#25. fejezet - Derek

- Éjfélig még sok idő van, fiam. Nem sokáig élvezi a szabadságát az én drágám. Nyugodj meg.
Ezzel a mondattal hagyta rágódni szolgáját, s fejében már össze is állt a terv. A terv, ami sorsfordító kimenetelű volt.
Élet és halál. Kín és gyönyör. Szabadság és fogság.
 Andrea és Nezzo.

- Mennyit kérsz? - kérdezte Louis, miközben a hűtőből vette ki a vért.
- Kettőt.
- Köszönöm. - mondtam, ahogy elvettem tőle a teli tasakokat. Hálásan rámosolyogtam.
- Kapaszkodj. - mondta Louis, és már vett is a kezébe. Idegesen szorítottam össze a szám, hogy már megint poggyászként végzem. Ő nyugtatóan homlokon puszilt, szemtelen vigyor ült ki a szája szélére.
- Ennyi erővel magam is tudok közlekedni. - morogtam, de ő úgy tett, mintha meg se hallotta volna.
A szobám felé érve különös dolgot éreztem a levegőben. Kirázott a hideg. Ez az illat túl régi volt. Túl ismerős.
- Érzed? - kérdeztem Louist, aki lelassított.
- Igen. Zavar az illat? - kérdezte, miközben a kezemet tördeltem.
- Nezzo. Ez az ő illata. Az a drága pacsuli. - fintorodtam el.
- Hozzám megyünk. - mondta Louis, és már el is sétált az ajtóm előtt.
Szorosan belé kapaszkodtam. Érezni akartam őt. Az ő illatát. Nem pedig a nyomorom, fogva tartóm illatát. Ha Nezzóra gondoltam, a hideg futkosott a hátamon. Az, amit tett a családommal, barátaimmal, aztán velem.. soha nem fogom elfelejteni. Még mindig élesen visszaemlékszem a szüleim halálára, és a gyilkosuk elégedett mosolyára. A 300 évre, amit fogolyként töltöttem, a párbajra, amiben felül kerekedtem.
- Nagyon csendben vagy. - mondta Louis, ahogy letett a kanapéra. Mellém ült.
- Sok dolog jár a fejemben. Ma este választ kell adnom Davidnek. Nezzo éjfélkor merényletet tervez ellenem. Addig van 13 óránk. - suttogtam, a távolba meredt a tekintetem.
- Cassie biztonságban lesz. Tomas magával vitte. Jobbnak látta, ha ő is mellette van. Hiányzott volna neki. - mosolygott rám Louis.
- És ezt eddig miért nem mondtad?!
- Mert én is nem rég tudtam meg, kedves.
- És Nezzóval mi a terved?
- Te. Neked kell legyőznöd. Biztos vagyok benne, hogy van egy segítője. Nekem vele kell foglalkoznom. Mircea és Rafe pedig őrködnek majd.
- Akkor látom, hogy nem csak én jutottam erre a következtetésre. - mosolyodtam el. Ravasz.
- Sok dolgot nem tudsz, drágám. - nézett rám kaján vigyorral.
- Mint például? - fordultam felé. Kíváncsi tekintettel néztem rá.
- Nem csak az erőd növekedett. Hanem..- siklott a tekintete a mellemre. Felnevetett.
- Csibész! - csaptam a hátára, nekem is nevetnem kellett. - Ezért még kapsz.
- Mit? - kérdezte sokat sejtetően.
- Nem mondtam, hogy szexuális jellegű lesz a büntetés. - még szélesebb lett a vigyor az arcán.
- Hanem milyen? - vadalma.
- Eljön majd az ideje, hogy megtudd. - suttogtam a fülébe.
- Hm, ez tetszik. - elkomolyodott.- Mondd csak, jobban vagy már?
- Igen. De az átváltozás borzalmas volt. Szinte szétszakított. Louis.. - hajtottam le a fejem- azt hittem, hogy nem élem túl.
- Ez butaság. - emelte fel a fejem, hogy a szemébe nézhessek. - Nagyon megijedtem, de tudtam, hogy erős vagy. - szemeiből őszinteség sugárzott. - Nálad erősebb vámpír nincs. Ami azt illeti, szebb se. - mosolyodott el.
- Köszönöm. - mosolyodtam el halványan, hozzá bújtam.
- Én mindig itt leszek neked, kedves. - suttogta a fülembe, közben szorosan magához szorított.
Nem tudom megmondani, hogy mennyi ideig ültünk így, de elég sokáig. Jó érzés volt, hogy túlestem az átváltozáson. Erősebbnek éreztem magam. Tudtam, hogy Louis szeret és mellettem áll. Mircea és Rafe is. Nekem ennél több nem kellett.

