#68. fejezet - Az erők krónikája 3. - Az Ősök Ékszerei

Tádádádádádáááá. Meghoztam Nektek ezt a részt is, Az erők krónikája nemtudomhánylógia egyik legmerészebb és legerotikusabb részét! Mielőtt kiutaznék Indiába, úgy gondoltam, ideje meglepnem Titeket a kevésbé prűd énem egyik szüleményével, amely sajnos nem a 69. rész lett(haha), de szerintem így is kiérdemli a +18-as karikát. Felbuzdulva a mágiában folytatott, könyvekben olvasott kutatásaimon úgy gondoltam, ideje kicsit megkeverni Fortuna kártyalapjait, hogy meglássuk, mit is hoz számunkra a jövő.
Szóval, hogy ne szaporítsam feleslegesen a szót, íme az iromány.

Ne maradjatok csendben! :)



- Azt javaslom, hogy menjetek is, mielőtt elbúcsúztok Ricardótól. Keresd meg az ékszered. De ahogy ismerlek, megint nagy meglepetést okozol majd. Ne félj, vigyáznak rád. A múltadat mindannyian sajnáljuk. De ne feledd, ez a jelen, már régen nem irányítanak ilyen...férgek. Miattunk meg ne aggódj. Nem született még olyan ló a tudomásunk szerint, ami lekörözne ilyen sárkányokat. - puszilt homlokon Lux.
- Ilyen jóképű, szívdöglesztő sárkányokat. - húzta ki magát Ignis önelégülten. Ó, ne már.
Mindannyian szorosan megöleltek, majd kiléptünk a cella kellemes levegőjéből a folyosó nyirkosságába. Talán most láttam őket utoljára.

- Menjetek vissza a lakosztályotokba. - mondta Adony Mirceának. - Csak mi ketten lehetünk jelen. Én is csak azért, mert már van ékszerem. Senki se tudja, hogyan reagálnak majd a mágikus tárgyak, ha más energia megbontja a mezejüket. Amint végeztünk, találkozunk a szobátokban. - fordult sarkon és belépett az egyik rejtett folyosóra.
Félelemmel vegyes izgalommal követtem őt a sötétségbe, de valaki megérintette a vállamat, mire megfordultam. Louis.
- Tudom, hogy ügyes leszel. Fogadunk a színében? - mosolygott rám.
- Szerintem Mirceával és Raffel kellene fogadnod. Markus is könnyen rávehető ilyesmire.
- Megfogadom a tanácsot. - feleli nevetve. - Ne aggódj, nem fogja elhalványítani a szépséged. - simogatta meg az arcom. Válaszul csak a szemeimet forgattam. - Gyere vissza hozzám, oké?
Felsóhajtottam.
- Oké.

Adony a folyosó végén állva várt rám egy nagy vasajtó előtt. Kívülről az ember azt hinné, hogy valami dohos, piszkos raktár van mögötte, de aki tudja, hogyan nyílik - vagy csak van hozzá kulcsa, mint Adonynak - ismeri a bent levő gyönyörűséget is.
- Mielőtt belépünk, minden energiádat szorítsd le. Ha ezzel az aurával mész be, megbolondulnak a mágikus kötések, meglehet, hogy az ékszerek agyonnyomnak, annyira vonzani fogod őket. - mondta, miközben olyanná vált az energiája, mint egy emberé.
- És azt pontosan hogy is kellene? Régebben meg tudtam csinálni, de nem vagyok benne biztos, hogy ennyi erővel is menne. - néztem rá kínosan.
- Igazad van. - túrt a hajába. - Nyújtsd ki a kezeid, tenyérrel lefelé. - félve kinyújtottam a karjaim és lefordítottam őket. Adony hátrébb lépett, a kezeim alá helyezte a tenyereit, de nem ért hozzám. - Oké. Most összpontosítsd magadban az energiát. Ne engedd, hogy egy foszlány is elhagyja a tested. Zárd magadba, képzeld el, hogy te uralod őt, nem ő téged. - mondta lassan.
Vettem egy mély lélegzetet. És ha nem sikerül? De, sikerülnie kell. Basszus, de még sose csináltam ilyet..vagyis de, de nem ennyivel.. Ahjj, gyerünk már, Andi, szedd össze magad!
