#4. fejezet - Rosszabbak, mint két kisgyerek

Innen is üzenem Kakuja Fanninak, kedves állandó kommentelőmnek, segítőmnek, hogy menjen el lottózni.

Egy ideig így néztük egymást, majd Louis felvett a kezei közé, elindult velem vissza a lakosztályomba. Út közben találkoztunk Raffel, aki arcomat meglátva megijedt. Louis gyorsan intett neki, hogy nincs semmi komoly bajom, majd később beszélnek. Elértük volna már szobám bejáratát, mikor valaki utunkat állta.

Jack fekete pólóban és nadrágban egy árnynak látszott előttünk. Tekintetéből sötét düh sugárzott, amit nehezen tartott vissza. Mereven állt előttünk, öklei összeszorítva, szinte ütésre készen. Louist méregette, engem megpillantva elkerekedett a szeme, nem értette, hogy mit keresek ott. És miért pont ott. Louisra nézve elöntötte a düh. Ölni tudott volna a szemeivel, de az én franciám csak diadalittas mosollyal fogadta a néma kirohanást. Jack megtorpant, odavetette magát Louis elé. Hatalmas energiahullámok csaptak össze.

Az ilyen energiahullámokat az emberek nem érzékelik. Ezeket úgy tudnám a legjobban leírni, mint mikor valaki ideges, dühödt, tombol.. és szinte izzik körülötte a levegő. Igen, az a szorító, fojtogató érzés egy láthatatlan energiahullám. Nos, pont ilyeneket látunk mi is, csak narancssárgán, karmazsinvörösön felizzva. Gyorsan kiáramolva a testből.

Engem szinte letaglózott a két energia ereje, de a saját lábamra álltam, elsöpörtem. Ilyen varázslatra nagyrészt csak a 700-800 éves vámpírok képesek. Én már rég átléptem ezt a kort. Mindketten meglepődtek, mikor véget ért. Jack szólalt meg először.
-Mi a fenét keresel te itt vele? - vakkantotta oda Louisnak, aki szemmel láthatóan nyugodt volt.
-Visszakísérem a lakosztályába. Velem volt, netán probléma? - Louis szemében némi büszkeséget láttam felcsillanni, miközben megfogta a kezem.- Nos, akkor mi megyünk is, gyere kedves. - Ezzel elrángatott a dühödt vadállat elől.
-Ne siess annyira. Még nem végeztünk. - ezzel Louis után nyúlt, leterítette a földre. Ütötték egymást, mikor felálltak, mindkettejüknél volt egy kard.. honnan szerezték? A falon levő díszkardok már nem voltak a helyükön. A felszabaduló energia örvénylett.
 Időközben Mircea is megérkezett, egy kardot dobva felém. Nekilódultam mindkettejüknek, először Jacket leszerelve, kiütöttem a kezéből a kardot. Nekiszögeztem a falnak az energiámmal. Majd Louis ingerültségét csillapítottam. Igaz, hogy nem voltam harchoz öltözve, de egy idő után térdre taszítottam, őt is a falnak szögezve. Villámló szemmel néztek egymásra, de közéjük álltam. Már nekem is fogyóban volt a türelmem.

-Mi a franc volt ez?!- kiabáltam le mindkettejüket. - Ne viselkedjetek úgy, mint két óvodás. Komolyan mondom, ezt nem lehet nyugodtan megbeszélni? - idegességemben  már magyarul kezdtem el beszélni, értetlenkedve néztek rám. Nem érdekelt, hogy nem értik. Jobban jártak. Persze Mircea csak röhögött a szavaimat hallva. Ő tudott magyarul, más nem. Nyugtatásképp azt mondta, hogy két kisgyerek anyukája lehetnék, amitől elnevettem magam. Adós voltam neki ezzel. - Csak akkor engedlek el titeket, ha nem estek egymásnak. Másképp még itt szobrozhattok egy ideig.
-Én nem bánom. - kacsintott rám Jack, szemtelenül legeltette rajtam a szemét. Ugyan az arcán nem volt különösebb jele a szavainak, de máshol nem tudott ennyire uralkodni magán.. mikor ezt Louis meglátta, szikrákat szórt a szeme. Ha lett volna nála egy szabja, akkor már valószínű, hogy sikerrel használta volna. Még sose láttam őt ilyennek.
-Fejezd be, mert megbánod. Magam fogom elintézni, hogy hosszú kárhozatra legyél ítélve kínok közt. A végén a pengémért fogsz könyörögni, te senkiházi. - mormolta franciául. Igen, elég sok nyelven tudok, Európában vagyunk, nem? Ha tudsz másokkal kommunikálni, az sosem árt. Ennél fogva 11 különböző nyelven, meg persze az anyanyelvemen folyékonyan beszéltem. Könnyen megértettem bárkit a Szenátuson belül. Feladataim egy részét fordítóként végeztem.

