#24. fejezet - Sikolyok

Kiléptem az ajtón, ott hagytam Louist. A szobámba érve kiszellőztettem, kidobtam a virágot, levelet elégettem. Kitöröltem mindent, ami Rá emlékeztetett. A kézirat fordításába fogtam, amit várt a konzul. A szerb szöveg 2 oldalas volt, de gyorsan végeztem vele. Egész szépen adtam vissza.
Beletettem a mappámba. Gyorsan lezuhanyoztam, felkaptam valami edző ruhát. Louist vártam. De helyette valaki más lépett be az ajtón.

- Szép napot, szép hölgy. - szólalt meg az idegen.

- Mondd csak, Franco. - tértem a lényegre.

- Nem lenne kedve velem eljönni vacsorázni.. talán..

- Franco, ha nem vetted volna észre eddig, akkor Louis a párom. Szóval ez egy nem. - mosolyogtam rá kedvesen.

- Hogy? Louis mester..? Ó..- képedt el teljesen az újonc.

- Van valami gond? - sétált be az előbb említett a szobába, magához húzott. Na de Louis.. beindult a terület jelölés..? 

Franco rögtön kiegyenesedett, állában az izmok megfeszültek. Kissé idegesen szugerálta Louist. 

- Semmi gond. Találkozunk a tréningen. - szólalt meg Franco és már ment is.

Louis rosszallóan fordult felém, de a tekintete elárulta. Egyáltalán nem volt mérges. Legalábbis rám nem.

- Csak egy kis időre hagylak magadra, és rögtön gyülekeznek a férfiak? 

- Úgy látszik. - feleltem mosolyogva. Közelebb húzódtam hozzá.

- El foglak valahova zárni, hogy mások ne férjenek hozzád..- suttogta a fülembe, de hallottam, ahogy vissza kell tartania a nevetést. 

- Álmodozz még. - mondtam, és elhúzódtam. 

Ez éppen elég volt ahhoz, hogy Louis rögtön megcsókoljon. Úristen, az a csók.. Mikor szétváltunk, Louis szemei csillogtak. Puszit nyomtam a szájára. 

- Gyere, mert lekéssük az edzést. 

- Jó, menjünk. Igazad van. - éppen vett volna fel, de elhúzódtam. 

- Nana, a végén nem tudom használni a lábaim. 

- Nana, ne menj sehova. Nem úszod meg, kedves. 

Ekkor vámpírsebességre kapcsolva kirohantam a szobából, és az edző terem felé futottam. Nyitottam volna már az ajtót, mikor valaki megragadott és a falhoz nyomott. Fel sem eszméltem, hogy ki volt a támadóm, amikor az ajkamat megharapta. David volt az. Rátapasztotta a száját az enyémre, és leszorított. Na ebből nekem nem kell.. jó erősen mellbe taszítottam az erőmmel, a falnak vágódott. A száján az én vérem díszelgett. 

- Még.. - csak ennyit mondott.

- Ha még egyszer hozzám mersz érni, nem éled túl. Ezt jól vésd az eszedbe. - a szemeim összeszűkültek a  hirtelen támadt düh miatt. Hú, de megkínoznám most.. szerencsére a harapás már be is gyógyult. 

- Édes vagy. Nem tudok betelni veled.. - mondta úgy, mint aki be volt lőve. 

- Hé, mi történt? - szaladt hozzám Louis, a keblére ölelt. Látta, hogy ki voltam akadva. 

- Megharapott. De nézz rá, mint aki bedrogozott...- mutattam a még mindig kábult Davidre. 

Louis dühösen mordult fel. 

- Gyere, menjünk inkább. - mondtam neki és húztam. De ő le se tudta venni a szemét Davidről. Nagyon pipa volt rá. 

Amint beléptünk a terembe, már mindenki javában küzdött. Franco pont az én újoncom verte el. Hát igen, a kislány tényleg kislány volt. Mivel mindenki párban volt, így Louis én és küzdöttünk együtt. Ez a küzdés leginkább ilyen mozdulat-élesítő volt, nem ment vérre a párbaj. Ezek után minden normálisan telt. Louis tanítgatta Francót, én szállingóztam egyik emberről a másikra, Mircea és Rafe pedig vidáman elvívódtak. Jó volt a hangulat. Elégedetten dőltem le a székbe, mikor egy hűvös fuvallat száguldott végig rajtam. Elkezdtem remegni, verítékeztem. Leestem a székről. Minden elhomályosodott.

