#3. fejezet - Emlékek

Raffaello műterme felé vettük az irányt. Miközben csendes nyugtalanság ülepedett ránk, az agyam egyetlen gondolaton kezdett el kattogni. Emlékek.

* Az író szemszöge*
Andrea csendes reszketésben tartott Louis- Caesarral Rafe műhelye felé. A lány arcán megmutatkoztak érzései. Néha eltorzult, aztán kisimult. Az emlékek áradata nem hagyta nyugodni őt. Gondolataiba belesüppedve elveszett a mában. A keserű események láncolatai egyre csak súlyosbodtak. Nezzo. Nezzo volt a pisztoly, s a golyó, mely lyukat ütött az emlékek gátján.
Andrea a lehető legszebb almát szedte le a fáról, hogy beledobja a többi közé, de ekkor egy kellemes, meleg érzés járta át testét. Aztán két szem. A szemek áramütésként ütötték ki, beleborzongott az idegen miatti heves vonzásba. Gondolatait leláncolták, mint Morpheust a hellászi istenek. Tagjai elzsibbadtak, képtelen volt megmozdulni. A rejtélyes idegen gúnnyal, csodálattal vegyes arccal figyelte áldozatát. Szinte ragadozóként közeledett a fiatal lányhoz, aki semmit sem tehetett. Nezzo arca rángatózott az izgalomtól, amit az elejtett vad becserkészése hozott ki belőle. Lassan sétált oda hozzá. Szemében egy pillanatra furcsa fény villant meg, égő tűzként tombolt benne az ösztön. A gyilkolás ösztöne.
Andrea csendesen, visszafojtott lélegzettel várta urának közeledtét. Remegett, ahogy a gyilkos egyre több energiával küldte őt padlóra. Szemei elhomályosodtak, tekintete kiüresedett. Erre várt Nezzo, így nagymacskákat megszégyenítő gyorsasággal átvágott mindenen, a lányra hajolt. Egy ideig ízlelgette, szaglászta áldozatát, elveszve a lány szépségében. Selymes haját a kezébe vette, amely vad hullámokban esett ki a kezéből. Érezte teste remegését, az ereiben lüktető vér gyorsaságát, szapora szívverését. Nezzo ujjai rángatóztak, szinte megőrültek, hogy hozzáérhessenek a lány védtelen nyakához. Hihetetlen tűz tombolt a férfiban, amit csillapítania kellett. Kezét rátette a lány oldalára, finoman végigsimítva azt. Utat vágott magának a hátán, aztán elvesztette az eszét, mikor beletúrt a selymes puhaságba.. a lány szemébe nézett. Ekkor szakadt el a cérna. Felé hajolt, s belesúgott a fülébe:
- Légy üdvözölve közöttünk, drágám.
Beleharapott a nyakába, a kidudorodó eret harapva át. Nezzo leplezetlen vágyat érzett, mikor megízlelte a lány vérének ízét, illatát, szinte megrészegítette az élmény. Andrea tagjai lassan elnyúltak, arcán a vonások elgyengültek, szeme lassan lecsukódott. Már csak támadója kezében tudott megállni, aki eleget lakmározva belőle, elengedte. Futó csókot lehelt a lány ajkaira, aki elájult.
Andreát megrohamozták az emlékei. Könnyes szemmel nézte, ahogy élete filmje lassan, de biztosan lepereg. Édesanyja illata, édesapja ölelése, barátnői pletykái, a legelső csókja, amit ő nem viszonzott.. inkább felpofozta a fiút.., a lovaglás, gyönyörű gyerekkora mintha csak egy pillanat lett volna. A halál kezdte felemészteni, mikor visszatért az életbe. A vég megkísértette, beszippantotta, majd kiköpte. Louis mellett kiesett a lépések ritmusából, felbukott.
Louis még idejében észrevette a lány gyengeségét, így elkapta, felsegítette az emlékekbe ragadt embert. Elkezdte őt rázogatni, hogy visszahozza, így Andrea lassan felnyitotta a szemeit, kísérője aggodalmas, ideges arckifejezésével szembe találva magát. Mikor már minden kitisztult, kiélesedett, felállt. A férfi védelmezően köré vonta a karjait, szorosan magához vonva a lány esetlen testét.
