#67. fejezet - Az erők krónikája 2. - A múlt árnyai

- Igen, azt én is észrevettem, Lux. - feleltem egy számomra ismeretlen hangon. Sokkoltak a történtek. - Ugyan a démonokkal nem, de Azazellel találkoztam. Nem tudtam semmit se tenni ellene. - néztem fel remegve. Ha belegondolok, milyen szerencsém volt..vagy Azazel direkt így rendezte? Csak bemelegítés volt ez a kirándulás, hogy a zsoldosait küldje rám? Ó, basszameg. - Minden erőmet leblokkolta. Kis híján megkínzott, kényszerített, hogy mondjam meg neki a nevem.
- Elmondtad? - kérdezte szinkronban a zöld és fehér szemű.
- Nem. És láthatóan nagyon is idegesítette. - mondtam keserűen.
- Ha elárultad volna, azzal alá is írod a halálos ítéleted. Elég lett volna kimondania a neved egy megidézéskor, előzmény nélkül áthívott volna az Alvilágba. Talán le is láncolt volna. Okosan tetted, hogy ellenálltál. - mondta Ignis. - Csak egy dolgot nem értek. Hogy sikerült visszatérned...épségben? - kérdezte összehúzott szemekkel.
- Nem tudom. - csaptam le a fejem. Ó, basszus..
- Hohó! Történt valami odaát, ugye? Ki vele! - mondta Aqua szigorúan. Öhh..nekem végem. Louis egyre szorosabban fog, a többiek egyre csúnyábban néznek, Mircea, Rafe, Adony és Markus mit sem tudnak arról, hogy mi itt vagyunk, mostanra már biztosan keresnek minket. Az lesz a legjobb, ha minél hamarabb belekezdek, mielőtt Mircea is megérkezik..
- Hát..

- Louis, lennél szíves letenni, mielőtt belekezdek? - néztem fel rá óvatosan. A tekintete vadul égett az imént hallottak után, pár másodpercnyi tétovázás után lassan letett a földre, de azonnal körém vonta a kezeit és teljesen magához húzott. Megnyugtatóan hatott rám a jelenléte, bátorítón megszorította a kezeim, hogy kezdjek bele.
- Mielőtt minket is kihagynátok belőle, hadd emlékeztesselek titeket, hogy bármelyik pillanatban eltöröm a nyakatok, ha ilyesmire vetemedtek. - lépett be Mircea a többi három hiányzó tag kíséretében. Csípőre tett kézzel fújtatott, gesztenyeszínben égő szemeitől kirázott a hideg. Hurrá, megjött ő is. Garantáltan megalapoztam a jövőmet.

- Eszünk ágába se jutott, Mircea. - szólalt meg Ignis gúnyosan. Ennek mindig ennyi tűz van a pucájában? 

- Nos. - köszörültem meg a torkom. - Mikor reggel pakolásztunk, Louis a rajzaim között rátalált egy olyan lapra, ami tele volt az Irányítás Pecsétjeivel. Azt hittük, hogy valaki felcsempészte hozzám, így lejöttünk hozzájuk. - meséltem el az előzményeket, hogy Mirceáék is tisztába legyenek, hogy miért is vagyunk idelent.
- Ő tudta, hogy azok, de nekem persze nem mondta el. - harsogta mögöttem Őnagysága. Tudtam, hogy nem fogja szó nélkül hagyni..

- Tenebris, mikor meglátta ezeket a...valamiket, elküldött az Alvilágba. - néztem az előbb említettre, mire ő komoran bólintott. - Ott találkoztam egy Démon Lorddal. Khm..Azazellel. Ott..izé..csapdába estem. - makogtam össze-vissza. Vettem egy mély lélegzetet. - Egy kihalt tisztáson kötöttem ki. Vagy inkább halott tisztáson. Vihar tombolt a fejünk felett, de nem esett, csak villámlott. A szél hideget, gonoszságot hordozott magában..rettenetes volt. El sem tudjátok képzeni, ugye? - néztem fel rájuk. Tenebris és Lux összenéztek.
