#63. fejezet - Amit csak nekem szabad, angyalom.

Louis váratlanul felkelt a helyéről, és hatalmas léptekkel közelített meg. A járása egy nagymacskához hasonlóan ruganyos volt, vadul égő szemeit rám szegezte és nem engedte, hogy másfelé nézzek. Amint elém ért, rögtön csípőn ragadott és magához szorítva megcsókolt. Egyik kezét gyengéden végigcsúsztatta a combomon, majd mit sem figyelve a kis közönségünkre, ujjaival lágyan simogatni kezdte a bőrömet és belecsókolt a nyakamba.

- Khm.. mindent a szemnek, semmit a kéznek? - kérdezte Aaron felháborodottan. - Akkor ő mégis mit csinál?
- Neki szabad. - mondtam nevetve, és próbáltam óvatosan kiszabadulni Louis karjai közül. Nehezemre esett megválnom meleg kezeitől és édes ajkaitól, de muszáj volt leállítanom őt, hogy ne egy tucat ember előtt bizonyítsa be nekem, hogy mennyire szeretne kettesben maradni velem. - Majd később, harcosom. - suttogtam a fülébe halkan, miközben a hajába túrtam. Louis rám szegezte lángoló tekintetét, olyan mély vágyakozást olvastam ki belőle, hogy elvörösödtem zavaromban. A nyakamba temette az arcát, majd pár lélegzet után lassan elengedett.
- Később. - súgta vissza vidáman és végigsimított a gerincemen, elérve, hogy kirázzon a hideg.
- Megkérhetnénk, hogy ne előttünk rendezzétek le a randitokat? - kérdezte élesen Mircea. Bájosan rámosolyogtam, majd elé lépve nyomtam egy puszit az arcára. Boldogan elmosolyodott és felállt. Fél kézzel átkarolta a vállam, és kedvesen megölelt. - Ugye tudod, hogy egy kislányos mosollyal és egy puszival nem fogod meglágyítani a szívem?
- Már meg is tette. - nevette el magát Rafe.
- De csak azért, mert ebben a ruhában van. - motyogta Nathan önelégülten. Na, nem kellene Mirceát kóstolgatniuk. - Meg azért, mert szereti. Másképp eszébe se jutott volna védelmezni egy ilyen veszélyben élő és különleges vámpírt.
Azonnal ledermedtem. Eszembe se jutott, hogy Mirceának mennyi mindent meg kellett tennie akkor, mikor segített rajtam, hogy a Nezzóhoz hasonló férgek ne találjanak meg. Vagy ha tudták is, hogy hol vagyok, még véletlenül se jusson eszükbe bántani engem. Volt, hogy ordított velem, hisz kicsit késtem a megbeszélt időpontról, de sose tanúsítottam nagyobb jelentőséget erős hangjának és arany színben csillogó dühödt tekintetének. Volt, hogy a szobámban aludt, mikor olyan fájdalmak gyötörtek az újraváltozásom idején, hogy az éjszaka közepén sikongatva fetrengtem az ágyamban, szinte könyörögtem, hogy öljenek meg, így biztos nem kínoz tovább a mindent felemésztő tűz. Ő is mindvégig veszélyben volt, szenvedett. Borzasztó bűntudat hasított a szívembe, keserű ízt éreztem a számban, ahogy folyamatosan lejátszottam magamban a történteket. Egy hálátlan, szánalmas ember vagyok.
- Vegyél vissza, Nathan. - csendült fel mellettem Louis visszafojtott indulattal a hangjában. - Nincs jogod hozzá, hogy így beszélj róla. - bökött rám. - Mircea, Raffaello és én is vállaltuk a veszélyt, ami vele jár. De sokkal többet ér ő, mintsem a gyávaság. Akkor szenvednék, ha sose ismertem volna meg, sose szeretek bele. Sem a hatalma, sem a származása nem érdekel. Csak az, hogy önmaga legyen. - húzott magához szorosan és belepuszilt a hajamba.
