#46. fejezet - Ez így nem lesz jó!

- Gyerünk, siessünk! Meg kell találnunk a lányt! Nem lehet idelent! - hallottuk meg Lucas ordítását fentről. - Mindent átkutatni!
Basszus, nem találhatnak meg itt!
- Most mi lesz? - fordultam idegesen Lux felé. Parázslott a tekintete a dühtől.
- Elrejtünk. Gyerünk, mindenki vissza a tömlöcbe! Te Ignishez mész. A tűzben nem találnak majd semmit! - hadarta el gyorsan, és már szaladt is a helyére.
- Gyere velem. - ragadta meg a csuklómat. Berángatott maga után a tömlöcbe. Szorosan átölelt, egy furcsa igét mormolt. Mást már nem éreztem. Csak azt, hogy egybeolvadunk. Egyesülünk. Én is egy sárkány részévé válok.

Nem is tudom, hogy mihez tudnám hasonlítani ezt az érzést. Olvadt lávaként keveredett a lelkünk és testünk minden egyes porcikája. Éreztem, ahogy egyre forrósodik a környezet, alaktalanul áramlok. És akkor egy reccsenés. A látásom kiélesedett, vörösen láttam mindent. Ignisszel egy sárkány lettem.
Furcsa szemlélőként vettem észre, hogy többen is betorpannak a helyiségbe. Lucasszal az élen. Nem volt rózsás kedvében.
- Nézzetek be mindegyikhez! Meg kell találnunk! - mordult fel hangosan az előbb említett. Körbe-körbe járkált a teremben, mindegyikünkön végignézve. Ignis előtt elsétált, nem vett észre semmit. A többi vámpír nem mert közelebb menni a többiekhez, hisz nem tudhatták, hogy mikor tépik ki a szívüket egy kis karmolással. Nem egy kellemes érzés. Inkább szívszaggató.. szívszorító.. haha, majdnem vicces.
- Uram, itt nincs senki. Mindent átnéztünk. Semmi nyoma a lánynak. Talán el kellene mondanunk a Mester..- nem tudta befejezni a mondandóját, mert Lucas rögtön a nyakának ugrott, szorosan tartva őt. Az arca elfehéredett, Lucas arca vadállatiasan nézett ki. Ezelőtt sose láttam ilyennek. Ijesztő volt.
- Mit akarsz elmondani? Ha kedves az életed, akkor semmit, bastiano. - sziszegte az arcába. Hirtelen hátra fordult, végignézett a többin is. - Ahogy ti sem. Mindenki menjen a dolgára!
Ezzel elengedte a férfit, nagyot koppant a földön. Idegesen tapogatta a nyakát, alig kapott levegőt. Két oldalról megfogták, úgy vezették ki a szobából. Miután az ajtó becsukódott, fellélegeztünk. Ignis az előző varázsigét mormolta, lassan kezdtük mindketten visszanyerni az emberi alakunkat. Azonban valami nem stimmelt. Valami nagyon nem. Ignis nyelve az én számban volt. A keze a derekamon. A teste szorosan az enyém mellett. Ez nagyon nem fair!
Már éreztem szilárd földet a lábam alatt, így gyorsan elrugaszkodtam Ignistől. Majdnem felborultam, olyan lendülettel hátráltam el tőle. Próbáltam összeszedni minden meglévő és elveszett gondolatomat, mélyeket lélegeztem. Vele csókolózni felért egy nagyon forró sajtos szendvicset megkóstolni. Ugyanolyan mámorító volt, mint a nyúlós étel, olyan hosszú volt és perzselő, hogy talán még a ketchupnál is vörösebb lehettem. Jó, ez hülyén hangzik, de igazam van.
Felpillantva a szemébe két vöröslő követ láttam, szinte szikrákat vetett. A karján levő tetoválások felizzottak, szüntelenül kanyarogtak. Félelmetes volt. Lassan, nagy léptekkel közeledett hozzám. Nagymacskákat megszégyenítően közelített meg, közvetlenül megállt előttem. Nem tudtam, hogy a szívem vadul verjen-e vagy álljon le. Belenyomultam a falba, igyekeztem minél távolabb kerülni tőle. Meg persze a perzselő vágytól, amit a csókjával hozott ki belőlem. Próbáltam valami fegyvert keresni magamnak a fal mentén, de hasztalan volt. Ignis egyre csak közeledett, én meg már nyüszítettem zavaromban. Vigyorogva lefogta a kezeim, az ajkával finoman érintette az enyémet. A hideg futkosott a hátamon.
- Engedj el, hagyd abba! - ziháltam.
- De hát te nem akarod, hogy elengedjelek..
- Ignis, hagyd békén. Ne használj varázslatot vele szemben. - szólt közbe Aqua közvetlenül mellettünk. Ignis dühösen mordult fel.
- Tűnj innen. Dolgom van, drága testvérem. Ha nem látnád, rendkívül elfoglalt vagyok.. - cirógatta meg a derekam. A forróság egyre elviselhetetlenebb lett. El kellett tűnnöm innen!
Nem tehettem mást. Egy jó adag vizet a nyakába zúdítottam, hogy lehűljön. Én is folyamatosan lenyugodtam, normálisan kaptam levegőt. Ignisszel szöges ellentétben. Az ő leginkább a felháborodottságról, dühről árulkodott. Kellett kikezdenie velem! Ennyit erről.
A háttérben a többiek fuldokló nevetését hallottam, ahogy nézték a már nem épp tüzes fivérük arckifejezését. Őszintén szólva, nekem is vissza kellett fojtanom a kuncogásom. Az a fej magáért beszélt.
- Most menj vissza a lakosztályodra. Lehetőleg észrevétlenül. - búcsúzott el tőlem Lux az ajtóban. - Mi még nem mehetünk el innen. Majd hívunk még. Légy résen. Vigyázz magadra, Integritas. - mosolyodott el halványan.
- Miért hívsz így? - vontam össze a szemöldököm.
- Mert ez a címed. Ezért. És most sipirc! - mondhatom szép kis bánásmód!

Kiszambáztam a teremből, magam mögött hagyva a fiúkat/sárkányokat/nem tudom miket.. egyre többet tudtam meg. Most már csak az a kérdés, hogy ő mennyit tud.

* eközben Londonban, Szenátus, az öt francia követ szobájában*
- Már lassan négy napja nem hallunk felőlük.. mi a franc van? - háborodott fel Aaron.
- Nyugi, biztos, hogy minden okés. Ne fújd fel a dolgot. - veregette hátba Gaston.
- Ricardo veszélyes! Ahogy a sárkányok is! Nincs semmi okés!
- Hé, mit mondtál? Sárkányok? - állt fel Nathan.
- Igen. Az erő sárkányai. Szerinted miben lehetne megőrizni ilyen varázslatot, ha nem egy mágikus lényben?
- Ez nekem nem tetszik. Menjünk oda mi is!
- S lám vak tyúk is talál szemet!- sóhajtott fel Aaron.
- Panamázunk? - csillant fel Gaston szeme.
- Panamázunk. - vigyorodott el a többi is.
---
* eközben Ricardonál*
- Barátom, hogy alakul a terv? - kérdezte Nezzo nyugodtan. A nagy székben szétterülve leginkább egy tigrisre hasonlított, mintsem egy emberre.
- Nagyon jól. Nem tud semmit a lány. Minden rendben van. - magyarázta Ricardo, miközben Nezzóval szemben helyet foglalt. Nem volt ínyére ennek a tuskónak a jelenléte. Egyenesen dühítette.
A terem tele volt vámpírokkal. Az óra halk kattogására figyelt mindenki, fagyos hangulat ereszkedett a szobára. A függönyök vad táncot jártak egymással, a rosszul záró ablakok nyílásain besüvítő szél miatt.  A levegő telve volt vérszaggal, jóféle szivar füstjével. Kint vihar tombolt, ami elég gyakran jellemezte a svéd időjárást. A bent állandósága, a kint mozgalma elgondolkoztatja az embert. Nem minden jó, ami csendes, nem feltűnő. Talán azok a jó, ígéretes dolgok, melyek néha kitűnnek, nem leplezik valójukat. Az emberek szeretik elfedni a saját arcukat. Ám az álca nem mindig kifizetődő. Ha lehull az álarc, összedől a kártyavár. Minden porrá lesz, a felépített falak romjait könnyen elfújja a szél.
Ugyanez a helyzet a benti összeesküvők között is. Hogy mit titkol Louis, s mikor lép színre végre Ricardo? Mit tartogat a hét csodaszép lény, s milyen idők járnak? Sok dolgot titkol a jövő. Sok dolog zavaros.
Ám a zavarban, ha valaki megtalálja a nyugadalmat, annak felnyílhat a szeme.