Nem is fecsérlem tovább a szót, íme a legújabb iromány. Személyes véleményen szerint nem üti meg a mércét, de döntsetek Ti! :)
Tigris, tigris, csóvafény
Éjszakáknak erdején,
Mily kéz adta teneked
Szörnyű és szép termeted?
Mily mélyben, ég-tájakon
Izzott a szemed vakon?
Volt tüzét felkapni vész?
Volt-e megragadni kéz?
Szived izmait mi csel
És mi váll csavarta fel?
És mikor vert, volt erő,
Kéz-láb, dacra vakmerő?
Volt pöröly? és lánc-e, több?
Mily kohón forrt a velőd?
Volt üllő? volt vad kapocs,
Gyilkos présével dacos?
Hogy a csillagfény kigyult
S az ég nedves könnye hullt,
Rád mosolygott Alkotód?
Ki bárányt is alkotott?
Tigris, tigris, csóvafény
Éjszakáknak erdején,
Mily kéz adta teneked
Szörnyű és szép termeted?
Kosztolányi Dezső: Tigris
Vannak olyanok, akik ok nélkül bántanak, fájdalmat okoznak, és te így megtanulod becsülni a szeretetet és a törődést. Vannak, akik a mélybe löknek, hagynak lezuhanni, de így tudsz majd mindig felállni. Vannak, akiket elveszítesz, mert meghalnak, te pedig így tanulod meg értékelni az életet.
Bujkálok.
A kastély szobái közötti átjárókat beborítja a pókháló és az évszázados por. A szűk folyosóban kiráz a hideg. Enyhe szél fújja lenge ruhám szegélyét.
Óvatosan, hangtalanul lépkedek a köveken, hogy ne keltsek feltűnést. Három napja érkeztünk meg Nezzo kastélyába, így végre lehetőségem volt megszökni. Pontosan egy éve már, hogy Nezzo megölte a családomat és átváltoztatott vámpírrá. A játékszereként tekintett rám, amire bármikor igényt tarthat.
A szüleimmel arra a napra beszéltük meg, hogy közösön fogunk elmenni a Tavasz Ünnepre. Kicsit sok időbe és nyavalygásba telt, mire meggyőztem a szüleimet, hogy ne keressenek nekem férjet. A szomszédos törzs vezérének fia alig volt nálam idősebb, éppen olyan bátor és erős volt, akárcsak rettegett apja.
Emese, a törzsfőnök felesége gyönyörű asszony volt, aki anyámmal rendszeresen elbeszélgetett. Barátnők voltak, gyakran találkoztak a másik jurtájában. Apám minden egyes alkalommal a nyergébe ültetve, szorosan magához ölelve vitte anyámat hozzá és hozta haza sötétedéskor. Anyám mesélte mindig nekem, hogy Emese nem volt felhőtlenül boldog férje mellett.
A törzsfőnök kegyetlen, erőszakos ember volt, aki képes volt bántani, rabszolgaként bánni fiának anyjával. Verte, megerőszakolta az asszonyt, aki nem menekülhetett el előle, mert megölte volna a törzs. A fia se volt különb az apjánál. Az izmos vállak, félelmetes termet, gesztenyebarna haj és igézően zöld szemek mögött halálos fenyegetés bujkált. Hihetetlen harci ereje volt, nagysága miatt minden egyes leány szíve gyorsabban dobogott. Kivéve az enyém.
Tudtam, hogy nem szabad találkoznom vele, mert valami olyasmit vágnék a fejéhez, amit talán később megbánok. Nos, később mégse bántam.
A tavasz mindig egyet jelentett nálunk a törzsek közötti párbajokkal. Minden törzsfőnök fia részt vett ezen a tornán, hogy tovább öregbítsék hírnevüket, tovább éltetve hagyományainkat. Na igen, csak fiúk vehetnének részt ezen a megmérettetésen. Elvileg.
Így esett az én esetem. Apámnak csak én voltam a gyermeke, nem volt fiú örököse. Anyám szenvedélyesen ellenezte, hogy részt vegyek egy ilyen kemény és kegyetlen tornán, mert nem akart elveszíteni engem. Apámnak sem tetszett az ötlet, de nem tehetett mást: fel kellett készítenie a megmérettetésre.
A fárasztó hetek, hónapok után készen álltam arra, hogy kiálljak az ősi törzsek vezetőinek fiai ellen.
Kitanultam mindent a fegyverekről, Hanga, a lovam és én teljesen összehangolódtunk. Apám szerint legyőzhetetlen leszek. Nos, én nem voltam ilyen derűlátó.
Éppen ezért ért meglepetésként, mikor a legvégére már csak Árpád és én maradtunk a küzdelmek végére. Az eddig eltelt két hét során annyi sérülést szedtem össze, hogy anyám mindig pátyolgatni kezdett és sötét tekintettel méregette a többi fiút. Az utolsó párbajra a pár napos pihenőnek köszönhetően probléma nélkül fel tudtam ülni a lovamra, és a fegyvereket se ütötte ki apám a kezemből. Esténként mindig együtt ücsörögtünk a csillagok alatt, pár ifjúval és apjukkal beszélgettünk, nevettünk. Kiváltságos voltam.
Árpád és kegyetlen apja mindig a legjobbak, legerősebbek akartak lenni, azonban, ez nem úgy végződött, ahogy ők akarták. Az utolsó próbatétel abból állt, hogy lóháton a vidék legzordabb erdején kellett versenyeznünk, aki legelsőként ért célba, hatalmas tiszteletre tehetett szert mind magának, mind a törzsének.
Az utolsó száz méteren egymás mellett haladva Árpáddal elszántan küzdöttünk, aztán meghallva apám biztató kiabálását, behoztam a hátrányomat és elsőként beértem a célba. Miután Árpád is beért mögöttem, azonnal lepattant a lováról és dühöngve indult nekem, valószínű, hogy megölt volna, ha a többi fiú nem állítja meg. Apám a nyakába kapva hordozott végig a tömegen, ahol mindenki tombolt és üdvözölt.
Gondoltam, Árpád vérmérséklete lehiggadt a nap végére, így mikor harci ruháit levetve, hatalmas izmait szabadon hagyva közeledett felém, nem is gyanakodtam. Az este folyamán a többi ifjú is meglátogatott és összebarátkoztam velük. Körberajongtak, a levegőben pörgettek, a hátukra vetve hurcibáltak, hogy felavassanak engem is "férfivá". Apám szeméből és tartásából áradt a büszkeség és szeretet, anyám még mindig azon idegeskedett, hogy milyen súlyos vágás van a hátamon és legjobb lenne lepihennem.
Álmos már vagy hatodik alkalommal jegyezte meg, hogy lány vagyok. Hm, tényleg? Csak húsz éve vagyok ezzel tisztában. Mindannyian a tábortűz körül ültünk, vidáman elbeszélgettünk, a fiúk néha felkeltek és birkóztak egymással, a saját törzsük legendáit mesélve szórakoztattak minket, többieket. Mindegyikük különleges, fekete bőrt és olyan cirkalmas, meseszép jeleket viseltek, mint apám és a többi férfi és nő a törzsünkben. Kortársaim is hasonlókkal büszkélkedhettek. Csak éppen rajtam nem volt egy sem azt leszámítva, ami az alkaromon díszlett.
Domborodó izmaikon szinte isteni, hihetetlen hatalommal bíró rúnáknak tűntek, ahogy a tűz megcsillant rajtuk, fekete vonalaik szinte égtek a bőrön. Az én jelem nem volt se mágikus, se erős, csupán egy rajz, amelyet még anyám égetett a karomra kiskoromban.
- Szeretnél eljönni hozzánk a közeljövőben? Ha ellátogatsz a Sárkányok törzsébe, királynőként bánunk veled, azt megígérhetem. Kérlek, jöjj el hozzánk, különben a barátaim és harcostársaim nem hiszik el, hogy egy lány nyerte meg a Tavasz Ünnep Tornát.
- Ne higgy neki! A Sólyom törzsben szebbnél szebb ünnepeinken a legszebb nyúlszőr és mókusszőr ruhákba burkolunk, szarvasbőrt terítünk a lábaid elé, és finomabbnál finomabb ételekkel, italokkal kényeztetünk. Mindent megkapsz nálunk, amire csak vágysz. Éjjelente más-más férfi masszírozná fáradt tagjaidat a keleti népek illatos olajával, fürdetne tejben és simogatna vajban.
- Mily szerény ígéretek! Nálunk, a messzi hegyekben..
- Nyugalmat kérek jelenleg, semmi mást. - néztem rájuk fáradt mosollyal. Mindegyikük izgatottan mocorgott, hogy a lehető legjobbal tudjanak hozzájuk csábítani, de egy intésemre lecsillapodtak. - Mindannyiótok mélyen a szívembe zártam, sose feledlek el titeket. Megígérem, hogy amint kipihentem magam, meglátogatlak benneteket akkor is, ha nem terítetek szőrmét a lábam elé.
- Badarság..hiszen ez..
- Figyeltek ti rám egyáltalán? - nevetettem fel, mire heves vitatkozásba kezdtek.
Lassan felálltam és elsurrantam, hogy kicsit lehűljek és kitisztuljon a fejem, útközben találkoztam apámmal és anyámmal, akik szorosan összekapaszkodva ringatóztak a tűz mellett, apám, aki sokkal magasabb volt, mint anyám, lehajolt és mindig a fülébe sugdosott, amitől anyám elragadtatva, rajongással telve simult hozzá és ölelte át a nyakát. A levegő kellemes hidege gyógyírt jelentett fáradt lelkemnek, úgy éreztem, minden rendben lesz. Miután tiszteletet vívtam ki a törzsek között, nem kényszeríthetnek, hogy feleségül menjek az egyik törzsfőnök fiához, és életem végéig csupán játékszere legyek valakinek. Nem létezett olyan természetfölötti, ami erre kényszeríthetett volna engem.
Leültem az egyik jurta melletti farönkre, és csak néztem a többi mulató embert. Vidámak, önfeledtek voltak, kecsesen mozogtak a zenére, minden egyes nevetésükkor felragyogott egy csillag az égen. Olyan szépek voltak, akár az angyalok.
Egy alak tűnt fel a szemem sarkából, amely egyre csak közeledett felém. Felé fordítottam a fejem: Árpád vágott át az ünneplők között. Ruganyos, magabiztos lépésekkel szelte a teret, széles vállain és mellkasán jellegzetes ing feszült, tetoválásai izzottak. Az arcába néztem, amin egyetlen érzelem sem tükröződött, zöld szemei parázslottak. Összerándult a gyomrom, ahogy egyre közelebb ért, a mozdulatai határozottak, félelmetesnek tűntek. Egy pillanatra se vette le rólam a tekintetét, megbabonázottan bámultam rá. Mikor elém ért, pontosan elém lépett, kitöltve a látóterem egészét. Nagyot nyeltem.
- Zavarok? - kérdezte olyan hangon, hogy a meleg ellenére kirázott a hideg. - Úgy látszott, unatkozol egyedül. - folytatta és leült mellém.
Arrébb csúsztam a nagy rönkön, hogy elférjen mellettem, de utánam mászott és felém fordult. Egyik hatalmas tenyerét közvetlenül a csípőm mellé támasztotta, olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem az illatát. Nyers és friss volt, mint az erdő, mégis volt benne valami érzéki.
