#31. fejezet - Jégkék

* eközben a Tégla*
A francba! Hogy a fenébe szúrhatták el? Nem megmondtam nekik, hogy akadályozzák meg, hogy ez történjen?! Úgy látszik, hogy nekem kell elvégezni ezt a feladatot is..

- Kérlek, csak még 5 percet! - könyörögtem Louisnak, aki keltegetett.
- Nem, most szépen felöltözöl és eszel valamit. A tegnapi este lefárasztott. Ez így nem egészséges, felkelni, kisasszony!
- Brrr..- morogtam, magamra húztam a takarót.
- Na jó.. te akartad. - ezzel bebújt a takaró alá és elkezdett csiklandozni. Azonnal felébredtem, és kiugrottam az ágyból. Elmenekültem előle, de nem volt sok esélyem. Karon ragadott és magához húzott. Kíváncsian kémlelt, majd megcsókolt. Ajkai édesek voltak, puhák. Mint a drog, úgy áradt szét a testemben a melengető érzés, amit a csókja váltott ki belőlem. Lassan szétváltunk, egy puszit nyomott a számra, majd a homlokát az enyémnek támasztotta.

- Louis, vége. - szólaltam meg halkan. Rögtön felkapta a fejét. Furcsán villant a szeme.. a fény, ami jött, azonnal el is tűnt tekintetéből. Mintha a megkönnyebbülést láttam volna.
- Tudom. - súgta vissza.
Igazság szerint, nem tudom, hogy mit gondoljak. Az elmúlt este.. még mindig kiráz a hideg, ha erre gondolok.
Az érzés, ahogy felemeltem a karjaimat, amik mintha valami láthatatlan zsinór játékát követve emelkedtek volna magasba, hogy lesújtsanak Nezzóra. Az erő, ami áramütésként áradt szét a kezemben, mint a vér. A tőrjeim végei, melyek fényesen csillogtak a vörös vértől.. Nezzo vérétől. A férfi, akinek több ezer ember vére tapadt a kezeihez. Aki kegyetlenül tönkretette más életét. Ártatlan embereket ölt, némi délutáni show kedvéért.
Amit tettem. Megtettem. Belevágtam a fegyvert, és kínoztam. A szívem mélyén mindig erre vágytam. Hogy érezze át a fájdalmam, hogy megbüntessem azért, amit művelt. Életem során egy világot döntött össze bennem, melyet addig szüleim féltőn őriztek.
Sajnálnom kellene őt? Nem. A bosszúm végre elérte őt.
És akkor vége. Ahogy teste elég, bennem pedig az erő csökkenni látszik, és a düh, ami elvakított, csillapodik bennem. A remegés, amely átvette a határozottság helyét. A sírás, ami visszahozott a valóba, hogy ne felejtsem el, hogy ki vagyok. Mert nem veszthettem el a fejem.
- Hé, hallasz? - kérdezte Louis már vagy ötödszörre, mikor már válaszolni is tudtam.
Vettem egy nagy levegőt, lassan kifújtam.
- Persze.
- Nekem most mennem kell. Francia követeink vannak. Fogadnom kell őket.
- Louis...- szóltam utána.
- Igen?
- Ha meglátom, hogy bármelyik kis pipi ki mer veled kezdeni, nem kell többet bálokra járnia.
Felnevetett.
- Csak te vagy nekem. - mosolygott.
Ezzel lépett ki a szobából, majd én is visszaültem az ágyra. A csókjától még mindig bizsergett a szám. Én is olyan vagyok, mint a többi lány. Órákig képes vagyok egy helyben ülni, és szagolgatni az ágyneműt, ami az Ő illatát őrzi. A kis mosoly, ami a szám szélén játszik.. ahogy összekuporodom, és kismacska módjára nyúlok el a paplanok között. Na jó, elég a lustálkodásból. Ideje felkelni.

Nagy nehezen feltápászkodtam és lassan a gardróbomhoz sétáltam. Ahogy a fiókokat kémleltem, hogy mit vegyek fel, észrevettem valamit. Hiányzik az egyik sálam. Hol a francban van? Ja, Louis. Azt hiszem, hogy nekem is lopnom kell valamit..
Gyorsan előhalásztam magamnak tiszta fehérneműket, egy fehér pólót, melegítőt. Valahol találtam bokazoknit, és a sportcipőm is a magassarkúk között pihent. Talán néha el kellene pakolnom magam után..
Felöltözködtem, majd a hajam kifésültem, egyszerű copfba fogva igazítottam. Egy ideig még álldogáltam a tükör előtt, néztem magamat. A póló anyaga szépen ölelte körbe a testem, a melegítő bősége és kényelmessége ellenére megtartotta a formáimat. Ám valami feltűnt. A jégkék szemeim valahogy megváltoztak. Az eddig ezüstös csíkokkal megtört kékség most teljesen tiszta volt, akár a víz. Fura.

