#27. fejezet - A fiola

- Szóval? - kérdeztem, mikor már meguntam a helyzetet.
- Most irány aludni. Még két zacskó vér. Így estére visszanyered az erőd. - kelt fel, felhúzott. - Sok sikert. Holnap találkozunk ugyanitt.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá hálásan. - Jó, ugyanitt.
Ekkor olyat tett, amit nem kellett volna. Pláne Louis szeme láttára nem.

Szorosan magához húzott és megölelt. Állítom, hogy Lucastól erre pont nem számítottam. Nem tudtam, hogy mit csináljak, de legalább annyira meglepődtem, mint Louis. Mikor elengedett, dermedten álltam előtte. Ő derűsen elmosolyodott és eltűnt. Még egy ideig ott álltam egy helyben és éreztem az ereje maradékát a bőrömön. Kirázott a hideg. Louis ölelő karjai hoztak vissza a valóságba. Ő maga is megrázkódott az erőfoszlányoktól. 

- Elfáradtál? - kérdezte Louis eltúlzott lazasággal.

- Louis, nem kell úgy tenned, mintha nem lennél ideges.. annál rosszabb. - motyogtam halkan. Na most vagy leszeded a fejem, vagy nem..

- Jó. Egyáltalán nem vagyok nyugodt, így jó? - kérdezte ingerülten.

- Mindjárt más. - dőltem bele az ölelésbe. 

- Nem semmi erőd van. - mondta Mircea, ahogy elém lépett. 

- Nem nagy valami. 

- Hidd el, az. Az a terem, amely vészhelyzet esetére van építve, már ettől a " nem nagy valamit"-től is remegett. 

- Baromság. 

- Ne erősködj. - puszilta meg a homlokom. - Úgyse győzhetsz. - vigyorgott. 

- Próbáljuk ki. 

- Most nem. Menj aludni, enni. Szükséged lesz az erődre. Ha jól számolom, akkor van 9 órád és 27 perced éjfélig. Ott leszünk mi is, nyugodj meg, drágám. - simogatta meg az arcom. 

- Tudom. Csicseregték a kismadarak. - mosolyogtam rá.

- Gyerünk, sicc innen. 

- Fffffff.. 

És ekkor Louis egy egyszerű mozdulattal felkapott és nem hagyta, hogy ellenkezzek. Zsarnok!

- Louis.. - morogtam, ahogy léptünk ki a folyosóra. Felnevetett. 

- Nyugi, cicuska. Nem kell itt puffogni. - CICUSKA?! Louis.. ezt te se gondoltad komolyan. Inkább egy kecske, aminek négyzet alakú a pupillája..

- Hú, de vicces vagy, kandúrka. - csak egy kicsit hallatszódott ki a szarkazmus a kijelentésemből..

Louis majd megszakadt a röhögéstől. 

- Szeretem, ha simogatnak. - suttogta a fülembe, ahogy elhagytuk az edzőtermet. 

- Nem csak te. - suttogtam vissza. Louis majdnem nekiment a folyosó falának. 

- Ennek örülök. - fordult be a konyhába. Feltett az asztalra, ő pedig bement a hűtőkamrába pár zacskó nasiért. Mikor kijött éppen le akartam szállni az asztalról, de ő beállt elém. 

- Hova a menet? - kérdezte, miközben odaadta az 5 tasak vért. 

- A szobámba. A lábamon. - mosolyogtam rá bűbájosan. 

- Szóval a szobádba a karomban. Remek. - mosolygott vissza ördögien és már vett is fel. 

- 5 zacskó vér? Ki eszik meg ennyit? - kérdeztem Louist, miközben beértünk a szobámba. 

- 3-at te, 2-t én. 

- Ennyi meg se bírok enni..

Mint később kiderült, simán legyűrtem mind a 3 tasakkal, plusz még Louis egyik adagjába is belenyaltam. Jó étvágyam volt. Pár vércsepp díszelgett az államon, amiket Louis lecsókolt. Jóllakottan dőltem el a fotelben, fejem Louis mellkasán pihent. Annyira megnyugtató volt, hogy elnyomott az álom. 

A képzeletem szárnyalt. És akkor puff. A szépnek indult ábránd átváltott rémálomba. 

Nezzo állt előttem teljes harci díszben, arcán ugyanaz a felejthetetlen ördögi vigyor ült. Mellette Derek, aki fogja Louist és szorosan tartja. A háttérben sikolyok törnek fel. Ártatlan embereket gyilkolnak meg, köztük vannak a szüleim. Tehetetlenül állok, szemem előtt pereg le haláluk. És ekkor beüt a mennykő. Louis szívét Derek egy karddal átszúrja, utolsó szavai némák számomra. Csak a szája mozog, hangja nincs. " Szeretlek." - tátogja Louis, s ekkor sírva fakadtam. Ahogy körbenézek a csatatéren, az összes barátom holtan fekszik. A fájdalom, amit már régebben átéltem, nem hasonlítható ehhez. A harag, gyűlölet, melyet Nezzo táplál, nem írható le szavakkal. Az érzés, hogy mindened megdermed, s úgy nézed végig szeretteid halálát, hogy nem tehetsz semmit, felőröl. Lelkileg megtorpansz, megtörsz. Mindent elveszettnek érzel. 

Sírva hánykolódtam Louis karjaiban, aki próbált felébreszteni a rémálomból. Erősen rázogatott, én pedig zokogtam. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, zihálva néztem körbe. Louist meglátva a nyakába ugrottam. Csak egy rossz álom volt.

- Hé, nyugodj meg. Semmi baj, csak egy rossz álom volt. - ölelt meg szorosan.

- Istenem, annyira megijedtem...- fújtattam. 

- Itt vagyok. Nem történt semmi. - simogatta a hátam. 

- Mennyit aludtam? 

- 5 órát. Már vagy egy órája felébredtem, néztem, ahogy alszol. Egyszer csak elkezdtél sírni meg sikítani. Kapálóztál. Megijedtem. 

- Bocsánat.. - hajtottam le a fejem szégyenlősen. 

* Dabrione szobája, 4 órával és 11 perccel éjfél előtt*

- Haver, nem sokára éjfél.- mondta Derek. Hangjában izgalom bujkált. 

- Tudom. 

- Nálad van a fiola?

- Igen. 

A szoba közepén álldogáltak, egy-egy pohár vörösbort szürcsölgetve. Az alkohol illata mámorossá varázsolta a szoba levegőjét, a gyertyák pedig hangulatos fényt kölcsönöztek a sötét szobának. A nő, akitől David az elején megijedt, lázasan kényeztette a tégla minden porcikáját a szomszédos szobában. A halk sikolyok, pokoli nyögések megtörték a pillanat varázsát. A kastélyt árulás lengte körül.

* Lucas szobája, edzés után*

A férfi nyugodtan ül egy fotelban, szórakozottan gondol vissza a találkozásra Andreával. A lány lenyűgözte. A harciassága, a leleményessége, szépsége, az ereje. Képes lesz legyőzni Nezzót, s csatlósait? Megjelenik-e az edzésen, a történtek után? Visszamegy-e vele Svédországba, hogy beteljesítse küldetését?