#55. fejezet - Patthelyzet

Nagyon köszönöm mindenkinek a 3000 feletti megtekintést! :) Ezzel a résszel kívánok kellemes ünnepeket Nektek. :)

Andy #


- Hé! Nem. Senkivel sem. Nekem csak Louis van. - mosolyodtam el. Louis. Igen..
- Az a pasi, akivel együtt járkálsz és mindig olyan ideges, ha más férfi rád mer nézni? - kérdezte kissé cinikusan. Nem bírtam ki nevetés nélkül. Igen, ő az én Louisom.
- Igen, ő az. Senki más. - éreztem, ahogy elpirulok.
- Nagyon szeret téged. De úgy látom, hogy ő is megnyugodhat. - simogatta meg az arcom Adony.
Az ajtó hirtelen kivágódott, Louis ideges arccal rontott be. Emlegetett szamár.
Amint meglátta, hogy újdonsült testvérem fogja a kezem és meglepően közel ül hozzám, azonnal beindult a területvédési ösztön. Hatalmas léptekkel szelte át a szobát, haragvó kifejezéssel méregetett minket. Csípőre tett kézzel megállt előttünk. Azt hiszem egy érdekes beszélgetés veszi most kezdetét..

- Te meg ki vagy? - morgott rá Adonyra Louis. A szemei szikrákat szórtak. Úgy gondoltam, hogy jobb, ha csendben maradok.
- És te ki vagy? - állt fel bátyám. Egészen Louis elé lépett.
- Louis-Caesar Bourbon. Andrea vőlegénye. - húzta ki magát franciám. Szélesen elmosolyodtam.
- Adony vagyok.
- Mégis milyen Adony vagy te? - vette fel Louis a leggúnyosabb mosolyát. Istenem, ha tovább kóstolgatják egymást..esküszöm, nem bírom ki nevetés nélkül.
- Adony Lily. Andrea bátyja. - végem. Louis arcáról leolvadt a vigyor, bátyám győzedelmes mosollyal nézett szembe franciámmal. Próbáltam csendes résztvevője lenni a kínos helyzetnek, de sajnos nem nagyon jött össze. Hirtelen elnevettem magam, mind a kettejük csodálkozó arckifejezéssel kapták felém a fejüket, nem tudták, hogy mi olyan vicces. Hát, ez az volt.
Mindenki járt már úgy élete során, hogy a legfeszültebb, véresen komoly beszélgetés közben próbálta oldani a hangulatot, vagy éppen olyan gyerekesek voltak a felek, hogy csak nevetni lehetett rajtuk. Pont ez történt akkor is, mikor Louis, hősünk belibbent az ajtón, vészesen komoly, féltékeny arckifejezéssel..vele szemben bátyám, aki lazán feltápászkodott, hogy kiálljon a tűzokádó sárkány ellen. Mintha csak egy nehézsúlyú bokszmérkőzés nézője lettem volna, úgy vártam a következő csípős megjegyzést.
- Ez egyáltalán nem vicces. - szólaltak meg egyszerre mély, dörmögős hangjukon.
- Fiúk..- álltam fel a székből, lassan beálltam közéjük, hogy még véletlenül se ugorjanak egymásnak- nem lehetne kevésbé vérengzős módon megbeszélni a történteket? - sandítottam fel rájuk óvatosan, Adony vigyorgott, Louis pedig ellágyulva nézett mélyen a szemembe, a kezét a derekamra fonta, magához húzott. - Ezt igennek veszem.

