#38. fejezet - Segítség!

Kiszaladtam a szobából, nem néztem vissza. Egyedül kellett maradnom. Nyugalomra volt szükségem.
Békére.

* eközben a Tégla*
- Holnap utazik el, igaz? - kérdezte Nezzo.
- Igen, holnap. De te se maradhatsz itt sokáig, nem biztonságos, mester.
- Tudom. Ricardohoz kell mennem nekem is. Így könnyebben elkapjuk.
- Már alig várom.

Nem tudtam, hogy merre futok, csak el akartam menekülni minden elől. Mindenki elől.
Éreztem, ahogy a könnyek beterítik az arcom, megállíthatatlanul potyognak. A cipőm hangosan kopogott a márvány lapokon, árnyékom szinte elmosódott a falon, olyan gyorsasággal vágtam át a folyosón. Az edzőteremhez érve berontottam, a titkos ajtó felé indultam. Éppen csak annyira néztem hátra, hogy lássam, követ-e valaki. De nem. Egy árva lélek se volt rajtam kívül a helyiségben. Szerencsére.
A fáklyák mint mindig, most is pislákoltak a szűk folyosón, ami a védelmi szobához vezetett.
A pókok a sarkokban a hálókon csüngve várakoztak, a hideg levegő miatt, ami belengte a teret, kirázott a hideg. Összehúztam magamon a felsőt, egyre bizonytalanabb léptekkel közelítettem a vasajtóhoz.
Nem mutattam, de belülről megrettentem. Ujjaim óvatosan fontam a kilincsre, remegve nyomtam le. Az ajtó halkan nyikorgott, macska módjára surrantam be a szoba rejtekébe. Itt nem találnak rám.
Belépve a fegyvereken megcsillanó fény, vörösbor illata érződött. A kapcsoló után nyúltam, amit kis keresés után megtaláltam. A fény mindent belepett, beleértve a fotelben ülő alakot is. Azt, akit nem akartam látni.

* Louis szemszöge*
Nem tudom, hogy hova futhatott, de meg kell keresnem. Voltam olyan idióta, és elnevettem magam, mikor ő megijedt. Hogy lehettem ekkora balfék..
Le-föl szaladgáltam a szobában, azon gondolkoztam, hogy hova mehetett. A lovak.. az túl egyértelmű. Nem megnyugodni ment, hanem elbújni..
- Lou, hova ment? - kérdezte Aaron már vagy ötödszörre, mikor képes volt válaszolni.
- NEM TUDOM! - kiabáltam rá. - Szerinted, ha tudnám, akkor itt ülnék tétlenül? - léptem elé.
- Nem én voltam az, aki leordította, kinevette, nem foglalkozott vele, Louis. - tolta az arcát az enyémbe Aaron. - Ha jobban figyelnél, akkor látnád, hogy nincs jól. Nagyon nincs jól.
- Ó, igen? Mintha annyira ismernéd Őt!- szóltam vissza. Tudom, hogy igaza volt. De nem hagyhattam megalázni magam.
- Hé-hé.. vegyetek vissza. - lépett közénk Yves. - Majd máskor kakaskodtok.
- Szerintem, ha ezt Andi megtudja, akkor agyonüti mindkettőt.. - nyögte be Gaston.- szóval mindegy, hogy mikor vezetik le a feszültséget. Minél hamarabb, annál jobb. Hagyd őket, Yves. - kelt fel.
- Inkább azt találd ki, hogy hol van. Mit csinál, ha szomorú, ideges, zaklatott? Mit vált ki belőle? - fordult felém Enzo.
- Zenél vagy harcol. Ha zenélne, azt hallanánk. Ha harcol, akkor több helyen is lehet. Kiereszti az erejét, szóval olyan helyre ment, ami..
- strapabíró. - fejezte be Nat.
- A titkos szoba, hát persze! - csaptam a homlokomra.- Hogy lehettem ennyire ostoba..
- Úgy, ahogy akkor, mikor lekiabáltad. - szólalt meg morogva Aaron.
- Ne kóstolgass, Carmichael. - néztem a szemébe.- Ő az enyém. Nem a tiéd.
- Még kiderül.
---
- Mit keresel te itt? - kérdeztem Lucast. Furcsa mosoly játszott az ajkán.
- Beszélni szeretnék veled. - kelt fel. - Kettesben.
- Miért? - kezdtem el hátrálni.
- Félsz? - vigyorodott el.
- Nem. - vágtam rá.
- Akkor hova mész? - suhant elém, és a falhoz nyomott. Egészen a számhoz hajolt. Az ajkai lágyan súrolták az enyémeket. Remegtem. - Ne siess annyira. Van mit megbeszélnünk. - simogatta ma a kezével az arcomat. Összerezzentem.
- Lucas, ne. Hagyj békén. - feleltem rekedten.
- Nem.
- Lucas! - sikoltottam. - Segítség!
Felnevetett. Mélyről jövő gyöngyöző kacajától még jobban átvette rajtam a hatalmát a félelem. A falba hátráltam.
- Itt senki sem hallja a sikolyod. Semmit sem. - csókolt a nyakamba.
- Ha-hagyj békén..
- Ne félj, nem bántalak. Valaki más akar. - csókolt meg. Próbáltam ellökni magamtól, küzdöttem. De semmit sem tehettem az erőpajzs ellen. Egyre durván tapogatott, a rosszullét kerülgetett. Sok idő telt el, mikor valaki így ért hozzám. Az illető ellopta tőlem az érzést, hogy egy férfi érintése gyengéd, gondoskodó tud lenni. Ezt Louis visszaadta, de most Lucas elveszi.

Az ajtó kivágódott. Ó, Istenem!