#11. fejezet - "Pihenés"

- Életveszélyes vagyok.- kibukott belőlem.
- Hát, én ezen annyira nem vagyok kiakadva. Azon annál inkább, hogy a hapsi teljesen bepörgött, de le tudtad győzni. Nagyon jól harcol, tényleg. A mondatait értelmezve, háát..
- Jack, kuss! - kiabáltam rá. - Nem mehetnénk el innen? Szeretnék leülni.
- De, persze. Később még beszélünk. - mondta Mircea, s ezzel Raffel, Jackkel együtt kiment.
Csak Louis és én maradtunk a teremben.

Nem értem. Ez a fickó teljesen be van pörögve rám. Hogyan tudnám eltüntetni? Hogy tud Jack normális körülmények között beszélni a fiúkkal..?! Miért nem tudok semmit? Miért van az, hogy patróna lettem, és már tudom is irányítani az erőm? Miért mindig hátulról támadom le az ellenfeleim? Miért mindig az erőm siet a segítségemre, amikor felhúzzák az agyam? Igen, ilyen hülye kérdések kavarogtak a fejemben. Teljesen transzba estem, gyötört a " tudatlanság".
Visszaemlékeztem, ahogy támadóm minden egyes lépéssel közelebb kerül hozzám, néha-néha végighúzza kezét a derekamon. Érintése nyomán feláll a szőr a hátamon, hidegség, düh önt el. Eszembe jut, ahogy átváltozásom után végignéztem az előttem fekvő embertömegre, kiknek nyakán, karján apró harapások voltak. Vérük cirkalmas csíkokban csurgott, foltokat festve ruháikra. Alvadt vér szaga lengte be az erdő tisztaságát, halál mindenhol. A halottak szeme nyitva, tekintetükből már kiveszett a fény, kiüresedett. A döglegyek szállingóztak az élettelen testek körül, csupán néhány kiáltás hangzott fel a távolban. A vámpírok következő áldozatai. Szédültem, hányinger kerülgetett. Szomjas voltam. De nem vízre. Vérre.
Louis szavai rántottak vissza a valóságba.
- Jól vagy, kedvesem? - rázogatta élettelen testem.
- Öhm, persze. Csak kicsit elkalandoztam. - motyogtam.
- Gyere, későre jár. Tudom, mi nem szoktunk aludni, mert sose fáradunk ki fizikailag, de szellemileg igen. Úgy látom, hogy te elég erősen kifáradtál az elmúlt napok eseményei miatt. - magyarázta kedvesen.
- Rendben, de ígérd meg, hogy nem fogod bántani a fickót. Tudod, hogy le tudom győzni. Kihívás vagyok számára, ha elverem, akkor leszáll rólam. Érted?- mondtam szelíden, kezembe véve nagy tenyerét, mélyen a szemébe nézve.
- De ha megint meg mer csókolni.. - dühödt fel Louis.
- Jó, tudom. Elhiszem. Menjünk, mielőtt téged is nyugtatgatni kellene, párbajhősöm.- pusziltam szájon, mire ő magához rántott, felvett karjaiba.
- Szeretlek. Most, hogy kifejezzem, hogy mennyire, magam duglak ágyba. - felelte vigyorogva.
Nem tudom, hogy mi ütött belém, de döbbenten figyeltem Louist, ahogy elhagyták a szavak a száját. Mi van? Tud ilyen játékos is lenni, ha akar? Ez tetszik. Felnevettem, meghúztam a fülét, rosszallóan néztem rá.
- Én is téged. De lehetőleg ne ilyen hangosan közöld velem, hogy hol és miként töltöm az éjszakámat, te finom úriember! - vigyorogtam rá, amit ő egy homlokpuszival jutalmazott.
- Áll az alku. - suttogta, majd elindultunk.
A folyosón végighaladva a fáklyák sötét árnyakat festettek a falra, szép volt. A padló kövén hallani lehetett minden egyes lépést, a cipő súrlódását. A falakon a kardok visszaverték a fényt, mintha életre keltek volna, hogy végtelen harcba kezdjenek egymással. A sarokban egy keresztespók bujkált, várta következő áldozatát. Enyhe huzat kapott bele a hajamba, lángként csaptak fel hajszálaim. Tovább szemlélődtem volna, mikor észrevettem, hogy egy ajtó előtt állunk. Aztán belépünk. Bent minden sötét, de mindent látok, akárcsak világos lenne. Louis szobája. Lassan letett, majd átölelt. Beledőltem nagy, erős karjaiba, hagytam magam átadni a pillanatnak. Az erős karok elengedtek, franciám elém lépett. Mélyen a szemembe nézett, figyelte arcomat, szemeiből melegség, féken tartott izgalom áradt. Elhúzódott.

- Szeretnéd felfrissíteni magad? Mert én igen. - szólalt meg lágyan.
- Igen, de majd megyek utánad. - válaszoltam.
- Mi lenne, ha együtt mennénk? - kérdezte, feszülten várta reakcióm.
- Jó, de akkor nem rosszalkodsz! Nem szeretnék görcsöt kapni a csikizéstől zuhanyzás közben.- nevettem el magam. Ő is elmosolyodott.
- Megígérem! De mást nem. Nem mondhatom, hogy nem érek majd hozzád.. az elkerülhetetlen.. bűn lenne.
- Bátor ember. Jó, legyen.