- Nem kell félned. Segítek. Meg tudod csinálni, drágám. - simított végig az arcomon. - Csak csináld azt, amit mondtam, és minden rendben lesz.
Befelé koncentráltam, tömöríteni kezdtem a körülöttem lebegő energiát a testemben. Kacskaringózva, akár a szőlő hajtásai, halvány fonalakat láttam közeledni felém, majd felszívódni a bőrömön. Apró villámokként záporoztak felém, a bizsergés, amit a jelenlétük keltett a testemben, elborította minden érzékemet. Egymás után nyeltem el az egyre több és erősebb szálakat, éreztem, hogy nem sokáig bírom megtartani ezt a súlyt, ha ilyen erővel kell szembenéznem. Váratlan fájdalom hasított a kezeimbe, lábaimba, hátamba. Összeszorított fogakkal tűrtem az agóniát, emberi énem felett átvette az irányítást a vámpír. Tűhegyes szemfogaim fájón meredtek ki az állkapcsomból, vadállati morgás tört fel a torkomból. Hiába próbáltam visszafordítani az átalakulást, csak azt értem el, hogy elharaptam a szám, a saját vérem kínzott tovább. Elég volt egyetlen cseppjét megízlelnem, elöntött a mámor. Sose hittem volna, hogy a saját testnedvemet fogom szívni, nem másokét. Határozottan kiérződött belőle az energia, mint egy egzotikus aroma, mely elvegyült vanília illatú bőröm finomságával. Sose értettem, miért volt Louisnak mindent felülmúló vadállatias tekintete és állkapcsa szerelmeskedésünk közben, mikor megharapott. Egy vámpírból alapvetően mindig a vadabb énje válik ki táplálkozás vagy felfokozott érzelmekkor. Nem egyszer láttam, ahogy másokat a vérszomj kísértett meg, a tekintetükben ülő mohóság és vágy félelemmel töltött el. Louisnak azonban még ennél is elcsigázottabb szemei és hangja volt, hatalmas erőfeszítésbe került számára, hogy nyugodtabban, finomabban érjen hozzám még akkor is, ha nem voltunk valami gyengédek a másikkal, úgy egymásnak estünk. Volt, hogy felpattant mellőlem, és villámgyorsan beviharzott a fürdőszobába, magára zárva az ajtót két óra hosszára. Akárhányszor be akartam menni hozzá, hogy bocsánatot kérjek, elküldött, mert képtelen volt józanul gondolkodni, féltett magától, nem akarta, hogy bántódásom essék.

Louis felforrósodott mellkasa az enyémnek nyomódott, még annál is forróbb kezei és szája könyörtelenül ostromoltak. Minden egyes érintése és szava azt sugallta, hogy ne számítsak túlzott gyengédségre az éjszaka folyamán. Ennek tudatában még közelebb húztam magamhoz őt, és körmeimet élesen a hátába mélyesztettem, így ösztönöztem folytatásra. Néhányszor pár pillanatra szétváltunk, hogy kicsit lassítsunk a tempón, így téve még izgalmasabbá az együttlétet. Égszínkék szemei viharos azúrrá sötétedtek, úgy csillogtak a félhomályban, akár a gyémántok. Ahogy összefonódott a tekintetünk, megremegtem hatalmas karjaiban, az a vágy, amely rám tört ettől az egyszerű gesztustól, tovább fokozta az érzelmeket. Louis mindig úgy nézett rám, mint akinek sose lehetek elég még akkor sem, ha élve felfal. Ilyen különleges pillanatokban éreztem magam szépnek és igazán nőiesnek.
Ajkai a számról lassan az államra vándoroltak, nyelve felperzselte csupasz bőrömet, ahogy áhítatos csókokkal hintette be az arcomat. Kezeivel körülfogta a derekam és a csípőm, hüvelykujjával megcirógatta a melleim, amitől halk nyögés tört fel a torkomból. Éreztem a bőrömön, ahogy elmosolyodik, felbátorodva folytatta kezei áldásos munkáját, miközben a szája egy pillanatra se vált el a testemtől. Pár perc elteltével az öntudatlanság határán lebegve nyöszörögtem és sikítoztam, minden túl sok, túl gyors, túl jó lett.
Louis fejét a nyakamba temetve sóhajtozott, izmainak rángatózása csak tovább fokozta a gyönyörünket.