- Dehogynem. Minket inkább az érdekel, mi történt eztán.
- Aztán megjelent Azazel, és rögtön tudta, hogy tiszta vérű árnyvadász vagyok és patróna. - elhalt a hangom. - Pusztán abból, hogy megérintett. - Louis egyre szorosabban markolja a derekam. Úgy látszik őt is nyugtalanítja ez a dolog. Vagy a démon érintése. 

- Állandóan.. csábítgatni akart. - vörösödtem el. - Minden áron tudni akarta, hogy mi a nevem, ki vagyok. Én persze ellenálltam, ami még jobban felizzította őt, megijedtem tőle..és elmenekültem egy erdőbe. Körülbelül öt percig bírtam, addig hagyta, hogy azt higgyem, elmenekülhetek, de megint elkapott és elvitt a szobájába. - emlékeztem vissza. - A nagy terem koromfekete volt, tele fáklyákkal, emberi bútorokkal, és rengeteg tekerccsel. Gondoltam, ha már egyedül hagyott ezen a hátborzongató helyen, akkor hasznossá teszem magam...- valaki felmordult.
- Neked tényleg volt merszed ekkora szarban még kutakodni egy démon után?! - lépett mellém Adony tajtékozva. A legjobbkor akarja tudtomra adni, hogy nincs ki a négy kerekem. - Kezdem azt hinni, az agyadra ment ez az egész. Nem ér neked semmit az életed? Annyira makacs vagy, hogy nem vagy képes elfogadni, ha nem megy valami egyedül. Nem, te inkább elmész az Alvilágba, összetalálkozol egy halálos démonnal és van merszed még kíváncsiskodni is. Ez nem bátorság, hugicám. Öngyilkosság! - mikor szólásra nyitottam a szám, felemelte a mutatóujját és rám szegezte, hogy elhallgattasson. - Nincs semmi de. Nagyon felelőtlen tett volt, hogy lejöttél hozzájuk egy ilyen komoly cuccal - nézett a földön fekvő lapra - anélkül, hogy szóltál volna. Arról se voltál hajlandó beszélni, hogy mostanság komoly fájdalmaid vannak. Tudod, hogy mekkora veszéllyel járhat ez? Mi van, ha egyszer elkap egy roham, mi meg azt se tudjuk, hogy fel vagy le?! - idegesen beletúrt a hajába. Kék szemei parázslottak a dühtől. Most kihúztam a gyufát. Ó, basszus. - Patróna vér száguld az ereidben, de az angyali lényed nem tudja ezt hova tenni. Sokkal érzékenyebb vagy mindenre, mint az újraváltozásodkor. Nem kóricálhatsz egyedül, amíg meg nem történt a felavatásod és le nem ráztad Azazelt. Nincs apelláta. - a verbális sortűz hallatán felment bennem a pumpa. Az elején még be voltam tőle ijedve. Hah! Nem tűröm, hogy holmi szószátyár férfi kioktasson, még akkor sem, ha az illető történetesen a bátyám.
- Ide figyelj Adony, méghozzá jól. - léptem ki Louis karjai közül mérgesen. Próbált utánam kapni, de elrántottam a kezem és egyenesen Adony elé sétáltam. Két fejjel magasabb volt nálam. Nem bántam. Így legalább könnyebben tökön rúghatom. - Nem szóltam a fájdalmaimról, mert nem kell, hogy sajnáljanak. Le tudom gyűrni őket. - néztem dacosan a szemeibe. - Nem kell ahhoz semmiféle hókuszpók, hogy rájöjjek, nagy veszélyben vagyok a pecsétek miatt. De azt hiszem, hogy voltam ennél már nagyobb bajban is.
