#47. fejezet - Happiness

Ugyanez a helyzet a benti összeesküvők között is. Hogy mit titkol Louis, s mikor lép színre végre Ricardo? Mit tartogat a hét csodaszép lény, s milyen idők járnak? Sok dolgot titkol a jövő. Sok dolog zavaros.
Ám a zavarban, ha valaki megtalálja a nyugadalmat, annak felnyílhat a szeme.

- Hol voltál? - kérdezte Louis idegesen. Kicsit sokáig távol voltam.. Letettem a tasakokat az asztalra, majd elé léptem.
- Elmesélem. Örülni fogsz. - pusziltam meg. Nem sokat értem el ezzel.
- Tudod te egyáltalán, hogy milyen ideges voltam? Van fogalmad róla? - jézusom, Louis, ne legyél már ilyen hisztérika..
- Jó, tudom, bocsánat. - hajtottam le a fejem. Innentől én már nem irányítok.
- Nincs bocsánat. Csak büntetés. - morogta a számra, mélyen megcsókolt. Ó, büntetés.

* Aaronék*
- Na, most, hogy itt vagyunk a nagy Svédországban, hova menjünk? - kérdezte tőlem Yves.
- Nekem lenne pár ötletem...- nézett Gaston néhány csinos lányra.
- Hé, Don Juan, nem csajozni jöttünk.
- Aaron, akkor hova a fészkes fenébe megyünk? Nem árulsz el semmit. - vetette meg előttem a lábát Nathan.
- Mindjárt itt a taxi. Ricardóhoz megyünk. De mintha ezt már párszor elmondtam volna.. valamiért sose ütötte meg a fületek. Csak a légiutas kísérők.. kár volt elhoznom titeket! - morogtam.
Idegesen fújtattam, én se tudtam, hogy mihez kezdhetnék. Egy olyan nő után kajtatok, akinek a szíve foglalt. Ricardóhoz önként és dalolva megyek ugyanezért a nőért. Teljesen megőrültem. Beletúrtam tökéletes frizurámba, lazítottam pár gombot az ingemen, felvettem a csábító mosolyom. Úgy tettem, mint aki tökéletesen rendben van, harcra kész. Legalább az így meglátó csajok nyáladzása kicsit eltereli a gondolataim. Gastonék lazán flörtölgetnek a külföldiekkel..legalább ha másra nem is, legalább erre használják a nyelvismeretet.
A távolba szegem a tekintetem, de nem látok mást, mint a jégkék eget. Pont ugyanolyan, mint az a szempár. Titokzatos és vonzó. Akár egy angyal. Az aranyos, ragyogó mosoly, gyöngyöző kacaj felmelegíti a szívem. Basszus, egy nyálas tinédzserként viselkedem! Fúj, cseszd meg..
Nem tudok megálljt parancsolni a gondolataimnak. Az ideges, durcás arckifejezést mindig is nagyon szexinek tartottam.. de ha róla van szó.. egyenesen felforr a vérem. A csipkelődő, humoros, egyben komoly beszólások.. a kimért, elegáns léptei csak úgy sugározzák belőle az intelligenciát, hatalmat. Ennek a nőnek fogalma sincs róla, hogy milyen hatással van a férfiakra. Hirtelen kivörösödtem. Egyetlen ember, vámpír se volt rám eddig ilyen hatással. A szívem vadul kalapált, az agyam összekuszálódott. Én, a nagy Aaron leálljak egy nőnél? Az lehetetlen! Túl hosszú az élet egy ember mellett. Kell a változatosság. De egyvalami még mindig ott motoszkál legbelül.. lehet, hogy nyakatekert módon is.. de beleszerettem?!
Furcsa gondolatmenetemből Enzo rázott fel, betessékelve engem is a taxiba. Bemondtam a címet a sofőrnek, elindultunk. Innentől már a srácok fárasztó viccei, a legújabb numerák telefonszámai volt a téma. Mi mást vártam...
Mit fogok csinálni, ha meglátom? Lefagyok? Vagy képes leszek lazán viselkedni vele, mint a legelején? Kizárt dolog. Véget kell vetnem ennek a vonzalomnak. Kell valaki más, aki eltereli a gondjaimat. Remélem az a csaj még mindig ott van a kastélyban..

* A sárkányoknál*
- Bro, mi volt ez a smárolás? - kérdezte vizeske már vagy ötödszörre.
- Közöd? Nincs. - szájaltam oda neki.
Ez a csaj egyenesen megőrjít. Már akkor megérintettem volna, mikor belépett a terembe. A finom, sportos alakot egy testhez álló fekete cicanadrág emelte ki, a bő garbó pedig elrejtette. Titokzatos. A bársony finomságú hajkoronán megakadt a szemem. Önkéntelenül is eszembe jutott, hogy milyen lenne beletúrni, elveszni a sűrű gyönyörben. Az íves ajkak, a gyönyörű, jégkék szemek. Arca úgy ragyogott, mint a frissen lehullott hó, egész megjelenésében angyali volt. Egy földi angyal. Egy gyönyörű angyal. Egy varázslatos, erős, gyönyörű angyal. Meghalok, ha nem csókolhatom meg újra!
Jézusom, úgy beszélek, mint egy puha, kis sárkány, aki most akar repülni tanulni. Sok nővel volt dolgom életem során, de egyiktől se vert ki így a víz, mint tőle. Ez más volt. A szívem hevesebben vert, a vérem olvadt lávaként áramlott minden egyes pillanatban, ahogy visszagondoltam rá. Verejtékeztem, de nem a melegtől. Melegem volt, szinte felforrtam.
De úgy vettem észre, hogy nem csak nekem szúrt szemet Integritas. Hanem a többieknek is. Ha harc, hát legyen harc, bro.
---
 Louis mellett bóbiskoltam, a fejem a mellkasán pihent, a lábaimat átvetettem az övéin, kezeimmel átöleltem. Melegséggel, nyugalommal töltött el, ha mellette lehettem. A bünti ellenére is. Haha.
Furcsa érzés, ha szerelmes vagy. Akárhányszor Louis mellett vagyok, kivirulok. Meg persze kipirulok, amit ő sose bán. Inkább jót szórakozik.
Minden egyes érintése áramütésként hatol keresztül a bőrödön, hogy a szívedbe jusson. Szívverésed felgyorsul, a pillangók ezrével próbálnak lyukat találni a hasfaladon. A szeretetteljes pillantás, a gyengéd érintés feltölt. A lelked megnyugszik, egésznek érzed magad. Minden fárasztó, ideges pillanatban egy-egy kedves szava jóval kecsegtet, csókjai a mennybe repítenek. Szégyellős kislányként bújsz hozzá reggelente az ágyban, aki fél a rossztól, a világtól, vagy esetleg az ő szemérmetlen pillantásától..
Igen, én ilyen vagyok, mióta Louis mellettem van. Az eddigi erős, független nőt felváltotta a kismacska. Louis-Caesar bármire képes. Bármire.
Észrevettem, hogy figyel. Óvatosan felemeltem a fejem, a szemeibe néztem. Fényesen csillogtak, a hatalmas vigyor az arcán levakarhatatlan volt. Gyengéden simogatta a hajam, néhány tinccsel eljátszadozott. Zavart mosollyal, vörösen lecsaptam a fejem, amire egy elégedett kuncogás volt a válasz.
- Félsz? - kérdezte kajánul.
- Ja, persze. Még remegek is. - válaszoltam nevetve.
- Tudom. - simított végig a derekamon. Kirázott a hideg. Na meg állj, Louis, lesz még kutyából szalonna!
Nem tudtam megállni, hogy ne adjam vissza. Felfeküdtem a mellkasára, olyan közel hajoltam hozzá, hogy éppen csak egy kis levegő legyen közöttünk. Kényelmesen ráültem a derekára, ördögi mosollyal vártam a reakciót, ami nem maradt el. Louis megdöbbent, parázsló tekintete felért mindennel.
Hirtelen leszálltam róla, ott hagytam fortyogni magában. Tudom, gonosz vagyok, de ennyi jár.
Beviharzottam a szobámba, gondosan becsuktam az ajtót, majd elfogott az ihlet. Megragadtam a papírokat, ceruzákat, kimásztam az ablakon, felültem a torony tetejére, onnan néztem szét, rajzolgattam.
A hideg szellő kellemesen csiklandozta az arcom, bele-beletúrva a hajamba. A madarak halkan csiripeltek, a fák ágait, színesebbnél színesebb levelek borították. Néhány nyuszi, mókus keresgélt az avarban, a róka pedig hangtalanul figyelte őket. Vajon milyen hangja lehet egy rókának? What does the fox say?
A avarról megint a fákra irányult a tekintetem. Olyan szép ágaik, íves fatörzsük volt, hogy muszáj volt megörökítenem. Lágyan megrajzoltam vázlatosan, majd erősítettem, kidolgoztam a vonalakat. Mire mindent kellően maszatoltam, kijavítottam, elégedetten néztem végig a munkámon. Nagyon jól sikerült.
- Igazán kiválóan rajzolsz. Én sose tudtam volna így megragadni a tájat. Kivételes. - ült le mellém egy ismeretlen vámpír. Kedvesen mosolygott rám, miközben a rajzomra bökött.
- Köszönöm. Igazán kedves, de csak próbálkozok. - csaptam le a fejem.
- Ami azt illeti, ha én így tudnék próbálkozni , akkor nagyon boldog lennék. - vigyorodott el.
- Kihez van szerencsém ilyenkor? Pláne a torony tetején?
- Azt én is megkérdezhetném, hogy egy hölgy miért menekül fel ide, hogy rajzolhasson, amíg a barátja dühvel meg féltéssel gazdagon várja a szobájában. - a vigyor egyre csak szélesedett.. egyszer el fog repedni, ha így folytatja..
- A hölgynek ihlete támadt, így felugrott ide. Csupán ezért. - válaszoltam könnyedén. Remélem, hogy nem remegett a hangom.
- Á, értem. - húzódott kaján mosolyra a szája. Ez most flörtöl velem?!
- Nos, én azt hiszem, hogy vissza is megyek. Örültem, kedves Anonimus. - keltem fel, elegyensúlyoztam a tető széléig.
- Várj! Hogy hívnak? - állt fel ő is. Elmosolyodtam.
- Andi. - ezzel leugrottam a párkányról, az ablak magasságába érve beugrottam.
- Tudtam, hogy ott fent leszel. - fogadott halvány mosollyal Louis.
- Remek. - vigyorogtam rá.  Letettem a dolgokat az asztalra, megfordultam, mire a mellkasába ütköztem. Megragadta a derekam, visszafordított az asztalhoz. Átnyúlt mellettem, megkereste a mostani művem. Állát a vállamra hajtotta, úgy nézte a képet. Elmosolyodott, majd visszarakta a helyére. Mi az, mit nem vettem észre?
Idegesen felkaptam a papírt, elkezdtem tanulmányozni. Hát ez szúrt neki szemet.
A lap jobb szélén levő erdőségben egy kicsi nő és férfialak rajzolódott ki, ahogy egymást ölelve szeretik egymást. A nőnek hosszú haja, a férfinak göndörkés tincsei voltak, szorosan egymáshoz simultak.
A tudatalatti.
Lágyan végigsimítottam az alakokon, Louis a kezeimért nyúlt, elvette tőlem a képet, visszarakta az asztalra, maga felé fordított. A tekintetében ugyanaz a halvány mosoly játszott, mint a szemében. Megbabonázottan bámultam az ezüst barázdákat, az arcába hulló néhány csintalan aranybarna tincset, férfias, nagy kezeit, ahogy lágyan az arcomhoz érnek. Óvatosan felém hajolt, megcsókolt. Mikor elváltunk, szemei kétségbeesettség miatt csillogtak. Mi a baj? Látszott rajta, hogy össze kell szednie a gondolatait. Fél térdre ereszkedett előttem. Louis.. te gyönyörűség!
- Tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb hely, de nem halaszthatom tovább. Szeretlek, Andrea Lily. Nem tudom szavakba önteni, hogy mit érzek irántad. Melletted önmagam vagyok, felszabadult. A lelkem egész, a helyén van. Te kellesz nekem, senki más. Hozzám jössz? - kérdezte könnyes szemmel. Vágyakozás töltötte meg a levegőt.
Louis megtette. Megkérte a kezem. Kinyitotta előttem a kis dobozkát, amiben egy kis ezüst gyűrű volt, picike kövekkel kirakva. Csillogott a napfényben, gyönyörű volt. Tudtam, hogy mit akartam. Azt is, hogy ő mit akart. Elmosolyodtam, könnyes szemmel ráemeltem a tekintetem.
- Igen. - nevettem el magam zokogva. - Hát persze, hogy igen! - borultam a nyakába.
Louis szoroson megfogott, felkapott a magasba, megpörgetett. Csak elérzékenyült szavait hallottam a fülem mellett. Köszönöm!
Letett a földre, könnyáztatta arcán hatalmas mosoly ült. Hihetetlenül büszke voltam magamra, hogy ilyen boldoggá tettem. Hihetetlenül!
Kézen fogott és gyengéden az ujjamra húzta a gyűrűt. Nem tudtam szavakba önteni az érzést. Sírni és nevetni volt kedvem. Boldog voltam. Kicsattantam az örömtől. Kézen fogva dőltünk el az ágyamon, úgy tobzódtunk a kellemes csöndben.