- Louis, kérlek.. ó, istenem, Louis! - sikítottam fejhangon, ahogy megéreztem a gyönyör közeledtét.
Nyugtatóan a csípőmre helyezte az egyik kezét, de ahelyett, hogy csillapodtam volna, még közelebb nyomtam a csípőm az övéhez. Zihálva kapkodtam a levegőt, az ajkamba harapva próbáltam elvonni a figyelmem dübörgő vágyamról. Louis vidám tekintettel figyelt mindvégig, szaporán emelkedő mellkasomról az arcomra vándorolt a tekintete.
- Kipróbálunk valami nagyon izgalmasat? - kérdezte rekedtes hangon. Ennél izgalmasabbat?!
- Mit? - hunytam le a szemeim egy pillanatra, hogy magamhoz térjek. Már ha az olyan egyszerű lett volna. Louis látva zavarom és nyugtalanságom, kezébe vette az egyik mellem és gyengéden megcsókolta. Jééézussooom!
- Szeretnélek...megkóstolni. - nézett fel a melleimről, szemeiben izgalom villant. Ó, hogy ezt szeretné.
- Az nem megtörtént már? - utaltam az előzményekre. Csúfondáros vigyora teljesen letaglózott. Mit szaporítjuk még mindig a szót? Meg akar őrjíteni?
- Az se rossz ötlet. De én egészen másra gondoltam. - csókolta meg a nyakam tövét. Louis meg akar harapni.
- Nem lesz ebből semmi baj, igaz? - kérdeztem elfúló hangon. Már a harapás gondolata is megrészegített. - Mármint, nem félek, csak tudod én..
Louis szemében csodálat fénye villant.
- Ne mondj semmit. Nem hiszem, hogy félsz. Egyáltalán nem. Csak egy határozott, tudatos nő vagy, akit érdekel a testi épsége. Ne aggódj, más párok is rendszeresen megharapják egymást, vannak olyanok, akik már több évszázada táplálkoznak a másikból. Vigyázni fogok rád, megígérem. Hidd el, különleges élmény lesz mindkettőnknek. - búgta halkan. Hangjára úgy reagál a testem, mintha csak zsinóron rángatnának.
Eltűnődtem a szavain. Vajon miért lát ilyen..bátornak?
- Megbízom benned, Louis. - suttogtam a fülébe. Attól féltem, ha hangosabban kell beszélnem, elbicsaklik a hangom. - A tiéd vagyok. Csak a tiéd.
Louis mélyen belefúrta tekintetét az enyémbe, egy szót se szólt. Némán hajolt fölém és nyomott szerelmes csókot a számra. Lejjebb csúszott, hogy szemmagasságba kerüljön a nyakammal. Oldalra döntöttem a fejem, hogy jobban hozzám férjen, majd lehunyt szemmel vártam, hogy tűhegyes fogai felhasítsák a bőrömet.
Óvatosan, szinte áhítatosan tapasztotta ajkait a nyakam finom bőrére, érintésére borzongás futott végig a testemen.
Apró, gyengéd mozdulatokkal izgatott, ajkaival szívogatta a nyakam tövét. Az egyre durvább, türelmetlenebb mozdulatai éreztették velem, hogy vámpír valója most kerül az emberi fölé. A gyengédségnek vége szakadt, ahogy Louis egy pillanat tétovázás után mélyen a húsomba mélyesztette tűhegyes fogait.
Leírhatatlan érzés kerített hatalmába, amelyet csak egy vámpír harapása adhat. Eddig sose harapott meg senki - Nezzót kivéve, de az övé inkább volt lakmározás, mintsem szerelmes csók -, így az a tekintet, érzés, hangok, melyeket az emberek adtak ki minden egyes alkalommal, mikor egy vérszívó vérüket vette, átjárták engem is, de sokkal erősebben, érzékibben.
Akaratom ellenére is szorosan magamhoz öleltem őt, egyik kezemet sűrű fürtjeibe temettem. Az euforikus érzés egyre erősödött bennem, ahogy Louis egyre éhesebben kortyolt belőlem. Mintha fátyol lepte volna el a szemeim, a látásom elhomályosult, csak Ő számított nekem. Minden érzékemet az Ő illata és teste töltötte be. A vérem lassabban áramlott az ereimben, követve a ritmusos szívások ütemét, lábaim Louis izmos hasa köré tekeredtek.