* eközben Nezzónál *
A szobában csend honolt. A szoba fényei gyéren pislákoltak a kinti vihar miatt, az ablakon kinézve a szemlélő csak dülöngélő fákat lát, melyek meghajolnak a szél előtt. Minden egyes madár elrepült, hogy menedéket keressen magának az ítéletidőben.
A bent azonban nyugodt. Néma kirohanások, érzelmi hullámvölgyek. Nezzo a kanapén ül, mellette pedig egy elég lenge öltözetű nő próbálja felhívni magára a gyilkos figyelmét. De nem érdekli őt semmi. Csak Andrea jár a fejében. A szép idők emléke, mikor még minden a kezében volt. A lány ereje, mert már akkor tudta, hogy nagy erejű fegyvert tart a kezében, ha maga mellett van. Vagy talán már az első pillanattól fogva?

* Andrea halálának napján*
Kora reggel felkeltem, vártam, hogy a többi emberem is elkészüljön, hogy minél hamarabb túl legyünk a portyán. Már napok óta különleges érzés kerített hatalmába, ha csak erre gondoltam. Talán lesz valami, amit érdemes lesz elvennem. Valami értékes.
- Uram, elkészültünk. - hajolt meg előttem Stefan. Indulhatunk.
Hordába verődve vágtunk neki az útnak, a szaglásunkra hagyatkoztunk. Már rég felkelt a nap, világos volt. Páran visszafordultak a parancsomra, hiába, újszülöttek voltak. Nem bírták még annyira a napfényt. Pancserek.
Lovasokat hallottunk közeledni, elrejtőztünk a fákon, megvártuk, míg elvágtáznak mellettünk. Majd az asszonyok után velük is végzünk. Nem lesz félmunka.
A táborban szinte csak pár vénasszony téblábolt, az embereim rögtön rájuk vetették magukat, kiszívva minden egyes csepp vért belőlük. Én valami másra vártam.
Szétszóródva mentünk tovább, jobbomon Derekkel mentünk a hangok irányába. A többi asszony, és fiatal lányok is..hm. Nem rossz.
Mindenkin végigjárt a szemem, azonban egyikük nagyon felkeltette az érdeklődésem. Az aurája hatalmas, erős, szinte elképesztő látványt nyújtott, szépsége kiemelkedő volt. Gyönyörű, hosszú haja, és ehhez hasonlóan hosszú, izmos lábai. A ruha, melyet viselt, ugyan nem mutatott sokat belőle, de tudtam, hogy megtaláltam az én zsákmányomat. Derek már rávetette volna magát, de rámorogtam. Ő az enyém lesz.
Kinyújtózkodott pár gyümölcsért, majd a kosárba tette őket. Mikor fenézett, a tekintetünk találkozott, hagytam, hogy az erőm elkábítsa a jégkék szempárt.
Azonnal elkábult, diadalittas mosoly terült szét az arcomon. Az enyém.
Egyre közelebb sétáltam hozzá, lassan, kimért léptekkel próbáltam fékezni magam. De nem sikerült. Volt benne valami, ami ...
Óvatosan a derekára csúsztattam a kezem, közelebb húztam magamhoz, hogy testünk összeérjen. Majdnem elvesztettem az eszem, mikor megéreztem a puha bőrét, kellemes illatát. A vére dübörgött az ereiben, mintha csak rám várt volna eddig. Remegő kezekkel nyúltam a hajához, nyelnem kellett, mikor a napok óta kínzó érzés felerősödött.
A nyaka fölé hajoltam és beleharaptam a kidudorodó érbe. Mámorban úsztam, ahogy megízleltem a kellemesen fűszeres vért, vérszomjasan rugaszkodtam neki, hogy még többet szerezzek magamnak belőle. Éreztem, ahogy tagjai elnyúlnak, de nem ölhettem meg. Ahhoz túlságosan is érdekelt. Lassan elhúzódtam, egy csókot leheltem a sebhelyre, majd a földre eresztettem a testét, hogy befejeződjék az átváltozása.
A háttérben kiabáló emberekre lettem figyelmes, és egy elégedett mosoly terült szét az arcomon. Szép munka.

