- Igazad van. De előtte még valami mást csinálunk. - vetett rám furcsa pillantást Louis. - Lehet egy kérésem?
- Persze, hallgatlak.
- Gyere el hozzám. Aludj nálam. Hidd el, hálás lennék.
Olyannyira szíven ért a kérése, hogy szóhoz se jutottam.
Miután sikerült megszólalnom, lassan odaléptem Louishoz, aki idegesen várta reakciómat.
- Jó, legyen. - mosolyogtam rá, mire ő megkönnyebbülten felsóhajtott, szemei csillogtak. Hihetetlenül büszke voltam arra, hogy ilyen örömet szereztem neki.
- Köszönöm. - olyan izgatott lett, mint egy tinédzser. Nagyon aranyos volt. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire kisfiúsan is tud viselkedni a finom úriember.
Gyorsan összeszedtem pár cuccot, mielőtt elmentünk volna Louishoz. Átöltöztem a gyakorlatra, majd elindultunk. Szobájába érve lepakoltam, franciám pedig átvedlett másik ruhába. Mivel ő sem engedte, hogy elbújjak előle, ezuttal neki is fel kellett fednie magát előttem.
- Ne bujkálj. Múltkor én se tehettem meg. - vigyorogtam kajánul.
- Kérésed számomra parancs, madame.- esküszöm, ilyenkor mindig elvarázsolt..
Levette magáról az ingét, nadrágját, zokniját. Immáron egy szál boxerben álldogált előttem. Felső teste gyönyörű volt. Mintha csak egy szobor mozgott volna előttem. Mellizmai, háta, vállai, hasa kidolgozott, feszes volt. Ez mind egy tökéletes bőrbe csomagolva. Lábai izmosak, úszókéhoz hasonló. Önkéntelenül is eszembe jutott, ahogy ezek a feszes combok megfeszülnek, amint felemel engem. Barna haja kissé zilált volt, arca borostás, szája sarkában csibészes mosoly, ahogy meglátta, hogy nézem őt.
- Nos? Talán maradjak így? - kérdezte vigyorogva.
- Nem, nem kell. Köszönöm. Egyelőre elég ennyi is.. - siklott végig a tekintetem egész testén.
Felnevetett, majd keresett egy pólót, melegítőt, sportcipőt, felöltözködött. Felvette kezébe a kardját, majd kézen fogott, kiléptünk a szobájából. Út közben találkoztunk Raffel, aki a jóllétem felől érdeklődött. Ő is a maga laza, kissé divatos stílusával nők ezreit meg tudta volna bolondítani, csak a festékek jobban vonzották..
Már majdnem ott voltunk a teremnél, bele voltam merülve a gondolataimba, mikor egy kard száguldott ki az ajtón. Gyorsan kitértem előle, Louis meg Rafe földbe gyökerezett, azt hitték, hogy bajom esett. Még fel sem keltem, mikor mellettem guggoltak, feszülten vizsgálgatva. Huh, ez gyors volt.
Beléptünk a gyakorlatra, éppen David küzdött meg Jackkel. Az új pasi olyan gyorsan leterítette Jacket, hogy magam is meglepődtem. Szemében vad tűz égett. Ismertem az érzést.
Mikor annyira beleéled magad a harcba, hogy pszichopataként viselkedsz. Megszállottja leszel a pillanatnak. Rémisztő, pláne annak, aki végignézi.
Jack még egy ideig ott feküdt, majd feltápászkodott. David elégedetten állt, nézte, ahogy a vesztes megalázva feláll. Azt hiszem, nem lesz olyan könnyű dolgom. Úgy döntöttem, hogy nem adom meg az örömet ennek az idegesítő idiótának, hogy nézem, így elindultam bemelegíteni. Louis és Rafe pedig ott maradtak, vitatkoztak.
Szokásosan kinyújtottam magam, tőrjeimet is dobálgattam. Uh, micsoda érzés attól a sok feszültségtől megszabadulni! Megtörölköztem, David sétált felém. Megállt előttem.
- Nos, Andrea.. nem lenne kedved küzdeni egyet? Csak, hogy tisztába legyünk az erőviszonyokkal. - ahha, hát persze, hogy a múltkorira gondolsz, te kígyó.
- Legyen, David. - nevét enyhe gúnnyal ejtettem ki, mire ő ezt ragadozószerű mosollyal jutalmazta. Forduljon fel!
Szépen beálltunk kezdő állapotba, Louis, Mircea, Rafe, Jack együtt nézték, hogy mi történik. David klasszikusan egy kardot vett magához, én megmaradtam a tőrjeimnél.
És akkor puff. Lesújtott. Majdnem feldőltem, de sikerült átfordulnom hátsó cigánykerékben. David csak vigyorgott reakciómat látva.
- Nem is olyan rossz.. - csicseregte.
- Ne kötözködj. - vágtam vissza csípősen.
