#60. fejezet - Mert ő tudja, hogy mi számít dögösnek

Az évek során megtanultam mérlegelni a helyzeteket. Nezzo mellett piszkosul megedződtem, de be kellett látnom, hogy a mostani helyzethez képest az ő pár napos kínzásai piszlicsáré ügynek számítottak. Mert az a büdös nagy probléma, hogy Louis teljesen kiakadt, Mirceát Rafe fogja le, úgy dühöng, a többi fiú pedig megmeredve nézi Adonyt, bármelyik pillanatban készen arra, hogy megöljék, van emellett egy kis bibi. Mégpedig az, hogy találkoznom kell az árnyvadászokkal.
- Ez kizárt, nem engedem.- harsogta Louis.
- Nem te döntöd el. - nézett rá Adony lesajnálóan.

- Louis, nyugodj meg, kérlek. - suttogtam könyörögő hangon. Egy jelentős pillantást vetett rám, majd szemével végigpásztázta a szobát. Váratlanul felvett a kezeibe, és kiviharzott a szobából. Kezei vasmarokkal tartottak, védelmezően szorított mellkasához, hogy hallottam az erős szívverését. Időközben sikerült kiugranom a karjai közül, és megtorpantam előtte a folyosó közepén. Nagyon elegem volt, hogy mindenre ez a megoldás. Nagyon.- Louis-Caesar Antoine Bourbon! Magyarázatot, most!- szorítottam össze a számat makacsul. Ideges voltam-e? Á, nem.
- Mit akarsz hallani? - lépett közvetlenül elém. Mély baritonjából kiérződő harag miatt felállt a hátamon a szőr. Akkor most jön a felforrt agyú ősember-magánszám. Kiszállás a következő pihenőnél. - Gondolod, hogy majd engedem, hogy csak úgy elmenj oda azokhoz? - nézett rám szikrázó szemeivel.
- Miről beszélsz? - vontam magam elé a karjaimat. Semmit sem értettem ebből a nagy ellenszenvből. Sikerült olyan hangot megütnöm, amitől Louis arca elkomorodott. Már szinte komikusan gyászos képpel meredt rám, mintha azt akarta volna közölni velem, hogy megőrültem. Hűha. Ez még nekem is új.
- Az árnyvadászok veszélyesek! Nem akarom, hogy az történjen veled, mint ami velem! - szorította meg a derekam. - Ha bántanak, nem tudom mit csinálok magammal. - fúrta az arcát a nyakamba. - Már így is eleget szenvedsz. - suttogta fojtott hangon, és egyre közelebb húzott magához. Éreztem a testéből áradó gyűlöletet, de ahogy elkezdtem simogatni a hátát, rögtön enyhült, és az ölelésével szinte az összes szuszt kiszorította belőlem. Hallgattam minden lélegzetvételét, szíve minden egyes dobbanását, beszívtam kellemes illatát. Be kell látnom, erősen meglepődtem. Az én erős, rettegett Louiszom fél. A férfi, aki egész Európában hírhedt párbajnokként ismert, aki kegyelmet nem ismer. A férfi, aki eljegyzett, szerelmesen fúrva a tekintetét az enyémbe, minden egyes mozdulatomat érdeklődve követve, a ruháimat ellopkodva, nap mint nap csókokat lopva ölelt át, vagy este az ágyban a mellkasára fektetve altatott el, mikor fájdalmaim voltak. Aki mindig megvigasztalt, az ölébe ültetve meghallgatott, és miután kiöntöttem neki a lelkem, megnevettetett.
A férfi, akibe piszkosul beleszerettem.
- Louis, drágám..- suttogtam neki halkan, akár egy nyűgös csecsemőnek, kifésülve a homlokából pár hajtincset, hogy elvesszek a gyönyörű szempárban. - Nem lesz semmi gond. Nem csak én megyek. Jön Adony is, Mircea és te is, ha akarsz. Rafe itt a fiúkról gondoskodik majd, Markus meg a sárkányokról. Minden rendben lesz. - mosolyogtam rá biztatóan. - Csak egy egyszerű beavatás. Nem veszik a véremet. Oké? - fogtam a két kezem közé az arcát, és vártam a reakciót. Mélyen a szemembe nézve bámult percekig, majd egy aprót bólintott. Óvatosan fölém hajolt és megcsókolt. Az ajkai puhán tapadtak az enyéimre, egészen lassan, komótosan csókolt. Néha erősebben, néha gyengédebben, nem egyformán. Furcsa módon nem hittem, hogy ennyi érzelem tükröződhet egy csókban. Az aggodalom, a féltés, a szerelem, a megbocsátás követték egymást, majd mikor szétváltunk, mind a ketten derűsen mosolyogtunk. Az ajtó felé pillantva kíváncsi szemeket láttam, egyedül hárman néztek Louisra elkerekedett szemekkel. Ignis, Aqua és Aaron. Kérdőn vontam fel a szemöldököm, mire mindenki visszahúzott a szobába. Megáll az eszem. Már megint mit vétettünk?

