#58. fejezet - Nyugi van, szépfiú.

- Figyelj, én ... - kezdte halkan, de félbeszakítottam.
- Ne magyarázkodj. - vágtam a szavába szenvtelenül. - 10 perc múlva találkozunk a sárkányok rejtekhelyén.- engedtem el a ruháját. - Harchoz öltözve. Fegyverrel.
Ezzel elléptem előle és leeresztettem a vörös fátylat mindkettőnkről. A többiekre rá se nézve kivágtattam a szobából, egyenesen a gardróbomba mentem ruhát keresni és előkészíteni a tőrjeimet a kis harchoz. Így garantáltan megtudok mindent, amit akarok. Sőt.

Hét perc alatt sikerült elkészülnöm. Egy kényelmes melegítő, atléta, sportcipő szereléssel meg persze jó pár tőrrel és egy karddal a kezemben libbentem ki a gardróbomból. Louis, Mircea és Rafe járkált türelmetlenül a szobámban le-föl, látszott, hogy idegesek. Ahogy kiléptem az ajtón, Louis előttem termett egy pillanat alatt. Kicsit ki volt akadva. Kicsit..
- Mégis mi a büdös frászt tervezel te? - tolta az arcát az enyémbe. Szikrázó szemei fürkészően vizsgálgattak, keménynek, félelmetesnek akart tűnni előttem. Talán mások már sírva rohantak volna ki a szobából a mérges, és meglepően határozott Louis láttán, de én egy visszafojtott mosollyal az arcomon és felvont szemöldökkel néztem fel rá. Cseppet se volt kínos.
- Amit mondtam. Szerintem tökéletesen hallottátok úgy is, hogy képtelenek voltatok áttörni a pajzsomat. - néztem mélyen a szemébe. Louis arca elvörösödött. Hah, most ugrik a katica a kútba!
- Egy: te teljesen megőrültél. Kettő: az nem pajzs volt, hanem valami egészen más. - szólt metsző hangon Mircea, lassan mellénk sétált. Pár pillanatig Louist nézte szórakozott mosollyal, majd elkomolyodott. - Három: nem ölheted meg Adonyt. Né..
- Négy: tudom, hogy mit kell tennem, Mircea, nem vagyok már kislány. - néztem rá közömbösen, de legszívesebben seggbe rúgtam volna, hogy ne dirigáljon már megint.
- Dulceata! - vonta össze mérgesen maga előtt a karjait. Mindig ezt csinálja, ha valami sérelem éri. Nos, én már elég sokszor láttam ezt a mozdulatot. És hiába hívott drágámnak, nem sikerült meglágyítania a szívem Adonnyal szemben. Muszáj volt végre valahára megtudnom az igazat.
- Nem érdekel. - feleltem nyugodt hangnemben.
- Nem mész innen sehova! Nem öletheted meg magad! - rántott magához Louis. Az arcát a nyakamba temette, úgy kérlelt tovább. - Adony nagyon felhúzta magát. Komolyan vette a dolgot.
- Jól tette. Én is. - szólaltam meg halkan. Louis dühödten megrázta a vállaim.
- Mondd csak, te teljesen megőrültél? - hangzott fel a költői kérdés..megint. Igen, lehet, hogy megőrültem, de meglepően elszánt is vagyok emellett.
- Louis. Mircea. - néztem rájuk komolyan.- Te is, Rafe. - mordultam rá festő barátomra, aki éppen próbált elrakni pár tőrt addig, amíg nem figyeltem. Zavartan visszatette őket a helyükre, majd mellénk lépdelt. - Köszönöm. Megígérem, hogy nem esik bántódásom. - Mircea feje vörösödni kezdett, mire hozzátettem, hogy a drága bátyám haja szála se görbül. Helyette szétrúgom a seggét.
- Nem bírlak lebeszélni róla, igaz? - sóhajtott fel Louis gondterhelten.
- Nem. De ne aggódj. - mosolyogtam rá biztatóan, és nyomtam egy puszit az arcára.

Kirángattam mindhármukat a szobámból, és a lehető legkisebb feltűnést keltve lesurrantunk a sárkányok rejtekhelyére. Louis szorosan haladt mögöttem, ahogy beléptünk a tömlöcbe, átölelt hátulról, mire mindenki fagyos tekintettel meredt a derekamat szorongató kezére. Csak tudnám, hogy miért kell mindig területjelölőset játszani. Hol vagyunk, a középkorban?
Végignéztem a társaságon, láttam, hogy Adony a terem végében a falnak nekidőlve méreget. Hozzám hasonlóan fekete atlétában, melegítőben és sportcipőben feszített, idegesen forgatta a kezei közt a tőröket. Fürkésző tekintettel siklott végig rajtam a szeme, szórakozott mosoly járt az arcán. A szemét jól szórakozott.
- Látom, tényleg komolyan gondoltad. Felkészültél arra, hogy legyőzzelek? - lökte el magát a faltól és egy pillanat alatt előttem állt. Mélyen a szemébe nézve elmosolyodtam. Inkább volt gúnyos, mintsem örömteli.
- Én mindig tartom a szavamat. És ne bízd el magad. Azt hittem, ezt apu megtanította neked is. - vetettem oda szemtelenül.
- Még meglátjuk. - felelte keserű mosollyal.

- Most először viselkednek úgy, mintha testvérek lennének. - súgta oda Ignis Aquának.
- Az enyhe kifejezés. Mintha csak két vérszomjas vadállatot látnék. Annyi különbséggel, hogy Andrea tudja magát kontrollálni. De a csávó..eléggé ki van.
- Nem tetszik ez nekem, hogy ő még nem tudja használni a rúnákat. - túrt a hajába idegesen Louis.
- Ne hidd, hogy nem. - nevetett fel jóízűen Mircea. - És használni is fogja őket. Nem hülye.
- Na, most már tényleg kezdek félni.