- Sokkal több lakozik ebben a nőben, mint hinnétek.- jegyezte meg mosolyogva Lux. Kérdőn vontam fel a szemöldököm. Mi?!
- És sokkal szebb és értékesebb, mint ahogy ő azt gondolja. Tudod, önbizalom téren még dolgoznunk kell. - mosolyogtak össze.
- Ti meg miről beszéltek? - kérdeztem mogorván. - Nem vagyok se szép, se semmilyen. Hagyjatok már ezzel a dumával. - vontam össze magam előtt a karjaim. Egyszerre mordultak fel. Oó. Mircea és Aaron idegesen már szegezték a tekintetüket, és úgy nézett ki, hogy csúnyán megkapom a magamét. És igazam is lett.
- Hm, nem vagy szép.- mormolta szarkasztikus hangnemben.-  Akkor mégis mivel magyarázod azt, hogy mindig minden egyes ünnepségen, bárhová mentünk el, az összes ottani pasi téged bámult? Miközben te állandóan a festményeket nézegetted és csak lézengtél a nagy tömegben, unatkoztál, addig engem letámadtak azokkal a kérdéssekkel, hogy van-e valakid, vagy, hogy ha nincs, akkor mi a neved, hol laksz és mikor hívhatnak el magukhoz. - kezdte az okítást Mircea. - De, komolyan, ronda vagy.
- Amikor először megláttunk, leesett az állunk. - szállt be Nathan.- Pedig mi tudjuk, hogy mit érdemes megnéznünk és ha valami gyönyörű, akkor még véletlenül se hagyjuk megjegyzések nélkül. Jó, nagy parasztok vagyunk, amiért beszólogattunk, de kihoztad belőlünk az állatot.- vigyorodott el. A szemöldökeim a homlokomba szaladtak, csaknem tátva maradt a szám a szavai hallatán. Már éppen közbe szúrtam volna, de tovább magyaráztak.
- Fogalmam sincs, hogy mióta forgatod a kardot a kezedben, de kiválóan harcolsz, nem láttam még a tiedhez hasonló erőt és lendületet. A mozdulataid tiszták, rendezettek, a ritmus nagyon rendben van. Nagyon gyorsan és kíméletlenül harcolsz, kiszámíthatatlanok a lépéseid. Párbajnokhoz méltóan. A szemedben égő tűz olyannyira lehengerlő, hogy érezni lehet a csata végkimenetelét. A kard remekül áll a kezedben, de a tőrök valóban veszélyesebbek.- mondta Yves fennhangon.- Nem mellesleg rohadt ijesztő vagy, amikor valakit a falhoz szegezel az erőddel, majd körbedobálod a késeiddel. Ú, meg amikor egy kézmozdulattal ledöntötted Adony angyali falát. Az durva volt.- fejezte be Enzo. Hurrá, már kéjgyilkos satrafa is vagyok a szemükben.
- Csodálatosan rajzolsz, a vonalvezetésed kifinomult, a színeid élnek, a figurák és tájak élethűek. A stílusodba azonnal bele lehet szeretni, nem kell drága festék vagy ecset, hogy lekörözd a jó öreg Raffaellót. - szólt közbe Rafe. - Komolyan mondom.
- Fejezzétek be! - szóltam rájuk idegesen, hisz olyan vörös volt a fejem, hogy szinte lángolt az arcom. Nem akartam komolyan venni a szavaikat, egyenesen az ellentétét hittem magamról, erre elkezdenek világot megváltó vallomásokba fogni, hogy ne legyen akkora az önbizalmam, mint a bolha mitesszerének. Zúgolódva folytattam volna megkezdett fenyegetésem, mire Louis befogta a számat és kuncogva a fülembe súgta:- Édes bosszú.
- Bármilyen nyelven beszélsz, kiráz a hideg a kiejtésedtől, akcentusodtól, amikor franciául beszéltünk, olyan kifejezéseket használtál, amilyeneket még én se szoktam. Több mint egy tucat nyelvet beszélsz folyékonyan, emellett pedig még tanulsz vagy ötöt. Nagyon durva. - mondta Gaston. - Pedig én se beszélek keveset. És emellett legalább ilyen jó vagy biológiából és kémiából. Az összes jegyzetem tele van a javításaiddal, pedig azt hittem, hogy nálam senki se ismeri jobban az alkímiát.
- Mindenhol híre ment egy olyan nőnek, aki olyan hatalommal bír, hogy magát a Jégembert is megölte. Mind a tündék, démonok, vérfarkasok, árnyvadászok és vámpírok között is nagy hírneved van. Jó páran megismernének ilyen-olyan célból, ami például Louist féltékennyé és dühöngő vadállattá tenné, ha megtudná, hogy kik ezek és miért ismernének meg téged. - trillázta Mircea ördögi vigyorral az arcán.
- És persze ennek a kétajtós szekrénynek a menyasszonya vagy, akinek felháborítóan nagy mákja van, amiért ott és akkor csókol, érint meg, ahol csak akar. - fejezte be Aaron.
Fagyos és zavarodott tekintettel bámultam rájuk, mintha itt se lettem volna az elmúlt tíz percben, úgy kapkodtam közöttük a fejem válaszokra várva. Mindannyian elégedetten vigyorogtak, örültek, hogy elérték a céljukat. A teljes sokkolást.
Nem lehetett igazuk. Világ életemben egy egyszerű lány voltam, aki kardot forgatott, hogy megvédje magát, rajzolt, hogy elüsse az idejét, nyelveket tanult, hogy gazdagodjon és nem becsülte magát sokra, hisz voltak nála a Mircea által említett bálokon ezerszer szebb vámpírnők, csodálatos ruhákban, gyönyörű alakkal, csivitelő hanggal, amivel még egy jégszobor szívét is meglágyították volna. A dívák, akik minden férfit lenyűgöztek. Én sose voltam ilyen belevaló, szexi és csinos, amibe bele is nyugodtam, ahogy abba is, hogy azért nem találkozok többet a bál után Louisszal, mert minden bizonyára az addig rosszul működő detektora hirtelen megjavult, és belátta, hogy mégse rám kellett volna elpazarolnia az estéjét. Szürke egér voltam a tigrisek között. Öreg védelmezőm, Mircea, később Rafe is tömték a fejemet ennek ellenkezőjével, de hiába. Már emberi életemben is ugyanilyen makacs voltam ezt illetően. Hogy ennek apu és anyu mennyire örültek? Semennyire.
Barátaim, akiket magyarországi nyaralásaim alkalmával ismertem meg, mondták, hogy kizárt, hogy ennyire lebecsüljem magam. Elrángattak magukkal strandokra, szó szerint mély vízbe dobva, ahol a vízilabdázók elé löktek, és hagyták, hogy belássam, nem vagyok reménytelen eset. Az UVSE tagjai szemlátomást elfelejtették, hogy mi az a labda, sőt, hogy hogyan kell úszni, csak a lebegés maradt meg nekik, meg az, hogy minél többször ordítsanak ki a partra, megkérdezve, nem -e menteném ki őket onnan, mert rászorulnának a szájon át lélegeztetésre.
Szerencsére az egyik fiú barátom, aki a többiekkel röhögött húsz méterrel arrébb, gyorsan megszabadított tőlük. Úgy voltam vele, hogy ezek a szépfiúk biztos azért néztek így rám, mert belesavanyodtak az állandó edzésekbe, és szívesen csinálnának mást is. Ennél fogva még egy öregasszonyra is begerjednek. Haha, érdekes lenne.