Hangos sóhajtozások és nyögések ütötték meg a fülem. Ahogy Louis egyre mélyebbre hatolt bennem, annál hangosabbá váltak, sikolyok vegyültek az elégedett torokhangok melódiája közé. Nem sokat kellett gondolkodnom azon, hogy kitől származnak ezek a hangok, hiszen rajtunk kívül más nem tartózkodott a helyiségben. Éntőlem jöttek ezek a földöntúli kiáltozások.
Louis ütemesen mozgó csípője tovább szította a bennem égő lángot. Minden érzékemet átitatta a vágy, megremegtem minden egyes mozdulatára, fájón vártam a beteljesülést. A pillanatnak vége szakadt, a fejem hátra bicsaklott, minden izmom összerándult, mikor végre engem is elért a gyönyör forró hulláma. Lüktettem, ahogy megéreztem Louis gyönyörét, tompa nyögéssel hanyatlottam hátra orgazmusa pillanatában. Felforrósodott, gyenge tagjaim kígyóként tekeredtek Louisra, azt akartam, hogy csavarjon maga köré, mint egy takarót, hogy érezhessem kemény, meleg teste minden egyes részét.
Lecsendesültem, pár pillanatra elvesztettem az eszméletemet. Louis még mindig a nyakamba temetkezett, egyre erőszakosabban szívta a vérem. Úgy éreztem, menten meghalok, ha nem lesz vége.
A mámornak vége szakadt. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, miközben kinyitottam a szemeim, hogy megnézhessem franciámat.
Most, visszagondolva a pillanatra, meg kellett volna ijednem tőle. Ehelyett gyengéden megsimogattam az arcát és felmosolyogtam rá.
- Louis. - suttogtam, ahogy vérben úszó, gyönyörűen szikrázó kék szemeibe néztem. Megbabonázottan meredtem vadállatiasan kiugró állkapcsára, hosszú, tűhegyes fogaira. Azt akartam, hogy soha ne hagyjon el ez az érzés, amelyet a látványa keltett. Egyik kezemmel megsimogattam az ajkait, de elhúzódott mellőlem.
Egyre távolabb került tőlem, én pedig kétségbeesetten nyúltam utána, hogy ne hagyjon itt engem. Fáztam, ha nem éreztem őt magam mellett, üresség fogott el, mikor láttam, hogy felpattan az ágyból és egyenesen a fürdőszobába megy.
Pár perc elteltével visszanyertem az önuralmam és magamhoz tértem a varázslatos harapásból. Magamra vettem Louis ingét, és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Ahogy a zárra helyeztem a kezem, benyitottam, de rájöttem, hogy bezárta maga mögött, hogy még véletlenül se menjen be hozzá senki. Mondjuk, így is egy ujjal kitéptem volna az ajtót a keretből, de nem akartam rongálni a berendezést.
- Louis, drágám, légy szíves, gyere ki. - mondtam neki kedvesen az ajtó előtt. Fájdalmas nyögés ütötte meg a fülem. - Louis, jól vagy? Várj, bemegyek. - nyúltam volna a kilincs után, de keserű hangon megszólalt.
- Ne...ne gyere be. Nem..vagyok ura..önmagamnak. Ha bejössz..nem tudom, mit teszek..veled. Maradj. Kint. - nyögte fájdalmasan, hallottam, hogy egyre közelebb jön az ajtóhoz.
- Tudom, hogy nem fogsz bántani, Louis. Bízom benned. Hadd segítsek neked. - kérleltem halkan.
- Az előbb majdnem túl sok véredet vettem. Bele is halhattál volna. Nem vigyáztam rád.. nagyon kérlek szépen, hagyj békén. És ne szólj senkinek. Amint visszanyertem a régi önmagam, kijövök. De ahhoz az kell, hogy koncentrálni tudjak. De ha te itt beszélsz nekem ezzel az angyali hangoddal, ha csak a gyönyörű testedre gondolok.. megőrülök. - morogta ingerülten.
- Jó, de tudnod kell, hogy nem hagylak itt. Itt kint várok rád, amíg jobban nem leszel. Ha meghallom, hogy rosszabbodik a helyzet, bemegyek. Ebben te sem állíthatsz meg. Itt leszek, harcosom. - döntöttem neki a fejem az ajtónak.
Miért velünk történik ez?

