- Ne félj, nem bántalak. Valaki más akar. - csókolt meg. Próbáltam ellökni magamtól, küzdöttem. De semmit sem tehettem az erőpajzs ellen. Egyre durván tapogatott, a rosszullét kerülgetett. Sok idő telt el, mikor valaki így ért hozzám. Az illető ellopta tőlem az érzést, hogy egy férfi érintése gyengéd, gondoskodó tud lenni. Ezt Louis visszaadta, de most Lucas elveszi.
Az ajtó kivágódott. Ó, Istenem!
Az ajtóban Louis állt, mellette Aaron. Lucas azonban még mindig rám volt akadva, pedig küzdöttem, nem is kicsit. Éreztem, ahogy a test elszakadt tőlem, én pedig a földre rogytam. Beverem a fejem. Ahogy a szemeim lassan lecsukódtak, láttam, hogy Louis és Aaron még éppen kezelésbe vette Lucast. Nem irigyeltem.
Mikor felébredtem, az ágyamon találtam magam, mellettem pedig Louis ült, és figyelt. Lassan pislogni kezdtem, hogy hozzászokjak a fényhez. A szobában Louison és rajtam kívül még a fiúk is bent voltak. Ez a második eset, hogy így találnak meg.
- Hála Istennek, jól vagy, drágám? - kérdezte Louis, miközben a kezemet szorongatta.
- Persze. - kezdtem volna felkelni, de megszédültem. A fiúk elmosolyodtak.
- Pihenj, rád fér. - szólalt meg halkan Aaron.
- Nem, pár dolgot még el kell intéznem.. - ezúttal sikeresen felkeltem, pár bizonytalan lépést tettem előre. De Louis az utamat állta. - Louis, sipirc! - szűkült össze a szemem.
- Nem mész sehova. Van mit megbeszélnünk. - a fiúk kezdtek kiszállingózni a szobából, egyedül Aaron nézett még minket egy ideig. Aztán fújtatva kiviharzott. Ennek meg mi baja van?!
Louis megfogta a kezem, leültetett az ágyra. Velem szemben helyet foglalt, megfogta a kezeim. Összeszedte minden bátorságát, majd nekikezdett.
- Nagyon sajnálom, amiért kiabáltam veled. Iszonyatosan szégyellem és utálom magam ezért. Hülyén viselkedtem. - hajtotta le a fejét.
- Louis, ne, kérlek ne. Semmi baj. - simogattam meg az arcát.
- Ne, ne mondd ezt. Megbántottalak, nem védtelek meg ma attól a suttyótól és te akarsz bocsánatot kérni? - nézett fel hitetlenkedve. - Nem érdemlek meg semmi ilyesmit.
- Ide figyelj. - húzódtam közelebb hozzá.- Nem bántottál meg. Csak megijesztettél. Ne hibáztasd magad, oké? - emeltem fel a fejét, kedvesen rámosolyogtam.
- Aranyos vagy. -puszilta meg a homlokom. - Nem tudom akkor se elfelejteni, amit tettem. Meg tudsz nekem bocsájtani?
- Ilyenkor haragszok meg. - néztem rá szigorúan. Durcásan elfordultam tőle, mint a kislányok, akik nem kapnak meg valamit.
Kezeit a derekamra fonta, magához húzott. Éreztem a testéből áradó erőt, melegséget, fejem a mellkasán pihent. A nyakamba fúrta az arcát, kezeit pedig a hasamra kulcsolta. Halványan elmosolyodtam.
- Ezzel nem oldasz meg semmit. - feleltem unottan. Dehogynem, ezzel mindent meg lehet oldani.
- Nem-e? - suttogta a fülembe, majd megfordított.
Ajkaival lágyan érintett meg, majd egyre jobban felbátorodott. Ilyenkor már nem tudtam megjátszani magam. Átadtam magam a csóknak, a kezeim a nyaka köré kulcsoltam. A fene egye meg, hogy mindig sikerül megpuhítania!