*Jelen*
Ha el akarom kapni, akkor nem ez a legmegfelelőbb idő rá. Érzem, ahogy a kapocs, amit a vérkötelék szabályoz, furcsa változáson megy keresztül. Nem kellemetlen módon, sokkal inkább az én malmomra hajtva a vizet. Lehet, hogy nem is lesz olyan nehéz dolgom?
- David, Ricardo. A ma esti támadást elhalasszuk. Más tervem van.

---
- Mégis mire célzol azzal, hogy kevésbé vérengzősen? - vonta fel a szemöldökét Adony. Hát igen, egyikük se az a nyugodt, higgadt ember, pláne, ha rólam van szó. Hiába próbáltam lassan, érthetően elmagyarázni a helyzetet, nagyon úgy tűnt, hogy nem barátkoznak meg egymással egykönnyen. Hát..lehet, hogy Mirceáék segítségére lesz szükségem.
Nap mint nap kerülök kínos helyzetekbe, de állítom, hogy az utóbbi fél év maga volt a káosz. Ha finoman akarok fogalmazni, akkor egy bazi nagy fordulópont, jó néhány húzós üggyel, eljegyzéssel, vérszomjas mesterekkel, mágikus képességekkel rendelkező lényekkel, jó fej, de annál nyomulósabb fickókkal, akiknek hála teljesen felhúztam az agyam, valamint, hogy rákerüljön az a bizonyos cseresznye a fagyi tetejére, egy olyan képességet kaptam, amivel teljesen felhívtam magamra a figyelmet mindenki előtt. Csodásan érzem magam. Tényleg.
Kétségbeesetten néztem fel a két kakaskodó fiúra, akik még mindig nem tettek pontot az ügy végére. Talán elszegődöm pótanyunak. Hozzájuk képest gyerekjáték lenne eligazodni a kisgyerekeken. És ők nem is nagyobbak, mint én. Ez egy jó pont. Ja, és talán nem fenyegetne annak a veszélye, hogy valamelyikük kardot ránt, és így próbál igazságot tenni, hogy melyikük akarja a kakaós csiga belsejét, jelen esetben engem. Szép az élet.
- Khm, akkor én talán megyek is. Úgy látom, hogy nincs sok értelme itt ácsorognom. Szóljatok, ha valamelyikőtöknek benő a feje lágya. Lehetőleg minél előbb. - léptem el Louis mellől és mit sem foglalkozva a dühös pillantásokkal, kilibbentem az ajtón és Mirceáék lakosztálya felé vettem az irányt, hátha ott nincs ilyen helyzet. Hátha.
* Louis és Adony*
Mind a ketten hangosan elröhögtük magunkat, ahogy a kedves elhagyta a szobát. Csillogó szemekkel fogtunk kezet, a tervünk bevált. Végre beszélgethetünk telepátia nélkül is.
- Én azt mondom, hogy jól berágott ezért. - vigyorgott Adony.
- Az tuti. De nyugodj meg, lenyugszik. Azt hiszem, akkor kezdheted is azzal, hogy miért csak most mutatkoztál be neki? Már jó pár napja itt rostokolunk. - kérdeztem tőle halkan. Adony arca elkomorult.
- Nem tehettem. Tudtam, hogy találkozni fog Igniszékkel - elég furcsa fejet vághattam, mire hozzátette, hogy a tüzes sárkány és bandája - így nem közölhettem vele, hogy: Szia, én vagyok a bátyád, nem mellesleg még csak most jutott eszembe elmondani neked...- tudtam, hogy mire gondol. Ha a sok baj tetejébe még ezzel is szembesítette volna..hát, valószínű, hogy összeomlik.
- Jó..világos. Ugye tudod, hogy kísértetiesen hasonlítotok egymásra? - néztem meg jobban magamnak Adonyt. Ugyanaz az arcszerkezet, göndörkés barna haj, csillogóan jégkék szem ... és ugyanaz a mosoly.