- Tévedsz. - rázta meg a fejét, göndör tincsei követték feje minden egyes mozdulatát. - Neked fogalmad sincs arról, hogy mekkora veszélyben vagy. Ha nem vetted volna eddig észre, minden egyes nap játszadozol az életeddel. Van fogalmad arról, hogy Lucas mennyire várja már azt a pillanatot, hogy lelepleződjünk? - résnyire szűkültek a szemei. A szemem sarkából körbekémleltem. Csak most vettem észre, hogy a terem közepén állunk, körülöttünk a többiek némán figyelnek minket. - Vagy azt, hogy ezekkel az erőkitörésekkel, amiket a kisujjadból kirázol, egyre csak kísérted a sorsot? Nem is beszélve arról, hogy elfelejtesz beszámolni az álmaidról. Nagyon jól tudod, hogy ezek mind szimbolikus jelentésűek, amelyekről már ébredés után dalolnod kell, mint a kis angyal..de te ehelyett, abszolút önfejűen és éretlenül egy szót se szólsz róluk, mert azt hiszed, így megvédhetsz minket. Már régen vége van annak az időnek, mikor menekülnöd kell és hátrahagynod mindent. Minden megváltozott az életedben. Szeretnek téged, védenek, segítenek. Biztos a pozíciód. Nezzo fülét-farkát behúzta most, hogy majdnem megölted. Ne rágódj a múlton, a jelennel foglalkozz! - mondta oktatón. Ez most komoly..? Hah..nem hiszem el. Komolyan ez akar nekem arról mesélni, hogy mit éltem át?
- Adony, tudod, hogy miről hadoválsz te nekem itt egyáltalán? - röhögtem a képébe. - Én egy katasztrófa vagyok, aki mindig rosszat hoz mások fejére. Szerinted hogy érezném magam, ha megtudnám, valamelyikőtöket pont az ilyen infók miatt kínoztak meg? - ordítom az arcába. - Fogalmad sincs róla, hogy milyen ember vagyok. Nem akarod felfogni, hogy valaki járhat úgy, mint én. De nem, drága bátyám, nem olyan szép az élet, mint ahogy az te elképzeled a hihetetlenül érett és felelősségtudatos agyadban. Tudod milyen, mikor a szüleid a szemed láttára mészárolják le? Ha elrángatnak mellőlük, még el sem búcsúzhatsz tőlük? Egyetlen percet sem adnak arra, hogy menekülj. Vadállatként fognak be..remegsz a félelemtől. Megbénulsz minden porcikádban, akárhányszor eszedbe jut a holttestük! Nem tehetsz semmit. Érted, semmit! - könnybe lábadnak a szemeim, ahogy kiordítom magamból mindazt, ami annyira fáj. Nem érdekel, ha megsajnál. De fogalma sincs róla, hogy mi történt azon az augusztus másodikai reggelen.
- Miután bezártak, labilissá válsz. Sebezhetővé. Minden egyes ág rezdülésére elsírod magad, a gyászba akarsz temetkezni, de nem tudsz semmit felfogni a történtekből. Magatehetetlenül vergődsz a saját nyáladban és könnyeidben, elveszted az önuralmad, gyilkolni akarsz. Sokat. Nagyon sokat. - a hangom reszelőssé vált a könnyektől. Lenyelem őket, hogy folytassam. - Aztán megjelenik Nezzo, hogy gyönyörködjön a kínodban. Kezdetekben csak néz, vigyorog. A legszívesebben ezer cafatra tépnéd, de nem teheted, mert egy mozdulattal végez veled. Félsz a haláltól, félsz tőle, mert tudod, hogy ő ölte meg az apád. Meghunyászkodsz és vársz. Miután kiszórakozta magát a fájdalmadon, megerőszakol.
