#56. fejezet - Angyali ördög

- Na jó, ki vele. - csapta össze az újságot Mircea és fürkészően nézett rám.
- Hát.. Louis és Adony veszekednek, én meg meguntam őket..és gondoltam, hogy itt talán lenyugodhatok. - hadartam el gyorsan, Mircea felkapta a fejét az új név hallatán.
- Ki az az Adony? - kérdezte felháborodva. Istenem, de tudtam, hogy ez lesz..
- A bátyám.

- Hogy ki? - nyomta a képét Mircea az enyémbe.
- A bátyám. - ismételtem el nyugodtan.
- Neked nincs is bátyád. - nézett rám Rafe hitetlenkedve.
- Eddig én is ezt hittem. - néztem vissza rá. - De én már semmin se lepődök meg.
- Hol van?
- Louisszal a szobámban. Veszekednek. - kezdtem el masszírozni a fejem, mielőtt megfájdulna még jobban a fejem.
Fel sem eszméltem, mikor mind a ketten felpattantak és rohanva tették meg az utat a szobámig. Lassan felkeltem, bár iszonyatosan szédültem, elkecmeregtem én is vissza oda, ahonnan az előbb menekültem el.
Minden lépéssel egyre gyengébbnek éreztem magam, fáradtan dőltem neki az ajtófélfának, néztem, ahogy Mircea dühödt fejjel oktatja ki mindkettejüket, Rafe pedig szorgalmasan bólogat mellette. A színek egyre halványodtak, egyre kevésbé kötött le a műsoruk. Lehunytam a szemeim, mélyeket lélegezve nyugtattam magam, nem szabadott, hogy elájuljak. A körmeimet a fába vájva tartottam meg magam, de elszakadt a húr. Zuhantam, a kezem elengedte a támaszt, a lábaim már nem tartottak. Fájdalmasan érkeztem meg a földre, de nem érzékeltem semmit a külvilágból. Kavargó gondolatok. Ez minden.
Nem sokkal később arra ébredtem, hogy a puha ágyban fekszem, és a fejem még mindig hasogat. Homályosan láttam, tapogatóztam. Egy ismerős kéz nyúlt az enyémért, lágyan simogatni kezdte. Lassan felemeltem a fejem, ülő helyzetbe küzdöttem magam, de hiába. Minden szín egybemosódott, szinte nem láttam semmit. Rá is jöttem, hogy miért. Valami különös burok védte a fejemet, ami lassan el is tűnt. Megláttam Louist, Mirceát, Rafet.. a fiúkat .. és a sárkányok arcát?! Tizenöt szempár szegeződött rám, ahogy megláttam a sok embert, hátrahőköltem. Mi a fenét keresnek itt?
- Jól vagy? - hangzott a kérdés. Nem, nem voltam jól.
- Mi történt velem? - kérdeztem halkan.
- Elájultál. Megint. - magyarázta kedvesen Louis. - És ez van a kezeden.. - fordította fel az alkarom, hogy jobban szemügyre vehessem magam.
- Egy tetkó? Azt hittem, hogy ilyen csak Vegasban fordul elő.. mikor raktátok rám? - tapogattam meg a bőröm, furcsán bizsergett.
- Nem mi raktuk rád. Magától jelent meg. És nem tetkó, hanem egy rúna. - mutatott rá Markus, ahogy belépett a szobába ő is. Egy poharat nyújtott felém, valami...egészen visszataszító dolog volt benne. - Ezt idd meg.
Belenyomta a kezembe, megszagoltam, de azonnal elment tőle a kedvem. A többiek felnevettek, ahogy letettem az éjjeli szekrényemre, minél távolabb tőlem. Én azt meg nem iszom..
- Csak gyógynövények meg vér. Mintha véres uniqumot innál. Na, gyerünk. - noszogatott Louis.
- De nem is szeretem az uniqumot. - fújtam fel az arcom. - Nem iszom meg.
- Legalább kóstold meg. - ült le velem szembe Mircea. - Jót fog tenni. Nem fáj majd a fejed.
Még egy pillantást vetettem a pohárra és annak tartalmára, majd az orromat befogtam és egy húzásra felhajtottam. Borzalmas íze volt.. és erősen kétlem, hogy vér és uniqum volt benne. Átvertek.
- Na jó, mi volt ez..?- kérdeztem fuldokolva.
- Sárkányvér és gyógynövények. Vér volt, nem? - kérdezte vigyorogva Markus. Nem vicces.
