#59. fejezet - Nem te döntöd el

Próbált elugrani a szikrázó háló elől, de az egyenesen a falnak szegezte, ahogyan az előbb ő tette. Egy kósza pillanatra a fiúk felé fordultam, akik vigyorogva nézték, hogy az egoista bátyám éppen önbizalom szüreten vesz részt. A móka kedvéért a tőrjeimet dobáltam neki, egyik a feje fölött, másik pedig nyaka mellett szúródott bele a kőbe hatalmas csattanással. Egész nyugodtan leültem elé a földre, majd diadalittas mosollyal közöltem:
- Győztem. Beszélgetünk.

- Eressz el! - sziszegte bosszúsan. 

- Ezt te se gondolhattad komolyan. - néztem rá komoran. Túlságosan élveztem a helyzetem ahhoz, hogy csak úgy elröhögjem magam.

- Andrea Lil..

- Kuss.- fojtottam belé a szót. - Szóval, mit tudsz mondani nekem anyuékról, az árnyvadászokról, meg úgy mindenről? - kérdeztem határozottan, bár legbelül inkább remegtem. Hogy miért? Nem tudtam, hogy mi vár rám, hogy mi mindent tudok meg tőle. Talán olyannak leszek része, ami még jobban megváltoztatja a már eddig is elég érdekes életemet. Még az kellene, hogy valamit a nyakamba varrjanak..

- Mindent elmondok, csak szedd le rólam ezt az izét! Mindjárt megfojt! 

- Hát, ez egyéni szoc. problem. - ismertem be őszintén. 

- Ne szemtelenkedj. Eressz el! - az arcán az izmok rángatóztak, kissé idegesnek tűnt. Kezd puhulni.

- Ne ordibálj már. - vetettem rá egy lesújtó pillantást és felkeltem a hideg kövekről. Leporoltam a nadrágom, megigazítottam a pólóm, és összefontam a karjaim magam előtt. Nagyokat lélegeztem, hagytam, hogy átjárjon a pince hideg nyugalma. Össze kellett szednem magam két okból. Az egyik az volt, hogy nem ölhettem meg Adonyt, akármennyire is csábított a teste minden egyes centiméterét átitató vér látványa. A másik, hogy nem ájulhattam el megint, akármennyire remegett a térdem. Mióta a rúna megjelent a karomon, egyre többször szédültem, fájt a fejem. Még az a fura lötty sem segített, amit Louis csak "véres uniqum"-ként emlegetett. A gyomron háborgott, kikívánkozott belőle minden. Már ha ettem volna valamit. De így csak a szorító, görcsös fájdalom, végtagzsibbadás és kisebb szédülés gyötört. Még.
 Szenvtelenül néztem bátyám szemébe, de semmit se tudtam kiolvasni belőle. Csupán harag, aggodalom, és titkok csillogtak a szempárban, éreztem, hogy ő is erősen mérlegeli a helyzetet. Mert mindketten tudtuk, hogy ki a főnök. Most kiderült. Ennél fogva most már egy vallomással tartozott nekem.
Nem sokáig őröltem magam, mert nem tudtam. Hirtelen melegség járt át, kellemesen megnyugtatva a testem, és megéreztem a jövevényből áradó szeretetet. Hatalmas mosoly terült szét az arcomon, ugyanis Louis hátulról teljesen hozzám simult, kezeit a derekam köré tekerte, az állát pedig a vállamra hajtotta. Illata azonnal megcsapott, és talán még a szívemet is meglágyította egy kicsit. Egy icipicit. 

- Szerintem jobban jársz, ha még most elkezded. - adta tudtára Louis. Vidám volt a hangja.

- Nem kérdezett senki, Lou.
- Komolyan beszélek. Addig le bírom fogni.- vonta szorosabbra a karjait körülöttem. Rosszallóan hátranyúltam és meghúztam az egyik fülét, mire felnevetett. Hiába, Louis az egyetlen, aki képes oldani a hangulatot.
- Azt hittem, hogy mást fogsz csinálni. - ordította oda nekünk Gaston. Nem láttam az arcát, de sejtettem, hogy milyen képet vág. Van, ami sose változik. Gaston perverzsége. 

- Nos.. hallgatlak. Ráérek. - csaptam a csuklómra szórakozottan. A többiek felröhögtek. Naná, hogy nem volt rajtam óra. - De nyugodtan játszd csak a csökönyöst, majd szólj, ha kezd zsibbadni valamid. - közöltem vele tényszerűen, hogy nálam bizony nem ér el semmit ezzel a stílussal. Ahhoz ügyesebbnek kell lennie.

- Jó, de ereszd le. - adta meg magát végérvényesen, majd leeresztettem róla a vörös pajzsot. - Köszönöm.

Óvatosan siettünk fel a lakosztályunkba-pontosabban az én szobámba, ugyanis annak helyét mindenki fújja-, és helyezkedtünk el a kanapékon. Én Louis ölében ültem az egyik fotelben, Aaronék és a sárkányok vegyesen(!) terültek szét a vörös kárpiton. Egészen meglepett, hogy már ennyire összehaverkodtak. Egy valamit muszáj leszűrnöm. Egyre több embert ismerek meg, ezek mind férfiak, és ezek mind hamar haverkodnak. És hamar fognak össze ellenem. Hogy miért fognak össze ellenem? Hát, ez alatt Gaston és Yves minap elkövetett kis tréfáját értem, amint arra lettem figyelmes, hogy a ruhatáram elég érdekessé vált. Korán reggel komásan nem igazán jutott el az agyamig a csíny jelentősége, ám mikor már átvettem volna a fehérneműimet, jó pár pici post-it volt rájuk ragasztgatva..és, hogy mi volt rájuk írva? A fantáziátokra bízom. Ezt az egészet elintéztem egy egyszerű vállrándítással és egy öt perces röhögőgörccsel. Összeszedtem őket, mind a 69-et..és revansot vettem. Pár kedves kis rajzzal én is kidíszítettem a fürdőszobájukat. És akkor még egészen visszafogtam magam.
Naná, hogy itt nem ért véget a kis harcunk.
Yves megadta magát, de Gaston társult. Méghozzá Aaronnal és Nathannel. A gyilkos hármas. Nem véletlenül van a gyilkos jelző rájuk aggatva.
A nap további részét a könyvtárban és Louisnál töltöttem. Csendesen olvasgattam az erőkről, sőt, még árnyvadászokról szóló pergameneket is, mikor egyre gyanúsabb csend ereszkedett a helyiségre. Rossz előérzettel pakoltam vissza a tekercseket a helyükre, majd az ajtó felé igyekeztem, ahol a már előbb említett három grácia álldogált egy szál boxerben és feszítgették a bicepszüket Tom Jones Sex bomb című slágerére. Az a vicc, hogy ezt végig is kellett néznem. Még túléltem volna ezt az egész kis bemutatót, tudni illik végigfuldokoltam az előadás minden percét, úgy nevettem. Szemeimet törölgetve léptem ki az ajtón, és hagytam őket magukra az izmaikkal. Meg Tom Jonesszal. Aha, ekkor jött a fekete leves. Mert a bemutatójukat nem véletlenül adták elő nekem. Ez volt az előzetese az egész produkciónak.
Louis mondhatni egész közelről kóstolgatta a legújabb nem létező szájfényem ízét, miközben én az ölében ültem, ő pedig az ágyán terült el kényelmesen. Egymásba belefeledkezve teljesen átadtuk magunkat a romantikus hangulatnak, ami a Louis szobájában égő gyertyák fényének, a liliom és gardénia kellemes illatának, meg Louis piszkosul szexi kócos hajának, kaján mosolyra húzódó szájának, és melegséggel teli tekintetének tudható be. Néha beszélgettünk, nevettünk, csókolóztunk..sőt, még arra is rávettem, hogy jöjjön el velem ruhát vásárolni, amit kisebb tartózkodás után ki is csikartam belőle, miután biztosítottam afelől, hogy nem fogok órákon át egy boltban kódorogni, és kérdezgetni őt, hogy "melyik ruha áll szerinte jobban".