Gondolatmenetemből ajtókopogás riasztott fel. Gyorsan az ajtóhoz léptem, kinyitottam. Lucas.
Ahogy megláttam, elkerekedett a szemem. Fekete nadrágot és fehér pólót viselt, ami remekül kiemelte nagy bicepszeit. Szemei pajkosan csillogtak, hirtelen megölelt. Szorosan tartott, majd mikor végre észrevette, hogy elég kényelmetlen, elengedett. Bocsánatkérően mosolygott rám, majd tovább nézett szótlanul. A tekintete végigvándorolt rajtam, pár részletnél elidőzött. Megköszörültem a torkom, mire felkapta a fejét.

- Szia, Lucas. Miben segíthetek? - mosolyogtam rá kedvesen.
- Szia, szép hölgy. Gondoltam, megnézem, hogy jól vagy-e. Gratulálok a sikeres akcióhoz. - mondta, majd közelebb lépett hozzám. Nem léptem hátrább. Hiba volt.
Lucas egyre közelebb araszolt hozzám, fölém tornyosult. Lehajolt, majd egyre jobban közelített az ajkaimhoz. A tekintete összeszűkült, egy árnyalattal sötétebb lett. Egy helyben, ledermedve néztem, hogy mi történik.
Időm se volt feleszmélni, mikor Lucas magához ölelt és megcsókolt. Az ajkai hihetetlenül puhák és finomak voltak. Finoman a számba harapott, mire én szétnyitottam az ajkaim. Uram atyám..jól csókol. Ellenkezni akartam, de ő lefogott, hiába mocorogtam. Aztán a test elszakadt tőlem, fájdalmas puffanással ért földet. A következő, amit észrevettem, az Louis duzzadó haragja, valamint az, hogy a falnak préseli Lucast, és úgy méregeti tovább.
- Hozzá ne merj érni!- sziszegte az arcába.
- Miért? Akkor mi lesz, kisfiam?
- Azt inkább ne akard megtudni.
- Hé, fiúk. Nyugalom. Nyugodjatok meg! - álltam közéjük.
- Nem akarod megismételni? - kérdezte a hátam mögül Lucas, pimasz mosollyal az arcán.
- Nem. - néztem vissza. Louis dühös volt. Nagyon dühös. - Menj innen, Lucas. - kértem.
- Már megyek is. Apropó, konzul üzeni, hogy nálam vagy kiképzésen. Várlak délután 5-re. - kacsintott, majd elment.
Louis rám szegezte a tekintetét, majd berángatott a szobába. Becsukta az ajtót, majd gondosan elfordította a kulcsot a zárban. Vártam már a felforrt agyú ősember magánszámát. Tajtékozva közelített felém, mire hátrálni kezdtem. Nem sokáig tehettem ezt, mert az egyik asztalnak ütköztem. Belenyugodva a sorsomba, vártam, hogy kioktasson. Pontosan elém lépett, gyönyörű szemei haragvó réssé szűkültek. Megragadott, szorosan fogott. Fejét a vállamra hajtotta. Szaporán szedte a levegőt.
- Te ilyenkor tesztelni akarsz? - kérdezte fájdalmas hangon, beleharapott a vállamba.
- Nem, Louis. - simogattam meg a haját.
- Akkor mi volt ez? - kapta fel a fejét.
- Mikor felöltöztem, ajtót nyitottam. Megkérdezte, hogy hogy vagyok... majd megcsókolt. Csak úgy. Minden előzetes nélkül. Próbáltam szabadulni, de ekkor jöttél te. - néztem mélyen a szemeibe.
Ekkor felrántotta a bal combom, az asztalra ültetett. Közelebb nyomakodott hozzám. Tudtam, innentől már nem én irányítok.
- Sajnálom, amiért kiabáltam veled. - suttogta az ajkaimra.
- Nincs semmi baj. - pusziltam meg.
- Köszönöm. - csókolt meg. Éreztem, hogy ez másmilyen volt, mint a többi. Sokkal érzelmesebb, sokkal birtoklóbb. Lihegve váltunk szét. Nem szívesen.
- Mi volt a követekkel? - kérdeztem, miközben az arcát simogattam.
- Semmi különös. Elbeszélgettünk, de sietniük kellett, ezért mentek. Csak férfiak voltak. - tette hozzá mosolyogva.
Elpirultam. Én voltam a féltékeny, erre engem smárolnak le. Szégyellem magam..
- Viszont meséltem rólad nekik. - elvigyorodott. - Szívesen megismernének. Annak külön örülnek, hogy ilyen sok nyelven tudsz. Ők is. - mondta az én öltönyösöm, majd átkarolt.
- Azt hiszem, hogy most nem szeretnék velük összefutni. - motyogtam, mire ő felnevetett.
- Holnap jönnek. Enzo, Nathan, Gaston, Yves, Aaron.
Ezek után, mintha eltűnt volna minden probléma, Louis élvezettel mesélt az öt úriemberről, kik, mint kiderült, tényleg azok. Egytől-egyig grófok. Elég ismertek. Yves jó barátja Louisnak.
A nap további részében Mircea és Rafe is beesett hozzánk, kérdezgettek a hogylétem felől. Kellemesen teltek az órák, a három fiú mindent elkövetett, hogy mosolyt csaljon az arcomra. Aztán 5 órakor Louis kíséretében kiléptünk a szobámból, átmentünk a titkos szobába, ahol Lucas már várt. Louist meglátva gúnyos mosoly ült ki a szájára.
- Félsz egyedül hagyni vele? - kérdezte Lucas.
- Lucas, állj le. - mondtam nyugodt hangon. Nem akartam bunyót.
- Oké, szép hölgy. - mosolygott rám. Louis helyet foglalt az egyik székben, merev tartása árulkodó volt.
Az edzés további része nyugisan telt. Vagyis a két fiú részéről. Ám Lucas folyamatosan a falhoz vágott, "véletlenül" a derekamhoz ért. A végére már kimerültem teljesen, fáradtan lépdeltem ki a teremből Louisszal.
Egyszer el is botlottam volna, ha Louis nem fog meg. Gyorsan felvett, a karjai közt mentünk tovább. A konyhából kihozott pár zacskó vért, majd visszatérünk a szobámba.

