#2. fejezet - A vacsora

Íme a következő rész. Jó szórakozást hozzá!


Gyorsan beléptem a zuhany alá, hogy megszabaduljak az förtelmes izzadság szagomtól. Megmostam a hajam, rendbe szedtem magam. Miután kiléptem a fülkéből, megszárítottam a hajam, befontam, bár néhány kusza hajszál elszabadult. Imádtam így hordani a hajam.
Odaléptem a gardróbomhoz, kivettem egy kék ruhát. Nem volt túl hosszú, valamennyivel a térdem fölött volt a vége. Belebújtam, kiegészítésül egy szintén kék topánkát vettem fel. Remekül illett a ruhához. Utolsó simításként betettem egy fehér, picike fülbevalót. Odaléptem a tükörhöz...mintha csak édesanyámat láttam volna magam előtt.

Eszembe jutott, mikor apuval táncoltak a tábortűz ünnepkor, összeölelkezve, vidáman követve a zene ritmusát. Boldogok voltak, csak én ültem mindig egyedül a többi párt bámulva...
Ne higgyétek, hogy azért nem táncoltam, mert mindenkinek volt párja. Nem. Én hajtottam el őket. Persze apát sose utasíthattam vissza, így ő mindig megtáncoltatott. Sose panaszkodott arra, hogy nincs párom- bár néha voltak kisebb célzásai a másik törzsfőnök fiára..-, szeretett. S nekem ez volt a legfontosabb.
 Időközben észrevettem, hogy egy könnycsepp bukkant elő a szememből. Gyorsan letöröltem, elhessegettem az emléket. Pont ekkor kopogtak az ajtómon.
 - Bújj be!- kiáltottam.
 Louis-Caesar belépett az ajtón. Elegáns, fehér inget viselt, egy fekete nadrággal, hozzá illő cipővel. Laza öltözködése ellenére meggyőző volt az összhatás. A hajába pár arany csatot rejtett, az inge végén ugyanilyen mandzsetták voltak. Meglepett, csodálkozó pillantással mért végig.
-Hű, a csinos alatt nem tudom, hogy te mit értesz, Andrea, de gyönyörű vagy ma este.- Kezdte csillogó szemekkel, halvány mosollyal a szája sarkában. Közelebb lépett, felé fordultam.
-Köszönöm. - mosolyogtam vissza rá.
-Úgy látom, hogy készen vagy. Indulhatunk? - nyújtotta felém magabiztosan az egyik kezét.
-Igen, mehetünk. - belekapaszkodtam, majd kiléptünk az ajtón.

Lassan sétáltunk végig a folyosón, teljes csendben. Elértük az ebédlőt, ahogy már egy megterített asztal várt, gyertyákkal, liliomokkal a vázában- a kedvenc virágom. Előrébb léptem.
-Honnan tudtad?
-Az az én titkom.- mondta mosolyogva, finoman megragadott a könyökömnél, odavezetett az asztalhoz. Kihúzta előttem a széket, leültem. Majd végül ő is helyet foglalt.
-Köszönöm, ez gyönyörű.
-Ne köszönd. Én köszönöm, hogy eljöttél velem.- jelentette ki teljes nyugodtsággal, szinte vidáman.

Ezek után beszéltünk mindenről. Régi kalandokról, párbajokról, utazásról egy pohárka bor mellett. Nem sokkal később elfogyasztottuk mind a ketten a vért, egymáson kuncogva. Majd feljött a nem kívánatos téma: Jack.
-Mondd csak, Jack mindig ilyen veled?- kérdezte komoly arckifejezéssel.
-Milyen?- próbáltam játszani a tudatlant, nem sok sikerrel.
-Ilyen tiszteletlen. Mindannyiszor láttam, hogyan bánt veled. Mintha csak a tulajdona lennél, játszik. Látom, hogy nem tiltakozol ellene, de nem is támogatod, hogy legyen köztetek valami. Az edzés után is gondoltam, hogy váltok veled pár szót, de megjelent. Hallottam, hogy mit mondott neked. Nekem ez nem tetszik. - tekintetéből mintha jégdarabok záporoztak volna.
-Várj, te láttál vele?- kérdeztem némiképp gyanakvóan.
-Igen, mindig. Bár, az a legjobb kérdés, hogy mikor nem látlak.- mondta mosolyogva.- Nem úgy értettem, nyugodj meg. - tette hozzá gyorsan.
-Nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Valóban nem értem, hogy mi a célja ezzel. Nem tudom, hogy mit tervelt ki.. és ez a "nem tudom" eléggé zavaró. A hallottak alapján.. nem akarom, hogy bajod essen.- mondtam halkan.
- Az egyetlen, akinek bántódása esik, az te vagy. Ezt nem engedem. Eddig magamnak se vallottam be, de teljesen beléd szerettem. Gyönyörű nő vagy, erős, határozott, okos.. nagyon jól harcolsz. Sorolhatnám, hogy pontosan hogyan sikerült elcsavarnod a fejem, de felesleges lenne.- mondta vigyorogva. Majd lassan a kezeimért nyúlt, nem tiltakoztam ellene.
-Köszönöm. Nagyon jól esik ez, én is hasonlóképp érzek, de Jack az én dolgom. Hagyd, hogy elintézzem, rendben? - Ez az! Úristen..de rég vártam már erre!
-Rendben, örülök, hogy ugyanígy érzel. - mondta mosolyogva.- De ha elfajulna a helyzet, akkor már magam is beleavatkozok. Nincs apelláta.- vetett rám komoly pillantást.
-Oké, megígérem.
-Nos, akkor azt hiszem, nézzük meg Raffaello képeit. Rendkívül izgatott volt. Gyere!- felállt, majd kézen fogott, és Rafe műterme felé vettük az irányt.