#45. fejezet - Pugnandum

Egy nagy ajtó. Benne szimbólumok. Nem kellett ismernem őket, hogy tudjam, mit jelentenek. Az elemek. Szinte parázslottak, ahogy egyre közelebb értem az ajtóhoz, izgatottan vártak már. Egyesével végighúztam az ujjam mindegyiken, érezve a lehengerlő erejüket, hívogató hangjukat. Megbabonázottan figyeltem, ahogy az ősi szimbólumok miatt a lelkem újjáéled, hevesen kalapál a szívem, majd szétroppanok a bennem gyűlt erő miatt. A zár kattant, kíváncsian, semmivel sem törődve léptem be a hatalmas terembe. A hatalmas tömlöcbe. Ahol hét sárkány pihent. A hét elem sárkánya. A hét erő birtoklói, kik ide hívtak engem. Kiválasztottak.

Egyre beljebb léptem, körülnéztem. A falakon hatalmas lobogók függtek, mindegyik egy-egy elemet bemutatva. A hét tömlöc a falba volt beépítve, így zárva el az ősi lényeket. A terem levegőjét enyhe füstszag lengte be, a falak téglái árulkodtak az itt történt eseményekről, korokról. A nagy boltívek, melyek átszelték a nagy teret, a fáklyák, melyek buzgón lángoltak, félelemmel töltöttek el. Nem tudom, hogy hogy kerültem ide.

A sárkányok, mintha megérezték volna, egy emberként nyitották fel a szemüket. A víz birtoklója szelíd, sugárzóan kék tekintettel mért végig, míg a vörös lángoló, tüzes szemeit tartotta rajtam. A szél, föld, esszenciális, fény sárkány pedig kíváncsian, ismerősként fogadtak. Egyikük azonban felmordult. A sötét sárkány. 

Ekkor az történt, amire legkevésbé számítottam. Sőt, soha nem számítottam. A sárkányok gyönyörű férfiakká változtak. Mindegyikük egyszerű bőr hatású inget viselt, mely kiemelte kidolgozott izmaikat, széles vállaikat, még tovább növelve bennem a rettegést. Nadrágjuk bő vászon volt, melyet cirkalmas mintázat borított, akár csak a csuklóikat díszítő karpereceket. Hihetetlenül néztek ki. 

A hét férfi könnyedén szökkent ki a rácsok között, felém igyekeztek. Mindegyikük furcsa, átható pillantással tartott fogva. Fel sem eszméltem, mikor már körbevettek. Óriások voltak hozzám képest. Hát, igen, úgy néz ki, hogy nekem végem.. 

- Hát te lennél a Kiválasztott. - lépett elém a kék tekintetű. Bizsergett bennem a víz ereje, ahogy mélyen az enyémbe fúrta a tekintetét. - Aqua vagyok. Légy üdvözölve közöttünk. - lépett elém, egy csókot lehelve a homlokomra. Mintha Louis hasonmása állt volna előttem. 

- Hátrább az agarakkal, vizeske. Én láttam meg őt hamarabb, igaz szépségem? - simította forró kezét az arcomra a tűz őrzője. Mit ne mondjak.. illett hozzá. - Ignis vagyok. Hát te, kislány? - Na jó, ez a fickó csak nekem hasonlít Aaronra? Dettó. 

- Andrea vagy, igaz? - mosolygott rám a kellemesen zöld szemű idegen. - Terram. - nyújtotta felém a kezét. - Már vártunk Rád. - Megtaláltam Mircea hasonmását is. Hála neki, kissé nyugodtabb voltam. 

- Az nem kifejezés. - vágódott elém egyszerre kettő. Az esszenciális és szél. Hű, csak nem tesók? - Fulgur vagyok. - csókolt kézfejen a csillogó tekintetű. - Ventus. - ölelt meg másikuk. Hát, elég meleg fogadtatásban van részem. 

- Lux. Örülök, hogy végre találkozunk. Én és testvéreim régóta várjuk már az eljöveteled. - fordult felém az angyali arcú. A fény. - Arra pont nem számítottunk, hogy nő lesz a Kiválasztott. Ez kivételes. - mosolyodott el halványan. 

Már csak egy volt hátra. A sötétség. Farkasszemet néztem a rám vigyorgó hetedik taggal. Szemei sötéten, ördögien csillogtak, kihívóan meredtek rám. Ellökte magát az oszloptól, lassan elém lépett. Egészen közel. Rám hajolt, úgy beszélt hozzám. Minden akaraterőmre szükségem volt, hogy ne fussak el. Nem futhattam el. 

- Tudom, hogy tudod ki vagyok. - vigyorodott el. - Név szerint Tenebris. Tudod, hogy mit jelent, drágám? - nézett mélyen a szemembe. 

- Tudom, hogy mit jelent. - emeltem fel dacosan az állam. 