Két órával és pár perccel később ajtónyikorgásra lettem figyelmes. A szoba közepén ültem, még mindig Louis inge volt rajtam, azt szagolgattam, amíg ő ott bent küzdött maga ellen.
Csurom vizes volt a haja, a dereka köré egy törölközőt kötött. A szemei még mindig vad tűzben égtek, de láttam, hogy végre visszanyerte régi önmagát. Újra nyugodt, magabiztos volt.
- Szia. - lassan felkeltem a helyemről. Egy helyben álltam, hagytam, hogy ő jöjjön ide hozzám, nehogy visszamenjen a fürdőszobába még ennyi időre. Már az is elborzasztott, hogy miattam kellett ennyit szenvednie. Iszonyatos bűntudat szorongatta a mellkasomat, de próbáltam gondtalannak, kedvesnek, vidámnak látszani. Még akkor is, ha ezekből egyik se voltam.
Pár percig csak bámult rám, majd azzal a laza félmosollyal az arcán, amitől mindig elájulok, lassan elém lépett. Két méterrel előttem megállt, és mély lélegzetet vett.
- Sajnálom a történteket. Nem lett volna szabad megharapnom téged. A véred, egyszerűen annyira..- sütötte le a szemeit szomorúan. - Bántottalak. Nagyon sajnálom, dühös vagyok, amiért nem vigyáztam rád. Kérlek, bocsáss meg nekem, tudom, meg se érdemlem, de... Ezek után nem csodálkozom, ha fel akarod velem bontani az eljegyzést és..- túrt bele idegesen a hajába.
Micsoda?!
- Louis-Caesar Antoine Bourbon. - szóltam közbe nyugodt hangon, mire elhallgatott. Kíváncsian kapta fel a fejét, a tekintete akár egy megsebzett vadé. Édes istenem. Közelebb mentem hozzám, mire ő hátrálni kezdett. - Azt hiszed, elmenekülhetsz előlem? Úgyis elmondom azt, amit akarok.
Egészen elé léptem, megfogtam a kezeit, ujjaimat az övéibe kulcsoltam. Nyugtatóan néztem fel rá, de láttam, hogy halálra váltan várja a vallomásomat.
- Louis, drágám, nem bántottál engem. Itt vagyok előtted, élek, lélegzem. Semmi bajom nincs. Hihetetlen gyönyört és boldogságot éltem át a karjaidban, egy pillanatig se éreztem semmi fájdalmat. Csodálatos volt. Akárcsak te. - mosolyogtam fel rá, mire elkerekedett szemekkel bámult vissza rám.
- De hiszen meg se szólaltál egy idő után, úgy rángatóztál, mintha fájdalmaid lennének.
- Éppen ellenkezőleg. - nevettem el magam szégyellősen. - Valóban izgalmas volt. Ó, nagyon is.
Közelebb húzódtam hozzá, átkaroltam a derekát.
- A bocsánatkérést nem fogadom el. Hisz nincs miért haragudnom rád. Nem kell sajnálnod azt, ami megtörtént, mert mind a ketten élveztük. Mondjuk, azt sose hittem volna, hogy ilyen hatással lesz rád a vérem. - vezettem az egyik kezem forró mellkasára. Az izmai hullámoztak a kezem alatt. - És eszedbe se jusson felbontani velem az eljegyzést, mert nem tudom, mit csinálok magammal, ha egyedül hagysz. Nem élném túl, ha megint elvesztenék egy olyan embert, akit nagyon szeretek.
Louis mélyen a szemembe nézve óvatosan lehajolt, fejem a kezeibe vette, és homlokát az enyémnek döntötte.
- Meg sem érdemellek. - csókolt meg úgy, ahogy azelőtt soha. Én pedig elszédültem, mint azelőtt még soha.

Adony lehunyta a szemeit, hallottam, neki is néha el-elakad a lélegzete, ahogy segít összeterelni az energiákat egy helyre. Szinte egy ritmusra vert a szívünk, egyre jobban összehangolódtunk. Ziháltam, mire minden sejtemet átitatta a zsibbasztó hatalom, a szemeim világítottak, holott nem is használni, hanem elrejteni szándékoztam őket. Mikor már éreztem, hogy magamba szippantottam minden cseppjét, le kellett zárnom magam. Adony felordított, az ő szemei is izzottak. A halvány fátyol hézagmentesen körülölelt, aranyfényű ragyogása mélyen belém ivódott. Sikerült.
