#36. fejezet - Ritkaság

- Na, csak elkaptak? - kérdezte Nathan, ahogy Louis belépett velem a szobámba.
- Honnan tudjátok, hogy itt lakom?- vontam össze a szemöldököm.
- Amikor Lou utánad jött, nagyot reccsent valami. A zár. És mivel csak ez az ajtó volt szétszedve, így gondoltuk, te laksz itt. Kápizs? - felelte határozottan Yves. Micsoda logika..
- Ahha. - bólogattam.

- Merre jártál? - kérdezte hirtelen Gaston Aarontól.
- Volt egy kis dolgom. Ti gyorsan elfutottatok, én megtaláltam. Meg is kínoztam.- vigyorodott el Aaron. - Azonban Lou befutott, véget ért csikizés. Sajna.. - ahha, látszik, hogy mennyire megviselt. Öntelt gyökér.
- Nagyon vicces.. - morogtam, Louis még mindig tartogatott. Felnéztem rá. - Letennél?
Hirtelen elkapta a fejét a combjaimról és lassan letett. Jellemző..
- Köszönöm. - mondtam, ahogy végre földet értem.
- Én is felemelhetlek? - kérdezte kuncogva Gaston.
- Ne is álmodozz. - léptem oda az asztalomhoz, hogy töltsek magamnak egy kis vizet. - Apropó, nem ültök le? - azonnal levágódtak a foteljeimbe. Kortyoltam egyet.
Megfordultam, lassan elindultam, hogy helyet foglaljak a Louis melletti székben, de ő elkapta a karom és lerántott az ölébe. Huncutul csillogtak a szemei, a vigyort nem lehetett levakarni az arcáról. Átható pillantással nézett rám. Rosszallóan húztam egyet az orrán.
- Megvagy. - fonta a karjait a derekamra.
- Ó, haveeeer.. - nyögött fel Nathan. - menjetek szobára. - Mindegyikük felröhögött.
- Majd máskor. - szúrt vissza Louis. 1:1.
- Csajszi, azt mondtad, megmutatod nekünk a rajzaidat. - szólt oda nekem Enzo.
- Igaz.- próbáltam felkelni, de Louis nagyon nem akart engedni. - Louis, levennéd a kezeid a derekamról? Szeretnék felkelni.
- Nem. - mosolygott rám.
- Akkor.. - masszíroztam a tarkóját, majd a a gerince mentén végighúztam a mutatóujjam- nem. - nyomtam egy gyengéd puszit a szája sarkába. Parázslott a tekintete. Hiába, velem küzdeni nem érdemes. A karok szorítása enyhült, elengedett. Felkeltem, elégedett mosolyom láttán a fiúk megmerevedve néztek rám.
Bementem a kisszobámba, hogy kihozzam a mappámat.