Éreztem, ahogy elmosolyodik, és még közelebb húz. Mondhatni az ölében ültem.
Egy pillanatra elvált tőlem, hogy pimasz mosollyal közölje velem:
- Győztem. - majd ismét az rám tapasztotta a száját. Pont ezért szeretem. Pimasz kisfiú.
- Fogadjunk, hogy most kér Tőle bocsánatot..a lehető legszánalmasabb módon. - morogta Aaron az orra alatt. Bosszús arckifejezéssel figyelte a többieket. Nem tetszett neki, hogy egy ilyen nő nem az övé. Nagyon nem.
A falnak támaszkodott, amíg Yves Enzo mellett terpeszkedett a kanapén, Nathan újságot olvasott, Gaston pedig whiskyt töltött magának.
- És mit érdekel az téged? - kérdezte Nathan gúnyosan az újsága mögül. - Louis nője, nem a tiéd.
- Ezt te nem érted..- felelte Aaron fogcsikorgatva.
- Ó, dehogynem. Teljesen belehabarodtál a csajba. És van egy olyan érzésem, hogy nem úgy, mint egy "egy éjszakásba".
- Az tuti. - szúrt közbe Gaston. Komótosan kortyolgatta az italát.
- Kuss legyen.
- Aaron, haver, csak nem fáj az igazság?
- Egyébként szerintem nincs köztünk olyan, akinek nem jönne be. Gyönyörű. Okos. Harcias. - vetette fel Nathan.
- Nem rossz párosítás. A csókja se rossz. - felelte vigyorogva Gaston.
- Hát nem. - kezdett el oldódni Aaron.
- Te is lekaptad? - fordult felé Gaston.
- Még hamarabb, mint te. - vette fel ördögi mosolyát a kérdezett.
- Ti most csak vicceltek velem, ugye? - nyögte be Enzo.
- Nem. - válaszolt egyszerre a két férfi.
- Menjetek a francba..
Louis meleg karjai között feküdtem, néztem ki a fejemből. Fejem a mellkasán volt, átöleltem széles mellkasát. Mélyen magamba szívtam az ismerős, részegítő illatot, élveztem a pillanatot. Azonban fúrta az oldalam a kíváncsiság..
fölé tornáztam magam, majd mélyen a gyönyörű kék szemeibe néztem. Elmosolyodott.
- Louis, lehet egy kérdésem? - hajoltam hozzá közelebb.
- Persze. - húzta kaján vigyorra a száját.
- Mit csináltatok Lucasszal? - kíváncsi voltam. A mosoly levakarhatatlan maradt. Döbbenten vontam fel a szemöldököm.
- Szerinted?
- Louis. Mit csináltatok vele? - kérdeztem határozottan.
- Levettük a habókját. De ettől függetlenül holnap elmegyünk. - simított ki egy tincset az arcomból.
- És ezalatt pontosan mit értsek?
- Amit akarsz.
* Pár órával később*
- Összepakoltál mindent? - kérdezte Mircea idegesen. Az ajtóban toporgott.
- Igen, apu. - öltöttem rá a nyelvem.
- Szemtelen öregasszony. - mosolygott rám.
- Mindenki készen van? - lépett be Lucas. Kissé.. megviseltnek tűnt.
- Igen, indulhatunk.
A csomagjainkat bepakolták egy külön autóba, majd Louis, Mircea, Rafe, Lucas és én beszálltunk egy kisbuszba. Elsőnek szálltam be, Louis azonnal mellém telepedett, szorosan átkarolta a derekam.
- Lazíthatsz is. - néztem fel rá.
- Nem. Ez túl jó ahhoz, hogy lazítsak. - felelte csibészes vigyorral.
- Gyerekek, ne itt a kocsiban, jó? - mordult fel Mircea. Pont előttem ült.
- Miért, hány éves vagy? Tizenkettő? - válaszoltam.
- Tizenhárom múltam két hete. Kielégítő a válasz?