Levettem a cipőmet, kivettem fülbevalómat. Levetettem magamról ruhámat, leterítettem az ágy szélére. Hajamat kontyba fogtam. Megszabadultam fehérneműimtől, beléptem a fürdőszobába, ahol Louis már várt. Megengedte a meleg vizet, beléptem mellé. Mellkasán a vízcseppek felfedező útra indultak, le a csípőjén, lábain...meglátva engem fellángolt a szeme. Komótosan végigmért, majd elvettem a tusfürdőt, hogy beszappanozzam magam. Nem csak magam.
Louis kezem után nyúlt, ő akarta ezt megcsinálni. Hát persze, mi mást gondoltam volna..
* Louis szemszöge.*
Hogy is fogalmazhatnék.. tökéletes volt. Teste hibátlan, bőre puha, selymes. Lábai izmosak, erősek, dereka vékony, mellben formás, arca sugárzó. Minden egyes résznél elkalandoztam. Mikor észrevettem, hogy a tusfürdőért nyúl, gyorsan elvettem tőle. Kezembe öntöttem az illatos krémből, lassan, áhítatosan bekenve Andrea bőrét. Ahogy végigsiklott a kezem minden porcikáján, eszelős vágy fogott el. Kell nekem ez a nő.
---
Szemmel láthatóan élvezte Louis a beszappanozást, teljesen ellazultam, de egyre izgatottabb lettem érintése nyomán. Elvettem tőle a flakont, most én jövök. Ahogy kezeim végigsiklottak Louis feszes, kemény izmain, rögtön zavarba jöttem. Kipirult arccal, gyengéd mozdulatokkal folytattam tovább munkámat. Lehunyta szemét, mikor hasán kezdtek el gyűlni a picike buborékok, felsóhajtott, mikor gerincén húztam el a kezemet. Lemostam magamról a szappant, majd ő is. Szeme szikrákat vetett. Kiléptem a zuhanyzóból, megtörülköztem. Kiszambáztam a szobába, hogy megkeressem a pizsamám. Nem volt sehol.

- Louis, hol van a pizsamám?
- Nem mondom meg. - lépett ki ő is a fürdőből, maga köré csavarva a törülközőt. Arcán huncut vigyor ült.
- Tudom, hogy ez így nagyon vicces, élvezetes.. de jó célt szolgálnál azzal, ha megmondanád, hogy hova rejtetted el a ruháimat. - ekkor már én is vigyorogtam.
- Nem. Az bűn lenne, ha megmondanám. A lehető legnagyobb bűn. - közeledett felém.
- Akkor mit veszek fel? - vontam kérdőre. Látszott, hogy élvezi.
- Semmit. És én se. A ruha csak elrejti a bőröd puhaságát, tested gyönyörűségét. Maga a bűn. - már majdnem előttem állt.
- Jó, de akko..- nem hagyott időt gondolkozni. Megcsókolt.
Éreztem, ahogy a törülköző leesik róla, súrolja a lábam. Nyelve azonnali bebocsátást követelt, a féken tartott erő elszabadult. Nagy kezeivel szorosan magához húzott, testünk teljesen összeért. Egyik tenyerét a hátamra fektette, másikkal pedig simogatott. Annyira kellemes érzés volt, hogy mind a két karom a nyaka köré vontam. Egyre jobban összemelegedtünk, mikor nem éreztem magam alatt a földet. Louis felemelt, a lábaim a dereka köré fontam, hogy le ne essek. Felsóhajtottam, az a csók magáért beszélt. Zihálva kerestük egymást, teljesen bepörögtünk. Kicsi szellő lobogtatta meg a hajam, mikor Louis az ágya felé vitt, belefektetett. Nekem feszült. Azt hiszem, ez az este nem a pihenésről fog szólni.

...
A napfény csiklandozta arcomat, mikor felébredtem. Hajam kusza tincsekben lógott, teljesen kipihentnek éreztem magam. Felültem, Louis nem volt már mellettem. Úgy döntöttem, hogy keresek magamnak valami ruhát, ezért a gardróbba mentem. Elmosolyodtam, mikor eszembe jutott a csikizős incidens.
Louis ingeiből kivettem egyet, mivel nagy volt rám, ezért jól takart. A tükör elé léptem, megfésülködtem. A szokásos fonatba rendeztem rakoncátlan fürtjeim, majd elléptem a tükörtől. Az ajtóban Louis teljes életnagyságban, felöltözve várt engem. Arcán szemtelen vigyor ült, jól szórakozott.
- Nos, miben segíthetek? - kérdeztem játékosan.
- Arra keresem a módot, hogy hogyan tudnám elérni azt, hogy a kedvesem ne húzzon magára állandóan ruhadarabokat. Módfelett zavaró tud lenni reggel és este is. - csillogtak a szemei.
- Hát, ebben nem tudok segíteni, uram. A hölgy bizonyára kissé szégyenlős, nem szokott hozzá ahhoz, hogy férfi nézegesse. A ruha pedig sose árt. - feleltem kedvesen, kilépve a szobából.
- Szégyenlős? Micsoda butaság. S mégis miért? - szemmel láthatóan Louis meglepődött.
- Azt már a hölgy kötelessége elmondani, uram. - feleltem, miközben kerültem a tekintetét.
- Miért mondod ezt? - kapta el a kezem, hogy ne meneküljek el előle.
- Mert nem vagyok szép. - hangzott el az egyszerű válasz.
- Megbántad az előző estét? - kérdezte hitetlenkedve.
- Nem, dehogy. Nagyon élveztem. De én nem vagyok szép, félek megmutatni magam. - sütöttem le szemeim.
- Ezt meg sem hallottam. Gyönyörű vagy. Előttem pedig ne szégyelld magad. - emelte fel a fejem, hogy a szemébe nézhessek.- Ha nem lennél szép, akkor gondolod, hogy így neked rontottam volna?
- Nem, de..
- Nincs de. Te vagy az én gyönyörűséges kedvesem.
Hű, ezzel lekenyerezett.