Sötét van, ó, pokoli sötét. Durván a földhöz szegez, mikor rád hajol, hogy megcsókoljon, érzed rajta azoknak az embereknek a vérét, akiket megölt. - úgy látom magam előtt a történteket, mintha csak tegnap történt volna. -  Némán tűrsz, azt kívánod, bárcsak álom lenne az egész. De nem, nem az. Végigszagol, a füledbe súgja, hogy mennyire gyönyörű és kívánatos vagy, csak az övé vagy, és egyfajta jutalomban részesít azzal, hogy ő veszi el az erényed. Megremegsz. Szabadulni akarsz tőle, de egyre csak szorít, mindened elzsibbad. Elkezdi tépni rólad a ruháidat, közben durván tapogat. Kapálódzol, küzdesz ellene, de megüt és tovább folytatja. Senkit sem érdekelnek a sikolyaid, nincs aki megmentsen. Miután kiélvezte magát, ott hagy, mint egy darab rongyot. És ekkor tudatosul benned, hogy már nem lehetsz szabad. Mindennap átéled ezt, mindennap eszedbe jutnak a szüleid, összezuhansz. Tele vagy sérülésekkel, zúzódásokkal. De erősnek kell maradnod, ha élve akarsz maradni. Az tart életben, hogy egy nap bosszút állhatsz. Hogy őt is láthatod holtan. Vérbe fagyva. És nem lesz senki, aki segíthetne rajta. Aki megsiratná. - csendesülök el. A levegő fagyossá vált körülöttünk a teremben, olyan légkört teremtettem ezzel a monológommal, hogy senki sem mert megszólalni.
Adonynak megtörten csillognak a szemei, ahogy mélyen belefúrom az enyémeket a tekintetébe, hirtelen megint elhidegül.
- Ez semmit sem változtat azon, amit mondtam. Nem játszhatsz mártírt, nincs már Nezzo, nincs erőszak. Nyugalom vesz körül, olyanok, akik az életüket adnák érted. Olyanok, akik bármit megtennének azért, hogy boldog lehess. - pillant előbb Louisra, majd Mirceára. - De ehhez nem szabad bezárkóznod, bármennyire fáj a múlt. Bízz bennünk. - ölel magához, mire belefúrom a fejem a vállába. Istenem, nem is tudja, milyen sokat jelent ez nekem!
- Ami ezeket a démonos dolgokat illeti..miután ma mindannyian elhúzzuk innen a csíkot, amilyen gyorsan csak lehet, reménykedünk benne, hogy nem fogják moja sestra-t megtámadni a démon zsoldosok. Tenebris, mennyi az esélye annak, hogy így legyen? - fordult Tenebrisszel szembe. Halálosan komoly volt a tekintete. Adony visszaadott Louisnak, aki magához karolt és megcsókolta a nyakam.
A sötét sárkány elhúzta a száját.
- Nem jósolok sok jót neki. Minél előbb juttassátok el angyali felségterületre. De még itt is elkaphatják. Nem számít, hogy a démonok megégnek-e a fényben. Csak arra fognak koncentrálni, hogy elkapják. Nagyon óvatosnak kell lennetek. Könnyen megeshet, hogy így, miután érintkezésbe léptek ők ketten, átrántsa az Alvilágba rövidebb időre.
- Meg kell keresnetek az ékszerét. Adony, tudod, hogy hol találod. Ne feledd, neki kell megkeresnie, és akármelyik is az, állandóan nála kell lennie. Elűzi majd a közeléből a sötét erőket, nehezebb lesz a nyomára akadniuk. És valószínű, hogy a fájdalmait is enyhíteni fogja. Ha azt találja meg, amelyiket sejtem, egy fokkal jobb lesz a helyzet. Kettővel. - mondta Lux. Türelmetlenül járkált fel-alá a teremben. Mi? Milyen ékszer?