Ezúttal folyamatos csapás-védés következett. Jó párszor sikerült fellöknöm, de néha sikerült kitérnie előlem. A szemében már megint fellángolt az előző láng. Ajaj! Louis egy morgással válaszolt az idegen leplezetlen flörtölési kísérleteire, amik kezdtek az idegeimre menni. David nekem iramodott, mondhatni fellökött, de sikerült átdobnom őt a terem másik felébe. Mircea elégedett mosollyal nézte, ahogy bennem is feltör a harcszellem.
Nem vártam sokat, alighogy David felkelt, rögtön odasétáltam, kivertem kezéből a kardot, mögé kerültem, nyakához, ágyékához szögeztem a tőröket. Hangosan lihegett, kétségbeesetten próbált szabadulni a karjaim közül. Egy idő után elengedtem, mire megfordult, falhoz nyomott, szájon csókolt. Hangos nyüszítéssel mellbe vágtam, sikeresen feldőlt. A következő pillanatban már Louis állt mellettem, átkarolt, rávicsorgott erre a bunkóra. Louis elé álltam, a szemébe néztem, hogy lecsillapodjon. Arcát simogattam, beszéltem hozzá. Arca kissé nyugodtabb volt, de az idegen még mindig feszélyezte. Mircea a sarokban röhögött Jackkel az oldalán, Rafe pedig barátja segítségére sietett, lefogta. A földön fekvő David felé vettem az irányt, aki szórakozott mosollyal méregetett. Mikor elé értem, felkelt.
- Köszönöm a harcot. Most már értem, hogy miért vagy te itt legjobb. Szépen elvertél. A szád íze.. mámorító.. tovább ízlelgettem volna még..- vágy tört fel a szemében.
- Elég legyen! Nagyon ajánlom, hogy hagyj békén, mert nem leszek veled ilyen kíméletes, mint most. - vettem fel a lehető legdühösebb arcomat, bár, nem sokat kellett rájátszanom. Csak úgy izzott bennem a düh.
A háttérben hallottam, hogy Mircea nevetése eltűnik, helyette ideges morgás vette át a helyét. Louis energiája a plafont verte, annyira bepörgött a pasira.
- Azért köszönöm, cica. Az ágyban is el tudnám viselni, ha így feldöntenél. - suttogta csibészes mosollyal, csillogó szemekkel.
Itt szakadt el a cérna. Nem érdekelt, ha a falhoz préselem. Akár matrica lesz belőle, akár nem, így nem beszélhet velem senki. Mellbe taszítottam, ezúttal magam is láttam az erőmet feltörni. Hatalmas volt. Az erőm a falnak repítette Davidet, aki meglepett pillantásokkal nézett. Egyre csak közeledtem hozzá, egyre jobban belenyomódott a falba, a csillár, falak rázkódtak. Mielőtt teljesen bepörögtem volna, Mircea állta az utam, aki nagy nehézségek árán elém tuszkolta magát. Fulladozott, de lefedett. Átölelt, mire én lejjebb csúsztattam a szintet.
- Sss, drága. Le tudod nyomni az egészet. Gyerünk. Remélem nem akarod, hogy ránk omoljon a mennyezet..
- suttogta kissé rekedtes hangon.
Így is lett. A lehető legnyugodtabb teret képzeltem el, éreztem, hogy belsőmben a pokoli erő lenyugszik. Uram Isten! Tudom irányítani... ez nem lehet. Mircea a hátamat simogatta, fülembe mormolt, lassan átadott Louisnak, aki hátulról karolt át, szorosan magához szorítva. Rafe a hajamat simogatta. Jack néma tanúként figyelte a történteket, valószínűleg nem akarta átélni megint ezt a fájdalmat. Mircea odasétált a falba gyűrt David elé, aki lángoló szemekkel méregetett. Nem értette, hogy mi volt ez. Mircea kiszedte a falból, kitaszigálta az ajtón.
- Jól vagytok? - kérdeztem óvatosan, aggódtam, hogy valamelyiküket esetleg megszorítottam.
- Igen, jól vagyunk, mia stella.- válaszolta nyugodtan Rafe.
- Én azért ezt nem mondanám. Hihetetlen volt. Bekerülni az erőd centrumába.. félelmetes volt. Ha még teszel pár lépést, akkor összedől minden. Beleértve Davidet is. - mondta Mircea.
- Bocsánat, kicsit felhúztak. - húztam össze magam.
- Kicsit?! Ahhoz képest egyre nő az erőd. Ez volt az eddigi legnagyobb. Tudtad sűríteni. Lenyomni. Tudod irányítani.- suttogta Louis a hátam mögül.
- Életveszélyes vagyok.- kibukott belőlem.
- Hát, én ezen annyira nem vagyok kiakadva. Azon annál inkább, hogy a hapsi teljesen bepörgött, de le tudtad győzni. Nagyon jól harcol, tényleg. A mondatait értelmezve, háát..
- Jack, kuss! - kiabáltam rá. - Nem mehetnénk el innen? Szeretnék leülni.
- De, persze. Később még beszélünk. - mondta Mircea, s ezzel Raffel, Jackkel együtt kiment.
Csak Louis és én maradtunk a teremben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése