#53. fejezet - Paparazzi

- Nem tudod elviselni, hogy olyannal van, aki tényleg szereti, nem pedig csak játékszernek tekintené, Aaron? Mert ő nem olyan, aki ezt eltűrné. - válaszolt fölényesen Louis. Éreztem, hogy nagy erő kell ahhoz, hogy féken tartsa magát.
- ELÉG LEGYEN! - emeltem fel a fejem. Bár még mindig sírtam, képes voltam már megszólalni. Egy jó erős energia fátylat eresztettem kettejük közé. - MOST AZONNAL FEJEZZÉTEK BE!
- Sss, ne zaklasd fel magad. Nyugodj meg. Befejezzük. - csókolt meg Louis óvatosan.
- Egyelőre. - vágtatott ki Aaron a szobából.
Egyelőre..

Nem tudtam felfogni. Aaron tényleg ilyen lenne? Mégis mire célzott ezzel a " nálam sokkal jobb helyen lenne" megszólalással?! Egyszerűen.. felfoghatatlan. Képes lenne elszakítani Louistól, hogy az ő kedvére tegyek? Majd ha fagy!
Gaston és a többiek is nem sokkal távoztak a szobából, mindegyikük intézett egy ölelést, ám ők már nem zavarták annyira Louist, mint Aaron. Amint Louis becsukta mögöttük az ajtót, rögtön felém fordult és felvett a karjaiba, hogy megnyugtasson. Igen, még mindig szipogtam, üresen bámultam magam elé. Nem kívánom senkinek, hogy ilyen álomban legyen része.
Szorosan magához szorított, belepuszilt a hajamba. Mindent elkövetett, hogy jobban érezzem magam. Imádtam. Halkan dúdolta nekem az egyik kedvenc magyar dalomat, majd lassan befektetett az ágyba,
a mellkasára húzva folytatta a halk melódiát. Minden egyes érintése azt sugallta, hogy védeni, óvni akar. Hatalmas tenyerei melegen siklottak a hátamra, ujjai játékosan tekergették a tincseimet. Lehiggadtam. Ezt ő is érezhette, hisz boldogan csókolta meg a nyakam, majd lassan, apró puszikkal elért a számhoz is. Halkan felkuncogtam, mikor megcsikizte az arcom a hajával. Elégedett mosoly terült el az arcán, felhúzott magával, így ültünk egymással szemben. Kék szemei csillogtak, szinte szikráztak. Még mindig mérges volt Aaronra, de valamennyire sikerült elfeledtetnem vele a rossz élményt. Szörnyű lehetett végignéznie, hogy mit tesz "barátja", miközben önkívületi állapotban lebegek. Szörnyen szégyellem magam.
Valószínű, hogy olvasott a gondolataimban, mert nem a legfinomabb arckifejezéssel akarta a tudtomra adni, hogy hülye vagyok.
- Ne hibáztasd magad. Nem tehetsz arról, hogy ez történt. Nem csináltál semmit. Nekem kellene szégyellnem magam, amiért nem akartam megengedni Aaronnak, hogy segítsen. Lehet, hogy igaza van és.. - nálam itt telt be a pohár. Feldöntöttem, majd ráültem. Jó alaposan kioktattam.
- Hogy mit hiszel te?! Louis, én szeretlek téged. Nem rá van szükségem, hanem Rád. Hát nem érted? - kérdeztem elfúló hangon. Szólásra nyitotta a száját, de be is fogtam. - Én se akartam volna megengedni egy nőnek sem, hogy hozzád érjen. Tudom, hogy mit érzel. De ezzel nincs semmi baj.
- Köszönöm. - húzott le magához, hogy egy puszit nyomjon a dühtől forrongó arcomra.

* Aaron szemszöge*
Fáradtan dőltem neki az ablaknak, unottan bámultam a szomszéd szobát. Egyet találhattok, hogy kinek a szobájára vetül a legjobb rálátás. Aha, az Övére. Láttam, ahogy gondterhelten ül le az egyik fotelbe, csak maga elé bámul. Vajon neki is ez jár a fejében? Azon, hogy én segítettem rajta, és nem a francia? Vagy azon, hogy miért történt meg ez? Bárcsak tudnám!
Dühösen löktem el magam az ablaktól, ki kellett tisztítanom a fejemet. Egész. Álló. Nap. Csak. Rá. Tudok. Gondolni. Mi a rák van veled, Aaron?!
Már az első találkozásunkkor felkeltette a figyelmemet a földöntúli szépség jelenléte. Egész megjelenésében izé.. de nyálas vagyok. De legalább.. nem. Nekem ez nem megy. Majd megpusztulok, hogy megint megérinthessem, mindig a szobája ablakát kukkolom, mint egy rossz paparazzi, de nincs bátorságom beszélni vele.. hát ja, balf*sz vagyok.
Már ha csak a puha bőrére, vagy a kellemes illatára gondolok, ami miatt annyiszor összerándul a gyomrom.. nem viccelek, a Nagy Aaron kezd idegesedni. A lábairól akkor nem is beszélek.. két tökéletes szobordarab. A haja sűrű zuhatagként omlik a derekára, csillog a napfényben. Szemei szinte szikráznak, mindig megbabonázottan keresem az ezüstös csíkokat, hogy belefeledkezzek a viszonzatlan, de annál szebb szerelembe. Beleszerettem. Nem is kicsit.
Visszasétáltam lassan az ablakhoz, olyat láttam, amit jobb, ha nem. Ó, a francba..