* Louis szemszöge*
- Megvagy.- búgtam oda neki, miközben a dereka köré fontam a kezeim. Ő az enyém. Még véletlenül sem Aaroné.
- Ó, haveeeer.. - nézett rám Nat - menjetek szobára. - Ezt még én se bírtam ki röhögés nélkül. Vidáman visszaszóltam.
- Majd máskor.
- Csajszi,- Enzo...- azt mondtad, - csak mondta- megmutatod nekünk a rajzaidat. - csak enyhén akartam szétrobbanni az idegtől. Lesz mit megbeszélnem velük.
- Igaz.- szólalt meg az ölemben ülő. Még szorosabban húztam magamhoz. Az a puha bőr.. - Louis, levennéd a kezeid a derekamról? Szeretnék felkelni. - nézett rám kedvesen.
- Nem. - mosolyodtam el. Nagyon nem bírtam a véremmel.
- Akkor.. - jaj, ez a hanglejtés nem jelent jót.. a kezét a tarkómra vezette, kínzóan érzéki mozdulatokkal kergetett az őrületbe. A kis kezek tapogatták az ingem puha selymét, ujjai kacéran simítottak végig a gerincemen. A lehető legérzékenyebb pontomon. Éreztem, ahogy vörösödöm, a vágy megsokszorozódott bennem, ahogy az ajkaira tévedt a tekintetem. Meg akartam csókolni. Azonnal. - nem. - Nem kis meglepetést okozott nekem ezzel. Gyorsan kislisszant a karjaim közül, majd a másik szobába sietett. Na meg állj, ezért még este bünti jár.
Nagy nehezen legyűrtem a hirtelen támadt vonzalmat, ránéztem a srácokra. Merev tekintettel néztek utána, mindvégig a lábait, karcsú derekát, gyönyörű, fényes haját bámulták. Ők is meglepődtek a bátorságán.
Gaston és Aaron leesett állal, hozzám hasonlóan, parázsló tekintettel emésztgették a történteket. Yves és Enzo csak maguk elé bámultak, Nat arcán szórakozott mosoly ült.
Hiába, Ő tudta, hogy milyen fegyvert kell alkalmaznia. Mindig.
- Na jó.. ez mi volt? - szólalt meg először Yves. Alig bírta ki nevetés nélkül.
- Mindig elérni, amit akar. És ehhez bármit felhasznál. - néztem fel rá.
- Nem csinálja rosszul, az biztos. - motyogta Gaston. Tudom, hogy te is beindultál, haver..kár a gőzért.
- Ha nekem eddig bármelyik csajom ezt csinálta volna, akkor tuti nem egy éjszakás lett volna.. - nyögte be Enzo.
- Hanem kettő. - vetett rá ördögi mosolyt Aaron.
- Van olyan érzésem, hogy Ő nem egyszerű egy éjszakás. Annál több. - vetette közbe Nat. Tudtam, hogy erre fognak kilyukadni..
- Jól gondolod. - néztem rá sokat sejtetően. Oké, hogy mindegyiküknek bejön, de nem vadászunk. Pláne nálam nem.
- Azt hiszem itt van az összes. - szállingózott be a mappájával közénk. Pont időben. - Tessék, lerakom ide. Válogassatok. - tette le az összeset a dohányzó asztalra. Felém fordult, majd belehuppant az ölembe. Állati aranyos volt ezzel a kislányos megnyilvánulással. Örültem, hogy nem féli felvállalni a kapcsolatunk a srácok előtt. Arcát belefúrta a nyakamba, finom csókot nyomott rá. Szemei szikráztak. Szóval nem csak rám volt hatással ez a megnyilvánulás.
---
Szorosan Louishoz simultam az ülésben, egy gyengéd csókot nyomtam a nyakára. Féltem, hogy netalán megijedt, mikor csak úgy itt hagytam, de nem haragudott, inkább örült. Legszívesebben kirugdostam volna az öt fiút és csak vele lettem volna. De ehelyett csak fogdosták a firkálmányaimat, körbeadogatták maguk között.
Néhány tanulmányrajzom eléggé tetszhetett nekik, mert amikor egy engem ábrázoló képet megláttak, a testemen nem sok ruhával, bőszen vizsgálgatták a papír minden négyzetcentiméterét. Már akkor tudtam, hogy kár volt ilyen képeket csinálnom.
- Ezek.. várj, megkeresem a legjobb szót.. kurva jók. - nézett rám Nathan. Felnevettem.
- Köszönöm. - válaszoltam szégyellősen.
- Jobbak, mint azé a fickóé.. öhm..
- Rafe. Nem, ő ezerszer jobb. Igazi művész. Én csak firkálgatok. - válaszoltam halkan.
- Nincs sok önbizalmad. Meglepő. - mordult rám Gaston. - Na ne félj, kikupálunk.
- Arra nem lesz sok időtök. - szólalt meg egy érdes hang mögöttem. Lucas állt az ajtóban. - Ricardo szeretné, ha már holnap elmennénk. Foglaltattam helyeket. A három fiú is velünk jön. - nézett megvetően Louisra. - Pakolj össze. Reggel 6-kor indul majd a gép, de 4-re kint kell lennünk. Még este benézek, hogy egyeztessünk.. - akadt meg, mikor az 5 fiúra tévedt a tekintete. - Ti?
- Igen, mi. Üzenem Ricardónak, hogy nem mindenki hódol be neki. - válaszolta ingerülten Aaron. Úgy néz ki, hogy nincs jóban a titokzatos mesterrel.
- Ne kiabáld el magad, Carmichael. - felelte Lucas. Aaron felállt, elé lépett. Láttam, ahogy egymásnak akarnak esni. Közébük léptem, távol tartva egymástól a két felbőszült barmot. Nem fognak itt verekedni.
- Fejezzétek be. - néztem rájuk, de figyelemre se méltattak. - Nem hallottátok? Ha nem akarjátok, hogy levegyem a habókotok, akkor befejezitek. Nincs szükség hősködésre. - végre megmozdultak. - Köszönöm.
- Vigyázz magadra. - tette a kezét Lucas a vállamra, majd büszke mosollyal felnézett Aaronra. Elment.
- Gyere velem! - ragadta meg a kezem Aaron, berángatott a másik szobába. Nem túl finoman lökött bele a fotelbe, kulcsra zárta az ajtót.
Összekuporodtam, vártam, hogy mi lesz a következő. Letérdelt elém, aggódó szemekkel nézett rám.
- Nagyon figyelj arra, amit mondok. Hallgass végig, kérlek. - bólintottam. - Ricardo egy nagy hatalmú patróna. Kb. 1700 éves, ő a mestere a mi fajtánknak. Sok évvel ezelőtt volt egy másik, igazságosabb vezérünk, Paolo. Megölte, átvette a helyét. Ő is irányítja mind az öt erőt..félig-meddig. Mindig maga mellé hívatja azokat a vámpírokat, akik szintén rendelkeznek az erőformákkal. Főleg a ritkaságokra hajt, mint te. Tudom, hogy át is tudsz alakulni. Láttam a szemedben. - halkította le a hangját, mélyen a szemembe nézve folytatta - Lucas az egyik olyan embere, aki kiképzi a patrónákat. Én is sokáig nála tanultam, amíg egy nap kidobatott onnan, mert beárultam volna Ricardónál a kis ügyei miatt. Azóta gyűlölöm. Megkérlek arra, hogy ne maradj ott. Ha a mester fülébe jut, hogy mi mindenre vagy képes, odaláncol magához. Sokan állnak az oldalán, közel 60 fős hadsereg. Tudom, kevés, de nagy pusztításra képesek.
- Miért mondod el ezt nekem?
- Hogy tudd, mire számíts. Gondolom nem akarsz örökké leláncolva lenni. - nézett rám komolyan.- Pláne nem egyetlen nőként nyomorogni azok között a férgek között. - szorította össze a száját.
- Várj. Egyetlen nő? - ezt nem értem..
- Igen. Igen ritka, hogy egy nőből patróna legyen. Pláne ilyen szinten. A legfurcsább, hogy ilyenekre is képes vagy. - láthatóan ő is össze volt zavarodva. - És most, minden ismeretem szerint, te vagy az egyetlen. Előtted csupán ketten voltak eddig. Nem nagy szám.
- Ööö.. értem. Köszönöm, Aaron. - öleltem meg.
- Nincs mit, kislány. - mosolyodott el. Hirtelen lenézett, a melleimet nézegette. Rácsaptam a hátára.
- Aaron, a szemembe nézz, ne a melltartómba! - löktem el. A földön fekve röhögött, fogta a hasát.
Férfiak..