Louis kitörését látva megértettem. Védeni akar.. és ez az idióta már eléggé a bögyében van. Míg Jacknek egy játékszer lennék, akit magához láncolva tartogat. Ebből nem kértem.
-Mindketten nyugodjatok meg. Nem tűröm a szájalást. Te meg Jack, jobban teszed, ha nem csinálsz semmit. Louis-Caesar, elég legyen – zengtem oda neki franciául, mire ő rám nézve lecsillapodott. - Most szépen leeresztem az energiám, de ha még egyszer ez előfordul, garantáltan faldíszként végzitek.- szavaim hallatán Mircea felnyerített, odasétált hozzám.
-Andrea, drága- puszilt homlokon- te sose változol. Mondd csak, a vívást mikorra tervezed? - kérdezte kíváncsian, mintha a két harcos ott se lett volna.
-Van még egy kis programom - tekintettem a franciámra, aki elmosolyodott. - , aztán megyek. Nem gond, ha eljön megnézni minket? - megint visszanéztem Louisra.
-Dehogy! - felragyogott a szeme. - Legalább látja, hogy hogyan porolom el a feneked. - kacagott az arckifejezésemet látva. - Most nem hagylak nyerni, azt megígérem.- Oldalba böktem, mire ő megölelt.

Mindig is a lányaként tekintett rám, sose hagyott magamra. Remek ember volt. Bár néhányszor tartoztam neki, mint most. Ennél fogva el kellett vele mennem vacsorázni, amit sose bántam. Mindig sokat nevettünk, finom borokat kortyolgattunk. Mircea butácska viccein kuncogtunk. Nem volt nagy humorérzéke, de remekül tudta oldani a feszültséget. A vacsora után általában kiültünk a tetőre, néztük a csillagokat, visszaemlékeztünk a régi időkre. Egy helyen éltünk. A férfiproblémáimat is mindig megoldotta. Ha nem Rafe kergette el őket az újraváltozásom idején, akkor ő. - Akkor siess! Bármit hozhatsz, csak vizet ne! - mondta, majd még egyszer megpuszilt, majd elmasírozott.

Egy karddal a kezemben és két gyerekes, jóképű, nálam sokkalta magasabb, veszélyesebb férfival magamra maradtam. Mostanra Jack eljutott odáig, hogy fejben vitassa meg Louisszal a problémát. Igen, képesek voltunk telekinézisre. Mondjuk ezt is csak egy bizonyos szint után. Csak a mester vámpírok voltak erre képesek. Mivel én már 300 éves korom óta az voltam, így nem volt számomra nagy erőfeszítés ez a trükk. Nem akartam beleszólni a vitájukba, de az arckifejezéseik mindent elárultak. Mikor már mind a ketten lenyugodtak, szépen lassan leszedtem róluk az energiamezőt. Jack nem mozdult, hanem továbbra is csak Louist kémlelte, aki mellém lépett. Szorosan magához húzott, a csípőmet szorítva. Erre Jack szeme elsötétült, nem jó jel. Olyan gyorsasággal iramodott nekem, amitől majdnem feldőltem. Kitépett Louis karjaiból, magához szorított. Én ezt nem hagytam annyiban, így ismét falnak szorítottam. Ezúttal az én agyam borult el. Az energiám akkora erővel zúdult ki, mint mikor a víz áttör egy gátat. Beleremegtek a falak. Rafe szaladt oda hozzám, nyugtatóan ölelt a keblére. Lassan elhúzott a faltól, átadott Louisnak, aki felkapott és elvitt a szobámba. Rafe ott maradt Jackkel, aki még mindig kábultan nézett minket a falnak támaszkodva. Rafe megfogta és elvezette, miközben szidta, mint a bokrot. Louis bezárta az ajtót, mikor megfordult, már javában könnyeztem. Amint meglátta, átölelt, csitítani kezdett. Mindig én szívom meg.

Megint sikerült elintézni, hogy jó kedvem legyen.