- Éhes vagyok. - mondtam, ahogy felnéztem Louisra. Kordult egyet a gyomrom.
- Éhes vagy. - mosolyodott el. Odaadta a tasakokat. Azonnal beleharaptam az egyikbe. A vér mámorító íze azonnal megtette hatását, nem sokkal később kiürítettem az első zacskóval. A második volt a desszert. Jóllakottan dőltem hátra, mint a kisgyerekek az uzsonna után. Louis a három tasak vért gyorsan eltüntette. Neki is szüksége volt az erejére.
- Tudom, hogy mit akartam. - keltem fel hirtelen. El kell vinnem a konzulnak a fordítást.
- Veled megyek. - vágta rá.
Bólintottam.
Visszasiettem a lakosztályomba, óvatosan nyitottam ki az ajtót. Derek volt bent. Az egyik fotelomban ült, kíváncsi tekintettel meredt rám. Hirtelen elmosolyodott. Megfagyott a vér az ereimben. Mit keres ez itt?!

Derek Nezzo legjobb barátja, valamint ő akart engem annak idején megvenni tőle. Mivel Nezzo nem adta be a derekát, így Derek próbálkozott nálam. Mondhatom, hogy még rosszabb volt, mint az akkori gazdám. Állandóan zaklatott. Azt akarta, hogy álljak át hozzá. De nem akartam egy perverz alak karmai közé kerülni.
Derek egy magas, barna hajú, szemű vámpír volt. Erős, izmos. Egész jóképű. A Jégember jobb keze. De mit keres ő itt? Nezzo nem merte elém tolni a pofáját? 
- Mit keresel te itt? - kérdeztem azonnal. Az ajtó közelében maradtam.
- Téged. - vigyorodott el. - Gyönyörű vagy még mindig.- mért végig- Ha nem tévedek, akkor nem rég változtál át. - csillant egyet a szeme.
- Semmi közöd hozzá. Takarodj innen. - sziszegtem.
- És ha nem?- kelt fel hirtelen. Hozzám lépdelt. Előttem állt meg, testünk majdnem összeért. Összeszűkült szemmel várta a választ. Nem léptem hátra. Dacosan felszegtem az állam.
- Nem éled túl. - válaszoltam nyersen. Elvigyorodott.
- Nem változtál semmit. Ugyanolyan harcos és makacs maradtál, mint voltál. Jó látni. - közelebb hajolt hozzám. A lehelete csiklandozta a fülemet. - Nem Nezzóé leszel. Az enyém. - suttogta, egyik kezét a csípőmre csúsztatta. Azonnal lesöpörtem magamról.
- Soha. - morogtam vissza.
- Éjfélkor ne felejts el megjelenni. Nezzo mondta, hogy emlékeztesselek.
- Akkor azt is megmondhatod neki, hogy forduljon fel. Lehetőleg minél hamarabb. - válaszoltam fölényesen.
Felnevetett.
- Még találkozunk. - ezzel végigsimított az ajkaimon. És huss. Eltűnt.
Dühömben azonnal szétszedtem volna valamit. Ehelyett inkább a mappámhoz léptem és kiszedtem a fordítást. És már mentem is ki a szobából. Ebből nem eszel, Derek.- morogtam magamban, ahogy sétáltam Louis felé.
- Megtaláltad? - kérdezte Louis vidáman. A bosszús tekintetem közelről sem fedte a valóságot. Nagyon ideges voltam. - Mi az? - nézett rám kérdőn az arckifejezésem láttán.
- Derek. - sziszegtem. Franciám kérdőn nézett rám. - Nezzo jobb keze. Ott volt a szobámban. Üzenetet hozott. Attól tartok, hogy több segítője is jelen lesz éjfélkor. - mondtam mereven.
- Bántott? - kérdezte Louis.
- Nem. - kirázott a hideg, ahogy visszagondoltam az érintésére.
- Hogy érted azt, hogy többen?
- Úgy, hogy Derek is ott lesz. Ő olyan erős, mint Nezzo. Ők ketten az enyémek. De ott lesz a tégla is. Nezzo most mindent bevet.
- Nekem ez nem tetszik. - látszott, hogy idegesíti a dolog.
- Nekem se. Gyere, vigyük el a konzulnak ezt a lapot. Szüksége lesz rá. - mondtam és kézen fogtam Louist. Kéz a kézben sétáltunk. Miután leadtam a fordítást, a konzul gratulált a sikeres átváltozásért, egy ötletem támadt.
- Mi a terved? - kérdezte Louis. Gyanúsan méregetett.
- Kiderítjük, hogy ki a tégla.