Adony fellélegzett, letörölte a homlokáról az izzadtságot és fáradt mosollyal nézett le rám.
- Ez jó menet volt. De ne ismételjük meg. Így se sikerült mindet összeszedni. - mutatott a körülöttem derengő fényre. - De talán ez már nem fogja kikészíteni az ékszereket. Odabent mindegyik gyönyörű lesz. Legszívesebben azonnal leakasztanád őket, egyszerre többet is. De ne feledd: ő fog megkeresni téged, nem te őt. Elég egy kicsit koncentrálnod a keresésére, rögtön tudni fogja, hogy te vagy a gazdája. - súgta megnyugtatóan, mielőtt beléptünk volna a szobába.
- Adony, és mi van, ha valami rossz lesz? Vagy nincs is nekem való? - kérdeztem idegesen, miközben lassacskán visszanyertem emberi valómat. Elsötétült a tekintete.
- Egyetlen ékszer se rossz. Akkor válnak veszélyessé, ha a gazdájuk nem arra használja őket, amire kellene. És biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk a tiédet is. Sőt, szerintem nehéz lesz kiválasztanunk a többi közül az igazit. - mosolygott rám biztatón. - Na, gyere. - ragadott karon és beléptünk az ajtón.

A terembe lépve elállt a lélegzetem. Körös-körül medálokat, gyűrűket, fülbevalókat, hajtűket, karpereceket láttam tömött sorokban lógni a polcokról, ha fenéztem, gyönyörű kristályok törték meg a bent levő fényt és varázsoltak földöntúli hangulatot az ismeretlenek számára. Megbabonázottan járkáltam fel-alá, Adony az ajtónak nekitámaszkodva várt türelmesen, amíg én kicsodálkozom magam. Arra várhatott.
Minél közelebb merészkedtem egy-egy tárgyhoz, annál erősebben dobálta magát a láncán. Csodálkozva figyeltem a kis amulettet, ahogy világítani kezd és erejének varázsa körbeölel.
- Vigyázz. Az egy különösen ravasz darab. - mondta Adony vidáman. - Szereti csábítgatni az embereket. Nem is csodálkozom. Hegyi kristály és gyémánt van benne. A réz csak rásegít ennek a két szeszélyes kőnek a vonzerejére.
- Honnan tudod, hogy melyik miből van és milyen a személyisége? Már ha létezik olyan, hogy személyiség. - fordultam felé szemöldök ráncolva, és hátrébb léptem a kis medáltól, ami már kevésbé mozgott.
- Te új, veszélyes rúnákat rajzolsz. Én ékszerekkel beszélgetek. Megnyílnak előttem, így tudom, melyikük mire képes. - villantotta rám ezer wattos mosolyát. Beszélget.. az ékszerekkel? Mi van?
- Senki se tud tárgyakkal beszélni. Még az ékszerészek se.
- Én nem tárgyakkal beszélek. Csak ezekkel. Ez az angyali képességem. Anyának is ez volt a képessége.  - magyarázta. - Történetesen készítem is őket. Csak szólj, és csinálok neked is. - nevette el magát. Jézusom. Erről muszáj lesz kifaggatnom. Úgy néz ki, sokat nem tudok még róla. - És most, hogy kellően kiakadtál, akár hívhatnád is magadhoz a csecsebecsédet.
- Öö...mégis megmondanád, hogy hogyan? Gondolom nem fog arra megmozdulni, hogy: Hé, kicsikém, gyere ide.
- Jézusom, ember lány, tudsz te egyáltalán valamit az árnyvadászokról meg a patrónákról? - nézett rám hitetlenkedve. - Tudod mit? Ne válaszolj. Majd az utazás alatt és az árnyvadászoknál is tanítalak. Sok mindent kell még elsajátítanod ahhoz, hogy legyőzhetetlen legyél.
Hurrá, másra nem vágytam, mint hogy pesztráljanak és tanítgassanak. Remélem ez már jobban fog elsülni, mint a Lucas-féle tanítás..
- Őszintén remélem, hogy ott nincs annyi nyálcsorgatós alak, mint itt. - néztem rá komolyan. - Nagyon jól tudod, hogy Louis nem szereti, ha más férfiak érdeklődőbbek a kelleténél.
