#35. fejezet - Az élvezet bűn

A meg-megvillanó gyertyák fénye egyre kísértetiesebbé varázsolták az árnyakat a szoba padlóján. A kinti szél véget nem érően kínozták az ágakat, a sötét felhők jelezték a vihar közeledtét. A hollók csendben várták az ítéletidőt. Szemeik vadul csillogtak, szárnyaikkal hevesen csapkodtak. Megérezték az árulás ismerős ízét. Halál, kegyetlenség lengte be a környéket.

- Louis, messze vagyunk még? - kérdeztem, amikor már vagy öt perce bolyongtunk a folyosón a kíváncsi nyuszikák miatt.
- Mindjárt megérkezünk. Csak még megmutatjuk a galériát..- suttogta nekem csitítóan.
- Úgy legyen. - fúrtam bele magam a kezei melegébe.
Beértünk a galériába, ahol éppen Mircea és Rafe rendezgették a képeket. Louis letett a földre, én meg odaszaladtam a két fiúhoz. A nyakukba ugrottam. Mircea elvigyorodott, ahogy kislányként vetettem bele magam a karjaiba. Óvatosan homlokon puszilt. Rafe is megállt, szorosan átölelt. Ők mindig is kedves helyet foglaltak el a szívemben. Mikor kibontakoztam az ölelésből, Mirceához fordultam, aki gyanúsan, eltúlzott közönnyel vizsgálgatta a fiúkat.

- Hát, ilyenkor szívesen lennék a két fickó helyében. - súgta oda Aaron Gastonnak.
- Ugye? - szólalt meg Nathan hasonló hangerővel.
- Ss, meghallják.- szúrt közbe Enzo.
- Gondolod, hogy nem fogják? - szólalt meg gúnyosan Yves.

Megköszörültem a torkom, intettem a fiúknak, hogy jöjjenek közelebb. Jöttek is. El se tudom hinni, hogy ennyire magabiztosak. Bár Louis szavaiból ítélve sose voltak szégyellősek... semmilyen értelemben. Nem kezdek erről különösebb monológot..
Yves lassan sétált oda a két fiúhoz, próbált megnyerő lenni. Nem hiszem, hogy bármelyikük is átesik Mircea szűrőjén..
- Yves Brightmore. Örvendek. - rázott vele kezet Mircea.
- Üdv. Mircea Tepes. - vigyorgott rá önelégülten. Na de Mircea..
- Enzo Ringett.
- Nathan Blackwood. - biccentettek.
- Gaston Francos. - ráztak kezet.
- Aaron Carmichael. - húzta gúnyos mosolyra a száját. Na, ő nem ijedt meg Mirceától. Láttam, ahogy Rafe türelme fogyóban van, ezért közéjük álltam. Megköszörültem a torkom.
- Nos, mi jöttünk kicsit művelődni. Nem gond, ha megnézzük a képeket? - néztem fel Rafere.
- Nem, dehogy. Szívesen látunk. - mosolygott le rám.
Kézen fogtam Mirceát, elrángattam Aaron elől. Már csak a bunyó hiányzik..
A terem sarkába mentünk, a falon ez egyik kedvenc tájképem lógott. Szembefordultam vele, a morcos arckifejezés szíven ütött.
- Mi a bajod? - kérdeztem sziszegve.
- Mondjuk az, hogy ezek itt mind beképzelt seggfejek. Az első két sráccal még nincs semmi bajom. Az a Nathan normális. De ez az utolsó kettő nem tetszik nekem. Látod te egyáltalán, hogy hogyan néznek rád? - Mircea hangja hisztérikusan hangzott. Komolyan mondom, egy 5 éves nem csak ekkora patáliát egy csokiért..
- Miért, hogyan? - vontam fel a szemöldököm.
- Mint akit azonnal berántanának egy szobába, és letepernének. Mint két kiéhezett hiéna. - dünnyögte idegesen Mircea.
- Ne hadoválj már nekem erről állandóan!- nekem is fogyóban volt a türelmem.
- Mit ne hadováljak?! Tudod te, hogy milyen hatással vagy a férfiakra? - szegezte nekem a kérdést. - Mint egy nukleáris fegyver. Csak éppen nem vagy képes belátni.
- Befejezted? - kérdeztem tőle közönyösen. Válaszul csak pofákat kaptam. - Szóval igen. Kérlek, viselkedj.
- Nem ígérek semmit. - felelte mereven.
Otthagytam. Nem értem, hogy hogyan lehet valaki ennyire akaratos. Mondjuk, bagoly mondja verébnek..
Az idő további részében a festményeket nézegettük. Éppen belemerültem az egyik tanácstag portréjának tanulmányozásában, gondosan követtem a lágy vonalakat. Ez jól sikerült.
- Nekem is tetszik. - szólalt meg egy hang közvetlenül mellettem. Nathan volt az. Zavartan mosolyogtam rá.
- Igen, szép lett. Rafe jól adta vissza. - motyogtam az orrom alatt.
- Te is szoktál festeni, nem? - szólalt meg a másik oldalam is. Gaston vizsgált.
- De, mintha említette volna. - veregette hátba Aaron.
- Néha firkálgatok. - sütöttem le a szemeim.
- Én azokat nem mondanám firkáknak. - kulcsolta Louis a kezeit a derekam köré. Végre, megmentettek.
- Nem nézhetnénk meg? - kiabált be Enzo.
- Lécci!- térdelt le előttem Yves. Elnevettem magam. Komolyan mondom, mint a kisgyerekek. Mintha csak azt a napjainkban futó fiúbandát láttam volna. One Director? Nem. One.. One Direction! Igen, ők.
- Meg fogjátok bánni. Nem valami jók. - léptem ki az ajtón. Az történt, amit nem akartam. A fiúk tényleg elkezdtek kergetni. Kislányként sikítva szaladtam vissza a szobámba, nyomomban az öt legénnyel. Louis kacaját hallottam, ahogy meglátta, hogy futok.

 A szobám helyett az egyik takarító szekrényébe bújtam, hallottam, ahogy elfutnak az ajtó előtt. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, de kár volt. Az ajtó kinyílt, Aaron lépett be rajta. Meg se várta, hogy feleszméljek, a falnak nyomott, és szájon csókolt. Szorosan hozzám simult, keze végigtapogatott. Az ajkai puhák voltak, érzékien kereste a nyelve az enyémet. Kezei érintése nyomán kirázott a hideg, elérte, hogy a testem szembe szálljon az eszemmel. Mikor magamhoz tértem, arrébb taszítottam. Ő parázsló tekintettel nézett rám, az ajkába harapott. Meg kell jegyeznem, kissé beindultam. Nem csókolt rosszul. Sőt.
Bambán pislogtam rá, nem tudtam hova tenni ezt.
- Öö, ez meg mi volt?
- Kíváncsi voltam. Eddig még nem bírtalak megcsókolni. Most igen.- nézett rám huncutul.
- Hogy te mekkora egy.. - hitetlenkedve néztem rá. - seggfej vagy.
- Nana. A kíváncsiság bűn? Az élvezet bűn? Mert szerintem nem. - lépett közelebb hozzám. Hátrébb léptem volna, de a fal visszatartott. - Olyan édesek azok a telt ajkak.. - sötétült el a tekintete, ahogy közeledett.- csak még egy csókot.
- Aaron, állj le. - néztem, ahogy egyre közelebb araszol hozzám. Nem lehetett megállítani.
Hallottam, ahogy léptek közelednek, bizonyára Louis. Aaron is észrevette, csikizni kezdett. Megállíthatatlanul nevettem, Louis vigyorogva lépett be az ajtón.
- Haver, ennyire nem kínozd. - mondta neki kuncogva.
- Megérdemli. Azt hitte, hogy elfuthat előlünk. - felelte pimaszul Aaron. Majd egy kis idő után abbahagyta. Fáradtan rogytam a padlóra, fájt a hasam. Louis hajolt le értem, felvett, és a karjaiban léptünk ki a raktárból. Hátul láttam, hogy Aaron kacsint egyet. Összerázkódtam.
Visszafordultam, Louis rám hajolt, összedörgölte az orrát az enyémmel. Nagyon aranyos volt.

- Na, csak elkaptak? - kérdezte Nathan, ahogy Louis belépett velem a szobámba.
- Honnan tudjátok, hogy itt lakom?- vontam össze a szemöldököm.
- Amikor Lou utánad jött, nagyot reccsent valami. A zár. És mivel csak ez az ajtó volt szétszedve, így gondoltuk, te laksz itt. Kápizs? - felelte határozottan Yves. Micsoda logika..
- Ahha. - bólogattam.