- Tudom. - vigyorodott el. - Édesanyánkra pedig Ő hasonlít. Gyönyörű nő volt. - felelte szomorkás mosollyal. Próbáltam terelni a témát, beszéltünk kardokról, kalandokról..de fúrta az oldalam a kíváncsiság.
- Te is patróna vagy? - kérdeztem óvatosan.
- Igen. De csak négyet irányítok. Ő meg..
- ..hetet. Ha jól tudom, akkor hetet. Bár..
- Már hetet irányít? Jézusom.. de hát akkor..- nézett rám merev tekintettel Adony. Jaj, ne..
- Mi az? Mondd már! - keltem fel a fotelből idegességemben.
- Igniszék nem mondták, hogy mi fog történni? - nézett rám hitetlenkedve.
- Adony! Mi van? - kiabáltam rá dühödten.
- Mind a hét elemet biztonsággal irányítva bővülni fog az ereje. Ami azt jelenti, hogy a föld mellett a fémeket, a levegő mellett az időjárást, a tűz mellett .. érted? Mindent! És ha rossz emberekkel ismerkedik meg, akkor bazi nagy gubancba keveredtünk! Nem állhat Ricardo mellé! - rázta a fejét idegesen.
- De hát ő nincs vele jóban.. egyenesen irtózik tőle! - érveltem.
- Tudod, hogy mi az a tenebrisi adomány? - szegezte nekem a kérdést. Elhallgattam. - Tenebris a hét sárkány egyike, állandó harcban áll a jó oldallal. Tenebrisi adománynak nevezzük azt, mikor a patróna az ő képességei egy részét is birtokolja, ám nem képes féken tartani a vele járó rosszat. Ez történt Franciosszal, az egykori patrónával. A mestere volt az akkori mészáros. A lány kiváltotta magát, ám aztán mikor patróna lett belőle, és minden hatalom a kezében volt, lesújtott rá Tenebris adománya. A lány halomra gyilkolta az embereket, visszatért mesteréhez, ami ezek után következett.. azt még a történelem könyvek se említik. Csupán néhány feljegyzés maradt meg, miszerint volt egy angyali nő ördögi képességgel, aki bármire képes volt. Gyilkolt, rabolt, kínzott.. holott az nem ő volt..
-..hanem Tenebris varázslatának hatása alatt állt. A mestere ezt kihasználva irányította a lányt. - sápadtam le teljesen. - És mi történt a lánnyal?
- Nem tudni pontosan. Állítólag Tenebris asszonya lett, de a többi sárkány végzett vele. Mások szerint a nőt álmában ragadta el Tenebris, hogy a lelkét megtartsa magának..
- Basszus! - szorítottam ökölbe a kezem. Miért? Miért történik ez?!
- Ugye nem mondod, hogy Nezzo él, mert hallottam, hogy megölték.. - nézett rám jelentőség teljesen Adony. - Ugye nem..?
- Pár napja levelet kapott tőle.- akadt el a szavam- Nezzo él.
---
Pár percben belül meg is érkeztem Mirceáékhoz, kopogtattam, vártam, hogy ajtót nyissanak. Pár másodpercen belül Rafe nyitott ajtót hatalmas mosollyal az arcán, mögötte Mircea merült el az újságolvasással.
- Mia stella, miben segíthetünk? - kérdezte kedvesen.
- Bejöhetnék egy kicsit? - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Gyere. Nyugodtan. - besétáltam, Rafe mögöttem becsukta az ajtót. Leültem az egyik kanapéra, gondterhelten sóhajtottam fel.
- Na jó, ki vele. - csapta össze az újságot Mircea és fürkészően nézett rám.
- Hát.. Louis és Adony veszekednek, én meg meguntam őket..és gondoltam, hogy itt talán lenyugodhatok. - hadartam el gyorsan, Mircea felkapta a fejét az új név hallatán.
- Ki az az Adony? - kérdezte felháborodva. Istenem, de tudtam, hogy ez lesz..
- A bátyám.