettem bátyámra, majd az ékszerek felé fordultam. Vettem egy mély levegőt, hagytam, hogy elhomályosodjon a látásom, csak a gyönyörű ragyogásukat érzékeltem a külvilágból. A szemeim ismét több színben pompáztak, melegség töltötte meg a szívem az ékszer gondolatára. Mégis van itt nekem valami..
- Gemma potestatem. - suttogtam halkan. Minden csilingelni kezdett körülöttem. A falak megremegtek, újfajta gyönyörtől remegett meg a testem. A kellemes borzongást a hideg fém váltotta ki belőlem a bőrömön. A kulcscsontomra tekeredett, fel a vállaimon, majd a nyakam mögött összeforrt a lánc utolsó szeme is, apró súly húzta le a könnyű fémet. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, visszanyertem a látásomat. Lepillantottam magamra, hogy megcsodáljam a nyakamban függő kis nyakéket, és elállt a lélegzetem. A kis amulett körül még négy másik nyaklánc lebegett. Mindegyikük más színben pompázott, alakjuk is nagyon eltérő volt, mégis volt bennük valami közös, amiért azt gondoltam, ezek összetartoznak. A különös mágia, amit magukból árasztottak, egyszerre volt félelmetesen erős és csodálatosan gyengéd. Úgy ragyogtak, akár a gyémántok, mégse emlékeztettek egyik földi kristályra sem. Louis el lesz ájulva tőlük. De valószínűleg a többiek is.
Óvatosan megérintettem mind az ötöt, különös bizsergés járt át, éreztem, hogy megtaláltam a lelkem egy hiányzó részét. Boldogságom kiült az arcomra is, önfeledt vigyorral fordultam Adonyhoz, aki halálra vált tekintettel és nyitott szájjal meredt rám. Szemeiben félelem csillogott, de nem értettem, miért. Közelebb léptem hozzá, a kezembe vettem a többi ékszert is, a nyakamba akasztottam mindegyiket. Adony sokkos állapotban állt előttem és csak ennyit suttogott.
- Az Ősök Ékszerei. Ez lehetetlen.