- Kiváló. És azt is tudod, hogy félig enyém a lelked? - húzta végig finoman az ujját a számon. Majdnem összeestem. Az a tény, hogy rettegtem, távolról sem fedte a valóságot. Éreztem, hogy lassan beterít a sötét fátyol, testem elnehezedik. Gondolataimat sötét fonal hálózza be. Tenebris gyengéden átölelt, a tekintete szinte parázslott. Sötét emlékek öntöttek el. Minden egyes fájó dolog, mi a múlté volt, hirtelen elszabadult. A kegyetlen 300 év, a menekülés, fogság, kínzás, a sok gyűlölet, kegyetlenség, ami újra a lelkemet mardosta. Szeretteim halála, sírás, fekete fátylak takarták a jelent. Rám nehezült minden. Minden rossz. Tenebris öröksége.

Véget kellett vetnem neki. Lehunytam a szemeim, az erőmet összpontosítottam, kiűztem magamból a rosszat. Sűrű fényárba burkoltam magam. A fény minden egyes részem átjárta, a fekete szálak hosszú karjai csikorgó hangot adtak ki, sikoltoztak. Marta őket a jó ereje. A fényár minden egyes sejten, szöveten áthatolt, szemernyi esélyt sem adva a gonosznak. Az sötét erő távozott, Tenebris pedig fulladozva engedett el. Tágra nyílt szemmel emésztgette a történteket, míg Lux hátulról megfogott, lassan elhúzott gonosz testvére elől. Még mindig remegtem, szaggatottan szívtam be a levegőt. 

Mi történt? Mit csináltam? Uram Isten.. legyőztem a sötét ént? 

Szívem egyenletes ütemre váltott, a heg, amit a ketté hasított a gyűlölet éles pengéje, egybeforrt. A lelkem megkönnyebbült, szabadon áramlott bennem az energia. Nem éreztem korlátokat. Elmosolyodtam. 

Madárként szárnyaltam volna, a fellegekbe kapaszkodva. A tudat, hogy a többiek is elégedett mosollyal néztek végig rajtam, gúnyosan kimért pillantásokat vetve a Sötétségre, melegséggel töltött el. 

Mondjuk lehet, hogy az már Ignisnek köszönhető. Lehet.. 

- Most már megnyugodhatsz. Legyőzted. Csak Ignissel vigyázz. Eléggé betüzesedett. - kuncogta a fülembe Lux. 

- Van olyan, aki mellett elkötelezted magad? - kérdezte nem sokkal a tüzeske. Kíváncsian nézett rám. 

Elmosolyodtam. 

- Van. 

- Milyen elemeket birtokol? Ha nincs tüze, akkor kissé megperzselem, ha nem bánod. 

- Gondolod, hogy engedném is? - néztem rá komolyan. Nem kell hősködnie. Keressen magának tüzes macákat. 

- Ezt megkaptad. - nevetett fel Aqua. 

- Mondjátok csak, miért hívtatok ide? 

- Mert szükségünk van Rád, ahogy neked is ránk. Itt végre beteljesültél, ezzel Te lettél a legnagyobb fegyver rajtunk kívül. Mindannyiunk erejét birtoklod, méghozzá nem kis mennyiségben. 

- Megírta egy jóslat, hogy lesz egyszer egy Kiválasztott, aki rendet tesz a rossz dolgok között. Most nem éppen jó idők járnak. Ricardo fogságában nem. Markusnak köszönhetjük, hogy mindenről tájékozódunk. 

- Markustól? De hiszen ő.. - kezdtem bele a makogásba. Nem értettem semmit.

- Markus. Mondta, hogy jó barátok vagytok. De arról egy szót se ejtett, hogy el vagy kötelezve. - jegyezte meg keserűen Ignis. Miért nem lehet leszállni a témáról? 

- Nem minden nő fog a lábad előtt heverni, kedves cousin. Pláne Ő nem. Hogy gondoltad? - szólt be Tenebris. A hangja mélyebb volt. Keserűbb. 

- Gyerünk, siessünk! Meg kell találnunk a lányt! Nem lehet idelent! - hallottuk meg Lucas ordítását fentről. - Mindent átkutatni! 

Basszus, nem találhatnak meg itt!

- Most mi lesz? - fordultam idegesen Lux felé. Parázslott a tekintete a dühtől. 

- Elrejtünk. Gyerünk, mindenki vissza a tömlöcbe! Te Ignishez mész. A tűzben nem találnak majd semmit! - hadarta el gyorsan, és már szaladt is a helyére. 

- Gyere velem. - ragadta meg a csuklómat. Berángatott maga után a tömlöcbe. Szorosan átölelt, egy furcsa igét mormolt. Mást már nem éreztem. Csak azt, hogy egybeolvadunk. Egyesülünk. Én is egy sárkány részévé válok.