* az író szemszöge*

Andrea elkezdett remegni, a verejték csöpögött az arcáról. Leesett a székéről, valami kínozta. Eljött az idő. Az erő átadatásra kerül.
A vívódó testhez Louis, Mircea és Rafe rögtön odasietett, kétségbeesetten próbálták visszahozni a valóságba Andreát. Louis arcán az aggodalom miatt ráncok gyűrődtek, egy tapodtat se mozdult kedvese mellől. Nem tudta, hogy mit tegyen. Mircea éppen a pulzusát vizsgálta, Rafe pedig azon ügyködött, hogy minél előbb véget vessen a hirtelen támadt riadalomnak. Mircea a vizsgálat után maga elé meredt. Mindenki feszülten figyelte a test hánykolódását, a lány fájdalmas sikolyait. A tűz belülről szinte felemésztette, ahogy az esszenciális erő végigcikázott rajta. Szemei fennakadtak.
- Se-segítse-tek..- nyöszörögte.
- Drágám, mi történt? - hajolt rá Louis, nagyon félt.
- Nem tehetsz ez ellen semmit. - mondta Mircea teljes nyugodtsággal, ahogy felnézett. Merev tekintettel nézte a "lánya" csatáját a kínokkal. - Most száll át bele az esszenciális. Meg kell várnunk, míg a rohama elmúlik. Az összes energia most összpontosul, azért viseli meg ennyire az átváltozás. Mást nem tehetünk, csupán azt, hogy kiürítjük a termet. Itt hamarosan nagy erőmezők fognak tombolni. - újabb sikoly.
- Pont most kellett megkapnia.. - motyogta Louis, ahogy kezében tartotta kedvese testét.- ennyit szenvedni..
A lány testéből egy karmazsinvörös ív tört fel, a bent levőket szorongatva annak sűrűségével, erejével.
- Elkezdődött.
- Mindenki kifelé! - kiabálta Rafe, ahogy tessékelte ki a többi vámpírt az ajtón.
Ezek után a hófehér, tengerkék, majd a smaragdzöld hullám is megrázta a termet. A három férfi fulladozott, de kitartóan várták, amíg a roham elmúlik. Kis szünet után a lány egész testében megfeszült, felkiáltott és a terem parkettáját kaparta körmeivel, hogy levezesse a fájdalmát. Louis megfogta egyik kezét, lágy csókot lehelt a kézfejére. Szemei könnyesek voltak.
- Nyugodj meg, drágám. Mindjárt vége...- suttogta Mircea. Már ő is alig bírta idegekkel.
- Mi történik, ha átváltozott? - kérdezte Rafe zavartan.
- Hatalmas erő lesz az övé. És ahogy elnéztem, irányítani is tudja majd. Azt hiszem, ő lesz az eddigi legerősebb a mesterek közül. - felelte Mircea. - Meg kell védenünk.
Ekkor bekövetkezett a tetőpont. Mind a három férfi a falnak csapódott, Andrea teste felemelkedett a földről. Jéghideg fuvallat hatolt át a szoba fülledt melegén. Szemei fényesen felizzottak. Teste átalakult.
Az izmai eddiginél sokkal erősebbek, ellenállóbbá váltak. Haja hosszabb lett. A fizikai változás kívülről nem sok nyomot hagyott, ám belülről a csontok, izmok, szalagok megnyúltak, megerősödtek. A testét eddig uraló erő közelébe se ért a mostaninak.
Miután az erők lecsillapodtak, a fuvallat eltűnt, Andrea erőtlenül feküdt a földön. Lassan pislogni kezdett. Mikor kinyitotta szemeit, még az eddiginél is élesebben látott. Egyik pillanatban a plafon pirosan, kéken, a másikban pedig zölden fogadta. Ereiben furcsa bizsergést érzett, kicsattanó erőben volt. Komótosan felkelt a kemény parkettáról. Körbenézett.
---
- Mi történt velem? - kérdeztem halkan mindhármuktól. Az ismeretlen erő majd szétfeszített, hajam kissé az arcomba lógott.
- Átváltoztál. Megkaptad az esszenciálist is. Vergődtél. - mondta Mircea.
- Vergődtem.. - gondolkoztam el hangosan. - Hihetetlenül fájt. - emeltem fel a tekintetem, Louis aggódó szemeivel találtam szembe magam.
- Tudjuk, itt voltunk veled egész végig. - mosolygott rám Rafe.
- Nagyon megijedtünk. - mondta Louis. Odasétáltam hozzá. Megöleltem. Ő szorosan magához vont, már kicsit fájt. Azt hittem, hogy összeroppant.
- Nincs semmi bajom. Már jobban vagyok. - próbáltam őt nyugtatni.
- Mit érzel? - kérdezte Mircea.
- Bizsereg az erő az ereimben, szétfeszít. Néha színesben látok. Élesebb a látásom. - mondtam miközben felvettem a szemeimre a négy alaperő színeit.- Úgy érzem, hogy bármire képes vagyok.
- Például? - fordultam meg, miközben Rafe felém hajította az egyik kardot. Elkaptam.
- Például ezt. - ezzel karddal a kezemben az eddigieknél is nagyobb sebességgel száguldtam oda Rafehez, és fellöktem. Gondolkodási időt se hagytam neki.
- Gyorsabb vagy. Erősebb. Még az eddiginél is.. nem mintha, ha az nem lett volna nagy. - mondta Rafe, ahogy felkönyökölt.
Ránéztem Louisra, aki már szemmel láthatóan megnyugodott. Büszkeség áradt a tekintetéből. Ajkán a halvány mosoly arra engedett következtetni, hogy jól szórakozott.
Visszasuhantam hozzá, és megcsókoltam.
- Szeretlek. - mosolyogtam rá.
- Én is téged, kedves. - simogatta meg az arcom, ő is elmosolyodott. Melegség, szeretet áradt a tekintetéből.
- Khm, gyerekek. Jó lenne, ha máskor rendeznétek ezeket az ügyeket. Most le kell nyomni kicsit az erejét, megnézni, hogy mire képes. - morogta Mircea.
- Már megbocsájts, Mircea. - kezdtem kedvesen.- Most estem át életem eddigi legfájdalmasabb, legkínzóbb átváltozásán. Amire most a legkevésbé szükségem van, az a hergelés. Illetve a dirigálás. - vetettem rá a " ha érted, mire gondolok " pillantásomat, hogy leessen neki a tantusz.
- Látom, nem változtál. - röhögött fel a székely. - Féltelek. Tudod jól.
- Tudom. - léptem oda hozzá, megpusziltam. Elmosolyodott, magához szorított. Lám-lám, Mircea is könnyen megpuhítható egy kis puszival. - Éhes vagyok. - szólaltam meg hirtelen. Louis elmosolyodott.
- Gyere, együnk valamit. - szólt, és kibontakoztam Mircea öleléséből. Kicsit megszédültem. Rögtön utánam kaptak.
- Nyugi, fiúk! Semmi bajom. Esküszöm. - mondtam, és próbáltam leszedni a karomról a kezüket.
Louis meg se várta a reakciómat, rögtön felkapott a karjai közé. Morcosan fújtattam egyet, amit ő egy kuncogással jutalmazott. Pimasz. 

