#8. fejezet - Az idegen

Kedves olvasóim. Egy hétig távol leszek, nem írok. Addig is tobzódjatok az eddigi eseményekben. ( Szerintem ez a kép Davidről elég jó.. :DD)

- Nos, mit csinálunk?
- Majd megtudod. 
Kisétáltunk a folyosón, majd a hátsó bejáraton, át a parkon, ahova rendszerint minden nap kijártam. Elhagyva kedvenc helyemet elértünk az istállókhoz. 
- Maradj itt. Mindjárt jövök.
Ezzel elsuhant. Egyedül álldogáltam, mikor két kéz siklott a vállamra. Kirázott a hideg. Megfordultam, és azzal találtam szembe magam, akivel nem akartam.

Azonnal megfordultam, kissé ledöbbentem. Mit keres itt Mircea?!
- Andrea, drága, beszélnünk kell.- jelentette ki komoly tekintettel.
- Mircea.. már megbeszéltük ezt. Ne akarj újabb vitát nyi...- befogta a számat.
- Ide figyelj. Van itt egy új pasi a Szenátusban. David. Nagyon vigyázz vele. - ezzel elengedett és elment.

Na jó.. ki az a David? És mit keres itt? Miért kell tartanom tőle? Nem értem. Már éppen teljesen belemerültem a gondolataimba, mikor Louis megérkezett. Egy ideig értetlenkedve nézett rám, hogy mi a bajom, de szerencsésen elhessegettem őt. Gyanúsan nézett rám, nem hitt nekem. Jó, nem érdekel. Majd elfelejti..

- Jól vagy?
- Persze.- húztam magamra a könnyed maszkot. Louis mordult egyet. A pillantása azt üzente: még nem végeztünk.
- Gyere. Vár a meglepetésem. - belekaroltam, és elmentünk a lovak futtatójához. Ahogy egyre közelebb értünk, annál jobban földbe gyökerezett a lábam. Uram atyám. Ez egy magyar vadló. Egy gyönyörű, magyar vadló. Betöretlen.
Barna szőre selymes, ápolt volt. Csillogott a napfényben. Szeméből, kiállásából ugyanaz a megállíthatatlan erő, szabadság sugárzott. Alkata mint a versenylovaké. 
Egyre közelebb mentünk hozzá, az egyik lovász próbálta éppen megülni. Hát persze, hogy ő nem engedte magát. Időközben már észre se vettem, hogy csak én megyek tovább, Louis már megállt, csillogó szemekkel nézett. Megálltam a ló előtt. A szemébe néztem. Micsoda erő..
Lassan kinyújtottam a kezem, arra számítottam, hogy majd elhúzódik, de hagyta, hogy megsimogassam az oldalát és a fejét. Úgy néz ki, hogy sikerült megnyernem őt. Egyre jobban közelebb mentem hozzá, hátát, végig az oldalát, lábát, nyakát is engedte megérinteni. 

- Szabad?- kérdeztem a lovászt.
- Ööö.. igen. De vigyázzon. Ha sikerül megülnie, akkor megeszem a kalapom.- válaszolt kissé aggodalmasan.
- Köszönöm. 

Felhuppantam, közben folyamatosan beszéltem hozzá, simogattam. Megfogtam a gyeplőt, lassan elindultunk. Gyorsítottam, vágtáztunk. Felnevettem, mire ő elismerően felnyerített. Olyan érzés fogott el, amiben kb. átváltozásom óta nem volt részem. Energia áradt szét bennem, boldog voltam. Az emlékek, amiket eddig átéltem, mind fájdalmas nyomot hagytak. A mostaniak nem. Eszembe jutott, ahogy férfiakat megszégyenítő ügyességgel nyilaztam hátra, vágtattam át dombokon. Apám büszke tekintete, az abból áradó melegség teljesen megnyugtatott. 
Pár kört még leírtunk újdonsült barátommal, aztán leszálltam róla. Megsimogattam, amibe ő maga beledőlt. Búcsúzóul hozzá bújtam, majd visszaadtam a gyeplőt a lovásznak, aki megdöbbent tekintettel méregetett.
- Mit csinált vele?- kérdezte fojtott hangon.
- Csak gyengéd, türelmes voltam vele. Megnyertem a bizalmát. - ezzel hátat fordítottam neki, visszamentem Louishoz.
...
- Te rendezted így, ugye?- kérdeztem őt visszatérve a lakosztályához.
- Hát, igen. Tudtam, hogy szereted a lovakat. Gondoltam, ha hozok neked egy gyöngyszemet, akkor felvidíthatlak. Ezt a lovat már több tucat neves lovász akarta eddig betörni, de egyiküknek se sikerült. S lám, te megszelídítetted. 

- Nem is tudom, hogy hogyan köszönjem meg. Enélkül is boldog voltam, de ez iszonyatosan jól esett. - Louis melegséggel teli szeme, mosolygós arca felbátorított. - Köszönöm. Adósod vagyok. 

- Nem tartozol semmivel. Nekem ez egy új élmény volt. - vigyorodott el.

Megöleltem. Szorosan magához húzott, ölelésében feloldódtam. Az államnál fogva felemelte a fejem, megcsókolt. Mikor szétváltunk, mind a kettőnk szemében vad tűz égett. Az a csók.. magáért beszélt.

- Lennél a párom? - kérdezte kissé szégyenlősen, de a szemében eltökéltséget láttam. Ez tetszett.