- Nem, csak gondolkoztam. - próbáltam úgy válaszolni, hogy ne látszódjon, mennyire meglepett a jelenléte. Felnéztem rá, és akkor jöttem rá, hogy csupán pár centi választotta az arcát az enyémtől. Basszus!
Éteri arcán, telt ívű ajkain, egyenes orrán és széles járomcsontján a tűz fénye játszott, szeme sötétje olyan volt, akár az olvadt fém. Kis mosoly játszott a szája szélén, úgy figyelte minden reakcióm.
- Hihetetlen voltál. Mindannyiunkat legyőzted. Hogy csináltad? - szólalt meg kisvártatva.
Összerándultam.
- A szerencsén múlott. - fontam magam köré a kezeimet. Egyre kevesebben táncoltak a réten, a levegő is kezdett hűlni, a legtöbben leültek a tűz köré és ott ettek, ittak. Az erdő szélén néhány szarvas rejtőzött, a fák tetején a baglyok lesték áldozatukat. Egy sikítás törte meg a csendet. Ismét a tűz felé kaptam a fejem, ahol láttam, az egyik fiú vállára kapott egy lányt, és az egyik jurta felé masírozott vele. A fiú arcán hatalmas, komisz mosoly ült, a lány sikongatott és játékosan püfölte a hátát, kapálódzott. A jurta bejárata bezárult mögöttük, mindenki visszafordult a tűz felé és tovább beszélgettek.
Vörös pír öntötte el az arcom, mikor eszembe jutott, vajon mit csinálnak ők ott bent, és gyorsan elkaptam a tekintetem. Egyenesen Árpádra néztem, aki olyan tekintettel nézett rám, mintha fel akarna falni. Pupillái kitágultak, az ártatlan kis mosoly szélessé nőtte ki magát. Ha bárki másra ezzel a fülig érő, szívrabló vigyorral néz, bizonyára azonnal a karjaiban kötne ki..de én nem ilyen voltam. Nem érdekeltek a férfiak. Pláne ő nem. Veszélyes volt. Nagyon is.
- Szó sincs szerencséről. Azok a mozdulatok, technikák nem azért arattak akkora sikert, mert szerencséd volt. Úgy harcoltál, akár egy angyali harcos. - simított végig a karomon a másik kezével. Az érintésére kigyúlt a bőröm, elegáns, férfias ujjai le-föl táncoltak a karomon, végül végigsimított az arcomon. Tekintete foglyul ejtette az enyémet, észre se vettem, mikor beletúrt a hajamba és mélyet szippantott az illatomból. A szívem vadul dörömbölt, fogalmam sem volt mit csináljak, az agyam rövidzárlatot kapott. Kapkodva vettem a levegőt. Eddig sose történt velem hasonló!
- Egész nap az járt az eszemben, hogy vajon tényleg olyan erős és gyönyörű lennél-e, mint szabadon, akár a vad lovak - markolt bele a hajamba és közelebb húzott az arcához - ha az enyém lennél. - lehelete az arcomat csiklandozva, pillantása az ajkaimra esett, olyan mohó pillantással nézett rám, mintha egy tárgy lennék, amit megtarthat magának.
- Felettem senki sem uralkodhat. Nem vagyok senkié sem. - mondtam dühösen, mire még jobban elvigyorodott. Próbáltam hátrébb húzódni, de a hajamat tartó keze nem lazult, a másik a derekamra fonódott, acélpántként tartva maga mellett. Halkan elnevette magát, fogaival belekapott a fülcimpámba, majd visszahúzódott, hogy dühödt arcomban gyönyörködhessen. Nem sok kellett ahhoz, hogy eltaláljam a fájdalmas pontján. - Eressz el!
- Olyan tüzes, olyan vad. Az enyém leszel. Az apáink szövetséget kötnek és az asszonyom leszel.
- Előbb vágom át a torkomat, mintsem az asszonyod legyek. - fújtattam. Kezdtem érteni, a többi ifjú miért nem beszélgetett vele egy szót sem.
- Ha tovább küzdesz, Angyalom, megfontolom, még ma este megtegyem-e azt veled, amit a fiú csinált..csinál a lánnyal. A tűzzel játszol, Hajnal.
- Eressz el és hagyj békén, te kígyó! - mordultam rá és löktem rajta egyet.
Kihasználta, hogy ki bír billenteni, lerántott a rönkről és egyenesen az ölébe húzott, a tarkómat tartó keze megfeszült és megcsókolt. Vágytól fűtve, éhesen tapasztotta az enyémekre az ajkait, rögtön elszívta tőlem az összes levegőt. Nyelve a számba hatolt, még közelebb vont magához, elégedett nyögés hagyta el a száját. Pár másodpercig megfagyva csak ültem és hagytam, annyira meglepett a csókja, kezdtem elmerülni a puha ajkaiban, forró izmaiban, a kellemes érzés áthatolt rajtam. Pár pillanattal később észbe kaptam és hatalmasat taszítottam rajta. Azzal a lendülettel leestem a földre és felugrottam, ő pedig égő, vágyakozó tekintettel nézett rám. Már pattant fel, hogy utánam kapjon, de én gyorsabb voltam. Egy jókora pofon csattant az arcán, hibátlan arcbőre belevörösödött, beteges elégedettség töltött el, mikor megláttam, hogy az ujjaim végei nyomot hagytak rajta. Istentelen düh villant a szemében, izmai megfeszültek, úgy állt ott előttem, akár egy dühös csődör.
- Ha harcolni akarsz, azt megoldhatjuk, Angyalom. Az egész este a miénk.
- Nagyon ajánlom, hogy szállj le rólam, Árpád! A következő jobban fog fájni. Apám sose kötne szövetséget se veled, se az apáddal. Ha a közelembe jössz, én magam fosztalak meg a férfiasságodtól. - fröcsögtem.