* eközben a Tégla*
- Jó lenne, ha nem kucorognál állandóan a pincében, Jack. Csak nem félsz tőlem? - vetette rá ördögi mosolyát Nezzo.
- Nem.- remegett. Tudta, hogy kivel áll szemben.
- Ó, dehogynem.- lépett elő a Tégla.
- Te? - kérdezte hitetlen hangon Jack, majd hátrálni kezdett. - Ne gyere a közelembe, te áruló!
- Megöllek, szétszórom a véredet a szélben, a csontjaidat meg szétolvasztom. Semmivel nem akadályozhatsz meg. - mondta a Tégla. Közben egyre közelebb araszolt Jackhez.
- Meg fogja tudni ezt a Szenátus. Nem úszod meg.
- Ahhoz előbb meg kell ölnöd minket.- felelte Nezzo közömbösen, nem nagyon érdekelte őt a fenyegetés.
- Azt pedig nem éled meg. - kapta el Jack nyakát, egy mozdulattal letörte a fejet a helyéről.
Az test darabokra törve hanyatlott a földre, apró szilánkjai beterítették a szőnyeget. A csillogó darabokon látszódott a két férfi képe, ahogy végignéztek a maradványokon. Halál.

A Tégla kiléte még mindig rejtély. Hogy sikerül-e Andreának legyőznie őket? Meg-e tud menekülni sorsa, a titokzatos Ricardo elől, meg tud-e békélni a démonaival, meg tudja-e akadályozni a drámai események sorozatát? A jövő izgalmat, szerelmet, harcot tartogat hősnőnk számára.

* Ne maradjatok csendben!*