Rajzaimat pedig Raffaellón kívül egyetlen nagy művész vagy kritikus sem látta, ezért tartottam valószínűnek, hogy a firkáim valóban csak firkák. Vívni a magam kárán tanultam meg, 300 éves tapasztalat és erő árán szabadultam meg élő béklyómtól, és, hogy aztán se tudjon felém kerekedni, folyamatosan vándoroltam országról országra, ahol mind a nyelvet a könyvtárakban, a harcművészetet a mestereknél tanultam meg. Egy nyugat-németországi kalandozásom során ismertem meg a zsivány Markust is, akivel azonnal jó barátok lettünk. Csak míg neki fel kellett hagynia szabadságával, hisz zsoldos bérgyilkos volt, addig nekem tovább kellett állnom.
Szentül állítom, engem az élet mindig összehozott a veszélyes alakokkal. Mircea nem volt az a kispályás vérszívó, mint amilyet kedvesen csillogó barna szemei mutattak. A legnagyobb hatalommal és befolyással bíró szenátor volt, akit ismertem. Mindig minden áron megszerezte azt, amit akart, ehhez nem kellett erőszakot alkalmaznia, elég volt az előnyére fordítania vonzó külsőjét, amely a széles vállakban, magas, szálkás alkatban, szemtelenül mosolygó íves ajkakban és fenékig érő dús éjfekete hajában rejlett. Mert neki voltak sokkal gyengédebb módszerei is arra, hogy győzzön. És ezzel nagyon is tisztában volt.
Louis-Caesar, harcosom nem véletlenül van kitüntetve a harcos jelzővel. Európa legismertebb és legveszélyesebb párbajnoka volt, nem kevés alkalommal bérelték fel gyilkolászásra. Mérhetetlenül nagy tapasztalattal, erővel rendelkezett, aminek köszönhetően az egója is eléggé rendben volt. Nyílt férfias szépsége, kidolgozott izmai és ragadozószerű mosolya minden nő szívét megdobogtatta, de ha még ez se vált volna be, ott voltak gyönyörű kék szemei, amikbe én akárhányszor belenézek, elvesztem az eszem. Na jó, azt se tudom, hogy mire gondoltam azelőtt, de ez már részletkérdés. A közelemben rendszeresen szabadon hagyta felsőtestét, arra hivatkozva, hogy elfogytak az ingei, és nincs mit felvennie. Hm, ez azért túlzás. Sokkal inkább az így bezsebelt vörösödő, csodáló arckifejezésekre volt kihegyezve az ing téma. A piszok állandóan a hajába túrt, a göndörkés tincsei a szemébe lógtak, késztetve arra, hogy beléjük túrjak, sötétebb pólóit könyékig feltűrte, így kivillantva hatalmas, erekkel szabdalt férfias kezeit, amelyekben az olyan kis növésűek, mint én, jószerrel elvesztek. Kifogástalanul járt-kelt, ruganyos léptei olyan magabiztosságot és vonzerőt kölcsönöztek neki, hogy elszégyelltem magam egy-egy edzés után, mikor ő tökéletesen nézett ki mackónadrágjában, és atlétájában, mintha nem is harcolt volna, sokkal inkább fényképész előtt csücsült volna mindvégig, hogy megörökítse a lezser mozdulatait, én pedig csatakosan, össze-vissza álló hajjal úgy néztem ki, mint egy hurrikán sújtotta, atombombát átvészelt terület. Rendkívül művelt, okos férfi volt, akiről azt hihette az ember, hogy a szép külső minden. Szavait mind angolul, mind franciául gyönyörűen megválogatta, mély baritonja simogatta a fülemet. Szoknyavadász külseje ellenére legbelül egy finom úriember volt, aki nagyon udvariasan bánt a nőkkel, a férfiakkal pedig rögtön összehaverkodott. Míg én, akit az állandó idegeskedése csaknem a sírba vitt, a szarkasztikus humorával és éles nyelvével, torz viselkedésével egyenesen taszította a többi embert. Hát, sose voltam egy társasági személy. És van egy olyan érzésem, hogy nem is leszek.