Éreztem, ahogy elkezd valami mozogni bennem. Az erő mocorgott, valami történt vele. Fájdalmasan sikoltottam fel, franciám letett a földre, kémlelte hánykolódó testem. Az erő megrázott, eltorzult arccal lihegtem. Louis rémült arccal nézett rám.
- Hozd ide Mirceát és Lucast. Ők tudják..- sikítás- mit kell tenni. - nyöszörögtem.
- Nem hagylak itt. - felvett és szaladt vissza velem Lucashoz. Berontott az ajtón. Kezdtem elveszteni az eszméletem.
- Mi történt vele? - kérdezte Lucas, miközben nézte a hánykolódó testem.
- Rátört a roham a semmiből. -magyarázta Louis.
- Hívd ide Mirceát. - utasította Lucas.
Ezzel felkelt és kiszaladt az ajtón. Egyedül maradtam Lucasszal, aki próbált rájönni, hogy mi van velem.
- Mit érzel? - kérdezte, ahogy végigtapogatta a kezem.
- Feszít. Erősödik. - nyögtem.
- Hát persze. Még többet kapsz. - szólalt meg Mircea. Végre..
- Biztonságos helyre kell vinnünk. Energia robbanása lesz. - mondta Lucas.
- Hogy mi?
- Semmi baj, nem lesz semmi gond.
Ahha, nem lesz semmi baj. Azért érzem azt, hogy mindjárt szétszakadok. Éreztem, hogy a szemem elkezd világítani, egy erőhullám felszabadul belőlem. Hogy mi történt? Átalakultam elemekké. A víz könnyedsége hullámzott, a levegő felemelt, a tűz perzselt, a föld pedig gyökeret vetett. Az esszenciális miatt villámként cikáztam. Éreztem, ahogy átalakulok. A földet érve egy fehér ruha volt rajtam. Mi történt?!
* Louis szemszöge*
Hogy tudnám legjobban leírni a történteket? Sehogy. Andrea teste mindig más elemmé alakult át, éreztem, hogy megviseli az átalakulás. Lucas leesett állal figyelte a történteket, Mircea pedig idegesen harapdálta az ajkát. A vihart egy fénycsóva törte meg, majd ragyogás. Egy sugárzó fehér ruhában állt, szemeiben színes barázdák díszelegtek. Gyönyörűséges volt, akárcsak egy angyal állt volna előttem. Visszafojtott lélegzettel vártam, hogy megszólaljon. Helyette lehunyta szemeit, visszaállítva a régi színt. Lassan közelebb jött hozzánk, elém lépett. Feszülten vártam a következő reakcióját, azt hittem, bántani fog. Ehelyett megsimogatta az arcom, nyomott egy puszit az ajkaimra. Szóval megtörtént. Már teljes jogú mester.
---
- Jól vagy? - kérdezték kórusban.
- Igen.- mosolyodtam el.
- El kell jönnöd velem Svédországba. - mondta Lucas vidáman.
- Kizárt. - lépett elém Louis.
- Miért kellene elmennem? - kíváncsi voltam.
- Hogy bemutatkozz a többieknek. Hogy Ricardo is megismerjen.
- Ki az a Ricardo?