#33.fejezet - Kislány

Ekkor jött ide az ötödik kerék is..
- Nathan Blackwood. Szia. - vigyorgott rám. - Andrea, igaz?
- Eltaláltad.
- Bocs az előbbiért. - nézett rám bocsánat kérően.
- Semmi gond.
Ahogy jobban megnéztem magamnak őket, rá kellett jönnöm, hogy nem néznek ki rosszul. Bocsánat, rosszul fogalmaztam. Mintha a Play Boy címlapjáról léptek volna meg.

A rövid bemutatkozás után leültünk a fotelokba, mindannyian egyedül ültünk. Ez persze Louist idegesítette, de beadta a derekát, és így kényelmesen helyet foglalhattam a puha ülésen. Mivel szoknyában voltam, átdobtam az egyik lábam a másikon, hogy még véletlenül se villantsak. Ám még ezzel se kerültem el az öt nyuszika parázsló tekintetét. Aaron és Gaston túlságosan is belemerült. Rájuk kellett volna szólnom? Pasiból vannak..
- Nos, pontosan hogyan is kerültél a Szenátushoz? - kérdezte kíváncsian Yves. Kicsit hűlt meg bennem a vér.
- Hát, mikor mester lettem 300 évesen, kiváltottam magam. Már akkoriban is elég sok nyelven tudtam, egy találkozó során megismertem a konzult, aki úgy döntött, hogy szívesen alkalmaz. Ezek után, ahogy teltek az évek, egyre több feladatot kaptam, és teljes jogú szenátusi tag lettem. - fogalmaztam meg burkoltan. Nem akartam kipakolni a Nezzo-ügyről..
- Kiváltottad magad? - kérdezte meglepetten Gaston.
- Igen, tudod, nekem volt mesterem. És elég.. elég megrázó volt. - sütöttem le a szemeim.- Mikor elértem a szintemet, megküzdöttünk. Nyertem.-néztem rá vissza merev tekintettel.
- Ki volt a mestered? - folytatta Enzo.
- Hát..
- A Jégember. - szólalt meg Louis.
- Hogy kicsoda?! - akadt ki Nathan.
- Nezzo, más néven Jégember. - feleltem szárazon.
Láttam, ahogy mindannyian nehezen emésztik meg a hallottakat. Arcukról az őszinte sajnálat, meglepődöttség, döbbenet rítt le.
- Milyen nyelveken beszélsz? - törte meg a csendet Aaron. Nem tudtam kiolvasni semmit a tekintetéből.
- Angol, francia, román, szerb, német, svéd, spanyol, latin, lengyel, szlovák, olasz és még tökéletesítem a horvátot meg a görögöt. Valamint az anyanyelvemen. - daráltam le.
- Atya úr Isten. Nathan, még te se beszélsz ennyit. - röhögött fel Yves.
- Valóban nem. Mi az anyanyelved? - fordult felém az előbb említett.
- Magyar. - válaszoltam büszkén.
- Jó nehéz nyelv. Nyelvtörő. - motyogta Aaron. - Szeretem, ha valami nyelvtörő. - Na jó, ez csak nekem hangzott túl perverzül?!
- Azt tudjuk, haver.- bokszolta vállba Gaston. Most már mindegyikük röhögött, csak én nem.
- Tudsz is egyet? - kérdezte Enzo. - Mármint nyelvtörőt. - nézett rám komolyan, de elröhögte magát.
- Jobb lenne, ha keresnétek valami puhát magatoknak. Hogy ne törjön bele a nyelvetek. - biccentettem oda nekik kedvesen. Ekkor Aaron elröhögte magát, majd a többiek is belekapcsolódtak a ragályos nevetésbe. Én is elmosolyodtam rajtuk.
- Nem rossz, kislány. - szólalt meg Aaron. Csillogtak a szemei.
- Akkor a humor kipipálva. - szólalt meg Gaston.
- Hm? - vontam össze a szemöldököm.
- Tudod, most már tudjuk, hogy nem vagy olyan humortalan öregasszony. - vigyorgott rám. Oké, te kezdted el a játékot, én folytatom..
- Öregasszony? - emeltem fel a hangom.
- Naná. Hány éves vagy? - kérdezte Nathan. Megint úgy néz rám!
- Hát ti?
- 869.- jött rögtön a válasz Nathantől. 69, mi? Jaj, nyugodj meg, ne perverzkedj..
- 790. - szólalt meg Yves.
- 1102.- felelte büszkén Aaron. Szóval ő közülük a legidősebb.
- 935.- dörmögte be Enzo.
- 1088.- nézett rám Gaston, mintha kislányt látott volna.
- 687. - szállt bele a játékba Louis. Rám vigyorgott. A fiúk pfúj-oltak, ahogy meghallották a számot.
- És te, kislány? - kérdezte kíváncsian Aaron. Kaján mosoly húzódott a szája szélén.
- 1270, kisfiú. - vigyorogtam rá önelégülten.
- Öregasszony. - motyogta Yves. - És te Louisszal jársz? Az anyja lehetnél!
- Az igaz. De attól izgalmasabb. - mormolta Louis, majd szerelmes pillantással nézett rám. Elmosolyodtam. Ezzel most lekenyerezett.
- A nyelveken kívül csinálsz még valamit? - kérdezte Nathan.
- Milyen valamit? - kérdezte Gaston. Csak egy kicsit célzott arra.. egy pöppet.
- Elég sok dolgot csinálok. Gaston, nem kötöm a pici orrodra. - kacsintottam rá.
- Például? - jött egyszerre Enzo és Yves kérdése.
- Festek, lovaglok,- Aaron felkuncogott, az ajkába harapott.. mi mást vártam?! , hegedülök, vívok. - soroltam fel lassan.
- Vívsz? - képedt el Nathan.
- Igen. Elég régóta.
- Nem állsz ki ellenem? - kérdezte Aaron. - Én is régóta vívok. Sok tanítványom van. Ha gondolod, akkor mutatok pár mozdulatot. - kacsintott rám. Ahogy Louisra néztem, nem láttam semmit rajta. Nyugodtam ült, hallgatta a kis műsort. Mintha tudott volna valamit, amit én nem..
- De, miért ne? - vetettem fel.
- Most? - kérdezte Enzo.
- Ahha. - válaszolta Nathan. - De azzal számolnod kell, hogy mindannyiunkkal harcolnod kell.
Louis felröhögött.
- Öröm lesz nézni, ahogy elkalapál titeket.
-10 perc múlva a teremben. - álltam fel. - Ne késsetek.
Ezzel hagytam ott őket a szobában, meg sem vártam a reakciójukat.
Önelégült vigyor terült el az arcomon, majd visszasiettem a szobámba, hogy átöltözzek. 10 perc múlva mindannyian ott vártak már melegítőben a terem közepén, heves vitatkozás közepette. Fogadtak.
- Kezdhetünk? - kérdeztem, mivel egyikük se vett észre.
- Naná. - lépett elő Nathan.
A kezemben a tőrökkel, odaálltunk, meghajoltunk, majd kezdetét vette a harc.
Mircea sietett be az ajtón, Louishoz lépett.
- Fogadtok? - hangzott az egyszerű kérdés.
- Ahha.
- Itt van 500 font Andreára. - ezzel már szaladt is ki.
Még fél perce se harcoltunk, amikor Nathan fájdalmas puffanással terült el a padlón, megadta magát.
Ezek után még Enzo, Yves, Gaston is kipróbálta magát. Mind a hárman ugyanígy végezték. A tétek egyre nőttek, a hangulat egyre jobban forrósodott. Ekkor lépett elém Aaron.
- Most jövök én.
- Már várom.

