#26. fejezet - Mr. Ross

- Nekem ez nem tetszik. - látszott, hogy idegesíti a dolog.
- Nekem se. Gyere, vigyük el a konzulnak ezt a lapot. Szüksége lesz rá. - mondtam és kézen fogtam Louist. Kéz a kézben sétáltunk. Miután leadtam a fordítást, a konzul gratulált a sikeres átváltozásért, egy ötletem támadt.
- Mi a terved? - kérdezte Louis. Gyanúsan méregetett.
- Kiderítjük, hogy ki a tégla.

- Na, hogy ment?
- Haver, muszáj lesz kölcsön adnod néha.
- Hogy ment? - kérdezte Nezzo fogcsikorgatva.
- Simán. Sikerült felidegesítenem. - vigyorodott el Derek.
- Jó. Akkor estére előkészítetted őket?
- Igen. Minden készenlétben áll. Ha még ez a kiskutya is a segítségünkre van, akkor sima az ügy.
- Remek.

- Louis, ide vele! - néztem rá komoran.- Komolyan beszélek.
- Nem.
- Louis!
- Ne-e-m. - válaszolta nyugodtan.
- Feladom. - ezzel kicsörtettem a gardróbomba, hogy keressek magamnak egy másik ruhát. Louis ellopta.
Nem volt vicces a szoba közepén állni egy szál fehérneműben, közben pedig könyörögni Őnagyságának, hogy szolgáltassa vissza a bézs ruhámat. Azonban nem volt könnyű dolgom. Amint keresgéltem a többi ruhadarab között, nagy kezek tapadtak a csípőmre, szorosan tartottak. Louis közelebb húzott magához, belecsókolt a nyakamba.
- Hol a ruhám? - kérdeztem, miközben Louis ölelgetett. Felnevetett.
- Az titok. - súgta a fülembe.
- Tudod, jó célt szolgálnál azzal, ha elárulnád, hogy hol van. - néztem fel rá, kisfiús vigyor fogadott. Elég ideges voltam, de ezzel az aranyos megnyilvánulással meglágyította a szívem.- Szóval? - fordultam felé. Ha szép szavakkal nem megy, akkor más eszközökhöz kell fordulnom.. Elkezdtem simogatni a tarkóját. Az egyik gyenge pontját.
- Titok. - mondta ki a szót egy halk sóhaj kíséretében.
- Biztos vagy benne? - tértem át a gerincére. Parázsló szemekkel nézett rám nagy szempillái alól.
- Fürdőszoba szekrény. - szinte még ki se mondta és már csókolt is. Nekiszorított a falnak, testünk teljesen összeért. Csókja lágyan megbizsergette a bensőmet, azonnali folytatást akartam. Tarkójánál fogva lehúztam őt, éreztem, ahogy elmosolyodik. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem indultam be. Nagyon is..
Elhúzódtam, egy kis puszit nyomtam a szájára, igyekeztem lenyugtatni vágtázó pulzusomat.
- Köszönöm. - és ezzel bementem a fürdőbe a ruháért. Jobban mondva mentem volna, ha Louis utánam nem szól.
- Edzést tartunk. Neked. Hogy fel tudj készülni estére. - megfordultam. Louis komolyan beszélt.
- Jó. - sétáltam vissza, hogy keressek magamnak valami sportosabb ruhát.
- Féltelek. - szólalt meg a hátam mögül. Odasétáltam hozzá.
- Ne aggódj. Nem engedem, hogy bármit is elkövessen ellenünk.
Látszott, hogy valamit akar mondani. Valami nyomta a szívét. Valami más. Semmi köze nem volt a ma estéhez. Mi a baj? Hirtelen nagy levegőt vett.
- Öltözz fel. A teremben találkozunk 20 perc múlva. - ezzel elsuhant.
Mi lehet a baja? Mit csináltam?
Ezzel a gondolattal karöltve kerestem meg a göncöket, felöltöztem. Egy sima fehér trikó, egy rövid, kék nadrág, befont haj, kétségekkel teli gondolatok. 20 perccel később a teremben álldogáltam. Louis sehol. Úgy döntöttem, hogy elmegyek, mikor egy titkos ajtó kinyílt. Az ajtónak pedig Louis volt támaszkodva. Intett, hogy kövessem.
Egy, eddig számomra ismeretlen folyosón mentünk végig. Csak pár fáklya égett, halvány fényt adva a sötét átjárónak. A végére érve egy nagy vasajtóval találkozunk. Louis kinyitotta, beléptünk. A nagy, tágas, újszerű szobában Mircea, Rafe és egy ismeretlen férfi volt. A fickó elkerekedett szemmel nézett, mikor beléptem az ajtón. Hirtelen franciám megragadta a kezem, biztatóan megszorította. Közelebb mentem az idegenhez, egy karnyújtásnyira megálltam előtte. Még Louisnál is magasabb volt. Félelmetesnek hatott, hisz törpe voltam mellette. De nem féltem. Bátran néztem fel a szemébe.
A férfi fekete hajú, ragyogóan zöld szemű volt. Körülbelül egyidős velem. Végignéztem rajta. A fehér póló, fekete nadrág remekül kihangsúlyozta az izmait. Szemében valami furcsa fényt láttam felvillanni, majd a zöld szem kéken kezdett el izzani. Leesett az állam. Kikerekedett szemekkel néztem, ahogy a fickó elvigyorodik. Vigyora láttán arra a következtetésre jutottam, hogy piszkosul jól néz ki. Hát jó. Most én jövök.