- Ó, dehogynem. Hidd el, Hajnal, én mindent megszerzek, amit csak akarok. - nevetett rám, majd hirtelen lehalkította a hangját és komolyan nézett rám. - Ha megtudom, hogy másik férfihoz mész hozzá, megölöm. Arra sem lesz ideje, hogy kiélvezze a nászéjszakáját.
Pokoli dühös voltam.
Egyre több bogarat látok mászkálni a fal tövében. A pókok ijesztő gyorsasággal menekülnek előlem, ugyanúgy szöknek, ahogy én. Friss levegő csapja meg a bőrömet, befordulok a szeles alagútba. Megszaporázom a lépteimet, hallom, ahogy a kastélyban valaki elordítja magát. Rájöttek, hogy eltűntem. A pokolba!
Rohanok, és végre megpillantok egy hatalmas ajtót. Vaskos, román tölgyből készült, legalább tíz hüvelyk vastag. Probléma nélkül áttöröm.
A lábam nagyot dobban a földön, ahogy leugrom a domboldalról és belevetem magam az erdő sűrűjébe. Hangos kiáltások törik meg az erdő csendjét a hátam mögött, hirtelen megfagy bennem a vér, ahogy meghallom Nezzo hangját.
- Mindenki szóródjon szét! Nem menekülhet el! Élve kapjátok el! - ordította dühtől eltorzultan.
Fürgébben kezdtem el futni, tudtam, ha ezen a részen túljutok, akkor megmenekülhetek.
A fák elmosódtak körülöttem, ahogy szélsebesen végigvágtattam az erdőn. Kapkodtam a lábaimat, ahogy csak tudtam, vámpír énem átvette felettem az uralmat. A látásom kiélesedett, minden egyes apró neszt figyeltem, nehogy elkapjanak. Szétáradt bennem a kezdeti nyugalom és szabadság érzete, nem hallottam senkit se a közelemben. Megmenekülök.
Hirtelen elhagyott minden erőm. Lelassultam, az agyam teljesen leblokkolt. Bénultan estem össze egy tisztás közepén, s hirtelen meg is éreztem, miért. Nezzo nagyragadozókhoz méltóan sétált az erdő szélén. Lassan közelített felém, hatalmas alakja kitöltötte a látómezőmet. Arcán kegyetlen mosoly ült, tekintete végigpásztázott a testemen. Idő híján csupán egy selyem hálóruha volt rajtam, ami aligha volt vastagabb egy pillangó szárnyánál. Lihegve próbáltam küzdeni az izmaimmal, de minden cserben hagyott. Elkínzottan nyögtem fel, és elöntött a reménytelenség.
Nezzo megállt fölöttem, gesztenyebarna tekintetében ugyanaz az undorító, vadállatias vágy csillogott, mint a legelső alkalommal. Mosolya kiszélesedett, és gúnyos, hideg kacaj hagyta el az ajkát. Az egész erdő remegett tőle, engem pedig rossz érzés fogott el.
Hosszú csizmájára szegeztem a tekintetem, ellenálltam a vágynak, hogy leköpjem. Leguggolt, kezével keményen az állam alá nyúlt, kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- Kismadaram, azt hitted, megszökhetsz előlem? Ha egy pillanatig is azt gondoltad, hogy elfuthatsz, akkor most csalódnod kell. Az enyém vagy, megértetted? - csúszott le a keze egészen a nyakamra. Megszorított, mire levegőért kaptam. Tehetetlenül vergődtem a földön, mígnem elengedett. - Nagyon helyes. És most megmutatom, hogy mivel jár az, ha ellenszegülsz. - markolt a melleimre. Nyöszörögve húzódtam arrébb, de még jobban nekem feszült. A következő, amire emlékszem, hogy a ruhám végighasad a testemen, a hideg levegő a csontomig hatol. Nezzo erőszakosan veti rám magát, könyörtelenül, hörögve erőszakol és ver meg.
Az erdő elnyeli sikolyaimat.
* Aaron szemszöge - London, Szenátus *
Fáradtan hunyom le a szemeimet az edzés után. A szobában csend honol, de a fejemben káosz uralkodik. Ellazítom az izmaimat a fotelben, kinyújtózom, hátha attól megnyugszom. Leveszem a cipőmet, meglazítom a melegítő derekát és eldőlök a székben. Az atlétám még mindig csurom víz, úgy leizzadtam. Képtelen voltam nyugodtan harcolni. Olyan régen nem láttam már Őt, hogy szinte megemészt a vágy. Két lábon járó zombi vagyok, már attól belém áll a kangörcs, hogy meglátom a szobája ajtaját. Ennél szánalmasabb igazán már csak akkor lennék, ha ott is aludnék.
Lassan lehiggadok, elnyúlok a kellemes érzésekben.
A képzeletem automatikusan vetíti elém a képeket. Egy mezőn állok, tavasz van. Éteri szépség, béke árad mindenfelől, vadvirág-szőnyeg simul a talpam alá. Nem tudom, hol vagyok, de elindulok egy kis ösvény mentén. Egy erdőbe tévedek, ahol a fák a zöld ezer árnyalatában pompáznak, titokzatos, varázslatos energia lengi körbe a teret.
Sétálok, majd leülök egy nagy fa tövébe. Elterülök, már éppen azon vagyok, hogy elalszok, de ekkor egy nevetés üti meg a fülem. Angyali csilingelés, olyan hang, amely nem származhat halandótól. Felkelek, és a hang forrásához indulok. Újra meghallom a lányt, de már közelebbről. Nem a képzeletem játszik velem. Tovább lopódzok, követem a halk sikongatásokat, kuncogást, egyre nagyobb kíváncsisággal haladok. Észre se veszem, hogy már olyan mélyen járok az erdőben, hogy azt se tudom, merre lehetek. Vízcsobogást hallok, egy vízesés van tőlem ötven méterre. Hihetetlen erővel vonz, a víztükrön megcsillanó fény úgy tündököl, hogy bevilágítja az egész teret. Mozgást hallok jobbról, a földre lapulok egy bokor mögött, hátha meglátom, mi volt az.