*Aaron szemszöge*
Amikor először megláttam, leesett az állam. Nem tudtam elhinni, hogy hogy lehet egy ilyen gyönyörű nő Louis barátunk csaja. Beszélgetés közben megragadott a nyílt, kedves mosolya, a szikrázó szemei, amelyekben tükröződött az ereje. Pláne, hogy hozzánk hasonlóan több nyelvet beszél. Harcol. Fest. Zenél. Jézusom, már akkor tudtam, hogy nem kispályás. Mert az ősöreg Aaron tudja, hogy mi a jó.
Harcunk közben az a vad, nyers erő ledöntött a lábamról és beindított. Ahogy kiült az arcára a csata izgalma, elfogott a vágy, hogy hanyatt döntsem. Mert az a piszok macskanadrág túl szorosan tapadt azokra az izgató, formás virgácsokra..
Az elemek erejét úgy irányította, ahogy mindannyiunkat az ujja köré csavart. Mert bizony nemcsak engem sikerült ennek a nőnek megszédítenie. Nathan és Gaston legalább annyira csorgatta a nyálát utána, mint én. De volt pasija. Íratlan szabály: sose vedd el a másik nőjét. Íratlan szabály a la Aaron: sose vedd el a másik nőjét.. csak ha rohadtul beleestél.
És én menthetetlenül beleestem, annyira féltékeny lettem, hogy bármi áron elvettem volna Louistól. Bármi. Áron.
Ricardóhoz tett utazása után napokig láttam magam előtt, bárhová néztem, csak ő jutott az eszembe. Akár a ég kékje, akár egy festmény, akár egy szép ruha hívta fel a figyelmemet, rögtön azon gondolkoztam, hogy ő miképp mutatna benne.
Mindenhol ott volt. A taxiban, a szobákban, az ágyamban.
Folyamatos szenvedésem arra vezetett, hogy mi is itt, öten, Stockholmban ragadtunk velük, amíg Ricardóval meg nem egyezik. Nap mint nap láttam, ahogy Louis ölelgeti, csókolgatja, Isten tudja, talán még azt is, hogy hogyan vetkőzik le fürdés előtt.. talán.. egy picit leskelődtem. Franc! Mit áltatom magam? Úgy stíröltem, mint egy kiéhezett kutya a csontot. Az ablaküvegre tapadva néztem, amíg teljesen el nem tűnt a látószögemből. Szánalmas vagyok-e? Á, nem.
Mikor kiderült, hogy árnyvadász vér csörgedezik az ereiben, kezdtem érteni, hogy miért történik vele ennyi rossz dolog. A mestere, Ricardo és az árnyvadászok népes serege is őt akarja. Múltja árnyékot vetett rá, érezhető volt a fájdalma. A francia mindig a kedvében járt, jobb kedvre derítette, boldoggá tette. Én akartam boldoggá tenni. Furcsa, melengető érzés járt át, mikor rémálmából visszahozva öleltem, éreztem picike testét, a szívverését, a kacér vanília illatot, amely legszívesebben örökre az orromba lopva maradt volna. Én akartam fésülgetni a haját, csókolni, érinteni minden porcikáját mindig, mindenhol. Hallgatni a nevetését, vagy a szuszogását, mikor elalszik a mellkasomon. De szép is lenne..na jó, nyálas vagyok. Én vagyok az erős, tökös Aaron, aki több nőt vitt ágyba, mint a haverjaim együtt véve, és itt siránkozok egy elérhetetlen nő miatt, aki teljesen megbolondított. Teljesen beleszerettem.
Kilesve az ajtón összeszorult a gyomrom. Ott állt ez előtt a seggfej előtt, és vigasztalta. Férfi létére őt kell pátyolgatni, amikor Neki már így is elég baja van? Játssza a férfit, miközben nem más, mint egy szerencsétlen kisfiú? Eljött Aaron ideje. Haha.