---
Fáradtan vágódtam le az egyik fotelba, a fejem zúgott. Ugyan még alig telt el fél nap, mégis úgy érzem magam, mint aki lefutott 10 maratont.. Felhúzott lábaimra hajtottam a fejem, mélyen lélegeztem. Hagytam, hogy az oxigén eljusson minden egyes sejtemig, hátha így elmúlik a fejfájásom. Erősen koncentráltam, de valami mindig lyukat ütött ez eddig olyan stabilnak tűnő védőfalamon. Aaron.
Egész végig olyan furcsán viselkedett velem. Mindig figyelt, néha már a hátam borsódzott attól a sejtelmes, mégis melengető tekintettől. Minden találkozásunkkor figyelmes, humoros volt. No persze a flörtről még így se mondott le.
Szinte mindig arra játszott, hogy kiborítsa Louist, amit eddig nem is igazán értettem.. úgy voltam vele, hogy direkt cseszegetik egymást, pasi dolog. Ám egy idő után nekem is kezdett leesni, hogy amit Aaron csinál kezdettől fogva, az nem egyszerű jólneveltség, vagy barátság. Mintha .. mintha tetszenék neki. De az nem lehet. Ő egy igazi nőcsábász... nők tucatjai várják, hogy akár fütyüljön nekik, máris ugranak. De én nem érzek többet barátságnál.. istenem, de utálom az ilyen helyzeteket! Idegesen pattantam fel a fotelból, le-föl járkáltam a szobában.
- Miért vagyok ilyen balfék? Miért nem tudok úgy összebarátkozni valakivel, hogy ne jusson rögtön az az eszébe, hogy....? Á, feladom. - keltem ki magamból hangosan. Mindig ezt csináltam, ha valami kiborított.
Nem bírtam tovább. Le kellett nyugtatnom magam. Tudom! Letusolok. Attól talán még a borzasztó fejfájás is elmúlik.
Megszabadultam minden ruhámtól, a villanyokat lekapcsoltam a szobában, majd fogva egy törülközőt és pár tiszta holmit, beszambáztam a fürdőszobába. Magamra zártam az ajtót, hogy senki se zavarhasson meg a tisztító rítus közben. Megnyitottam a forró csapot, majd jó pár cseppnyi habfürdőt öntöttem a zubogó, minden érzékemet ellazító vízbe. Mikor már éppen kifutott, leengedtem belőle egy keveset, majd beleültem a kellemes forróságba. Ez kellett nekem. Végre lazítottam. Ah.

*Aaron szemszöge*
Te atya úr Isten. Mit csinál ez?! Vetkőzik?
Kiguvadt szemekkel bámultam ki az ablakon, a szám egészen kiszáradt. Nyelnem kellett..olyan lassan vetkőzött, hogy többször is meg kellett nyalnom a számat.
Mikor megszabadult a kötött pólótól, a haja belelógott az arcába.. a következő pillanatban a cicanadrág már a kanapén landolt, a szemem pedig egyre több részletet vélt felfedezni. Izgatottan néztem végig combjainak gyönyörű íven, aranybarna bőrén, gömbölyű fenekén. Kecsesen, kínzó érzékiséggel szabadult meg attól a falatnyi trikótól is..egyre jobban éreztem, hogy beindulok. Már csak fehérneműket viselt, mikor lekapcsolta a lámpákat, csak egy kis asztali égő világított, éppen annyira, hogy mindent lássak. Mindent láttam. Óvatosan csatolta ki a melltartó kis csatjait, lehúzta magáról a finom szatént...és leesett az állam. Olyan volt, akár egy istennő. A szemeim izgatottan siklottak végig a bőre minden négyzetcentiméterén, kíváncsian, kiéhezve vártam a következő lépést. Levette az alsóneműt is, így már teljes pompájában csodálhattam meg. Mit ne mondjak.. dögösebb, mint hittem. Talán mégiscsak visszamegyek a szobájába, nehogy így merüljön álomba. Nélkülem.

---
Arra keltem fel a szunyókálásból, hogy kihűlt a fürdővizem. Óvatosan kimásztam a kádból,megtörülköztem, bekentem magam testápolóval. Sokkal frissebbnek, kipihentebbnek éreztem magam ezután. Magamra kaptam a köntöst.. lusta voltam felöltözni. Kimentem a szobába, keresgélni kezdtem a szekrényben. Kopogtattak. Az ajtó elé léptem, majd egy halk kattintással kizártam, lenyomtam a kilincset. Az ajtóban nem az állt, akit vártam. Nagyon nem.