Egy hosszadalmas, érzelmes csókcsata közben csapott le a hármas.
Louis szobájának ajtaja kivágódott, mire szétrebbentünk. Vörösödő arccal kaptam a fejem Tom Jones egyre erősödő hangjának irányába. Gaston és Nathan sétáltak be "szexi, őrjítő" mozdulatokkal és ezúttal némiképp több ruhával, és középen Aaron a telefonját a nyakkendőjére kötve szambázott be vigyorogva. Mert ő tudta, hogy mi következik. De én nem.
A zene ritmusát követve dobálták le magukról az ingeiket, skót szoknyáikat (?), melltartóikat (Honnan szerezték?! Jaj, ne..), zoknijaikat..egyenesen Louis és az én fejemre. Némiképp döbbenten meredtem rájuk, de miután felfogtam, hogy mit és miért kínoznak ezzel a chippandale show-jukkal, rájöttem, hogy nem én voltam a célszemély. Vagyis nem én a legfőbb. Hanem Louis, aki gyilkos tekintettel meredt a három baromra. Mikor már csupán egy nyakkendő és boxer volt rajtuk, Louis eltakarta a szemeim. Hahaha. Még mindig rám tör a röhögés, ha visszagondolok rá. Eltakarta a szemeim, kivett az öléből, és lefektetett az ágyára hassal lefelé, majd rám húzta a paplanját, hogy ne leskelődjek. Ezután vészjóslóan hangos léptekkel tessékelte ki a gyilkos triót a szobája ajtaján jó pár " ezzel még számolunk" meg " Gaston, takard el magad, jobb, ha nem látja senki azt, ami nincs, Aaron, a lila nyakkendő nem fog dalra fakadni a nyakadban a látványtól és Nathan, olyan lábad van, mint az úszóknak. Hol van róla a szőr? " riposzttal utánuk kiabálva. Dühödten csapta be az ajtót, majd gondosan ráfordította a zárat, ezzel elkerülve, hogy a továbbiakban ne rukkoljanak elő hasonlóakkal. Na, majd holnap.
Hangosan röhögtem a takaró alatt, a puha anyag rázkódott rajtam, jelezve, hogy én annyira nem vettem véresen komolyan az akciót. Franciám megállt az ágy mellett, éreztem, hogy a tekintete szinte lyukat éget a hátamba. Óvatosan, halkan kuncogva kukucskáltam ki paplan alól, majd felnéztem Louisra. És ekkor lett végem. Ő is egy szál alsógatyában feszített, érdeklődve várta a reakcióm, ami egy fókához hasonló röhögés formájában érkezett. Már vagy öt perce szenvedtem, szúrt az oldalam, mikor egy határozott mozdulattal lerántotta rólam a takarót, és összehúzott szemekkel meredt rám. Próbált komolynak tűnni..amíg el nem mosolyodott és nyomott egy puszit az arcomra.
Köhécselve felültem és rámosolyogtam, jelezve, hogy már jobban vagyok.
- Na, ehhez mit szólsz? Ez -bökött a hasára és lábaira- vagy amazok? - húzta össze magát, és egy őzikéhez hasonlóan ártatlan fejet vágott. Jesszusom, hogy lehet valaki ennyire őrült?
Hatalmas vigyoromat próbáltam elrejteni, miközben azon erőlködtem, hogy erősen gondolkodó arckifejezést erőltessek magamra. Egész jól sikerült. Felálltam, és elé léptem, lassan végighúzva a mellkasán az ujjamat.
- Hát, ami azt illeti.. hosszú ideig agyaltam rajta..és be kell, hogy valljam.. egy ilyen test megteszi. - böktem rá a vállára. Louis mellkasa és hasa több volt mint megteszi. Mondhatni az etalon. De kinek nem lenne szórakoztató húzni a párja agyát?
- Megteszi?! - meredt rám hitetlenül. - Vetkőzz.