Én is felvettem a kék ragyogást, amin az idegen egy cseppet sem lepődött meg. Szöges ellentétben a három fiúval. Láttam, ahogy Mircea elmosolyodik, kíváncsian várja a következő lépést.
Az férfi ezek után pirosban, fehérben, zöldben villogott. Ahogy én is. Nekem más is volt még a tarsolyomban. Ahogy véget ért az Év Színes Szempárja bemutató, felvettem magamra a legújabb erőm színét. Szemeim csillámként csillogtak, most Lucas álla esett le.
- Te mester vagy. De hiszen már 4000 éve..  - szólalt meg rekedt hangon.
- Valami olyasmi.
- Bocsánat az udvariatlanságért. Lucas Ross. Örvendek. - nyújtotta a kezét.
- Andrea Lily. Szintúgy. - ráztam vele kezet.
- Ó, akkor te vagy a Szenátus bajnoka.- nyomozott? - Hány éves vagy?
- Ilyet kérdezni egy nőtől?- Louis felröhögött.
- Én 1263. Te? - nem hagyta annyiban. Ó, fiatalabb.
- 1270. - mosolyogtam rá.
- Mióta birtoklod az erőt?
- Nem régen kapta meg. De már biztonsággal irányítja. - Mircea..
- Kiképezni jöttem téged. Ma este lesz telihold. Ilyenkor vagyunk a legerősebbek. Ennél fogva megpróbálok neked minél több dolgot mutatni. - kiképezni?! 
- Azt akarod mondani, hogy oktatni akarsz? - csak egy mákszemnyi szarkazmus volt a kérdésemben..
- Lucas patróna. Régóta birtokolja az erőt. Sokat tud. És tud mutatni új harcmozdulatokat, hidd el nekem.- mondta Rafe.
- Azt javaslom, hogy nézzük meg, hogy mennyit tudsz. - szólalt meg Lucas. Teljesen előttem állt. Mélyen a szemembe nézett.
- Legyen.
- Mi a fegyvernemed?
- Tőr, kard.
- Remek. - dobta felém a kiskéseket. Okééé.. te akartad.
Tisztesen beálltunk egymás elé. Meghajoltunk. Védekező állást vettem fel. Elmosolyodott.
- A legfontosabb, hogy sose hidd azt, hogy legyőzhetetlen vagy. - dobta felém az egyik pengét, kikerültem. - Bármi megtörténhet. - kiengedte az erejét. Bármi megtörténhet. A falnak csapódtam. Ezt nem kellett volna, Lucas.
Elrugaszkodtam a faltól, követtem a példáját. A falba préseltem, a késekkel körbedobáltam a teste körül.
- Nem rossz.- mondta. - Most én jövök.
A következő pillanatban az ujjai végén tűzgolyók jelentek meg.. mi a rák?
- Az erődet átalakíthatod valós anyaggá is. - magyarázta a reakciómat látva. Eldobta őket.
Valós anyag. Elképzeltem a vizet, ahogy a kezemhez ér, nedves, hűvös. Eloltja a tüzet. Pár pillanattal később vízpajzsok jelentek meg előttem, felfogva a tüzes bombákat. Ez az. - mosolyodtam el.
- Mindegyikkel meg tudom ezt csinálni?
- Igen.
Az edzés további részében a három fiú ülve nézte a gyakorlatokat, Lucas meg én pedig gyakoroltunk. Elég kemény volt.
- Pihenő. - mondta, miután megint a falnak csapódott.
Felvillanyozva sétáltam oda a fiúkhoz, akik kíváncsian néztek rám. Louis rögtön felkelt, magához húzott. A hátamat simogatta.
- Jól vagy?
- Persze.
- Elég durván a falhoz vág. Nekem fáj.- mosolyodott el.
- Már nem is érzem.
- Velem nem küzdesz meg?
- De, gyere.
- Egy kitétel. Nem használhatod az erőt. Nekem nincs. Csak harc.
- Rendben, megígérem.
Összekaptam magam, elővettem a tőröket, Louis maradt a kardnál. Ideje kipróbálni az új mozdulatokat.
A meghajlás után Louis rögtön támadásnak indult, elsuhantam mellette. Kirúgtam maga alól a lábát, kiterülve feküdt a földön. A kard kiesett a kezéből, én pedig ráültem.
- Ennyi? - kérdeztem pimaszul.
- Csak hiszed. - lökött le magáról. Felállt, majd Mircea is beszállt. Mind a ketten karddal kergettek, hevesen támadtak. Rafe tőrjei ébresztettek fel, mikor elszáguldtak a fejem mellett. És akkor, puff.
Egy erő ledöntött a lábamról. Fáradtan terültem el a földön, Lucas ült rám.
- Szóval? - kérdeztem, mikor már meguntam a helyzetet.
- Most irány aludni. Még két zacskó vér. Így estére visszanyered az erőd. - kelt fel, felhúzott. - Sok sikert. Holnap találkozunk ugyanitt.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá hálásan. - Jó, ugyanitt.
Ekkor olyat tett, amit nem kellett volna. Pláne Louis szeme láttára nem.