- Kis boszorkány, vigyáznod kell a rúnák használatával. Különösen a sötét és tűz rúnákkal. Tudsz nélkülük is harcolni. Kontrollálnod kell az érzelmeid, nem engedheted, hogy csak úgy elborítson az elemek hatalma. Mert sajnos az is feltűnik majd azoknak a dögöknek, ha nagyobb mágia szabadul fel egy helyen. Azazelnek elég volt megérintenie, tudja, hogy milyen kaliberű varázslatokra vagy képes. Ha ő tudja, az ölebei is tudják. Nagyon ajánlom, drága testvérem - fordul Luxhoz, aki szórakozottan néz rá angyali fényű tincsei mögül -, hogy igazad legyen az ékszerrel kapcsolatban. De ha az ő kezébe kerül az a csecsebecse is, elkezdek kételkedni abban, hogy biztonságos egy légtérben megmaradnom vele. - mutatott a több színben úszó íriszemre és a kezemen lobogó rúnára. Mikor meglátta, hogy az eddigi hűvös tekintetemből hirtelen jégdarabok kezdtek záporozni, elnevette magát. - Nyugi, vicceltem. Szívesen maradnék veled egy légtérben. - kacsintott rám pimaszul. Louis megmerevedett mögöttem. Izmainak veszélyes rugózása figyelmeztetett, hogy ő már annyira nem támogatna semmilyen jellegű együtt tartózkodást. Nyugtatóan megsimogattam a haját és próbáltam magamra vonni a figyelmét.
- Hé, Párizs. Ne foglalkozz vele, oké? - súgtam oda neki kedvesen. Rám emelte a szemeit. Izzó égkövek. - Később megbeszélünk mindent. Azt is megígérem, hogy kiélheted az alfahím szükségleteidet is. Ki akartam már próbálni az egyik masszázsolajat, amit a plázában vettem. Úgy gondoltam, a segítségemre lehetnél, vajon megérte-e az árát. Nem csábító ajánlat? - viccelődöm vele, mire kisfiús rosszasággal rám vigyorog. Ettől a ragadozó mosolytól mindig hanyatt vágom magam.
- Nope pas, cher. Je t'aime, mon amour. - búgja franciául. De édes vagy!
- Moi aussi, miel. - válaszolom. Boldogan állapítom meg, hogy rajtunk kívül senki sem beszéli a nyelvet. Még az kéne, hogy benyögjék: Zsötem, Louis!
Egy cinkos kacsintás kíséretében visszafordulok a többiekhez.
- Pihenj sokat és meditálj. Ha befelé összpontosítasz, sokkal gyorsabban gyógyulsz. - mondták az ikrek.
- Louis, kényeztesd el a csajod. Egész nap csak az ágyat nyomja, egyen rendesen, érezze jól magát.  Ha kell, vess be mindent, hogy ellazuljon és feloldódjon. Ha érted, mire gondolok. -  fejezte be Aqua sokat sejtető vigyorral az arcán.
- Lesz itt neki lazítás. Napi két edzés velem, egész nyugodtan kipihenheti magát. A kis tréningek után úgy alszik majd, mint a bunda. - tromfolt rá Mircea.
Louisra villant a tekintetem. Széles vigyor ült az ajkain, gyönyörű szemeivel rabul ejtett, elérve, hogy teljesen elpiruljak. Egy ideig még hosszasan szemeztünk, majd olyan nézéssel futtatta végig rajtam a szemeit, hogy úgy éreztem, amint kiérünk a teremből, felfal.
Józanítólag lekevertem magamnak egy hatalmas pofont gondolatban, mert tudtam, hogy most nem érünk rá egymásnak rontani egy gardróbban. Picit fájlaltam, de vissza kellett fognom nemcsak magam, hanem őt is.

- Azt javaslom, hogy menjetek is, mielőtt elbúcsúztok Ricardótól. Keresd meg az ékszered. De ahogy ismerlek, megint nagy meglepetést okozol majd. Ne félj, vigyáznak rád. A múltadat mindannyian sajnáljuk. De ne feledd, ez a jelen, már régen nem irányítanak ilyen...férgek. Miattunk meg ne aggódj. Nem született még olyan ló a tudomásunk szerint, ami lekörözne ilyen sárkányokat. - puszilt homlokon Lux.
- Ilyen jóképű, szívdöglesztő sárkányokat. - húzta ki magát Ignis önelégülten. Ó, ne már.
Mindannyian szorosan megöleltek, majd kiléptünk a cella kellemes levegőjéből a folyosó nyirkosságába. Talán most láttam őket utoljára.