Na, pontosan erre gondoltam a kis csínyek alatt. Több száz éves fejjel ez az értelmi szint. Taps.
Halvány mosoly bujkált a szám szélén, majd érdeklődve Adony felé fordultam, aki zavartan meredt rám az arckifejezésem láttán. Mélyen a szemébe néztem és bólintottam egy picit.
- Hát itt az idő, hogy kitálaljak. - tárta szét a karját hitetlenül. - Jó, akkor kezdjünk bele.
Adony másfél órás kiselőadása kisebb sokként ért. Mint kiderült, édesanyánk és apánk vértiszta árnyvadászok gyermekeiként láttak világot. Mindketten átestek a kiképzésen, anyánk első démonának megölésekor találkoztak. Egy tavasz ünnepen. Hm, kissé ismerős a sztori, nem? Na, visszatérve a lényegre, rövidesen egymásba szerettek, és megszületett Adony. Kiskorától kezdve minden titok, tudatlanság nélkül képezték ki őt is, ahogy a törzs többi fiú és lány árnyvadászát. Míg a lányok rúnákat magoltak, főzeteket kotyvasztottak és tanulták a tőr használatát, addig a fiúk megannyi erősítő gyakorlaton és felvilágosításon estek át, mielőtt belecsaptak volna a lecsóba. Drága bátyám első démona megölésekor halt meg, Nezzo egyik kutyája által, aki szórakoztatónak találta, hogy mi történik egy árnyvadásszal, ha átváltozik. Perverz módon még végig is nézte.
És aztán jöttem én. Akit teljes homályban neveltek, indokolatlanul sok pici rajzot taníttattak meg velem, és találtattak ki újakat. Mert itt jön a vicces rész. Én voltam az egyetlen a több száz év alatt, aki erre képes volt. Azért ez kissé nyomasztó. Elég nagy hírnévnek örvendtem ennek köszönhetően, a többiek úgy meredtek rám, mint egy véres rongyra, amikor kiderült ez az egész. Felnőttem, megtanultam harcolni, kotyvasztani, rajzolni, de úgy vigyáztak rám a szüleim, mint a két szép szemükre. Mindig hallgattam apu csacska meséit különböző szörnyekről, alakváltókról, akiket a törzsünk férfi tagjai megölnek, így mentve meg asszonyaikat és gyermekeiket a rossztól. A harc végeztével mindannyian hazajöttek, és együtt töltötték az estét a meleg otthonban. Na, ez volt a valóság cenzúrázott, kiszínezett változata.
Mert nem mindig végződött ilyen szépen a mese. Ezek a szörnyek nem mások voltak, mint démonok. A rosszabbik fajtából. A férfiak nem harcosok voltak, hanem árnyvadászok. A világító fegyvereiket nem egyszerű varázslat védte. Hanem árnyvadász igézet, rúnákkal díszítve. A törzs tagjain szereplő tetoválások nem egyszerű rajzok voltak, hanem rúnák, amik védték őket a démonokkal szemben, nagyobb erőt adva nekik. Amiből nekem csak egy volt a bőrömön. Míg másoknak vagy nyolc.
És sajnos nem mindig tértek vissza élve a harcosaink egy-egy ütközet alkalmával.
Az évek során megtanultam mérlegelni a helyzeteket. Nezzo mellett piszkosul megedződtem, de be kellett látnom, hogy a mostani helyzethez képest az ő pár napos kínzásai piszlicsáré ügynek számítottak. Mert az a büdös nagy probléma, hogy Louis teljesen kiakadt, Mirceát Rafe fogja le, úgy dühöng, a többi fiú pedig megmeredve nézi Adonyt, bármelyik pillanatban készen arra, hogy megöljék, van emellett egy kis bibi. Mégpedig az, hogy találkoznom kell az árnyvadászokkal.
- Ez kizárt, nem engedem.- harsogta Louis.
- Nem te döntöd el.