Fehér fátyol suhan el előttem, valami egészen különleges, egzotikus aromát hagyva maga után. Mélyet szippantok a levegőből. Vanília és cseresznye. Lábdobogás, nevetés. Újabb mozgás, meglátom a lábait. Vidáman szaladgál a kis tavacska partján, ruhája lágyan követi minden egyes mozdulatát. Nem látom az arcát, háttal áll nekem. Gesztenyeszín haja a derekáig ér, csillog, puha hullámokban suhog a lány hátán.
- Hahó? Merre vagy, idegen? - üti meg a fülem a kérdés. A lány körbeforog, meglátom végre az arcát. Megborzongok. Hiszen ez..
Erőteljes kopogás ráz fel az álmomból. Bosszúsan nyitom ki a szemeim, mélyeket lélegezve próbálom lenyugtatni a szívem, ami úgy ver az álom után, mintha megbolondult volna. Lüktet bennem a vér, mindenhol érzem. Esküszöm, ebbe fogok belebolondulni.
Remegő lábakkal állok fel, kihúzom magam, hogy legalább más ne lássa, mekkora puhány vagyok és hogy felizgulok, ha róla álmodok. A fenébe, egy puhány segg vagyok!
Ajtót nyitok. Gaston és Nathan kapkodják szaporán a levegőt, lerí róluk, hogy valami nagy baj van. Feszült, rémült tekintetük láttán elfog a nyugtalanság. Basszus, ugye nem..
Gaston lecsapja a szemeit, nem mer rám nézni. Nathan szavai hallatán áll meg bennem az ütő.
- Aaron, haver, jönnöd kell! Kurva nagy gáz van! Andrea eltűnt.
A fárasztó hetek, hónapok után készen álltam arra, hogy kiálljak az ősi törzsek vezetőinek fiai ellen.
Kitanultam mindent a fegyverekről, Hanga, a lovam és én teljesen összehangolódtunk. Apám szerint legyőzhetetlen leszek. Nos, én nem voltam ilyen derűlátó.
Éppen ezért ért meglepetésként, mikor a legvégére már csak Árpád és én maradtunk a küzdelmek végére. Az eddig eltelt két hét során annyi sérülést szedtem össze, hogy anyám mindig pátyolgatni kezdett és sötét tekintettel méregette a többi fiút. Az utolsó párbajra a pár napos pihenőnek köszönhetően probléma nélkül fel tudtam ülni a lovamra, és a fegyvereket se ütötte ki apám a kezemből. Esténként mindig együtt ücsörögtünk a csillagok alatt, pár ifjúval és apjukkal beszélgettünk, nevettünk. Kiváltságos voltam.
Árpád és kegyetlen apja mindig a legjobbak, legerősebbek akartak lenni, azonban, ez nem úgy végződött, ahogy ők akarták. Az utolsó próbatétel abból állt, hogy lóháton a vidék legzordabb erdején kellett versenyeznünk, aki legelsőként ért célba, hatalmas tiszteletre tehetett szert mind magának, mind a törzsének.
Az utolsó száz méteren egymás mellett haladva Árpáddal elszántan küzdöttünk, aztán meghallva apám biztató kiabálását, behoztam a hátrányomat és elsőként beértem a célba. Miután Árpád is beért mögöttem, azonnal lepattant a lováról és dühöngve indult nekem, valószínű, hogy megölt volna, ha a többi fiú nem állítja meg. Apám a nyakába kapva hordozott végig a tömegen, ahol mindenki tombolt és üdvözölt.
Gondoltam, Árpád vérmérséklete lehiggadt a nap végére, így mikor harci ruháit levetve, hatalmas izmait szabadon hagyva közeledett felém, nem is gyanakodtam. Az este folyamán a többi ifjú is meglátogatott és összebarátkoztam velük. Körberajongtak, a levegőben pörgettek, a hátukra vetve hurcibáltak, hogy felavassanak engem is "férfivá". Apám szeméből és tartásából áradt a büszkeség és szeretet, anyám még mindig azon idegeskedett, hogy milyen súlyos vágás van a hátamon és legjobb lenne lepihennem.
Álmos már vagy hatodik alkalommal jegyezte meg, hogy lány vagyok. Hm, tényleg? Csak húsz éve vagyok ezzel tisztában. Mindannyian a tábortűz körül ültünk, vidáman elbeszélgettünk, a fiúk néha felkeltek és birkóztak egymással, a saját törzsük legendáit mesélve szórakoztattak minket, többieket. Mindegyikük különleges, fekete bőrt és olyan cirkalmas, meseszép jeleket viseltek, mint apám és a többi férfi és nő a törzsünkben. Kortársaim is hasonlókkal büszkélkedhettek. Csak éppen rajtam nem volt egy sem azt leszámítva, ami az alkaromon díszlett.
Domborodó izmaikon szinte isteni, hihetetlen hatalommal bíró rúnáknak tűntek, ahogy a tűz megcsillant rajtuk, fekete vonalaik szinte égtek a bőrön. Az én jelem nem volt se mágikus, se erős, csupán egy rajz, amelyet még anyám égetett a karomra kiskoromban.
- Szeretnél eljönni hozzánk a közeljövőben? Ha ellátogatsz a Sárkányok törzsébe, királynőként bánunk veled, azt megígérhetem. Kérlek, jöjj el hozzánk, különben a barátaim és harcostársaim nem hiszik el, hogy egy lány nyerte meg a Tavasz Ünnep Tornát.