- Teljes mértékben.
Egész úton ez volt. Louis elkezdett volna romantikázni, erre Mircea vagy Rafe beszólt. Én meg természetesen nem hagytam magam. Jól eltelt az idő, egyedül Lucas üldögélt csendben. Nem akaródzott belekapcsolódni a társalgásba.
A gép 7 órányi út után simán landolt Stockholmban. A reptéren pár fekete öltönyös vámpír várt minket, mikor megláttak, furcsán méregettek. Behuppantunk a szintén fekete kocsiba, és elindultunk. Elől Lucas ült, a sofőrrel beszélgetett.
Kb. 1 órányi autóút után elértünk egy kastélyhoz, ami hogy is fogalmazzak.. a semmi közepén volt. Mindenhol fák, erdő, tisztások, de 20 km-es körzetben egy árva lélek se. Innen se kell menekülni, azt hiszem..
A lakáj kint barátságosan fogadott minket, Lucasszal kezet rázott, Mirceával biccentett. Rafe és Louis meg legalább annyira meg volt lepődve, mint én. A csomagjainkat a mögöttünk levő két kísérő hordta. Legalább nem nekem kell.
Belépve az előtérbe, leesett az állam. A falakon olajfestmények, a plafonon freskók, nagy márványoszlopok, és térkövek jellemezték a termet. A falakat vajszínűre festették, a nagy, tágas ablakokat pedig vérvörös függöny takarta. Pár antik fotel, szék, asztal is helyet foglalt. Gyönyörű hímzésű szőnyegek. Elegáns.
Rafe kíváncsian tanulmányozta a képeket, Mircea és Louis pedig susmutoltak. Lucas lépett mellém.
- Szólok a mesternek, hogy megérkeztetek. Az őrök a fogadóba kísérnek majd titeket, felviszik az előkészített szobáitokba a csomagokat, majd ezután később a mesterrel vacsoráztok. Jobban mondva csak te. Érted? - darálta le.
Egyetértően bólogattam, majd elsuhant.
Kíváncsian fordultam körbe, bő szoknyám lobogott, ahogy megperdültem a tengelyem körül. Nagyon szép volt minden. Vajon a szobám is így néz ki?
Nem sokáig nézelődhettem, mert az őrök szóltak, hogy kövessük őket. A nagy teremből egy, a miénkhez hasonló folyosó nyílt, majd onnan egy másik szoba.
A terem közepén egy hatalmas diófa asztal állt, olyan fényes volt, hogy láttam benne a tükörképem. A falak szintén vajszínűek, az ablakokat pedig a megszokott függönyök rejtik el. Az antik szekrényeken különféle díjak, fegyverek, könyvek sorakoztak, a falakat olajfestmények sokasága lepte el. Az unalmas összhangban egy ragyogó csillár törte meg a nyugalmat.
Úgy néz ki, hogy itt már valamennyivel kreatívabbak voltak.
Helyet foglaltunk, Lucas és Louis közé kerültem. Utóbbi biztatóan mosolygott rám, megcsókolta a kézfejem. Elpirultam. Milyen jó, hogy velem jött!
És akkor megjelent. A várva várt Ricardo.
- Ilyenkor haragszok meg. - néztem rá szigorúan. Durcásan elfordultam tőle, mint a kislányok, akik nem kapnak meg valamit.
Kezeit a derekamra fonta, magához húzott. Éreztem a testéből áradó erőt, melegséget, fejem a mellkasán pihent. A nyakamba fúrta az arcát, kezeit pedig a hasamra kulcsolta. Halványan elmosolyodtam.
- Ezzel nem oldasz meg semmit. - feleltem unottan. Dehogynem, ezzel mindent meg lehet oldani.
- Nem-e? - suttogta a fülembe, majd megfordított.
Ajkaival lágyan érintett meg, majd egyre jobban felbátorodott. Ilyenkor már nem tudtam megjátszani magam. Átadtam magam a csóknak, a kezeim a nyaka köré kulcsoltam. A fene egye meg, hogy mindig sikerül megpuhítania!