---
- Gyere, menjünk be. - húztam az ajtó felé, majd nagy nehezen megindultunk. Egyik kezével átkarolta a derekamat, majd kihúzta magát, felvette az álarcát. Belépve a szobámba kíváncsi szemek nézték, ahogy Louis leül, majd belehúz az ölébe és átkarolja a derekam, miközben nyom egy apró csókot a kezemre.
- Szóval? - sóhajtotta Adony. - Megbékélt a sárkány? - vigyorodott el. Egy megvető pillantást lövelltem felé, majd elmosolyodtam.
- Itt inkább az a kérdés, hogy miért leskelődtetek. - vágtam vissza hasonlóképp.
- Hát az úgy volt.. - vakargatták a fejüket gondterhelten, szemeiket lesütve hebegtek arról, hogy furcsa zajokat hallottak a folyosóról.
- Aha, értem. - legyintettem, hogy fejezzék be ezt az átlátszó kifogást. - Mi lesz a látogatással? Mikor megyünk? - érdeklődtem.
- Ruha. - bökte ki bátyám, miközben hátradőlt a kedvenc fotelemben. Szerintem haza fogom vinni.
- Parancsolsz? - meredtem rá zavarodottan. A többiek felröhögtek. Milyen ruha?
- Ruha. Valami dögösebb. Vagányabb. - mondta Ignis vigyorogva.- Nem sértésnek szántam, de ha ilyen elegáns cuccba jelensz meg az árnyvadászok előtt, mondjuk abban a világoskékben, tuti, hogy kiröhögnek...
-...nagyon jól áll, de valami szexisebb kell. - elkerekedett szemekkel meredtem rájuk, Mircea Raffel kuncogott, mire odaszóltam románul Mirceának, hogy rá is ráférne egy kis tatarozás. Válaszul csak vörösödő fejet és macskaszerű prüszkölést kaptam, de legalább ők nem röhögnek.
- Nem mondtad, hogy fel akarod frissíteni a ruhatárad? - érdeklődött Markus halkan. Na ja, őt kérdeztem meg először, hátha eljönne velem ruhát nézni. Miért nem tudja befogni a száját?
- Frissítés? Nagyszerű! - csapta össze a tenyerét Adony. - Akkor mehetünk is.
- Na ne. - álltam fel hirtelen. Most rajtam volt a sor, hogy felháborodjak. - Egyedül is tudok venni magamnak ruhát.
- Jaj, nem. Oda se találnál.
- Van szám, megkérdezem, hogy hol van! - jelentettem ki vigyorogva. Na, erre válaszolj.
- Ha oda is találsz, nem veszel olyat, amilyen kell. Szóval megyünk négyen. Louis, te, Aaron és természetesen én. - adta az instrukciókat.
- Aaron minek kell? - kérdezte nem túl kedvesen Louis.
- Mert ő tudja leginkább, hogy mi számít dögösnek.
- Ó, hohó, álljon meg a nászmenet! - meredt ránk Louis. - Én tudom, hogy mi számít dögösnek. Azt is tudom, hogy mi áll neki jól. Elég, ha hárman megyünk.
- Tényleg dögös lehet meztelenül. De ha ruháról van szó, akkor elég rád nézni, és tudom, hogy milyen unalmas, visszafogott ruhát választanál neki, nehogy kicsit túlságosan vadítson. Vagy tévedek? - érdeklődött Aaron gúnyos mosollyal az arcán.
- Igazad van. Tudod, hogy mi számít dögösnek. Elég útszélit szédítettél eddig ágyba. Tudnod kell. - vágott vissza Louis.
- Attól félsz, hogy más rácsap a csajodra, Louis? - állt fel Aaron, majd egyik kezét a vállamra tette, miközben végig franciámat figyelte. Jaj, ne. Ne marakodjatok. - Nem gondolod, hogy vannak kisebb birtoklási problémáid? - Ó, basszus.. Lesütött szemekkel meredtem magam elé. Kezdett kínossá válni ez a beszélgetés.
- Te birtoklási problémának hívod. - biccentett Louis elismerően. - Én inkább " nem akarom, hogy egy barom stírölje a menyasszonyom, és csorgassa utána a nyálát"-nak nevezném. - Aúúúúúúúúúúúúúú..
- Uraim, az idő pénz. Ne most gyilkoljuk meg egymást. Kérem.