#48. fejezet - Romba dőlt álmok, bukott angyalok.

Letett a földre, könnyáztatta arcán hatalmas mosoly ült. Hihetetlenül büszke voltam magamra, hogy ilyen boldoggá tettem. Hihetetlenül!
Kézen fogott és gyengéden az ujjamra húzta a gyűrűt. Nem tudtam szavakba önteni az érzést. Sírni és nevetni volt kedvem. Boldog voltam. Kicsattantam az örömtől. Kézen fogva dőltünk el az ágyamon, úgy tobzódtunk a kellemes csöndben.

- Mit akartál elmondani nekem? - kérdezte halkan, amikor az ölébe húzott. Gyengéden simogatta a fejem, akár egy kiscicát tartana a karjaiban.
- Emlékszel, amikor lementem vérért.. akkor sokáig elvoltam. - Bólintott. - Furcsa hangot hallottam. Nem tudnám leírni, hogy honnan jött. Csak úgy, belülről. Félelmetes volt. A fejemben hallottam, hívogatott. Jöjj, Kiválasztott, jöjj... valami ilyesmit. Szóval.. kíváncsi voltam. - Louis karja egyre szorosabbá váltak... tudtam, hogy ez lesz..- Lementem a pincébe, ahonnan rengeteg titkos ajtón, bejáraton keresztül eljutottam egy nagy teremig. Komolyan, mintha már jártam volna ott. Tudtam az utat. A teremben hét sárkány volt, akik nem is sárkányok... de nem is ez a lényeg. Megküzdöttem a sötétséggel, és legyőztem a rossz énem. Felszabadultam, Louis. - fordultam felé mosolyogva, de az arcáról nem tudtam semmit leolvasni. Merev tekintettel nézett előre, csak a feszült, védelmező vonások árulták el a benne lejátszódó érzelmeket.
- Louis, nem akartam rosszat mondani.. nem haragudj. Engem csak hajtott az ösztön.. és én.. én .. sajnálom. Butaságot csináltam. Nem is csodálkoznék, ha..- tette a kezét a számra. Átható pillantással nézett rám, majd elmosolyodott.
- Legyőzted. De mégis hogy kerültél te egészen oda? - nézett kíváncsian. - Mit csináltál ott?
- Elragadtak a hangok, és hívtak. A pincéből nyílik egy ajtó, ahonnan aztán még több. Kísérteties volt. Mikor ott voltam, akkor találtam meg a sárkányokat, akik igazából emberek, de mégse. Ez bonyolult. A sötétség is ott volt, mint már kitaláltad. - Bólintott. - Ez nem olyan harc volt, mint a többi, Louis. Ezt a lelkemben vívtam meg. Szaggatott, ahogy egyre jobban uralni kezdett a fekete gyűlölet, vérszomj, de visszatértem. Nem tudom, hogy hogy és miképp, de sikerült felül kerekednem rajta. És most itt vagyok, mert Lucas és több vámpír is majdnem lent talált, de sikerült elrejtőznöm. Elrejtőznünk.
- Szólnunk kell erről Markusnak. - húzott fel magával. Értetlenül néztem rá, mire megragadott, és magához vont. - Gyere, kedves.
Húzott kifelé az ajtón, Markus lakosztálya felé tartva.

* Eközben az ismeretlen vámpír*
Furcsa volt őt így látni. Olyan más. Mintha csak Őt láttam volna magam előtt. Ugyanolyan barna, göndör, derékig érő haja, jégkék, tiszta szeme, páratlan mosolya és angyali hangja volt, mint neki.

* Eközben Aaronék*
Az elsuhanó fenyőket néztem, kibámultam a kocsi ablakán. Próbáltam elfelejteni minden vele kapcsolatos érzelmet, de nem ment. Bárhova néztem, ő jutott eszembe. A fákat megörökítette volna, azokkal a csodás, lágy tónusú, elegáns vonalakkal. A kék ég szikrázott, ahogy az ő is szeme is, miután megcsókoltam. A finom ívű, puha ajkak csodásak voltak. Elképzeltem, ahogy testem az övéhez nyomódott a mocskos raktár fala mentén, éreztem, ahogy a finom combok az enyémeket súrolják, mellei a mellkasomhoz préselődnek, a kezeimet a nyakára és a hajába csúsztatom, úgy veszek el a puha tökéletességben, az incselkedő, édes vaníliaillatban. A raktár helyett azonban az én szobámban vagyunk. A nagy ágyon összegabalyodva, ruháink az ágy mellett hevernek, kizárunk minden zajt, csupán a szex és a csókok zajai nyomják el a tompa csendet.
Érzem, ahogy minden egyes érintésemre összerándul, csupasz bőre olvadt selyemként cikázik az ujjaim között. Szeme viharos azúrrá sötétült, haja szétterült a párnán, kezei az izmaim, tarkóm kínozzák, ajkai megduzzadtak, fájón vágynak a folytatásra.
Hirtelen kijózanodtam. Ennyire nem lehetek megőrülve! Próbáltam levegőhöz jutni, valami normálisabb arckifejezést erőltetni a képemre. Képzelem, hogy milyen fejem volt mindezek után.. A kocsi befordult a kastély udvarára, a fiúk kipattantak a kocsiból, én meg a csapat elejére érve beszóltam a komornyiknak. Nem sokat kellett várnunk, azonnal beengedtek minket. A nagy előcsarnokban a fiúk azonnal nézelődni kezdtek, mintha csak egy óvodás csoporttal érkeztem volna...
És akkor megláttam Őt. Louis karján égkőként ragyogott, meglepetten kapta felénk a fejét, lerohant a lépcsőn és hatalmas, sugárzó vigyorral az arcán a nyakunkba ugrott.
- Hát ti? - kérdezte izgatottan, miközben a pasija hátulról szorongatta. Én akarom őt így hátulról szorítani..
- Nem hallottunk felőled, felőletek- néztem Louisra- így úgy gondoltuk, megnézzük, hogy minden rendben van-e. - mosolyogtam rá.
- De Aaron, te azt mondtad..
- hogy soha többé nem jövök ide. Igen, de nem bízok semmit a véletlenre. Pláne, ha erről a fickóról van szó. - hát persze, hogy Ricardóról beszélek.
- Á, értem. - simult ki az arca. Angyali volt.

*eközben az ismeretlen vámpír*
A finom külső, amely mögött egy belevaló, bátor nő lakozott. Ha nem tudtam volna, hogy ő az, akkor talán össze is tévesztem kettőjüket.

Furcsa volt itt látni a fiúkat. Aaron mondta még nekem, hogy soha többé nem akar ide jönni, a történtek után. De itt van. Vajon mi hozta ide? Miért döntött úgy, hogy eljön, és vigyáz ránk? Hiszen Louis, Rafe és Mircea is itt van, gondoskodik rólam. Nem tudtam hova tenni a viselkedését.
Felmentünk a lépcsőn, bementünk a szobámba, miután mindenki helyet foglalt, Louisszal eléjük álltunk.
- Fiúk, Louis és én összeházasodunk. Ma kérte meg a kezem, igent mondtam. - néztem fel franciámra. Sugárzó mosollyal tekintett le rám, szeretetteljes csókot lehelt a számra.
Elkezdtek tapsolni, elégedetten mosolyogtak. Nathan felállt, mindkettőnket megölelt.
- Itt volt az ideje, gyerekek. - kezdett el minket cukkolni.
- Nem bírod ki, ugye? - szúrtam vissza csípősen.
- Nem. - vigyorodott el szemtelenül.
Yves, Gaston, Enzo is gratulált nekünk, Aaron szigorú, kemény tekintettel méregette Louist. Mi a baja?

* Aaron szemszöge*
Mintha valamit keresztül döftek volna a szívemen. Louis eljegyezte Őt, összeházasodnak. A féltékenység éles karmai egyre mélyebbre vájták a sebet a szívemben, elöntött a düh. Megtette. Tudta, hogy többet érzek iránta, és elvette tőlem, hogy szemernyi esélyem se legyen nála. A tündöklő, gyönyörű angyalnál. A szerelmes pillantás, az agresszív birtoklási vágyát tisztán érzékeltem, miközben átkarolta, féltőn tartotta, hogy ne essen bántódása. Az én helyem van ott mellette. Nem az övé. Ő az enyém.

* eközben az ismeretlen vámpír*
De nem. Anyánk halott, apánk is. Csak ő maradt nekem. Ő, aki végignézte szeretett szüleink halálát, átélte a kínokat, amiktől meg kellett volna védenem. De nem tettem. Nem voltam rá képes. Undorító féreg vagyok.
Hogy fogom elmondani neki mindezt, hogy fogok elé állni, hogy szembesítsem mindezzel? Ha más nem is, akkor a kinézetem elárul majd.

* Louis szemszöge*
Boldog voltam, amiért ilyen büszkén felvállalt engem, és a kapcsolatunkat. Az viszont dühített, hogy ez Aaronból ellenszenvet váltott ki. Nem is akármilyet. Nyers gyűlöletet.
Láttam, ahogy őt figyeli, minden egyes apró mozdulatát lesi, fájón vágyakozik arra, hogy megérinthesse Őt. A buzgó vágyat, amellyel elcsábítaná, hogy a magáénak tudhassa. Az agresszív birtoklási vágyat, amit a látvány hozott ki belőle. Ő az enyém. Senki másé.

* ismeretlen vámpír*
Ikrek vagyunk, voltunk, leszünk. Ezen már nem változtat semmi.