Éreztem, ahogy elmosolyodik, és még közelebb húz. Mondhatni az ölében ültem.
Egy pillanatra elvált tőlem, hogy pimasz mosollyal közölje velem:
- Győztem. - majd ismét az rám tapasztotta a száját. Pont ezért szeretem. Pimasz kisfiú.
- Fogadjunk, hogy most kér Tőle bocsánatot..a lehető legszánalmasabb módon. - morogta Aaron az orra alatt. Bosszús arckifejezéssel figyelte a többieket. Nem tetszett neki, hogy egy ilyen nő nem az övé. Nagyon nem.
A falnak támaszkodott, amíg Yves Enzo mellett terpeszkedett a kanapén, Nathan újságot olvasott, Gaston pedig whiskyt töltött magának.
- És mit érdekel az téged? - kérdezte Nathan gúnyosan az újsága mögül. - Louis nője, nem a tiéd.
- Ezt te nem érted..- felelte Aaron fogcsikorgatva.
- Ó, dehogynem. Teljesen belehabarodtál a csajba. És van egy olyan érzésem, hogy nem úgy, mint egy "egy éjszakásba".
- Az tuti. - szúrt közbe Gaston. Komótosan kortyolgatta az italát.
- Kuss legyen.
- Aaron, haver, csak nem fáj az igazság?
- Egyébként szerintem nincs köztünk olyan, akinek nem jönne be. Gyönyörű. Okos. Harcias. - vetette fel Nathan.
- Nem rossz párosítás. A csókja se rossz. - felelte vigyorogva Gaston.
- Hát nem. - kezdett el oldódni Aaron.
- Te is lekaptad? - fordult felé Gaston.
- Még hamarabb, mint te. - vette fel ördögi mosolyát a kérdezett.
- Ti most csak vicceltek velem, ugye? - nyögte be Enzo.
- Nem. - válaszolt egyszerre a két férfi.
- Menjetek a francba..
Louis meleg karjai között feküdtem, néztem ki a fejemből. Fejem a mellkasán volt, átöleltem széles mellkasát. Mélyen magamba szívtam az ismerős, részegítő illatot, élveztem a pillanatot. Azonban fúrta az oldalam a kíváncsiság..
fölé tornáztam magam, majd mélyen a gyönyörű kék szemeibe néztem. Elmosolyodott.
- Louis, lehet egy kérdésem? - hajoltam hozzá közelebb.
- Persze. - húzta kaján vigyorra a száját.
- Mit csináltatok Lucasszal? - kíváncsi voltam. A mosoly levakarhatatlan maradt. Döbbenten vontam fel a szemöldököm.
- Szerinted?
- Louis. Mit csináltatok vele? - kérdeztem határozottan.
- Levettük a habókját. De ettől függetlenül holnap elmegyünk. - simított ki egy tincset az arcomból.
- És ezalatt pontosan mit értsek?
- Amit akarsz.
* Pár órával később*
- Összepakoltál mindent? - kérdezte Mircea idegesen. Az ajtóban toporgott.
- Igen, apu. - öltöttem rá a nyelvem.
- Szemtelen öregasszony. - mosolygott rám.
- Mindenki készen van? - lépett be Lucas. Kissé.. megviseltnek tűnt.
- Igen, indulhatunk.
A csomagjainkat bepakolták egy külön autóba, majd Louis, Mircea, Rafe, Lucas és én beszálltunk egy kisbuszba. Elsőnek szálltam be, Louis azonnal mellém telepedett, szorosan átkarolta a derekam.
- Lazíthatsz is. - néztem fel rá.
- Nem. Ez túl jó ahhoz, hogy lazítsak. - felelte csibészes vigyorral.
- Gyerekek, ne itt a kocsiban, jó? - mordult fel Mircea. Pont előttem ült.