- Igyál sokat.. - húztam össze a szemeim. Ez a cucc valami egész fura dolgot művelt velem. Brrr. Körbepillantottam, de csak azt láttam, ahogy Ignis és Aaron, Louis és Aqua idegesen méregetik egymást, a többiek pedig csendben figyelik őket, nehogy elfajuljon a helyzet. Hogy még ekkor se tudják magukat kontrollálni..
A rúna ismerős volt nekem. Az ujjaimmal végigkövettem a minta vonalait, éreztem, hogy furcsán reagál, ha megérintem. Az erő feltörőben volt bennem, minden sejtemben éreztem az erejét. Talán, ha kipróbálnám őket egyszerre... Lélegzetelállító élmény fogadott. A rúna minden egyes elemet erősítette, kezelhetőbbé, érdekesebbé tette. Nyugodtan rajzolhattam a levegőbe tűzzel különböző, számomra eddig ismeretlen jeleket. Felizzottak, amikor hozzájuk értem, kellemes borzongás járt át. Csodálkozva néztem fel, a fiúk az ágyam végénél tolongva figyelték, hogy mit művelek.
- Te ezeket honnan ismered? - bökött elém Ignis. Megvontam a vállam. - Ezek mind tűz-rúnák. Csak nagyon kevesen ismerik.- Nem is figyeltem Igniszre. Érdeklődve vizsgálgattam, rajzolgattam őket, teljesen belemerültem. Elmosolyodtam.
- Kipróbálod vízzel is? - térdelt elém Aqua. Kissé meglepett, de kis hezitálás után rábólintottam.
- Persze. - lehunytam a szememet, hagytam, hogy a tüzet eloltsa a víz, majd immár kéken világító szemekkel felfirkantottam a rúnákat. A tüzeseknél még cirkalmasabb ábrák kavarogtak előttem, vizes barátom csodálattal nézett rám. Aqua szava elakadt, láttam. Ahogy a többieké is. Könyörögve kérték, hogy játsszam el ugyanezt az ő képességeikkel is, én pedig boldogan merültem bele a különleges, de annál szebb kis motívumok rajzolgatásába. Egyszerűen elvarázsoltak. Néhány-egészen bonyolult-rúnánál ledermedtek. Állításuk szerint nem ismernek ilyeneket. Furcsa.
- Mondjátok csak, mit jelent ez a rúna a kezemen? Ismerem, de nem tudom, hogy mit jelent.. - néztem rájuk kíváncsian.
- Angyali erő. Az árnyvadászok szimbóluma. Honnan ismered? - kérdezte Mircea.
- Emberi életemben ez volt rám tetoválva. És a szüleimre is. Furcsa fegyvereken is ezek voltak. - vontam meg a vállam.
- Hogy mi?! - kérdezték egyszerre.
- Miután vámpírrá váltam, felszívódott. De most megint itt van.. - néztem vissza a kezemre.
- Te ezzel azt akarod mondani.. - fogott bele a magyarázatba Lux, de Aaron félbeszakította.
- ... hogy Nephilim voltál, mikor átváltoztattak? Egy árnyvadász? - meredt rám rémült tekintettel.
- Láttam pár lényt kislány koromban, de anya és apa azt mondták, hogy csak képzelődöm. Ezt a jelet rajzolgattam a homokba, de megtiltották. Néhányszor egész sokáig elmaradtak, mikor hazaértek, tele voltak csúnya sebekkel meg rajzokkal. Fogalmam se volt, hogy mit jelent ez. - magyaráztam zavartan.
- Nem vagy semmi, az biztos. Tudod te egyáltalán, hogy mi vagy? - kérdezte hitetlenkedve Gaston. Miért tud mindig mindenki MINDENT, és én meg soha SEMMIT? Nem értettem belőle semmit. Egész gyermekkoromban anyukám tanítgatta nekem a jeleket, de sose mondta, hogy miért. Apukám a legkülönfélébb történeteket mesélte nekem szörnyekről, sárkányokról, hősökről, akik fénylő fegyvereikkel végeznek velük, így szabadítva meg az embereket a gonosztól. A többi fiú mindig hencegett azzal, hogy hány szörnyet ölt meg, de sose foglalkoztam velük. Őrültek voltak. Anya sok főzete, a jelek .. az egész gyermekkorom titkokkal teli. Hogy miképp történt ez.. fel se tudom fogni józan ésszel.
- Nem, kik azok a ...