- Ne higgy neki! A Sólyom törzsben szebbnél szebb ünnepeinken a legszebb nyúlszőr és mókusszőr ruhákba burkolunk, szarvasbőrt terítünk a lábaid elé, és finomabbnál finomabb ételekkel, italokkal kényeztetünk. Mindent megkapsz nálunk, amire csak vágysz. Éjjelente más-más férfi masszírozná fáradt tagjaidat a keleti népek illatos olajával, fürdetne tejben és simogatna vajban.
- Mily szerény ígéretek! Nálunk, a messzi hegyekben..
- Nyugalmat kérek jelenleg, semmi mást. - néztem rájuk fáradt mosollyal. Mindegyikük izgatottan mocorgott, hogy a lehető legjobbal tudjanak hozzájuk csábítani, de egy intésemre lecsillapodtak. - Mindannyiótok mélyen a szívembe zártam, sose feledlek el titeket. Megígérem, hogy amint kipihentem magam, meglátogatlak benneteket akkor is, ha nem terítetek szőrmét a lábam elé.
- Badarság..hiszen ez..
- Figyeltek ti rám egyáltalán? - nevetettem fel, mire heves vitatkozásba kezdtek.
Lassan felálltam és elsurrantam, hogy kicsit lehűljek és kitisztuljon a fejem, útközben találkoztam apámmal és anyámmal, akik szorosan összekapaszkodva ringatóztak a tűz mellett, apám, aki sokkal magasabb volt, mint anyám, lehajolt és mindig a fülébe sugdosott, amitől anyám elragadtatva, rajongással telve simult hozzá és ölelte át a nyakát. A levegő kellemes hidege gyógyírt jelentett fáradt lelkemnek, úgy éreztem, minden rendben lesz. Miután tiszteletet vívtam ki a törzsek között, nem kényszeríthetnek, hogy feleségül menjek az egyik törzsfőnök fiához, és életem végéig csupán játékszere legyek valakinek. Nem létezett olyan természetfölötti, ami erre kényszeríthetett volna engem.
Leültem az egyik jurta melletti farönkre, és csak néztem a többi mulató embert. Vidámak, önfeledtek voltak, kecsesen mozogtak a zenére, minden egyes nevetésükkor felragyogott egy csillag az égen. Olyan szépek voltak, akár az angyalok.
Egy alak tűnt fel a szemem sarkából, amely egyre csak közeledett felém. Felé fordítottam a fejem: Árpád vágott át az ünneplők között. Ruganyos, magabiztos lépésekkel szelte a teret, széles vállain és mellkasán jellegzetes ing feszült, tetoválásai izzottak. Az arcába néztem, amin egyetlen érzelem sem tükröződött, zöld szemei parázslottak. Összerándult a gyomrom, ahogy egyre közelebb ért, a mozdulatai határozottak, félelmetesnek tűntek. Egy pillanatra se vette le rólam a tekintetét, megbabonázottan bámultam rá. Mikor elém ért, pontosan elém lépett, kitöltve a látóterem egészét. Nagyot nyeltem.
- Zavarok? - kérdezte olyan hangon, hogy a meleg ellenére kirázott a hideg. - Úgy látszott, unatkozol egyedül. - folytatta és leült mellém.
Arrébb csúsztam a nagy rönkön, hogy elférjen mellettem, de utánam mászott és felém fordult. Egyik hatalmas tenyerét közvetlenül a csípőm mellé támasztotta, olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem az illatát. Nyers és friss volt, mint az erdő, mégis volt benne valami érzéki.
- Nem, csak gondolkoztam. - próbáltam úgy válaszolni, hogy ne látszódjon, mennyire meglepett a jelenléte. Felnéztem rá, és akkor jöttem rá, hogy csupán pár centi választotta az arcát az enyémtől. Basszus!
Éteri arcán, telt ívű ajkain, egyenes orrán és széles járomcsontján a tűz fénye játszott, szeme sötétje olyan volt, akár az olvadt fém. Kis mosoly játszott a szája szélén, úgy figyelte minden reakcióm.
- Hihetetlen voltál. Mindannyiunkat legyőzted. Hogy csináltad? - szólalt meg kisvártatva.
Összerándultam.
- A szerencsén múlott. - fontam magam köré a kezeimet. Egyre kevesebben táncoltak a réten, a levegő is kezdett hűlni, a legtöbben leültek a tűz köré és ott ettek, ittak. Az erdő szélén néhány szarvas rejtőzött, a fák tetején a baglyok lesték áldozatukat. Egy sikítás törte meg a csendet. Ismét a tűz felé kaptam a fejem, ahol láttam, az egyik fiú vállára kapott egy lányt, és az egyik jurta felé masírozott vele. A fiú arcán hatalmas, komisz mosoly ült, a lány sikongatott és játékosan püfölte a hátát, kapálódzott. A jurta bejárata bezárult mögöttük, mindenki visszafordult a tűz felé és tovább beszélgettek.
Vörös pír öntötte el az arcom, mikor eszembe jutott, vajon mit csinálnak ők ott bent, és gyorsan elkaptam a tekintetem. Egyenesen Árpádra néztem, aki olyan tekintettel nézett rám, mintha fel akarna falni. Pupillái kitágultak, az ártatlan kis mosoly szélessé nőtte ki magát. Ha bárki másra ezzel a fülig érő, szívrabló vigyorral néz, bizonyára azonnal a karjaiban kötne ki..de én nem ilyen voltam. Nem érdekeltek a férfiak. Pláne ő nem. Veszélyes volt. Nagyon is.
- Szó sincs szerencséről. Azok a mozdulatok, technikák nem azért arattak akkora sikert, mert szerencséd volt. Úgy harcoltál, akár egy angyali harcos. - simított végig a karomon a másik kezével. Az érintésére kigyúlt a bőröm, elegáns, férfias ujjai le-föl táncoltak a karomon, végül végigsimított az arcomon. Tekintete foglyul ejtette az enyémet, észre se vettem, mikor beletúrt a hajamba és mélyet szippantott az illatomból. A szívem vadul dörömbölt, fogalmam sem volt mit csináljak, az agyam rövidzárlatot kapott. Kapkodva vettem a levegőt. Eddig sose történt velem hasonló!
- Egész nap az járt az eszemben, hogy vajon tényleg olyan erős és gyönyörű lennél-e, mint szabadon, akár a vad lovak - markolt bele a hajamba és közelebb húzott az arcához - ha az enyém lennél. - lehelete az arcomat csiklandozva, pillantása az ajkaimra esett, olyan mohó pillantással nézett rám, mintha egy tárgy lennék, amit megtarthat magának.
- Felettem senki sem uralkodhat. Nem vagyok senkié sem. - mondtam dühösen, mire még jobban elvigyorodott. Próbáltam hátrébb húzódni, de a hajamat tartó keze nem lazult, a másik a derekamra fonódott, acélpántként tartva maga mellett. Halkan elnevette magát, fogaival belekapott a fülcimpámba, majd visszahúzódott, hogy dühödt arcomban gyönyörködhessen. Nem sok kellett ahhoz, hogy eltaláljam a fájdalmas pontján. - Eressz el!
- Olyan tüzes, olyan vad. Az enyém leszel. Az apáink szövetséget kötnek és az asszonyom leszel.
- Előbb vágom át a torkomat, mintsem az asszonyod legyek. - fújtattam. Kezdtem érteni, a többi ifjú miért nem beszélgetett vele egy szót sem.
- Ha tovább küzdesz, Angyalom, megfontolom, még ma este megtegyem-e azt veled, amit a fiú csinált..csinál a lánnyal. A tűzzel játszol, Hajnal.
- Eressz el és hagyj békén, te kígyó! - mordultam rá és löktem rajta egyet.
Kihasználta, hogy ki bír billenteni, lerántott a rönkről és egyenesen az ölébe húzott, a tarkómat tartó keze megfeszült és megcsókolt. Vágytól fűtve, éhesen tapasztotta az enyémekre az ajkait, rögtön elszívta tőlem az összes levegőt. Nyelve a számba hatolt, még közelebb vont magához, elégedett nyögés hagyta el a száját. Pár másodpercig megfagyva csak ültem és hagytam, annyira meglepett a csókja, kezdtem elmerülni a puha ajkaiban, forró izmaiban, a kellemes érzés áthatolt rajtam. Pár pillanattal később észbe kaptam és hatalmasat taszítottam rajta. Azzal a lendülettel leestem a földre és felugrottam, ő pedig égő, vágyakozó tekintettel nézett rám. Már pattant fel, hogy utánam kapjon, de én gyorsabb voltam. Egy jókora pofon csattant az arcán, hibátlan arcbőre belevörösödött, beteges elégedettség töltött el, mikor megláttam, hogy az ujjaim végei nyomot hagytak rajta. Istentelen düh villant a szemében, izmai megfeszültek, úgy állt ott előttem, akár egy dühös csődör.
- Ha harcolni akarsz, azt megoldhatjuk, Angyalom. Az egész este a miénk.
- Nagyon ajánlom, hogy szállj le rólam, Árpád! A következő jobban fog fájni. Apám sose kötne szövetséget se veled, se az apáddal. Ha a közelembe jössz, én magam fosztalak meg a férfiasságodtól. - fröcsögtem.
- Ó, dehogynem. Hidd el, Hajnal, én mindent megszerzek, amit csak akarok. - nevetett rám, majd hirtelen lehalkította a hangját és komolyan nézett rám. - Ha megtudom, hogy másik férfihoz mész hozzá, megölöm. Arra sem lesz ideje, hogy kiélvezze a nászéjszakáját.
Pokoli dühös voltam.
Egyre több bogarat látok mászkálni a fal tövében. A pókok ijesztő gyorsasággal menekülnek előlem, ugyanúgy szöknek, ahogy én. Friss levegő csapja meg a bőrömet, befordulok a szeles alagútba. Megszaporázom a lépteimet, hallom, ahogy a kastélyban valaki elordítja magát. Rájöttek, hogy eltűntem. A pokolba!
Rohanok, és végre megpillantok egy hatalmas ajtót. Vaskos, román tölgyből készült, legalább tíz hüvelyk vastag. Probléma nélkül áttöröm.
A lábam nagyot dobban a földön, ahogy leugrom a domboldalról és belevetem magam az erdő sűrűjébe. Hangos kiáltások törik meg az erdő csendjét a hátam mögött, hirtelen megfagy bennem a vér, ahogy meghallom Nezzo hangját.
- Mindenki szóródjon szét! Nem menekülhet el! Élve kapjátok el! - ordította dühtől eltorzultan.
Fürgébben kezdtem el futni, tudtam, ha ezen a részen túljutok, akkor megmenekülhetek.
A fák elmosódtak körülöttem, ahogy szélsebesen végigvágtattam az erdőn. Kapkodtam a lábaimat, ahogy csak tudtam, vámpír énem átvette felettem az uralmat. A látásom kiélesedett, minden egyes apró neszt figyeltem, nehogy elkapjanak. Szétáradt bennem a kezdeti nyugalom és szabadság érzete, nem hallottam senkit se a közelemben. Megmenekülök.