A terem közepén felrajzolt körben az elemek szimbólumai felizzottak, ahogy mindketten megálltunk az ábra szélénél. Louisék a fal szélénél álldogáltak, franciám ugrásra készen kémlelte bátyámat, aki cseppet sem zavartatta magát, inkább elvigyorodott.
- Na, csak nem hoztál magaddal valakit, aki majd fogja a kezed, hugicám? - kérdezte szemtelen mosollyal.
- Neked kell valaki, aki fogja a kezed. Akkor nem állnál olyan esetlenül ott egy helyben. Rossz rád nézni. - mondtam mint úgy mellékesen, viszonozva a stílusát.
- Nem hiszem, hogy lenne közöd hozzá.
- Nem hiszem, hogy kérdeztelek. - Aaron és Mircea kánonban röhögtek fel. Hogy nekik még ekkor is ég a szénájuk.. - Tovább akarsz még cseverészni? Vagy beijedtél?
- Arról ne is álmodj, húgi. - mondta, de a szavai aligha jutottak el az agyamig, hisz rögtön támadásba lendült. Átvágta az egész termet, egyik tőrje a nyakam, másik az oldalam felé irányította, majdnem belém is vágta őket, de sikeresen elkerültem egy egyszerű félfordulattal. Nem kímélt.

A terem közepén körbe-körbe sétálva mértük fel egymást, de akárhogy próbáltam hibát találni a technikájában, aligha sikerült. Tökéletes lábmunkája volt, egyszer sem keresztezte a lábait, így nem dönthettem fel. A tőrök a kezében lazán, mégis határozottan lógtak, bármelyik pillanatban készen arra, hogy felszakítsák a mellkasomat. A szemében vad tűz égett. Hah, nem is olyan rossz.
Én untam meg először a terepszemlét, így egyszerűen mellbe vágtam a víz erejével. Egyáltalán nem számított rá, így, mikor a becsapódott a falba, először merev tekintettel meredt maga elé, majd miután felfogta, hogy nyílt lapokkal játszunk, így ő is kimutatta a foga fehérjét. Ennek köszönhetően párszor ledöntött a lábamról, a sok energia, ami kavargott körülöttünk, egészen leamortizálta a más így is elég koszos-poros-bontott-mocskos termet. Louisék néha hangosan fújtattak egyet, néha meg jóízűen röhögtek rajtunk. Az elemek minden formában, mennyiségben, és persze erőben megmutatkoztak, mindemellett a harcmodorunkra se lehetett panasz. Adony olyan erővel támadott, amivel már régen találkoztam. Piszok jól időzített szúrások, ugrások, be kell vallanom, hogy kicsit még meg is ijedtem. Nem sokáig tartott Adony jókedve, mert jó párszor találkozott a nyaka-karja-oldala a pengém élével, kisebb sebeket ejtve bronzbarna bőrén. Van olyan, amit még ő se tud. Azt, hogy velem nem érdemes kikezdeni.
És ekkor olyan történt, amit egyáltalán nem vártam. Adony egy rubinvörös, valamiféle kristályból készült pálcát húzott elő a zsebéből, majd egy rúnát felfirkantva, se szó, se beszéd, belepréselt a falba. Próbáltam kiszabadulni, de egy láthatatlan erő egyre jobban nyomott a téglák közé. Állatira fájt. Röhögve sétált elém, láttam, jól szórakozik. Hát jó, akkor teljes paklival játszunk.


- Na jó, itt az ideje, hogy véget vessünk a bulinak. - indult meg Louis, mire Ignis és Aqua karon ragadták és nem engedték el.
- Nyugi van, szépfiú. Tud magára vigyázni.
- Eresszetek el! - fújtatott mérgesen a francia.
- Most jön a legjobb rész. - nevetett fel Lux.
- Dehogy! Mindjárt megöli! Hiába mutatta meg, hogy milyen erős, nem ér semmit vele!
- Louis. Drága Andreánk nem olyan hülye, hogy kiengedje az összes erejét. Ez, amit láttál, csak töredéke volt annak, amennyit valójában birtokol. Adony liheg. Fáradt. És már csak angyali erőre támaszkodhat. - magyarázta Tenebris, furcsa fény villant a szemében, majd hirtelen elvigyorodott. - És annak ellenére, hogy testvérek, szégyen, hogy így elveri majd a pasit. De mindegy is, dőlj hátra, élvezd a műsort. Nem mindennapi.


- Úgy néz ki, hogy győztem. - jelentette ki ünnepélyesen. - Utolsó hiszti, mielőtt a földbe döngölöm az egódat, drága hugicám?
- Ne feledd, ne bízd el magad. Már az elején megmondtam. - mit sem törődve a gúnyos arckifejezéssel, egy kézmozdulattal szilánkokra törtem az energia csapdát. A fal leomlott előttem, Adony pedig hátrálni kezdett. Eszelős tekintettel rászabadítottam a vörös pajzsomat, mely fittyet hányva minden energia foszlányra, amiket Adony szabadított rá. Most én jövök. Próbált elugrani a szikrázó háló elől, de az egyenesen a falnak szegezte, ahogyan az előbb ő tette. Egy kósza pillanatra a fiúk felé fordultam, akik vigyorogva nézték, hogy az egoista bátyám éppen önbizalom szüreten vesz részt. A móka kedvéért a tőrjeimet dobáltam neki, egyik a feje fölött, másik pedig nyaka mellett szúródott bele a kőbe hatalmas csattanással. Egész nyugodtan leültem elé a földre, majd diadalittas mosollyal közöltem:
- Győztem. Beszélgetünk.