- Na, csak elnémultál? - kérdezte Louis vidáman.
Egy sötét pillantást vetettem rá, de mivel szemeit az égnek szegezte, majd ismét rám, jelezte, hogy esze ágába sincs megijedni tőlem.
- Azt hiszed vicces vagy, mi? - kérdeztem kihívón.
- Naná. - vágta rá azonnal.
- Jaj, tényleg. Vagy mégse? Ja, nem. Ja, de, mégis. Jaj, nem! - morfondíroztam szarkasztikusan, figyelmen kívül hagyva a többiek pukkadozását a háttérben.
- Tudom, hogy végre beláttad azt, amit minden nap magyaráztam neked. Most már hiába tagadsz mindent, angyalom. Ezt a meccset mi nyertük. - csókolt a nyakamba. - És ennek van ára. - súgta alig hallhatóan a fülembe.- Méghozzá én vagyok a behajtó. Készülj a legrosszabbra, kislány. Könyörtelen leszek.
- Khm. Gyerekek, majd később. Külön szoba, más lehetőségek, ágy, gyertya, satöbbi. Köszi, puszi. - reccsent Adony, tönkretéve a pillanatot. - Már megbeszéltem Ricardóval, holnap elhagyjuk ezt a helyet, és Olaszországba repülünk Rómába. Az árnyvadászok főhadiszállására. Csak Louis, Markus, Mircea és Rafe jönnek velünk, Aaronék visszamennek Londonba, a sárkányok meg holnap este meglépnek egyik barátom segítségével. Nyugi, olyan helyre mennek, ahol biztonságban lesznek. Közvetlenül utánunk szöknek meg, így nem gyanúsíthatnak majd azzal, hogy mi szöktettük meg őket. Azonban holnap el kell tőle búcsúznod. Sőt, Lucastól is.
- Attól a féregtől. - csendültek fel a sárkányok kórusban.
- Ha hozzád mer érni még egyszer..- morogta Louis idegesen.
- akkor kitörjük a nyakát. Meg kipróbálunk rajta pár francia kínzási módot. Mit szólsz, Louis? Guillotine? - fordult felé Nathan csillogó szemekkel. Összekacsintottak. Na ne.
- Na, uraim..- szóltam közbe, mire felém kapták tekintetüket.- és Mircea. - tettem hozzá mosolyogva. - Senki nem öl meg senkit. Nem lesz semmi gond, elbúcsúzunk Ricardótól, meg Lucastól és feltűnés mentesen megpattanunk. A szárnyas gyíkok meg elmenekülnek. Csendesen. Nyomtalanul. Pont úgy, ahogy már rég megbeszéltük. Mindenki tudja, hogy mikor hol kell lennie. - magyaráztam lassan, mire bólogatni kezdtek. Hirtelen franciám felé fordultam. - És eszetekbe se jusson megkínozni senkit. - böktem Louis mellkasára egy ujjal.
- Megegyeztünk.
- Mindenki menjen el pihenni. - mosolygott ránk Mircea, mire huncutul elvigyorodtam.- PIHENNI!
- Pihenni.- kapott fel Louis a karjaiba, mire elnevettem magam.
- Lenyugodni, aludni.- folytattam a cukkolását játékosan, ahogy haladtunk a szobája felé.
- Melletted ma este nem leszek nyugodt. - szorított neki hirtelen az egyik falnak. Erősen a számra tapasztotta az ajkait, brutális erővel rugaszkodott nekem. A ruha feljebb csúszott rajtam, még többet villantva a combjaimból. A kezei vasmarokkal szorítottak, a teste teljesen nekem nyomódott. Ujjai szüntelen köröztek a csípőmön, torkából pedig felszabadult nevetés szakadt fel. Két csók között csak ennyit súgott.
- Olyat teszek, amit csak nekem szabad, angyalom.