- Ezer örömmel. - mosolyogtam rá, mire ő megölelt, megkönnyebbülten sóhajtott fel. Újabb csók. 

Komótosan, kéz a kézben sétáltunk, mikor egy furcsa alakot láttam meg. Pont az ajtó mellett haladtam el, láttam, ahogy Jackkel beszélget. Mikor meglátott, szemében érdeklődést, kíváncsiságot láttam tükröződni. Na ne. Nekem ez nem tetszik. Nem akarom, hogy ez a fickó érdekesnek tálaljon. Hála Istennek gyorsan elhúztam Louist, sietősre véve az irányt a szobához. Beléptünk, remegve ültem le egy székre. Louis rögtön odajött hozzám, elém térdelt. 
- Mi a baj? 
- S-semmi. Nyugi. Semmi baj. 
- Nem tetszik ez nekem. Mondd el, hogy mi nyomaszt.

- Jó. Mialatt kint vártalak, Mircea odajött hozzám..- franciám képére komor ábrázat ült ki- elmondta, hogy van itt egy új tag a Szenátusban. Valami David. Amikor itt eljöttünk, éppen Jackkel beszélgetett. Louis.. - néztem rá kétségbeesetten- nem tetszik ez nekem. Olyan tekintettel méregetett az férfi, hogy még mindig magamon érzem a tekintetét...- remegtem.

- Hé! Nyugi..- ölelt szorosan a keblére.- nem tehet semmit. Megvédelek. Bár, bizonyos esetekben neked kéne engem- próbált jobb kedvre deríteni, önbizalmat önteni belém. Elnevettem magam.

- Látod.. meg vagy áldva egy érzelgős, gyenge fruskával.. - szégyelltem el magam.

- Na na na.. ezzel nem értek egyet. Igen erős vagy te, érzelgős meg mindenki szokott lenni. Gyenge se vagy. Egy erős, független.. illetve már nem független nő vagy. - mosolyodott el. - Erősebb vagy, mint néhány nálad idősebb férfi. Ne hidd, hogy itt nem jár ki neked tisztelet. Attól még, hogy nem látod, vagy hallod.. jelen van. 
- nagy szemeiből őszinteség áradt. Istenem, ilyen pasit elszalasztani hiba lenne.

- Nos, akkor most nekem van meglepetésem számodra. - pusziltam meg, felhúztam magammal. - Gyere! - hívtam ki magammal az ajtón.- Egy perc türelmet kérek. - ezzel elsuhantam.

A szobám felé vettem az irányt. Éppen nyitottam volna az ajtót, mikor valaki beállt mögém. Az új fickó..
Dermedten néztem rá, összevontam a szemöldököm a váratlan megjelenés miatt. Azonban az idegen csak kíváncsian, összeszűkült szemmel, lusta tigrisként nézett rám.
Rövid, fekete haja, sármos mosolya volt. Kb. olyan magas lehetett, mint Jack. Elegáns öltözetet viselt, de még így is felsőteste izmai szépen kitöltötték öltönyét. Ugyanolyan sugárzó kék szemei voltak, mint Louisnak. Kissé ferde mosolya, borostás arca, kócos haja még vonzóbbá tette. De még így se ért a franciám nyomába. 

- Szervusz. Hadd mutatkozzam be. David. - nyújtotta a kezét, lagymatagon megráztam. Érintése nyomán félelem, rossz dolgok öntöttek el. Már értem, hogy mire célzott Mircea. 

- Andrea. Ööö..hello. - próbáltam némi udvariasságot erőltetni magamra. 

- Szervusz Andrea. Nem lenne kedved bemutatni nekem ezt a helyet? Tudod, mikor megláttalak, gondoltam, hogy segíthetnél nekem..- ahha, fogadjunk, hogy azért cseverésztél Jackkel, ja, és gondolom már az egész épületet fújod... egyéb hülye megközelítés?- Szóval? Lenne kedved hozzá?

- Bocsánat, de nem. Rendkívül elfoglalt ember vagyok.- mosolyogtam rá kedvesen, mire az ő szemében felcsillant valami. Nee.. - Te vagy az új tag? - próbáltam terelni a témát. 

- Igen. Az egyik kínzó mester illetve vívó. Azt hiszem, hogy fogunk még találkozni.. - hajolt le teljesen hozzám..- kíváncsian várom, hogy milyen reakciót váltok ki belőled. - felment bennem a pumpa. Mit képzel ez magáról?! Energiám elszabadult, mellbe taszítva a bosszantó idegent, aki nekivágódott a falnak. A következő csapás jött volna, de Louis és Rafe sietett hozzám. Lefogtak. 

Rafe elküldte a fickót, aki leplezetlenül méregetett. Hurrá. Felkeltettem az érdeklődését. Már miatta is főhet a fejem.. 
Louis bevonszolta döbbent testemet a szobába, próbálta letaszigálni az energiám. Nem sok sikerrel. Mikor már végre magamhoz tértem, már Rafe is engem figyelt. 
- Mia stella, ki ez a férfi? 
- Valami David. Felidegesített, elküldtem..
- Elég szépen.. ez még nagyobb volt, mint a múltkori.. - jelentette ki aggodalmasan Louis, miközben egy pohár vízzel közeledett. Átadta, majd homlokon csókolt. 
- Mit akar tőled? - kötötte az ebet a karóhoz Rafe. 
- Azt én is szeretném tudni.