#37. fejezet - Rossz emberrel kezdtél ki

- Meg fogja tudni ezt a Szenátus. Nem úszod meg.
- Ahhoz előbb meg kell ölnöd minket.- felelte Nezzo közömbösen, nem nagyon érdekelte őt a fenyegetés.
- Azt pedig nem éled meg. - kapta el Jack nyakát, egy mozdulattal letörte a fejet a helyéről.
Az test darabokra törve hanyatlott a földre, apró szilánkjai beterítették a szőnyeget. A csillogó darabokon látszódott a két férfi képe, ahogy végignéztek a maradványokon. Halál.

Miután Aaron véget nem érő röhögése csillapodott, kisétáltam, magára hagyva a hülyeségeivel. Szerintem ő nem csak alapból ilyen hülye, hanem még rá is segít.
- Mi történt? - kérdezte Gaston. Aaron röhögését eléggé ki lehetett hallani..
- Semmi. - feleltem durcásan, majd leültem az egyik székbe, az arcomat a kezeimbe temettem. Kezdtem kiakadni.
- Szerinted ezt ki hiszi el? - kérdezte Yves. Mikor felnéztem rá, láttam, hogy komolyan beszél.
- Az, aki nem szeretné, hogy behúzzak neki. - még egy beszólás, és senkit sem kímélek.
- Hűűűha. - ez volt az egyetlen, amit ki tudtak mondani.
- Kétlem, hogy ez lenne a megoldás. - mondta halkan Nathan.
- Kétlem, hogy tudnál segíteni. - pattantam fel hirtelen a helyemről, az asztalhoz léptem a vízért. Nagyot kortyoltam a pohárból, élveztem, ahogy a hideg folyadék lassan folyik végig a torkomban.
Az erős karok a derekamra fonódtak, melegségük olyan nyugtató hatással volt rám, hogy képes lettem volna ott helyben elaludni közöttük.
- Kedves, mi a baj? - suttogta halkan a fülembe. Halványan elmosolyodtam, megfordultam az ölelésében.
- Semmi baj. - simogattam meg az arcát. - Csak húzós minden. Kezdek kiakadni..- sütöttem le a szemeim.
- Lucas miatt van, ugye? - jött a hang Aarontól, aki időközben kijött a szobából, és mostanra már teljes komolysággal fordult felém.
- Lottózzatok. - dőltem neki Louis mellkasának. A sírás szélén voltam. A gombóc a torkomban egyre csak nőtt, próbáltam visszaküzdeni a könnyeimet. Hogy történhet ez velem? Mindig van valami/valaki, aki rombolja az életem. Ami elrontja a kedvem.
- Én úgy.. - sziszegte Louis halkan.
- Louis, nem tehetsz semmit. És ne is csinálj. Jó? - néztem fel rá könnyes szemmel. Ahogy meglátta arcom, elkomorult.
- És hagyjam, hogy ezt tegye?!- kiabált az idegtől. Megint én kaptam el a haragját.
- Louis-Caesar. - löktem el magamtól, karon fogtam és elvezettem a másik szobáig, kinyitottam az ajtót, betessékeltem rajta. Ha lehetett még ennél is dühösebb, akkor az volt. - Lenyugszol. - becsuktam az orra előtt az ajtót. Kell neki felemelnie a hangját? Nem. Vállalja a következményeket!

Elsétáltam a székig, leültem. A fiúkat nézve láttam, hogy a röhögés szélén vergődnek, nagy feladat visszafojtaniuk a kuncogást. Szigorú tekintetem láttán még jobban elmosolyodtak.
- Ez jó volt. - nyúlt el Gaston a kanapén.
- Jól helyben hagytad, az biztos. - ördögi vigyor ült Aaron arcán.
- Még egy beszólás, és magam tekerem ki a nyakatok. - pattant fel hirtelen a szemem.
- Na gyere. - kérkedett Gaston. Felállt a kanapéról, elém lépett. Én is felálltam. Dacosan néztem vissza a szemébe.
- Rossz emberrel kezdtél ki. - ezzel megragadtam, és a falhoz vágtam. Odasuhantam, nekinyomtam a falnak. Nagyon pipa voltam. Legszívesebben beledöngöltem volna a falba, de visszafogtam magam. Ő csak vigyorogva nézett le rám, nem hatotta meg a támadás. A testünk közötti apró távolság annál inkább. Nem sokat tétovázott.
Megragadta a combom, magához rántott, a testem az övének csapódott. Fordított a helyzeten, most én voltam a falnak nyomva. Felrántotta a combom, hogy közelebb jöjjön hozzám, egyik kezével itt tartott. A másikat a tarkómra fektette, majd minden távolságot átszelt. Mohón csókolt, miközben szorosan a falnak préselt. Egyre közelebb nyomakodott, alig kaptam levegőt. A nyelve érzékien simogatta az enyémet, a testéből áradó hő, erő letaglózott.
Nyüszítve próbáltam ellökni magamtól, nem sok sikerrel. Minél jobban küzdöttem, annál erősebben fogott. Elővettem a vizet, azzal taszítottam mellbe. Hála Istennek, ez már bevált. Egy méterre állt tőlem, az arcán az öntelt, csibészes vigyort nem lehetett levakarni. Büszke volt magára. Nem is félte kimutatni.
Én sokkolódva dőltem neki a falnak, próbáltam összeszedni a megmaradt gondolataim foszlányait. A szám még mindig sajgott az érzéki szájharapások miatt, combomon még mindig éreztem az érintése nyomát. Szinte úgy éreztem magam, mint akit fejbe vertek.
Ahogy felnéztem rá, a tekintete parázslott, egy pillanatra se vette le rólam a szemét. Ki volt pirosodva, látszott, hogy be volt indulva.
Ellöktem magam a faltól, elé léptem. Azt hihette, hogy meg akarom csókolni, de ehelyett lekevertem neki egy pofont, majd elléptem. 5/2 eddig nem félt lépni. Most már nekem nem kell félnem védekezni.
A fürdőbe mentem, ahol megmostam az arcom. A hideg víz csillapította az arcomon a pirosságot, a számról is eltűnt a duzzanat. A tükörbe nézve láttam, ahogy önmagam fáradt képe néz vissza.
Egy kétségbeesett nő, akit minden elért.
A mestere miatti gyengeség, az idegenektől való félelem, Louis előtörő haragja, Lucas és a titokzatos Ricardo. Fogalmam sincs, hogy mi a fészkes fenét kellene csinálnom. NEM TUDOM.

Megtöröltem magam, majd kiszambáztam, és a szoba felé vettem az irányt, ahová Louist bezártam. Kinyitottam, de nem volt bent senki. A döbbenet eluralkodott rajtam, azt hittem, hogy elment, mert meglátta Gastont velem. Jaj, ne!
Hirtelen megfordultam, akkor láttam, hogy a haverjai között ül, és csaknem nevet, mert nem vettem észre.
Idegesen fújtam fel az arcom, amiért csak úgy kiröhög. Mit képzel magáról?
Kiszaladtam a szobából, nem néztem vissza. Egyedül kellett maradnom. Nyugalomra volt szükségem.
Békére.

* eközben a Tégla*
- Holnap utazik el, igaz? - kérdezte Nezzo.
- Igen, holnap. De te se maradhatsz itt sokáig, nem biztonságos, mester.
- Tudom. Ricardóhoz kell mennem nekem is. Így könnyebben elkapjuk.
- Már alig várom.