* eközben Dabrione szobájában*
David fejvesztve rohan a folyosón, a hír hallatán azonnal Nezzóhoz siet. Amint belép a szoba ajtaján, Nezzo lazán kiterülve fekszik az ágyon, mellette egy ismeretlen nő. David elszégyelli magát. Lehajtott fejjel kémleli a padlót, torkában ragad a hangja.
- Uram, bocsánat a zavarásért, de...
- Mi történt? - kérdezte az idegen, miközben a lázasan vetkőző nőt nézte.
- Andrea átváltozott. Erő-mester lett. - suttogta David, arca kipirult a véletlenül meglátott női mellek láttán.
- Micsoda? - kelt fel Nezzo. Hangjában ijedtség hallatszódott. Legbelül az erős, legyőzhetetlen Jégember megrázkódott. Remegő térdekkel ereszkedett vissza az ágy szélére, arcára veszélyes kifejezés ült ki. Lábával gyorsan dobolt, megrázták a történtek. Mintha egy pillanatra valami lesöpörte volna róla a félelem árnyát, arca kitisztult, ördögi mosolyt vett fel. Pontosan tudta, hogy mit kell tennie.
- Éjfélig még sok idő van, fiam. Nem sokáig élvezi a szabadságát az én drágám. Nyugodj meg.
Ezzel a mondattal hagyta rágódni szolgáját, s fejében már össze is állt a terv. A terv, ami sorsfordító kimenetelű volt.
Élet és halál. Kín és gyönyör. Szabadság és fogság.
 Andrea és Nezzo.