---
- Jól vagy?- kérdezte Louis már vagy ötödik alkalommal, mikor már válaszolni is tudtam.
- Persze, egy kis rosszullét. Semmi bajom.
- Miután megnéztük a képeket, magam gondoskodom arról, hogy visszaérj a szobádba, és kialudd magad.
- Louis, semmi bajom, mondtam már. Egy kis fáradtság, ennyi az egész.
- Nem érdekel. Na, gyere, mert Raffaello már türelmetlen.
- Jó.
Kéz a kézben sétáltunk tovább, Louis szorosan fogta a karomat, minden öt másodpercben letekintve rám. Végigmentünk a hosszú folyosón, a szőnyeg halkan ropogott a lábunk alatt. A várbörtönhöz hasonlító falakon csupán néhány fáklya pislákolt, a drámai hatást tovább fokozva bennem. Louis lassan szívta és fújta ki a levegőt, mintha valami bosszantotta, zavarta volna. Megértettem, hogy mi volt az. Égett hús szaga.
A pince közvetlenül a folyosó végén, Rafe műterme felé volt. A kínzó mesterek örömmel alkalmazták ezt a módszert a túszok, foglyok megfélemlítésére.. meg önszórakoztatásra. Jack is ennek a módszernek volt a megszállottja. A nyomasztó körülmények ellenére sikerült elérnünk Rafehez.
Mikor odaértünk, ő már nem volt bent, bizonyára elment valahova. Tudtam, nem sokára visszatér, hogy elmesélhesse képei ihletforrását, megalkotásának körülményeit.. mindent, amit csak tudni akartál és nem akartál a képpel kapcsolatban. Kiszabadítottam magam Louis szorításából, aki hála Istennek nem tiltakozott, hanem elindult egy francia lovast ábrázoló kép felé. Mind a ketten külön folytattuk a szemlélődést, elveszve Rafe tehetségében. Rengeteg portrét készített, főleg az utcán meglátott embereket örökítette meg. Ahogy elértem egy képhez, ami egy magyar tájat elevenített meg, rögtön megragadtam.
A háttérben jurták, ahol az asszonyok beszélgetnek, főznek, mind egy nagy tűz köré gyűlve. A képen jobb oldalt pár fiatal lovas hajtja a vadlovakat, juhokat, szarvasmarhákat. A dombokon gyerekek vannak belemerülve az önfeledt játékba. Az ég tiszta, felhőtlen. A lágy vonalak, az erősebb-gyengébb színek kontrasztja egészen meglepett. Már éppen elöntött volna az emlékek áradata, mikor erős karok fonódtak a derekam köré. Melegségüktől ellazultam, megnyugodtam. Louis állt mögöttem, előre hajolt, ő is megnézte a képet. Egy ideig figyelmesen tanulmányozta, majd elmosolyodott. Nekem időközben egy könnycsepp gurult végig az arcomon, amit letöröltem. Elkezdtem remegni. Az emlékek ugyan most nem árasztottak el, de kitört belőlem minden. Heves zokogásba fogtam, amit Louis észrevett, így szorosan magához szorított. Megfordultam az ölelésében, az inge puha selymébe rejtettem könnyáztatta arcomat, beszívtam az illatát. Belé kapaszkodtam. Nem tudom, hogy akkor, abban a pillanatban miért tettem ezt, de szükségem volt valakire. Mikor már lecsendesedtem, felnéztem rá. Szeméből aggodalom, egyben melegség áradt. Egy ideig így néztük egymást, majd Louis felvett a kezei közé, elindult velem vissza a lakosztályomba. Út közben találkoztunk Raffel, aki arcomat meglátva megijedt. Louis gyorsan intett neki, hogy nincs semmi komoly bajom, majd később beszélnek. Elértük volna már szobám bejáratát, mikor valaki utunkat állta.