- Az árnyvadászok démonokat ölnek. A legenda szerint Raziel arkangyal véréből ittak, így lettek félig angyalok, félig emberek. Hatalmas varázserejük van, ezért égetik magukra ezeket a rúnákat, amik bármire képesek. Ugyanezeket a rúnákat használjuk mi is, csak más a hatásuk. De mivel te egyszerre vagy Nephilim és vámpír, így nem tudni, hogy mire tudod őket használni. Éppen ezért nagyon veszélyesek. - magyarázta lassan Mircea. Fel se tudtam fogni a hallottakat. Te atya úr Isten.. talán tényleg begolyóztam. Egyszerűen lehetetlennek tűnt ez az egész..félig angyal, félig ember. Nephilim. De ők mind csak mítosz.. vámpírok léteznek...rúnák is..de ez nem lehet. Ha tényleg árnyvadász lennék, akkor..
- Öltél már valaha démont? - kérdezte Louis. Egészen meglepett a kérdése. Üveges tekintettel meredtem magam elé, bőszen próbáltam emlékezni valami rendkívülire. Bármire. Valami halvány emlékem volt csak..
- Tizenhat voltam, mikor egy nagy kígyó támadt rám. Több lába is volt, azokkal dobálgatott. - hunytam le a szemeim- Apám fegyvereiből kaptam fel egyet, és ...leszúrtam vele. Szerif..- próbáltam visszaemlékezni a pengére- szeráfpenge. Azt hiszem ez volt az, amivel megöltem, és rögtön hamuvá vált. Anyukám szaladt hozzám, és amikor meglátta a fegyvert a kezemben, rögtön elvette tőlem. Talán az a lény nem is..
- A démonok bármilyen alakot ölthetnek.. - morfondírozott Lux.
- Így már mindent értek. - lépett elébük Tenebris. - Ezért van ilyen erős varázserőd. És a mozdulatok, amikor harcolsz.. az árnyvadászok harcmodora. A szüleid kislány korodtól fogva árnyvadásznak képeztek ki.. te pedig nem is tudtál róla..és miután átváltoztattak, az öröklött angyali valód nem veszett el. Csak elhalványult egy kis időre. Most, hogy az elemek is melletted állnak, így ez is felszabadult..és csak úgy rajzolgatod azokat a rúnákat, amelyek olyan erősek, hogy talán még a papírt is átégetnék.. lenyűgöző teremtés vagy, Andrea.

Árnyvadász. Árnyvadász vagyok.. és erről nem is tudtam. Ez az én formám. Megmagyarázhatatlan volt minden. Már az is kisebb sokként ért, mikor az elemek erői mondhatni az ölembe hullottak. Mindenki felnézett rám, elismerően bólintott, tudva, hogy én vagyok a legerősebb. Most pedig, hogy még tovább tetézzük.. kiderül, hogy a furcsa esetek, az álmok, a rúnák.. mind azért voltak, hogy harcos váljék belőlem. Annyi éven keresztül kerestem a választ, hogy mit jelent a szimbólum, de csak süket fülekre találtam. Az emlékek is halványultak, mire szinte már csak kósza gondolatként maradtak meg bennem. Nem emlékeztem a buta kis jelekre, amiket anyu szorgalmasan rajzoltatott velem, a fegyverekre sem...mintha kitörölték..vagy blokkolták volna emlékeim ezen részét. S most, hogy eljött az idő, egy csapásra jutnak eszembe a rúnák, és biztonsággal, nehézség nélkül, szinte ösztönösen rajzolgatom őket. És ezzel ijesztgetek mindenkit. Még a sárkányokat is. Hurrá.
Igen, ez egy hónap leforgása alatt. Gratulálok, Andi!
Óvatosan Louisra sandítottam, aki csodálkozva meredt rám. A kezemért nyúlt, majd belehúzott az ölébe és szorosan magához ölelt. Olyan kicsi voltam, hogy szinte elvesztem a kezei közt.
- Mindig is tudtam, hogy különleges vagy. De ennyire..- nevette el magát halkan.
Széles mosoly terült szét az arcomon, még közelebb húzódtam hozzá, majd megpusziltam.
- Több mint különleges. Egyszerűen.. lehetetlen.
- Látjátok, így lehet valaki egyszerre ördög és angyal. - szólalt meg mögöttük Adony. Éppen ideje volt, hogy megérkezzen. - A húgom és én elképesztő dolgot örököltünk. Árnyvadász patrónák. Egyedülálló. De ennek így kellett történnie.
- Adony, te ezt tudtad? - kaptam fel a fejem hirtelen. Felkeltem Louis öléből, farkasszemet néztem vele. A düh hihetetlen sebességgel haladt át rajtam, az erőm hullámokban áradt ki a testemből, megfékezhetetlenül. Hiába állt elém Aqua vagy Lux, semmit se tehettek. Túl erős voltam. Túl dühös voltam. Remegő gyomorral vártam a válaszát, a kezeimet ökölbe szorítva tartottam a testem mellett.
- Igen.
Elszakadt a cérna. Most nem ússza meg. Az biztos.