- Miért, hány éves vagy? Tizenkettő? - válaszoltam.
- Tizenhárom múltam két hete. Kielégítő a válasz?
- Teljes mértékben.
Egész úton ez volt. Louis elkezdett volna romantikázni, erre Mircea vagy Rafe beszólt. Én meg természetesen nem hagytam magam. Jól eltelt az idő, egyedül Lucas üldögélt csendben. Nem akaródzott belekapcsolódni a társalgásba.
A gép 7 órányi út után simán landolt Stockholmban. A reptéren pár fekete öltönyös vámpír várt minket, mikor megláttak, furcsán méregettek. Behuppantunk a szintén fekete kocsiba, és elindultunk. Elől Lucas ült, a sofőrrel beszélgetett.
Kb. 1 órányi autóút után elértünk egy kastélyhoz, ami hogy is fogalmazzak.. a semmi közepén volt. Mindenhol fák, erdő, tisztások, de 20 km-es körzetben egy árva lélek se. Innen se kell menekülni, azt hiszem..
A lakáj kint barátságosan fogadott minket, Lucasszal kezet rázott, Mirceával biccentett. Rafe és Louis meg legalább annyira meg volt lepődve, mint én. A csomagjainkat a mögöttünk levő két kísérő hordta. Legalább nem nekem kell.
Belépve az előtérbe, leesett az állam. A falakon olajfestmények, a plafonon freskók, nagy márványoszlopok, és térkövek jellemezték a termet. A falakat vajszínűre festették, a nagy, tágas ablakokat pedig vérvörös függöny takarta. Pár antik fotel, szék, asztal is helyet foglalt. Gyönyörű hímzésű szőnyegek. Elegáns.
Rafe kíváncsian tanulmányozta a képeket, Mircea és Louis pedig susmutoltak. Lucas lépett mellém.
- Szólok a mesternek, hogy megérkeztetek. Az őrök a fogadóba kísérnek majd titeket, felviszik az előkészített szobáitokba a csomagokat, majd ezután később a mesterrel vacsoráztok. Jobban mondva csak te. Érted? - darálta le.
Egyetértően bólogattam, majd elsuhant.
Kíváncsian fordultam körbe, bő szoknyám lobogott, ahogy megperdültem a tengelyem körül. Nagyon szép volt minden. Vajon a szobám is így néz ki?
Nem sokáig nézelődhettem, mert az őrök szóltak, hogy kövessük őket. A nagy teremből egy, a miénkhez hasonló folyosó nyílt, majd onnan egy másik szoba.
A terem közepén egy hatalmas diófa asztal állt, olyan fényes volt, hogy láttam benne a tükörképem. A falak szintén vajszínűek, az ablakokat pedig a megszokott függönyök rejtik el. Az antik szekrényeken különféle díjak, fegyverek, könyvek sorakoztak, a falakat olajfestmények sokasága lepte el. Az unalmas összhangban egy ragyogó csillár törte meg a nyugalmat.
Úgy néz ki, hogy itt már valamennyivel kreatívabbak voltak.
Helyet foglaltunk, Lucas és Louis közé kerültem. Utóbbi biztatóan mosolygott rám, megcsókolta a kézfejem. Elpirultam. Milyen jó, hogy velem jött!
És akkor megjelent. A várva várt Ricardo.
Szóval... mit fog csinálni Ricardo?! Valami itt nem stimmel, úgy érzem.
VálaszTörlésÚúúh, basszus. Fáradt vagyok, nem tudok koncentrálni. Örülök, hogy Louis és Aaron talált rá Andreára. Viszont arról nem tudom, hogy milyen véleménnyel legyek Aaron-ról. Én bírom őt, szóval ha csak nagyon keresztbe nem teszel bírni is fogok. Jelen pillanatban nem tudom, hogy mit gondoljak Lucas-ról. Ricardo meg... Ricardo meg majd kiderül, hogy milyen.
Nagyon jó rész lett, siess a következővel! :* ♥