- Azt azért tudnod kell, hogy Anya is olyan gyönyörű volt fiatal korában, mint te. Apánk tűzzel-vassal védte, sose engedte más férfiak közelébe. A többi asszonnyal is csak úgy találkozhatott, ha biztosította Apát affelől, hogy csak őt szereti és vigyáz magára. Volt, hogy ennek ellenére megfigyelte őt, mikor este hazafelé ment, a sötétben várt rá. Hihetetlenül szerette, imádta őt. - Istenem, de sokszor hallottam anyától, ahogy este lefekvés előtt szerelmes mosollyal az arcán mesélte, hogy Apa hogyan védte meg más törzsek férfi tagjaitól. Mert a mi közösségünkben mindenki tudta, hogy Attila feleségéhez más nem nyúlhat, csak ő.
- De Louist elnézve látom, hogy egy dekával se több, mint Apa volt. Ezért elég valószínű, hogy a pasidat be kell zárnunk majd egy cellába. Az árnyvadászok nagy többsége férfi. Olyan emberek, akik mindig megszerzik azt, amit akarnak. Ha kell, megölik egymást, ha nőről van szó. És tekintve, ahogy te kinézel, megpróbálunk majd rejtegetni, kevesebbet mutatkozol összejöveteleken, és egy szobába rakunk a francia hősöddel. Van ott néhány olyan alak, akik elég véreskezűek, örömüket lelik a gyilkolásban, becsvágyóak, úgy hiszik, minden, amit kívánatosnak találnak, az az övék, senki másé. Pont ezekkel a faszarcokkal fogsz keveset érintkezni. Erről személyesen kezeskedem majd. Elég bajod van neked Azazellel meg ki tudja, kivel..
- Kizárt dolog, hogy megússzak bármiféle zűrt. De Adony, ha annyira nagyon védeni akartok, akkor mi a fenének lettek megvéve azok a kurvás ruhák?! - kérdeztem felháborodva.
- Azok is kellenek majd, nyugodj meg. - villantotta rám mosolyát. Ó, hogyne. - Gemma potestatem. Ezt kell kimondanod és koncentrálnod. A többi jön magától. - rántott egyet a vállán. Persze, én is rántanék egyet a vállamon, hogy pofán verhessem.
Egy utolsó pillantást vetettem bátyámra, majd az ékszerek felé fordultam. Vettem egy mély levegőt, hagytam, hogy elhomályosodjon a látásom, csak a gyönyörű ragyogásukat érzékeltem a külvilágból. A szemeim ismét több színben pompáztak, melegség töltötte meg a szívem az ékszer gondolatára. Mégis van itt nekem valami..
- Gemma potestatem. - suttogtam halkan. Minden csilingelni kezdett körülöttem. A falak megremegtek, újfajta gyönyörtől remegett meg a testem. A kellemes borzongást a hideg fém váltotta ki belőlem a bőrömön. A kulcscsontomra tekeredett, fel a vállaimon, majd a nyakam mögött összeforrt a lánc utolsó szeme is, apró súly húzta le a könnyű fémet. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, visszanyertem a látásomat. Lepillantottam magamra, hogy megcsodáljam a nyakamban függő kis nyakéket, és elállt a lélegzetem. A kis amulett körül még négy másik nyaklánc lebegett. Mindegyikük más színben pompázott, alakjuk is nagyon eltérő volt, mégis volt bennük valami közös, amiért azt gondoltam, ezek összetartoznak. A különös mágia, amit magukból árasztottak, egyszerre volt félelmetesen erős és csodálatosan gyengéd. Úgy ragyogtak, akár a gyémántok, mégse emlékeztettek egyik földi kristályra sem. Louis el lesz ájulva tőlük. De valószínűleg a többiek is.
Óvatosan megérintettem mind az ötöt, különös bizsergés járt át, éreztem, hogy megtaláltam a lelkem egy hiányzó részét. Boldogságom kiült az arcomra is, önfeledt vigyorral fordultam Adonyhoz, aki halálra vált tekintettel és nyitott szájjal meredt rám. Szemeiben félelem csillogott, de nem értettem, miért. Közelebb léptem hozzá, a kezembe vettem a többi ékszert is, a nyakamba akasztottam mindegyiket. Adony sokkos állapotban állt előttem és csak ennyit suttogott.
- Az Ősök Ékszerei. Ez lehetetlen.