Hirtelen elhagyott minden erőm. Lelassultam, az agyam teljesen leblokkolt. Bénultan estem össze egy tisztás közepén, s hirtelen meg is éreztem, miért. Nezzo nagyragadozókhoz méltóan sétált az erdő szélén. Lassan közelített felém, hatalmas alakja kitöltötte a látómezőmet. Arcán kegyetlen mosoly ült, tekintete végigpásztázott a testemen. Idő híján csupán egy selyem hálóruha volt rajtam, ami aligha volt vastagabb egy pillangó szárnyánál. Lihegve próbáltam küzdeni az izmaimmal, de minden cserben hagyott. Elkínzottan nyögtem fel, és elöntött a reménytelenség.
Nezzo megállt fölöttem, gesztenyebarna tekintetében ugyanaz az undorító, vadállatias vágy csillogott, mint a legelső alkalommal. Mosolya kiszélesedett, és gúnyos, hideg kacaj hagyta el az ajkát. Az egész erdő remegett tőle, engem pedig rossz érzés fogott el.
Hosszú csizmájára szegeztem a tekintetem, ellenálltam a vágynak, hogy leköpjem. Leguggolt, kezével keményen az állam alá nyúlt, kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- Kismadaram, azt hitted, megszökhetsz előlem? Ha egy pillanatig is azt gondoltad, hogy elfuthatsz, akkor most csalódnod kell. Az enyém vagy, megértetted? - csúszott le a keze egészen a nyakamra. Megszorított, mire levegőért kaptam. Tehetetlenül vergődtem a földön, mígnem elengedett. - Nagyon helyes. És most megmutatom, hogy mivel jár az, ha ellenszegülsz. - markolt a melleimre. Nyöszörögve húzódtam arrébb, de még jobban nekem feszült. A következő, amire emlékszem, hogy a ruhám végighasad a testemen, a hideg levegő a csontomig hatol. Nezzo erőszakosan veti rám magát, könyörtelenül, hörögve erőszakol és ver meg.
Az erdő elnyeli sikolyaimat.
* Aaron szemszöge - London, Szenátus *
Fáradtan hunyom le a szemeimet az edzés után. A szobában csend honol, de a fejemben káosz uralkodik. Ellazítom az izmaimat a fotelben, kinyújtózom, hátha attól megnyugszom. Leveszem a cipőmet, meglazítom a melegítő derekát és eldőlök a székben. Az atlétám még mindig csurom víz, úgy leizzadtam. Képtelen voltam nyugodtan harcolni. Olyan régen nem láttam már Őt, hogy szinte megemészt a vágy. Két lábon járó zombi vagyok, már attól belém áll a kangörcs, hogy meglátom a szobája ajtaját. Ennél szánalmasabb igazán már csak akkor lennék, ha ott is aludnék.
Lassan lehiggadok, elnyúlok a kellemes érzésekben.
A képzeletem automatikusan vetíti elém a képeket. Egy mezőn állok, tavasz van. Éteri szépség, béke árad mindenfelől, vadvirág-szőnyeg simul a talpam alá. Nem tudom, hol vagyok, de elindulok egy kis ösvény mentén. Egy erdőbe tévedek, ahol a fák a zöld ezer árnyalatában pompáznak, titokzatos, varázslatos energia lengi körbe a teret.
Sétálok, majd leülök egy nagy fa tövébe. Elterülök, már éppen azon vagyok, hogy elalszok, de ekkor egy nevetés üti meg a fülem. Angyali csilingelés, olyan hang, amely nem származhat halandótól. Felkelek, és a hang forrásához indulok. Újra meghallom a lányt, de már közelebbről. Nem a képzeletem játszik velem. Tovább lopódzok, követem a halk sikongatásokat, kuncogást, egyre nagyobb kíváncsisággal haladok. Észre se veszem, hogy már olyan mélyen járok az erdőben, hogy azt se tudom, merre lehetek. Vízcsobogást hallok, egy vízesés van tőlem ötven méterre. Hihetetlen erővel vonz, a víztükrön megcsillanó fény úgy tündököl, hogy bevilágítja az egész teret. Mozgást hallok jobbról, a földre lapulok egy bokor mögött, hátha meglátom, mi volt az.
Fehér fátyol suhan el előttem, valami egészen különleges, egzotikus aromát hagyva maga után. Mélyet szippantok a levegőből. Vanília és cseresznye. Lábdobogás, nevetés. Újabb mozgás, meglátom a lábait. Vidáman szaladgál a kis tavacska partján, ruhája lágyan követi minden egyes mozdulatát. Nem látom az arcát, háttal áll nekem. Gesztenyeszín haja a derekáig ér, csillog, puha hullámokban suhog a lány hátán.
- Hahó? Merre vagy, idegen? - üti meg a fülem a kérdés. A lány körbeforog, meglátom végre az arcát. Megborzongok. Hiszen ez..
Erőteljes kopogás ráz fel az álmomból. Bosszúsan nyitom ki a szemeim, mélyeket lélegezve próbálom lenyugtatni a szívem, ami úgy ver az álom után, mintha megbolondult volna. Lüktet bennem a vér, mindenhol érzem. Esküszöm, ebbe fogok belebolondulni.
Remegő lábakkal állok fel, kihúzom magam, hogy legalább más ne lássa, mekkora puhány vagyok és hogy felizgulok, ha róla álmodok. A fenébe, egy puhány segg vagyok!
Ajtót nyitok. Gaston és Nathan kapkodják szaporán a levegőt, lerí róluk, hogy valami nagy baj van. Feszült, rémült tekintetük láttán elfog a nyugtalanság. Basszus, ugye nem..
Gaston lecsapja a szemeit, nem mer rám nézni. Nathan szavai hallatán áll meg bennem az ütő.
- Aaron, haver, jönnöd kell! Kurva nagy gáz van! Andrea eltűnt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése