#49. fejezet - Szent életűek gyülekezete..

* Louis szemszöge*
Boldog voltam, amiért ilyen büszkén felvállalt engem, és a kapcsolatunkat. Az viszont dühített, hogy ez Aaronból ellenszenvet váltott ki. Nem is akármilyet. Nyers gyűlöletet.
Láttam, ahogy őt figyeli, minden egyes apró mozdulatát lesi, fájón vágyakozik arra, hogy megérinthesse Őt. A buzgó vágyat, amellyel elcsábítaná, hogy a magáénak tudhassa. Az agresszív birtoklási vágyat, amit a látvány hozott ki belőle. Ő az enyém. Senki másé.

* ismeretlen vámpír*
Ikrek vagyunk, voltunk, leszünk. Ezen már nem változtat semmi.

Nem értem, hogy mi a bajuk. Mit csinálhattam, csinálhattak, hogy úgy néznek egymásra, mint akit azonnal képesek lennének megölni? Nagyon furcsálltam, hogy már a Szenátusban is majdnem egymásnak ugrottak. Louis folyton morog, Aaron meg egy macskát megszégyenítő hangon prüszköl, amikor ezt látja. Ki kell derítenem, hogy ennek a kettőnek mégis mi a baja egymással..

Később elmentem Mirceával Ricardóhoz, hogy kérjünk szobákat a vendégeinknek. Remek alkalom volt arra, hogy beavassam őt az eljegyzésbe..
- Mircea, tudod, szeretnék valamit elmondani neked... - bámultam magam elé, ahogy egyre közelebb értünk Ricardo lakosztályához.
- Mi az, drágám? - mosolygott le kedvesen.
- Öhm, tudod.. én.. - ezen a technikán dolgoznom kell..- Louis megkérte a kezem. Igent mondtam.
A mondanivalóm megtette a hatását. Mircea fagyos tekintettel megállt a folyosó közepén. A meglepett szó távolról se fedte a valóságot.
- HOGY MIT CSINÁLTÁL? - állt hirtelen elém. A mogyoróbarna szemek most szikrázó gesztenyeként égtek előttem. Talán nem ez volt a legmegfelelőbb pillanat.. talán nem.
- Szerintem jól hallottad. Louis megkérte a kezem, igent mondtam. - még dühösebb lett. - Kár volt elmondanom.. - indultam el egyenesen előre. A kezem után kapott, maga felé fordított.
- Nem mész sehova! Mikor akartad ezt elmondani?! Soha?! - emelte meg a hangját. Jól van, Mircea, te akartad.
- Ha nem vagy hajlandó normális hangnemben beszélgetni velem, akkor vissza is mehetsz Vladhoz, és játszhatjátok az elmebeteg bérgyilkost is.. sőt, még a drága öcsédet is karon foghatod! - szűkült össze a szemem. Kicsit felidegesedtem. Láthatóan lehervadt a düh az arcáról, megszeppenve nézett le rám. Tudom, kicsi termet, nagy hang.
 - Köszönöm. Mivel ma reggel történt az eljegyzés, így nem mondhattam hamarabb, hisz, ha jól tudom, márpedig jól tudom, hogy Raffel egész nap festegettetek. Mégis mikor mondhattam volna el? Mikor a tájkép legszebb részét festitek? Ja, asszem akkor minden ecset egyenként szúródott volna Louis mellkasába!- na jó, ez hülye hasonlat volt..
- Nem haragszok rád, mielőtt ezt is a fejemhez vágnád. - nézett rám ellágyulva. - Csak kicsit sokkolt, hogy eddig nem mondtad, ennyi az egész. Sok boldogságot. - mosolyodott el, majd lehajolt, egy puszit nyomva a homokomra. - De arra számíts, hogy el akarok majd beszélgetni a franciával.. - vigyorodott el ördögien. Ne akarjátok megtudni, hogy milyen fejet vágtam. Mircea a hasát fogva röhögött. Szépen vagyunk.
- Amúgy, Radu nem olyan, mint Vlad meg én. Ő túlságosan is jófiú. Bár, talán pont ezzel fog néha több csajt, mint mi.. - ez olyan információ volt, amit ha nem tudok meg, akkor hülyén halok meg, komolyan..
- Nos, én megyek szobát kérni, te addig nyugodtan elmélkedj a hódításaidról..- szóltam vissza gúnyosan, és megindultam Ricardóhoz.

A szobakérés gördülékenyen ment, nyugodtan sétáltam vissza a lakosztályom felé, mikor megéreztem, hogy hívnak a sárkányok. Mi más hiányzott még..
Besurrantam az átjárón, végigosontam az állott levegőjű, kínzókamrához hasonló, tisztának éppen nem mondható termeken. A védelmezők felsisteregtek, amint a nagy ajtóhoz értem. Belépve a terembe láttam, ahogy mind a heten egy körben ülnek és behunyt szemmel meditálnak.
- Azt hittük, hogy már el se jössz. - jegyezte meg Lux, rám se nézett, ahogy a többiek se.
- Mondtam, hogy jövök, ha hívtok. - feleltem keserűen, leültem Aqua és őközé. Vizes barátom rögtön kinyitotta a szemét, huncut mosollyal az arcán fordult felém. Megölelt, majd visszatért a relaxációjához.
Végignéztem a többi fiún is, észrevettem, hogy Ignis kíváncsian néz rám. Mélyen a szemébe néztem. Talán jobban jártam volna, ha nem így teszek.
Megbabonázottan bámultam a vörösen izzó szempárt, a lángok belülről simogattak. Minden egyes perzselő hullám, ami elért, áramütésként ért, kirázott tőle a hideg. A tűz, amit eddig lefojtottam, most elszabadult. Éreztem, hogy a vöröses szín betelíti az íriszem, az ujjaim végei bizseregtek. Remegtem, az izzadtságcseppek egyre gyorsabban száguldtak végig a hátam közepén. Minden tagom elzsibbadt. Halkan lihegek, a forróság szinte felemészt. Mi történik velem?
Ignis felkelt a helyéről, felém lépdelt. Hihetetlenül jóképű volt. Az éles metszésű, férfias arcélek, rómaiakhoz hasonló tökéletes orr, enyhe borosta, perzselő szemek. A széles vállai kidomborodtak, ahogy a bőr hatású anyag finoman bevonta a bőrét, a cirkalmas tetoválás, amelyet végigkövettem a szememmel, a hatalmat sugárzó megjelenése, szinte bódító hatással volt rám. Nem érdekelt más.

* Ignis*
Hát bevált a tervem. A varázslat, amivel megbabonáztam, sikeresen elérte a hatását. Pihegve ült ott a két fivérem között, csak engem bámult. Gyönyörű szemei viharossá halványultak, tagjai mozdulatlanul nyúltak ki. Erre vártam.

Valami megtörte a varázst. Lehűtött. Végre kitisztult a fejem, az eddigi tudatlanságból felébredtem. Teljesen elvörösödtem, ahogy rájöttem, hogy Aqua mentett meg. Keze még mindig a mellkasomon pihent, áradt belőle a víz nyugodt ereje. Mikor már kijózanodtam, lassan elvette kezét, és gyilkos pillantást küldött tüzes testvére felé. Ez meg mi a jó büdös franc volt?!
A két férfi közötti feszültség kézzel tapintható volt. Halvány kék burok pajzsként védte Aquát, miközben Ignis vöröslő ereje sistergett a levegőben. Mindkettejük arcra kemény, rezzenéstelen maradt, úgy tűnt, hogy maguk akarják megvívni a csatájukat.
- Ha befejeztétek, akkor talán meg is beszélhetnénk a szökést. - szólalt meg Lux, miközben morgott egyet.
- Nem én nem bírtam már megint magammal. - mordult fel Aqua.
- Mintha olyan szent életű lennél.. - csipkelődött Ignis.
- Mintha mindkettőtök olyan szent életű lenne. - szólt be a zöld szemű.
- Mintha mindegyikünk olyan szent életű lenne. - na jó, ezt már én se bírtam ki nevetés nélkül. Legalább olyan hülyék, mint Aaronék.
- Milyen szökést? - kérdeztem óvatosan.
- Nem sokára elmegyünk innen. Mivel Ricardo se olyan hülye, hogy önként és dalolva kieresszen innen minket, ezért meg kell szöknünk. De ehhez el kell hoznod a többieket is. Mirceát, Rafet, Markust, és azt a Louist is. Markus mesélte, hogy vannak új tagok is itt. Valami öt francia. Azokat is. - magyarázta Aqua. ' Azt' a Louist is.. esküszöm, kitekerem a nyakukat, ha találnak még valami jelzőt rá..
- Értem. Akkor én megyek is. Majd hívjatok. És akkor hozom is a társaságot. - keltem fel a helyemről.
- Azért csak óvatosan. - mosolygott rám Tenebris a múltkori eset óta először. Mi a szösz?!
- Meglesz. - mondtam, és kisétáltam a teremből. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, zúgni kezdett a fejem.
Hasigatott a fejem, szédülni kezdtem. Nem tudom, hogy mi történt. Egyik pillanatban még szilárdan álltam, a másikban pedig a fejem nagyot csattant a köveken.

* eközben a Tégla*
- Nezzo, pár napon belül meg kell támadnunk.
- Nem, Halloweenkor támadunk. Akkor sokkal több energiánk van, tudod jól. Addig még van időnk.
- De nem sok. - szorította össze a száját a Tégla.
- Nyugodj meg. Minden a terveink szerint halad. Már csak Adonynak kell időben felbukkannia..

* Az ismeretlen vámpír*
Segítenem kell a húgomnak. Találkoznom kell vele. Most. Nincs vesztegetni való időm.