- Haver, ki ez a csaj, és miért harcol így? - kérdezte lihegve Yves.
- Haver, a párom. Azért, mert ő a bajnok.
- Ő a bajnok? - kérdezték vissza mind a négyen.
- Ahogy mondtam.
- De ő nő.. és..
- Az lényegtelen. Ahhoz képest, hogy nő, kellően elverte a seggetek. Gyakorolnotok kéne, urak. - kuncogott Louis.
- Na, hogy áll? - kérdezte Mircea.
- Vezet az élen.
- Ti tényleg azt hittétek, hogy a legjobb harcost elveritek? - nevetett fel ördögien Mircea.
- Igen. De Aaront tuti nem győzi le. Ő patróna. Kizárt, hogy lenyomja. - suttogta Gaston.
- Várd ki a végét.

Ahogy egyre hevesebben csapkodtuk egymást, úgy láttam, hogy Aaron kiereszti az ismerős energiákat. Akkor játsszunk nyílt lapokkal..
Mind a négy elem erejével megrohamozott, a sikert már elkönyvelte magának. Felvettem a színeket a szememre, ami szemmel láthatóan meglepte. Az esszenciálissal már ő se verekedhetett. A falnak csapódott, szaporán vette a levegőt. Élveztem, ahogy meglepetten néz rám. Leengedtem róla a fátylat, a földre rogyott.
Ez kellett neked. Végre valaki eltángáljon.
- Szólhattál volna, hogy patróna vagy, kislány. - nyögte, miközben felsegítettem a földről.
- Arról te is, kisfiú.
- Kemény csaj vagy, meg kell hagyni.
- Ezt bóknak veszem. - mosolyodtam el.